8. fejezet
(Edward)
Bár meglehetne állítani az időt. Bár így maradhatnánk örökre.
Egymás karjaiban.
Érezve a másik jelenlétét. Érezve ujjaink játékát a másikon.
Még soha eddigi életemben nem éltem át ilyen, élményi pillanatokat mint amilyent, a karjaim közt fekvő szépséges angyallal.
Csodás érzés az ajkait az enyémeken érezni. Felemelő érzés az ajkaimmal és az ujjaimmal felfedezni teste minden egyes részét. Ahogyan gondolatban lejátszom az, ez előtt történtek pillanatait, érezem amint a vágyaim újra feltámadnak. De megpróbálom magamat visszafogni. Hiszen, csak nem támadhatom le őt újra. Nem akarom, ezt a nyugodt, békés és leírhatatlan pillanatot elrontani.
Azonban a gondolataim közé akaratlanul is beférkőzik az a kérdés, amelyre nem igazán akartam a választ hallani.
Mi lesz ezután? Mi lesz velünk?
Képes lennék elhagyni Lily-t érte? – A válaszom: Igen.
Vajon, ha szakítanék Lily-vel, ő velem maradna?
Erre a kérdésre csak is ő tudná megadni a választ.
Bár tudnám, hogy mire gondol most. Vajon ő is azon morfondírozik, hogy mi lesz velünk ezután?
Meg kellene kérdeznem őt, de egyszerűen nem megy. Félek, hogy esetleg azt mondaná, hogy ennyi volt. Azonban én nem érem be ennyivel. Képtelen vagyok távol tartani magamat tőle. Nem megy. Minden egyes percben, csak is mellette szeretnék lenni. Ölelni és csókolni őt, akkor és ott, amikor csak akarom.
- Bár tudnám, hogy mire gondolsz most. – suttogom a füle tövébe, ahova egy apró csókot lehelek.
- Ugyanezt mondhatnám én is. – tornázza föl magát, épp csak annyira, hogy a tekintetünk egybe olvadhasson.
A kijelentésén muszáj vagyok elmosolyodni.
Annyira csodálatos, gyönyörű ő. Neki sikerült mind azt elérni amit eddig soha senkinek. Neki sikerült megdobogtatnia rég, halott szívemet. Amely csak is miatta, érette dobog újra.
Egy kusza tincs, amely érdekes módon vörös volt, az arcára tapad. Levéve az egyik kezemet a derekáról, a fülé mögé simítom haját, miközben a gyönyörű karamella tekintete még mindig fogva tart.
A fejemet feljebb emelem a párnáról, és amikor az ajkaink közel kerülnek egymáshoz, lassan összeillesztem őket.
Először lágyan ízlelgetem ajkait, majd a nyelvemmel az övét felkeresve szenvedélyes táncba hívom. Érzem amint átveszi rajtam egyik lábát, mire a kezeimet a fenekére téve, csúsztatom őt fentebb, mind addig amíg újra el nem veszek benne.
Mind a ketten egyszerre nyögünk bele a csókba... majd pár másodperc elteltével, Bella mozogni kezd. Csókunkat megszakítva, mozog... vagyis inkább ringatózik Amikor a kerekded mellei a mellkasomat súrolják a torkomból morgás szerűség szakad fel, majd a fenekébe markolva kényszerítem őt a gyorsabb mozgásra.
Lejjebb hajol, hogy ajkaink újra eggyé váljék.
Gyengéden csókoljuk egymást, miközben ő továbbra is mozog. Beszívom elsőnek az alsó ajkát, majd a felsőt. A fogaim közé csippentve ajkait, óvatosan húzogatom, még több kéjes sóhajokat kiváltva angyalomból.
Mindketten érezzük, hogy már nincs sok hátra így Bella még gyorsabban mozogni kezd, mind addig amíg el nem ér minket a csodálatos gyönyör. Hagyom, hogy szorosan belém kapaszkodjon, és miközben a csupasz hátát simogatom fel és le, egymás szaggatott lélegzetvételeit hallgatjuk.
Bár erre a vámpír mivoltunknak köszönhetően, nem lenne szükségünk. Azért még is van, amit a testünk nem felejt el.
Percek, avagy órák telnek el felettünk amikor Bella kibújik a karjaim közül és maga köré tekerve a lepedőt, kimászik az ágyból.
Felkönyökölve figyelem, amint a szoba egyik sarkában lévő, két ajtós szekrényhez lép, és tiszta ruhákat vesz ki. Kiakartam mászni, hogy aztán a karjaimba fogva őt, visszacipeljem az ágyba. De még sem tettem. Kissé csalódottan veszem tudomásul, hogy egyenlőre most csak ennyit kaphattam belőle. Még akkor is, ha többet kaptam belőle az elmúlt pár óra alatt mint amiről még álmodozni sem mertem volna. Azonban belőle sosem lenne elég, ezt tudom és érzem is.
Némán lép az egyik ajtóhoz, ami épp a fürdőszobába nyílik, és belép oda. Hallom amint a lepedő a csempére huppan. Hallom amint megnyitva a csapot, éppen a számára megfelelő vízhőmérsékletre állítja be a vizet.
Pár másodperc töredékébe telik mire miután elképzeltem amint a víz cseppek érintik selymes – gyönyörűen kecses testét, azonnal kiugrom az ágyból. Hiper gyorsasággal mögötte termek, és az egyik tenyeremet a hasára csúsztatva húzom őt közelebb magamhoz, míg a másikkal a bal vállára simítom gesztenyebarna haját. Csak, hogy apró csókokat lehelhessek a nyakára és a fültövébe egyaránt.
- Nincs még eleged belőlem? – kérdezi, mosolyogva.
- Belőled sosem elég. – felelem, miközben a fogaimmal a fülcimpáját harapdálom.
A kijelentésem után, felém fordul. Karjait a nyakam köré fonva húz lejjebb, egészen közel az ajkaihoz.
- Ennek örülök. – suttogja az ajkaimba, s most ő kezdeményezi a csókot.
Amit rögvest viszonozok is.
Megszakítva a csókunkat, megmosdassuk egymást, majd miután felöltözünk, és megbizonyosodunk arról, hogy a házban egyedül is csak mi ketten vagyunk, Bellát kézen fogom és a „rétem” felé vezetem őt...
A zöld színben pompázó réthez érve, megállok, és elengedem Bella kezét. Csodálattal figyelem amint, elkerekedett szemmel tesz egy majd nem sokkal később még több lépést előre. Majd körbe – körbe fordulva, feltérképezi eme gyönyörű és nyugodt hangulatú helyet.
- Ez... gyönyörű. – suttogja, a rét közepén állva.
- De te még gyönyörűbb vagy. – mondom, mire mosoly jelenik meg meggyvörös ajkain.
- Ne mondj olyat, ami nem igaz.
- Én csak is az igazat mondtam neked Bella. Te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha is láttam. Kérlek, ez alól ne legyen semmi kétséged. – amint mögé termek az ujjaimmal végig simítok szépséges arcán.
- Ez a kedvenc helyed? – kérdezi, lehunyt szemekkel.
- Igen. – válaszolom, majd megfogva a kezét, húzom őt le magammal a fűbe. S miután kényelmesen elhelyezkedünk elmesélem neki, hogy mikor is találtam rá a rétre. – Még akkoriban fedeztem fel amikor, Carlisle-lal, és Esme-vel először jöttünk Forksba. Amint először megpillantottam ezt a helyet, azon pillanatban beleszerettem. És onnantól kezdve, amikor egyedüllétre vágytam mindig ide jöttem ki.
- Lily-t is elhoztad már ide? – teszi fel hirtelen a kérdést, ám a hangjában némi gúnyt vélek felfedezni.
- Nem. Rajtad kívül senki mást nem hoztam ide. A családom tagjai nem is tudják, hogy hol van. Csak annyit tudnak, hogy van. – felelem.
- És akkor engem, hogy – hogy elhoztál ide? – fordul meg, és kíváncsi tekintetét az enyémbe mélyeszti.
- Őszintén? – kérdezem, mire egy bólintás a válasza. – Nem tudom. Hirtelen ötlet volt. Egyszerűen nem akartam elszakadni tőled. Azt akartam, hogy velem légy, egy olyan helyen ahol senki sem zavar minket. Ezért hoztalak el téged ide.
- Köszönöm. – lehel egy apró csókot ajkaimra.
Hosszú ideig ülünk még így összeölelkezve a rétemen, közben pedig élete azon részéről faggatom őt, amikor még ember volt.
Amikor Bella egyszer csak elhallgatott, és hosszú percekig meg sem szólal, aggódni kezdek .
- Mi a baj? – kérdezem meg, kedvesen.
- Mi lesz velünk? – teszi fel azt a kérdést, amelyre a minap már egyszer én is gondoltam.
- Nem tudom... – mondom ki. - ... de azt igen is tudom, hogy én veled szeretnék lenni.
- Ahogyan én is szeretnék veled lenni... de...
- ...de?
- De neked ott van Lily, aki szeret téged, és én...
- Te?
- Én nem szeretnénk kettőtök közé állni. – feleli, majd kiszakítva magát a karjaim közül ma már másodszorra, fel áll.
Én is föl állok, majd a derekánál fogva magam felé fordítom.
- Nem vagyok Lily-be szerelmes. Soha nem is voltam az. Szép, okos és kedvelem őt. De csak ennyi. De, te más vagy. Te már az első pillanattól kezdve megbabonáztál. Amikor te és Rosalie eltűntetek, azt éreztem, hogy ha bármi bajod is esik, avagy ha nem látlak soha többé, akkor én abba belehalok. Amikor meglettetek és magamhoz ölelhettelek, a földkerekség legboldogabb vámpírjának éreztem magamat. Amiért nem esett semmi bajod, amiért a karjaimba tarthattalak. A nap minden percében csak is körülötted forogtak a gondolataim. Amikor veled vagyok, elhiszem hogy ennek az életnek is van értelme. Melletted vagyok csak igazán önmagam. Amikor tegnap megcsókoltalak, és te viszonoztad a csókom, akkor már biztosra tudtam, hogy képtelen lennék többé magamat távol tartanom tőled. Ezért is jelentem meg nálad az este. Nem akarok tőled távol lenni, ölelni és csókolni akarlak a nap minden egyes percében. Akkor és ott ahol azt szeretném. Téged akarlak, senki mást. Régi hallott szívem, érted dobbant meg újra. Szeretlek Bella.
Vallok színt, a vele való érzelmeimről. Hagyom, hogy a szavaim teljesen eljussanak a tudatáig.
Néhány perc elteltével, az ajkait szólásra nyitja.
- Én...
to be continued...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése