Munkáim

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

26. fejezet vs. epilógus

( Aro szemszög )

        Sokakat igazán megdöbbentette az a hír, hogy a nagy Volturi klánt egy vegetáriánus vámpír, aki egy hölgyemény, áttérített  az állatvérre. Hogy miért is döntöttünk úgy, hogy más életmódot fogunk ezentúl folytatni? Azért, mert mióta Isabella, azaz Bella és a testvérei megmentette az életünket, örökre leköteleztek minket. Mivel, semmi mást nem fogadtak el ajándékként, egyedül csak azt, hogy ne öljünk meg több ártatlan embert, csak azért hogy életben tartsuk magunkat. Felnyitották a szemünket, hogy van más életmód is arra, hogy ne csak a kastély falai belül, élhessünk, ha nem ami a legkedvesebb számunkra, azt csinálhassuk. Az öldöglésen kívül.

        S igazuk is volt. Azóta, a pillanattól kezdve, hogy testvéreimmel egyenrangúan meghoztuk azt a döntést, hogy átszokunk az állat vérre, az életünk, jobb és tökéletes egyensúlyban van. Nem érezzük, azt a bűnbánatot, amikor sok ember életét ontsuk ki az éltető nedűért. S akár hihető, akár nem, életemben most először érzem magam jól a bőrömben. Nincs ellenségeskedés, nincs harc köztünk. Legalábbis egyenlőre biztosan nem kell majd, újabb csatába torkolnunk.

       Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy lettek gyermekeim Bella, Dean és Sam személyében. És két kis unokám, Anthony és Lilyen ,–de, azt megígérhetem, hogy bármi is történjék, nem hagyom, hogy csalódjanak bennem/bennünk - . Ők a mi fajunknál nagy csodának tűnnek. Hiszen, az apjuk vámpír. S az anyjuk ember volt, amikor ők megfogantak.

      Ahogyan, engem úgy a többieket is megdöbbentette az a pillanat, amikor Bella visszanyerte az emlékezetét, s visszakapta szerelmét, gyerekeit és a családját, s az követő napokban a gyerekek egyre csak nőttek. Carlisle barátom, kutatásai révén, mint kiderült, minden nap növekedés jelei láthatóak a gyerekeken. Ugyan is mivel, vámpírok félig így a folyamat gyorsabb náluk a növekedésben mint, az átlag ember gyermekeken.

     Látva, a Volturi klánon, Cullen klánon, Salvatore klánon és a Denali klánon, Bella és az ikrek teljesen megváltoztatta mindannyiunk életét. De jó irányban. Jó látni, hogy mindenki arcán csakis a boldogság és a szeretet látszódik. Olykor - olykor , eltűnődök, -ahogyan mostan is- azon, hogy ha Bella és a fivérek, nem mentették volna meg az életünket, akkor élnénk -e még? Vagy, győzedelmeskedtünk volna a románok felett? S ugyan azok lennénk, akik voltunk ezelőtt hosszú éveken át?

     Gondolataimból, egy bronzvörös hajú, csoki barna szemű, szív alakú gyönyörű kis szépség hozott vissza a jelenbe. Aki megérintve az arcomat, kérdezte meg gondolatban –ugyan is ez a fajta képességük csak később jelentkezett náluk-, hogy nem -e játszok vele és a fivérével, mert a többiek vadászni mentek.

A fejiben... a nagyteremben van ez a jelenet.. nálam

-De, nagyon szívesen játszom veletek. Menjünk. -mosolyogva, kaptam fel az ölembe, s mentem a gyerekek szobájába.

Miközben, a gyerekekkel játszadoztam azon tűnődtem, hogy vajon mennyi ideig szándékoznak még itt tölteni, a napjaikat Carlisle barátom, és családja, akik bővültek a Salvatore család tagjaival. A Denali klán, és a többi vendégeink már hetekkel korábban hazatértek otthonaikba. 

Belegondolva abba, hogy ha Carlisle és a családja visszatérni kívánkozna abba az esős kisvárosba Forksba, és a fogadott gyermekeim és unokáim is velük tartanának, szomorúsággal öntött el. Hiszen, már nagyon is a szívemhez nőttek. Ők nekünk is csak fényt hoztak az életünkbe. De, tudom hogy mindannyiukat visszahúzza a szíve Forksba. S azt is tudom, hogy Bella velük tartana, a kicsikkel együtt. És én ezt el is fogadom. Mert csak az számít számomra, hogy őket boldognak lássam együtt. De mielőtt hazautaznának, egy - egy ajándékkal meglepem majd őket. 

Amint visszatért mindenki a vadászatból, én Gianna keresésére indultam. Meg is találva a helyén, utasítottam őket a következőkre. : Egy - egy két hetes nyaralást, más - más szigeten, Bellának, Edwardnak  a gyermekeikkel együtt és a többi Cullen családnak, a Guadeloupe szigetre, foglalást. És a Salvatore klánnak a Maldív szigetére.

Ahogyan, számítottam is rá, két nappal a foglalások megtörténése után, Carlisle barátom, és családja bejelentette, hogy hálásak mind azért, hogy a családjuk újra együtt van és hogy itt vendégeskedhettek, de visszatérni kívánnak az otthonukba. Beletörődve a döntésükbe, átadtam nekik a jegyeket és a nyaralók papírjait és a kulcsait, az útjukra bocsátottam őket. Boldogsággal öntött el az a tudat, hogy ha úgy tartsa kedvünk, akkor bármikor szívesen vendégül fogadnak minket, és időközönként ők is meglátogatnak bennünket....

( Damon szemszög )

    Mennyire furcsa, hogy az életünket mi minden megtudja változtatni, mint például egy személy betoppanása az életükben. Itt jelen esetben most Bellára gondolok. Akinek sikerült magát belopnia a szívünkbe. S akiről mint később kiderült, hogy a mi kis húgunk. Soha, nem is gondoltam arra hogy, apánk életben van -e esetleg.     

    Ugyan is már száz év is eltelt azóta, hogy én és öcsém vámpírrá változtunk.

    Hosszú éveken át, átkoztam azt a személyt aki ilyen lénnyé változtatott. De megfogadtam ha, a kezeim közé kerül megölöm. S így is tettem. Miután, egy újabb ártatlant változtatott azzá amilyenné minket is. Amint az öcsém segítségével sikeresen, végeztünk az átváltoztatónkkal, alaposan is megnéztem, az éppen átváltozóban lévő lányt. Hosszú fekete hajával, szép és bársonyos bőrével, és a mámorító illatával, megbabonázott. Tudtam, ő az a nő, akit egész életemben kerestem. Eldöntöttem, hogy segíteni fogok rajta. Az öcsém nem kérdezett, s nem is tiltakozott. Mert, tudta hogy mire vágytam hosszú éveken át. Egy nőre, akit szerelemmel szerethetek.

   És, hálát adva az istennek, az a nő, aki megbabonázott, a teljes lényével viszonozta érzéseimet... 

Boldogsággal öntött el az a tudat, hogy öcsém szerelmem húgában, Elenában ugyan úgy viszonzásra találta meg azt a szerelmet, amit én is Kathrineben. Habár az öcsém Stefan, és Elena kapcsolata nehézkesen ment, ugyan is El még ember volt akkor, viszont amikor életet adott egy gyönyörű és elragadó kislánynak akkor ő is ugyan azzá vált, amilyenné mink.

    Örömmel töltött el az a pillanat, amikor Stefan és Elena felkértek arra, hogy mi Kate-tel legyünk a keresztszülei a kis Izabellának, akit mi csak Izzy-nek hívunk.

   És, ezután az életünkben, bekövetkezett egy olyan tragédia, ami nagy fájdalmat szakított a szívünkben. Ugyan is mikor a húgunkról kiderült, hogy vámpírtól teherbe esett, s eljött a szülés ideje elvesztettük őt. Legalábbis mi ebben a hitben hagytuk el, az otthonunkat, hogy teljesítsük Bella akaratát. Miszerint a gyerekeket vigyük el az apjukhoz. Eltemetve húgunkat, felkerestük a kicsik apját, és annak családját. Akik kedvesen és szeretett teljesen fogadtak bennünket, otthonukba és a családjukba egyaránt.
Napok, hetek, hónapok elteltével ami családunk és a Cullen család eggyé kovácsolódott. Mindenki, mindenkivel jól kijött. Akivel a legjobban kijöttem, az Emmett és Jasper volt. Velük az első percben megtaláltam, a színvonalat és a hangot... 

    Hiába tűntünk boldognak, és vidámnak kívülről. Viszont legbelül mindegyikünk legbelül, egyetlen egy személy hiányától szenvedett. Aki nem más volt mint Bella.  De, ez az érzés mindenkiből eltűnt, amikor is megpillantottuk, és újra az öleléseinkbe zárhattuk őt. És a családunk minden egyes tagjai abban a pillanatban, új emberré, jelen esetünkben vámpírrá lett.....

( Carmen szemszög )

    Nem is kicsit, döbbentem meg a bál estélyén történteken. Hogy miért is? Mert, mint kiderült az a Bella, akit a családunk tagjává fogadtunk, az a mi mindig magányos Edwardunk Bellája. Végül is, minden úgy történt az est után, ahogyan annak történnie kellett. Tudtam, hogy Bella egy különleges, s mindenki életébe fényt hozó lány, de hogy még a Volturit is megváltoztatta, az már valami hihetetlenség. Soha, senkinek nem sikerült őket jó útra téríteni, még Carlisle-nak, és Eleazarnak sem. De neki igen. Ő és Deanék olyanná változtatták őket, amikre más nem volt képes.

    De így is volt rendjén. Nincsenek viszályok, az örökös harcok. Az örökös harc az ellen, hogy ne gyűjtse be családunk különleges képességekkel rendelkező tagjait... Így mindenki boldogan élheti életét. 
Örömmel töltött el az, hogy Kate és Dean egyre közelebb kerültek egymáshoz. S talán hamarosan kettejük kapcsolata is komolyabbra fordul, de hogy milyen hamar és hogy milyen komolyabbra,  azt egyikünk se gondolta volna. 

....pár év múlva....

    Ugyan is, Dean eljegyezte Kate-tet, ugyan azon az estén amikor Damon és Kathrine összeházasodtak.  Boldog voltam, hogy az egyik húgomat is boldoggá teszi valaki. Egy olyan férfi, aki feltétel nélkül szereti, védelmezi, és óvja őt ahogyan azt kell. Dean pont megfelelő választása volt, húgomnak. Nála jobbat úgyse találhatott volna. Legalábbis én így érzem. Az esküvő után, az újdonsült házasok belevetették magukat a nászútba. S a többi boldog pár, azaz a család többi tagjai pedig boldogan vették bele magukat az éj és a nappalok boldog rejtelmeibe. Ahogyan, mi is szerelmemmel. Akit még a mai napig is ugyan úgy igaz szerelemmel szeretek....

( Edward szemszög )

     Ha bármi is történt, szerelmemmel akkor én azt már nem fogom tudni túlélni. Egyszer már elvesztettem, azaz már kétszer. S ha megint elveszítem, azt már nem fogom tudni elviselni. Ahogyan a gyermekeim se. Hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy amikor visszakaptuk szerelmemet, mind a ketten arra gondoltak, ha az anyjukat még egyszer  elveszítik, akkor én megtalálom annak a módját, hogy követhessem őt a végtelenbe, nem tudnának élni nélkülünk.

    Mikor megpillantottuk őt azzal a kis démon lánnyal, az aggodalom mind a hármunkon úrrá lett. Azaz rajtam, Dean-nen és Sam-en.
Majd, mind a hármunkból egyszerre hangzott el szerelmem neve, aki ekkor felénk fordította fejét, s szólásra nyitotta ajkait:

    -Ne gyertek közelebb! -kiáltotta.

    S ezt a helyzetet kihasználva a démon, tornádót uszított szerelmemre, akit teljes csapódással messze repített.

    -Bellaaa! -hangzott el ismét hármunkból a neve.

     Ekkor az agyamat ellepte a bosszúvágy köde, s neki rontva az átkozott lényre, kezdtem el harcolni vele, összeszedve minden erőmet, álltam  a felém irányító szeleit. Közben Deanék is a segítségemre siettek, így mostanra már hárman együtt próbáltunk megbirkózni vele. Kevesebb sikerrel, mint azt hittük volna.

    Majd, hirtelen minden olyan gyorsan történt. Az egyik percben, még javában harcoltunk a démonnal, majd a másikban pedig, felsikoltott s hamuvá porladt. S a szerelmem tekintetével találtuk szembe magunkat.
Megkönnyebbülten  és boldogan zártuk az ölelésünkbe. Míg Dean és Sam köszönetet mondtak, neki azért, amiért az életét kockáztatva, megmentette őket, addig én a csókommal -amibe, minden érzésemet beleöntve amit iránta érzek - adtam tudtára, hogy mit jelent számomra ő....

Visszatérve, a kastélyba mindenki hosszas ölelésbe zárt minket. S mikor a gyerekeink álmoskás fejjel sétáltak kézen fogva egymást a nagyterembe be, ahol mind voltunk, és megpillantva anyjukat versenyt futva szaladtak az ölébe. Miután, hosszasan ölelték anyjukat, a többiek négyesbe hagyva minket, hagyták el a termet. Közelebb sétálva az életem értelmeihez, zártam ismételten őket az ölelésembe....

     Hetek elteltével, mikor a család egyhangúan az mellett döntött, hogy visszamegyünk Forksba ezúttal szerelmem és Deanék oldalán, Aro egy - egy nyaralói utat fogadott le nekünk. Külön a Cullen családnak és a Salvatore családnak. Készségesen elfogadtuk az ajándékát, amit a haza utazásunk előtti két héttel, fel is használtunk. 

A két hét, maga volt a paradicsom. És, a mérhetetlen nyugalom. Mind rendkívül boldognak, éreztük magunkat a csodás szigeten, ahogyan a gyerekek is. Akik idővel, lassan már tízen éveseknek tűntek. Megígértetve velük, hogy hamarosan még visszatérünk eme szigetre, hazatértünk Forksba.  Ahol, két olyan meglepetésben volt része a családunknak ami újabb boldogságot hozott az életünkbe....

( Bella szemszög )

     Hazatérve, az álom szigetről egy mózeskosárt leltünk a Cullen ház ajtaja előtt. Benne egy szökés barna hajú, kis fiúval akinek szemei kéken csillogtak. De ami a legfurcsább volt, hogy ő is olyan volt mint az ikrek, és Izzy.  

Rose kikapva a gyereket a mózeskosárból, utasította Emmettet, hogy fogja a kosarat, s így mentünk be a házba. Ahol Em egy levelet találva, fel olvasta nekünk. A levélben mint kiderül, azért leltük meg a kis csöppséget az ajtónk előtt, mert egy a mi fajtánk béli, ránk bízva a gyermekét ment halott szerelme után. Akár mennyire is szerette volna, hogy a gyermeke mellett lehessen amikor felnő, de a szerelme nélkül nem tudta volna ezt végig csinálni. Megkért bennünket, hogy ha felnő a fia akit David Krause-nak nevezett el a szerelme, mondjuk el neki, hogy ő és az anyja a gyermeknek, szerették őt, nagyon is...

     Ezután, mivel mindenkit elbűvölt a kis csöppség, közös beleegyezéssel döntöttünk úgy, hogy megtartsuk őt, s felneveljük. Rose és Em, voltak a leges legboldogabb, amikor megtudták hogy ők lesznek a pici szülei.

     Ettől a pillanattól kezdve,  nem hogy csak, újabb taggal bővült a családunk de még a szüleimmel is újra találkozhattam. Apa mivel, ő is egy volt közülünk könnyen elfogadta, azt hogy vámpír vagyok és hogy a családom is az. Anyával már egy kicsit nehezebb volt a helyzet... de mikor megpillantotta a gyerekeket elfogadott minket. De ami még jobban tekézte feljebb a boldogságunkat az, az volt amikor apa hosszú évek után ismét találkozott rég hallottnak hitt fiaival.....

Epilógus:

      Miután, Charlie Swan újra szemtől szemben állhatott fiaival, élete újra megtelt boldogsággal. Hiszen, a rég elvesztett fiait visszakapta, a lánya megtalálta a szerelmet, s unokáit is megismerhette ahogyan a lánya másik családját. Akik olyanok mint amilyen ő volt egykoron. Nem bánta egy cseppet sem, hogy a halandóságot választotta, s felhagyott az örökléttel, mert boldognak érezte magát úgy, amire mindig is vágyott.

     A Cullen család, tagjai csak ugyan évek elteltével még mindig össze voltak kovácsolódva a Salvatore családdal. Hiszen, a kötelék ami összefűzte őket, az nem más volt mint Isabella Swan. Aki anno szerencsét próbálva, Las Vegasba ment, ahol egy estén, talán a véletlen műve volt, vagy a sors műve... belebotlott abba a személybe, akibe feltétel nélkül és visszavonhatatlanul beleszeretett.  Soha, egyetlen egy percre sem bánta meg, hogy akkor az apja ellenzése ellenére, is úgy döntött... Las Vegasba utazik. Ugyan is, ha akkor nem utazott volna el, s ha hallgatott volna Charliera, akkor nem lenne most élete szerelmével, s a gyermekeivel.

     Edward Cullen, bár mindig is magányos volt, és azt hitte jó ő egy magának, hogy nincs szüksége másra, a család tagjain kívül. Kellemesen csalódott amikor is, megismerkedett egy vörösesbarna hajú, csoki barna szemű lánnyal, akinek a vére felettébb csábította, s a gondolatait nem hallotta. Majd, az események sora, amik érték őt, már csak múló fájó emlék az ő és szerelme életében.  S szerencsés férfinak/vámpírnak mondhassa magát, amiért egy szerető család áll a hátterében, egy csodás, és gyönyörű nő, akit a szerelmének mondhat, és két csodálatos gyermek, akiknek az igazi apjuk lett.

     Bár, a Cullen család, mindig is egy nagy összetartó családnak mondhatta magát, s a tények is azt mutassák hogy még mindig is ... egy összetartó család ők. Egyáltalán nem gondolták volna, hogy az életük fenekestül felfordul majd, amint a magányosan oroszlán, Edwardjuk Las vegasi útja során, megtalálja élete szerelmét, s hogy két kis angyali gyermekkel ajándékozza meg majd őket. 

Esme boldogsága, amint megismerhette unokáit, kívánsága beteljesült. Amire mindig is vágyott. Még pedig az, hogy gyerekek édes kacagása és vidámsága zengje körül a házat. Carlisle, ahogyan a szeretett felesége, ő is boldognak mondhatta magát, amiért ilyen nagy és összetartó család részese lehetett. 

Alice, és Jasper akiknek a családjuk boldogsága sokat jelentett, s sokak megdöbbenésére úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egy kis babát... Akit, Noah-nak neveztek el.  

Rosalie és Emmett, pedig boldogan nevelték fel fiúkat, Davidet. Aki hiába, tudott aról, hogy nem az igazi szülei, azok akik nevelik, mégis Rose-ékat tartotta az igazi szüleinek. Rosalie álmába, valóra vált, habár nem teljesen. Ugyan is ő egy fekete göndör hajú fiúról álmodozott mindig is, de helyette egy szőke hajú kis fiút kapott. Akit, tiszta szívből szeretett, és óvott, boldogan. Emmett, attól függetlenül, hogy nem komolyodott s ugyan az a poénos, nagy medve, igazi apja lett a kis Davidnek.

     A Denali klán minden egyes tagja boldog párkapcsolatban lett részes. Dean és Kate akik az esküvőjük után, egy kis időt a családtagjaival töltöttek,.... járva a világot töltötték a napjaikat. 

Sam aki befejezve az egyetemet, ismét rátalált a szerelemre, egy fekete hajú, és zöldszemű lány személyében. Akit Kiaranak hívtak. A Volturi klán, betartva az ígéretét/fogadalmát, barátkoztak az emberekkel s ahelyett hogy a vérüket ontották volna, a segítségükre álltak mindenben, amibe kellett.

     Az gyerekek akik évek elmúltával, a kis Noah kivételével akik már nem is voltak olyan kis gyerekek, követve a szüleiket és a család többi tagját iskolába mentek, ahol új ismeretségekre tettek szert. Az iskolai időszakban, Izabella és Anthony sokkal közelebb kerültek egymáshoz. Már egyáltalán nem testvérként, vagy barátként tekintettek a másikra. 
A szüleik véleményük kikérdezésük után, bevallva szerelmüket egymásnak, vállalták fel mások előtt a kapcsolatukat a többiek előtt. Ahogyan a kis dalos pacsirta Lilyen, és David is. Bár a többiek egy kicsit ockódtak ettől a helyzettől, hogy gyermekeik már nem testvérként tekintenek egymásra, hanem mint egy társra... de idővel beletörődve abba, hogy nem uralkodhatnak a gyermekeik szíve felett, elfogadták hogy, az élet néha olyan helyzetek elé állítják őket, amelyekre egyáltalán nem számítottak.

     S a hosszú gyötredelmes hónapok után, újra boldogságban úszva élték a minden napokat, örökkön – örökké......

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

25. fejezet

( Bella szemszög )

Már két hét eltelt a bál óta. Ebben a két hétben, Edwarddal úgy mond, randizgatni kezdtünk egymással, de a harmadik randink után rájöttünk, hogy erre semmi szükség. Ugyan is, szeressük egymást, és van két gyönyörű gyermekünk.
Mindeközben, öröm volt újra találkozni Rose-zal, Emmel, és Stefanékkal is. Hihetetlen, hogy milyen nagyra nőtt a kis Izzy. Kész gyönyörű nő lett belőle.És Carmenékkel, akik amikor megtudták hogy én vagyok az a lány, aki miatt Ed, magányosan járta újra a világot. Nagyon is megdöbbentek. De szívből örültek annak, hogy végül is minden helyre jött köztünk.

Edward bemutatott a fogadott szüleinek, Carlisle-nak és Esmenek. Majd Alice-nek és Jasper-nek is. Akikkel szintén ugyanúgy sikerült jól kijönnöm, mint Rose-ékkal. Majd miután megismerkedtem szerelmem családjával, akik a családjukba fogadtak engem is ahogyan a fogadott bátyáimat Deant és Samet. Amint bemutattam nekik.

Egyik nap, amikor Aro magához hívatott a Dean ügyével kapcsolatosan, le is korholtam magam rögvest. Hogy, mi közben én itt jó kedvűen, boldogan szórakozom, addig a bátyám ideje lassan lejár. Mivel, már csak egy hetem maradt addig amíg megmenthetem a bátyám életét. Képtelen, voltam minden szükséges dolgot, amire ha harcra kerül a sor, megtudjam védeni magam.

Miután elpakoltam a szükséges dolgokat, visszamentem a családomhoz, ami igencsak nagy számmal gyarapodott. Belépve a szobámba, ahol a többiek épp a gyermekeim divat bemutatóját kísérték nagy figyelemmel, észrevettem, hogy Edward nincs a társaság között. De épp hogy, kimondtam magamban, hogy nem látom a társaságban, szerelmem a nyakamba csókolva, simította a kezeit, a hasamra.

-Szeretlek. -suttogta a fülembe.

-Én is szeretlek. -válaszoltam vissza.

Épp ekkor vettek észre az ikrek, hogy visszatértem a szobába, s át vágva Emmett bácsikájukon, Lily az apja nyakába, míg Tony az én nyakamba ugrott.

-Ejnye-ejnye. Ez nem ér. Így lelépni a színpadról, gyerekek! S velünk mi lesz? -kérdezte, tetetett sértődöttséggel Em.

Mire a gyerekek hangos nevetésbe törtek ki. S velük együtt mi is...

Miután, a többiek elmentek vadászni, addig én és Ed lefektettük a kicsiket, akik az apjuk altató dala után édesen elszenderedtek. Miközben, mosolyogva figyeltem őket amint alszanak, két kar fonódott a derekamra.

-Nagyon, boldogok mióta visszakaptak téged. -támasztotta a vállamra az állát.

-Ahogyan én is. És te, nem örülsz nekem? -kérdeztem csábosan, felé fordulva,

-Nem is tudod, hogy mennyire örülök neked. -csókolt meg.

-Ne itt, a gyerekek előtt. -suttogtam elválva az ajkaitól.

Ekkor megragadta a karomat, majd az én szobámba érve, becsukva az ajtót, magunk mögött, birtokba vette ajkaimat.... s átadva magunkat, a régóta vágyott egyé válásunknak, szeretkeztük át az éjszakát...

Egymást ölelve, és simogatva figyeltük amint, fel kell a nap. S ekkor szomorúan vettem tudomásul, hogy ismét újra el kell válnom szerelmemtől, és a gyermekeimtől, bízva abban, hogy hamarosan visszatérhetek majd hozzájuk. Mivel, nem akartam azt, hogy bárki is tudomást szerezhessen a tervemről, ugyan úgy cselekedtem mint eddig minden nap. Lassan, elengedve egymást öltöztünk fel, s mentünk át a gyerekek szobájába, akik ugyan csak ébren voltak már.

-Anya! Apa! -szólítottak meg egyszerre minket.

Az ágyukhoz lépve, mind a kettejüket szeretgettem egy kicsit. Majd, arra hivatkozva, hogy Aro megkért az előző este egy bizonyos dologra, elköszöntem kis családomtól, és mentem is a nagyterembe. Beérve a nagy terembe csak Arot, és Giannat láttam.

-Á, Bella kedvesem. Gianna köszönöm.

-Bella.-köszöntött miközben, elhagyta a nagy termet.

-Gianna.

Megbeszélve Aroval, hogy mit mondjon majd Edwardéknak, indultam 'Lilith' megkeresésére, akit még azelőtt meg kell keresnem mi előtt végezne Dean-nel....

Már három napja vagyok, úton s egyre idegesebb is vagyok. Mert sehol nem találtam még meg a démonhoz vezető utat. Futás, közben a gondolataim el-el kalandoznak a családom felé. Vajon mit csinálhatnak? Jól érzik -e magukat? Egyben biztos, vagyok hogy bizonyára aggódhatnak értem. Főleg, meg hogy már három napja a színemet se lássák. Vajon, sejtik hogy nem igaz az amit Aro mondott nekik? Dean-t ismerve biztosan, sejti hogy amit Aro-beállított nekik, arról hogy egy törvényszegő nomádok elintézésére küldetett el...

Ötödik napja, hogy még mindig úton vagyok, de most már biztos vagyok abban, hogy jó irányban jöttem, s az igazam be is teljesedett. Ugyan is, a nagy Lilith nevű démonnal, kerültem szembe.

-Nicsak-nicsak, Egy vega vámpírt fújt erre a szél. Mi keresni valód van itt? -kérdezte, kíváncsian.

-Éppenséggel csak vadászom. -feleltem.

-Ó, igen? S mire, ha szabad kérdeznem.

-Szarvasokra, ugyan is hegyi oroszlánt erre nem találhatok, tudomásom szerint. -mondtam ezt, hiszen csak nem árulhattam még el azt, hogy éppenséggel rá vadászom.

-Igazán, roppant mód kedvemre való, hogy ilyen ügyesen hazudozol, de mint tudhatnád, hogy én mindenkiről mindent tudok. Ahogyan rólad is, kedves Izabella. -kacagott fel.

-Nos, ha tényleg tudod hogy ki vagyok, akkor azt is tudhatod, hogy azért jöttem, hogy végezzek veled. -vigyorogtam rá.

-Hogy ne tudnám?! Tudod, mit? Láss is neki, a tervednek. Ugyan is jobb dolgom is van, mint hogy itt társalogjak egy magad fajtával.

Ekkor, előkapva a démont ölő tőrömet, támadtam volna rá, ha el nem tűnt volna előlem. Ezután, egymást kergetve, és a képességeinket használva próbáltunk végezni a másikkal, kevesebb sikerrel.

-Bella! -hallottam meg szerelmem, és testvéreim kiáltását.

Mikor a fejemet feléjük fordítottam, s szólásra nyitva a számat:

-Ne gyertek közelebb!- Lilith tornádót hívva teljes erővel felém irányította.

A belém csapódott, tornádótól messze repültem. A nevemet hangoztató személyek hangjait egyre halkabban hallottam, s mikor már azt hittem, hogy ismét elnyel a sötétség. A gyermekeim arca jelentek meg a szemeim előtt.

 /*-Anya! Nem hagyhatsz el még egyszer minket! Légy erős! Ne add fel! */ Meghallva a gyerekek hangját a fejemben, erőt vettem magamon, s magam köré húzva a pajzsomat, sikerült talpra esnem.

A szemeimmel, megkeresve Edwardot, és Deanéket és az éppen velük harcoló kis boszorkát, futottam Lilith elé, s mielőtt bármit reagálhatott volna, előhúzva a másik démon ölő késemet, hátulról a szívébe döftem. Hangos sikolyt hallatott, s miután porrá porladt, megkönnyebbülve pillantottam az előttem álló, szeretteimre. Akiknek a tekinteteiben, felfedezni véltem, egy csöpp haragot, megkönnyebbülést  szeretett, s szerelmem szemeibe nézve a mérhetetlen szerelmet.
Se szó, se beszéd, szerelmem, Dean és Sam az ölelésükbe zártak. Dean és Sam egyetlen szót suttogva a fülembe, öleltek tovább.

-Köszönöm.

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

24. fejezet

( Bella szemszög )

Elérkezett a várva várt ünnepség napja. Azaz Szent Marcus napja, és egyben a bál estéje.
Ma végre meg ismerhetem a híres Cullen családot. Nem tudom miért, de van egy olyan érzésem hogy a mai napon teljesen megfog változni az életem. De, hogy jó irányba -e vagy sem. Azt nem tudnám megmondani. Még nem.

Mivel a ruhákat Gianna beszerezte nekünk, így nem kellett még azzal is foglalkoznunk. Magamban csak is azon, imádkoztam hogy olyan ruhát szerezzen be nekem, amit én is szívesebben veszek fel. Amint Gianna a ruhámmal jött be a szobámba, s amikor meg is pillantottam menten beleszerettem.
Hálát rebegve, kedvenc titkárnőnknek. Jane és Heidie azonnal kezelésbe vettek. Habár, amikor megszabtam nekik, hogy ne merjenek túlságosan is kisminkelni, az nem igazán tetszett nekik. De, mivel utasítás volt nekik, hogy csak enyhe smink legyen, nem volt más választásuk.  Amikor a csajok bejelentették, hogy készen is vannak, s hogy megpillanthatom magam a tükörben, azt hittem, hogy csak káprázik a szemem.
 Ez tényleg én lennék? -kérdeztem magamtól.

Enyhe sminket tettek rám a lányok, amit teljes mértékben el is fogadtam. A hajam loknikban hullottak a vállamra. Megölelgetve a lányokat köszöntem meg nekik a segítséget, s miután ők is kicsinosították egymást, felvéve a fekete köpenyünket szóltunk a fiúknak, majd együtt mentünk a nagy terembe, ahol már a meghívott vendégeink voltak jelen.
 Meglepve figyeltem amint, Aro egy három kisgyermekkel lévő vámpír családdal társalog. Miközben alaposan végigszemléltem azt a családot, akikkel Aro beszélgetett, a szemeim megakadt az egyikükön. Akinek a haja bronzvörösen tűnt ki a családjától, miközben alaposan megszemléltem, nagyon is ismerősnek tűnt. Mintha ismerném. De honnan? -mivel előrébb a gondolataimmal nem jutottam, úgy döntöttem hogy megkérdem Marcuséktól hogy melyik családdal is bájcseveg a fivérük.

-Ők a Cullenék.-felelte unottan.

Tehát akkor, ők lennének azok a híres Cullen család. Kíváncsi vagyok, hogy Aro mikor is szándékozik majd bemutatni minket nekik.

Eközben, Aro otthagyva a vendégeit mi felénk vette az irányt. Miután köszöntött bennünket, beszélgetésbe kezdtünk. Vagy is ő beszélt, mi pedig hallgattuk. Mint addig is tudtam a beszédjére figyelni, amíg valaki nem kezdte el rángatni a köpenyemet. Oldalra fordulva nem láttam senkit, aki ráncigálta volna, így lefelé pillantottam. Amikor is megpillantottam a két kis tündéri Cullen gyerekeket. Mennyire is hasonlítanak az apukájukra, tűnődtem volna el, amikor is az említett személy is megjelent. Mielőtt megállíthatta volna, a kicsiket, a kislány megszólalt.

-Anya! -szólalt, tündéri kis hangján.

Ekkor meghallva az apukája gondolatait, /-Nem lehet ő. Hiszen ő meghalt. Ez valami tévedés, vagy valami átverés. De mégis ő áll itt előttem, teljes valójában. A hosszú vöröses barna hajával, ami loknikban hullottak a vállára, a levendula illatával, a kecsesen gyönyörű kék selyem ruhába bújtatott alkatával, és az aranybarna szemeivel.-/ -teljesen összezavarodtam. Hogy, mi? Ez valami tévedés, bizonyára összekevernek valakivel.

-Bella? -hallottam meg a bársonyos hangját.

De honnan, tudja ő a nevemet? Egy biztos, hogy nem értem mi történik itt.

-Elnézést, de mi ismerjük egymást? -kérdeztem rá pillantva.

-Anya, hisz ő az ...apa. -szólalt meg, a kislányra hasonlító kisfiú is.

-Én, nem. Sajnálom, de bizonyára összekevernek valakivel.

Mondtam, majd elfordítva a tekintetem róluk, rohanni kezdtem.  Kiérve a palotából, egy kőszobor mellett megállva, hirtelen emlék képek jelentek meg előttem. Amiben, a bronzvörös igencsak nagyon is helyes férfi volt jelen.

/*Az, első találkozásunk, a liftnél. Az első csókunk, az első együttlétünk. A vacsora, a parton, és az azutáni együtt töltök napok. A testvéreivel való megismerkedésem. Rose-zal, és Emmel. A vásárlás. A féltékenységi jelenetünk, amit Rose-zal műveltünk. A vidámparkos jelenettől a jótékonysági bálig, együtt töltött pillanataink. Az elválásunk, a nélküle töltött hónapok, a terhesség -itt a hasamra csúsztattam a kezem. - Az Elenáékkal való találkozásom, a vacsora náluk. A vallomás arról, hogy mik is ők. És a kisbabám. A kis Izzyvel való játszadozások. A szülés pillanatai. Ahol mint kiderül, nem egy gyereket hoztam a világra, hanem kettőt. Anthonyt, és Lilyent. Aztán, a levél amint Stefannak adtam oda, hogy ha meghalnék adja át Edwardnak. Amikor Stefan megharapott.. s az aztán elnyelő sötétség. A koporsóban felébredve, segítségért kiáltásom. Dean és Sam, amint megmentették az életem. Aztán ismételten az elnyelő sötétség. S az utána történtek teljes erővel törtek elő bennem emlékként. */

Istenem, mit tettem? Hiszen, találkozhattam újra azokkal a személyekkel akik a világon a legfontosabbak voltak a számomra, s akiket hónapok óta kerestem. S most, ahelyett hogy velük lennék én itt állok mint egy balfasz.

Visszaindulva a kastélyba, hangokat hallottam az egyik lépcső felől. ..

-Nem tudtuk útól érni őt apa. Kérlek ne haragudj ránk. –nézett az apjára síros szemeivel lányom.

Lányom.. milyen jó érzés ezt mondani...

-Nem haragszom rátok. Hogyan is tudnék rátok haragudni. Nem a ti hibátok. Menjünk vissza a többiekhez, s én meg majd megkeresem anyát. Rendben? –kérdezte tőlük Edward, mire beleegyezően bólintottak.

Ekkor Edward az ölébe kapta a gyerekeket, majd visszafelé indultak a nagyterem felé. Amikor is előbújva rejtek helyemről utánuk szóltam.

-Ne menjetek még el! -kértem.

Mikor Edward visszafordult, s a tekintete találkozott ugyanúgy elolvadni készültem, mint akkor amikor először a szemei magukba szippantottak. Bocsánatot kérve tőlük..a kicsik egyszerre megszólalva vágtak közbe a mondandómba. S miután ismét a szavamba vágtak, megkérdezték, hogy megölelhetnének -e. Mire hevesen bólogatni kezdtem, s majd miután kitárva a karjaimat a gyerekeim a karjaimba ugortak. Miközben arra vártunk, hogy Edward is közelebb lépjen hozzánk, a kislányom türelmetlenségének köszönhetően végre ismét megérezhettem magam körül, az ő ölelő karjait.

-Szeretlek. -mondtam, ki azt az egyetlen szót, amit eddig szóba neki még nem mondtam.

-Én is szeretlek. -ismételte meg az előbb ki mondott szavamat, majd ajkait végre hosszú idők után, újra az enyémeken érezhettem.

-Szeretünk titeket. -mondták egyszerre a gyerekeink.

-Ahogyan mi is benneteket bogaraim. -nyomtam mindkettejük homlokára csókot.

Így egymást ölelve, végre boldognak érezhettem magam, a kis családom körében......

Lily ruhája - Tony ruhája -Izzy ruhája

Tanya ruhája - Patrick ruhája

Kate ruhája    

Irina ruhája

Carmen ruhája   - Elezaer ruhája

Alice  ruhája - Rosalie ruhája - Bella ruhája és sminkje

Jasper - Edward - Emmett ruhája 

Esme ruhája - Carlisle ruhája 

Dean és Sam ruhája

Elena ruhája - Kathrine ruhája

Stefan ruhája - Damon ruhája

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

23. fejezet

( Edward szemszög )

...visszatérve a gyerekeimhez, s végig nézve rajtuk, hogy milyen békések, s hiába félig vámpírok attól, függetlenül olyan törékenyek, és sebezhetőek.
Hiába, ott van Aro ígérete, attól függetlenül még is aggódom, a gyerekek és a családom többi tagja életéért. Egyben azért biztos vagyok, hogy akár az életem árán is de megfogom védeni a családomat. Nem hagyom, hogy bárki is bántja őket. Főleg meg a gyermekeimet. Egy rész azért mert életem, egyetlen szerelme kérte tőlem, hogy védelmezzem őket, másrészt meg ők az életeim. Ha ők nem lennének, nem is tudom mi lenne velem. Ismét nézve az álmaikat, most egy más fajta, és egyben új álmot láttam tőlük.

Ami, később teljes valósággá vált...

Amikor elérkezett, a Szent Marcus napja, csomagjainkat bepakolva a kocsijainkba, indultunk Voltterrába  ahol az események épp úgy történtek, ahogyan az ikrek három nappal ezelőtti álmát láttam végig...

Volterrába érve, Gianna a Volturi uralkodóinak a titkárnője, aki ugyebár ember –de mégis szeretne vámpír lenni – bevezetett bennünket a nagy terembe, ahol minden vendégen ugyanúgy báli és estélyi ruha ékeskedett mint rajtunk. 
Aro, megpillantva a családunkat, átvágva magát a tömegen boldog mosollyal örvendeztette a család minden egyes tagját. Ami a legfurcsább volt az egészben, hogy Aro szeme már csak halványan vöröslött  ugyan is amint a gondoltaiban is olvasni véltem, a Volturi tagjai áttérni látszódtak az állatvérre, a fogadott lánya kedvére téve, azaz hálálkodása révén. Amiért megmentette az életüket, a lány fogadott testvéreivel. Próbáltam a gondoltaiból kivenni hogy ki lehetett az a lány, aki ilyen meglepő hatással volt a vámpírok vezéreire, de csak egy fekete foltot láttam.

–Carlisle, kedves barátom. Örülök, hogy elfogadtátok a meghívásunkat. S amint tudomást szereztem a családod kibővülésére, gratulálok. És külön neked Edward. Amiért ilyen két gyermeket fogantat-tál meg. Sajnálom, hogy az anyjuk nem élhette meg ezt a gyönyörű kort, időt amit a gyerekeitek átéltek eddig. –köszöntötte először, Carlise-t, majd engem.  Na, ez még furább, hogy minden szavát, amit nekünk intézet ténylegesen halál komolyan gondolta. –A gyermekeimet hamarosan meg ismerhetitek, addig is foglaljatok helyet, és érezzétek magatokat otthon. Remélem,még a későbbiekben hamarosan folytathatjuk eme csodás beszélgetést. Óh, és majd elfelejtettem Gianna, kedvesem –fordult titkárnőjéhez –Ha a barátaink valamelyik tagja magányra vágyna, kísérd őket a szobájukba. – Majd, itt hagyva bennünket visszatért a testvérei mellé.  

Mikor családom minden egyes tagjának a tekintete rám esett, hogy mi tudtam ki olvasni Aro gondolataiból, szólásra nyitottam a számat. 

–Minden egyes kimondott szava előttetek igaz volt. Semmilyen hátsó szándék nem volt a gondoltaiban. Teljesen megváltozott az ő, és az egész Volterrai vámpíroknak az élete, természete Aro három fogadott gyermeke által. Hogy kik ők, azt nem tudom. Ugyan is csak fekete foltokat láttam Aro gondoltaiban. 

Mikor mindenki a gondolataiba révedt, Tony és Lily valamiért nagyon is izgatottak lettek, az ölünkben.

-Tony, Lily elmondanátok hogy miért vagytok ennyire izgatottak? –húzta fel a szemöldökét kíváncsian Jasper.

-Majd mindjárt ti is megtudjátok. –mutattak arra fele amerre Aro társalgott három fekete köpenyes személlyel.

Akiknek a gondolatát nem hallottam. De ez hogy lehet? Hiszen, eddig csak szerelmem gondolatai voltak számomra rejtély, és olykor-olykor az ikreké, ha nem akarták hogy tudjam mit ötlöttek ki abban az aranyos kis buksijukban. Kik lehetnek ezek a titokzatos idegenek? Egyet, észrevettem hogy a három köpenyesek közül ketten nem vámpírok, hanem emberek. De akkor hogy lehetséges, az hogy nem hallom a gondolataikat?

De mielőtt tovább folytathattam volna magamban az eszmecseréket, Lily és Tony, lekérezkedett az öleinkből, s átveregetve magukat a három titokzatos idegenhez szaladtak. Utánuk sietve, ép szólni akartam nekik –hogy ne. Amikor is az előttük álló egyik köpenyes személynek a köpenyét kezdték ráncigálni, hogy figyeljen már rájuk. Amint az idegen feléjük fordította fejét, s lányom egyetlen kimondott szavára a fejéről lecsúsztatta a köpenyét.

-Anya!

Amint megláttam a köpeny alatt lévő személyt, azt hittem csak képzelődök, s rosszul látok. Nem lehet ő. Hiszen ő meghalt. Ez valami tévedés, vagy valami átverés. De mégis ő áll itt előttem, teljes valójában. A hosszú vöröses barna hajával, ami loknikban hullottak a vállára, a levendula illatával, a kecsesen gyönyörű kék selyem ruhába bújtatott alkatával, és az aranybarna szemeivel.

-Bella? –szólaltam meg.

-Elnézést de mi ismerjük egymást?-kérdezte, rám pillantva.

-Anya...hisz ő az apa. –szólalt meg fiam is.

-Én, nem. Sajnálom, de bizonyára összekevernek valakivel. –mondta, majd ott hagyva engem és a gyerekeket elrohant.

Már épp utána akartam rohanni, amikor is a másik két idegen lecsúsztatva a fejükről a köpenyt, állták el az utamat.

-Nem, tudom hogy ki vagy. És hogy honnan ismered Bellát. De ő nem az aki régen volt. Sajnos nem emlékszik a régi életére.

-De én ezt nem értem. Hogy-hogy nem emlékszik a régi életére? Mi történt vele? –kérdeztem egy kicsit feldúlva.

-Mikor először találkoztunk vele, vagy is ki ástuk a földből, ahova eltemették, és mielőtt elmesélhette volna a történetét megtámadtak minket, a démonok és Bellát pedig leütötték. Amitől pár órányira eszméletlen lett, majd mikor magához tért semmire sem emlékezett. S azóta csak annyit sikerült megtudnia hogy-hogy hívják, és hogy volt egy gyermeke akit a szíve alatt hordott.

-Itt meg mi történik? –jött oda hozzánk Aro.

-Úgy látszik, hogy még is vannak egy páran itt akik ismerik a húgunkat Bellát. –szólalt meg a másik idegen srác.

-Ez igaz Edward? Ismered a lányomat? De még is honnan? –tette fel a kérdéseit Aro.

-Ez hosszú történet. De most meg kell keresnem Bellát. Még egyszer nem, hagyhatom hogy elmenjen. –jelentettem ki, majd a gyerekeim után rohantam, akik az anyjukat követték.

Ki érve, a folyósora, és egy lépcsőhöz érve megpillantottam az egymást ölelő, és síró gyermekeimet.

Hozzájuk érve, leguggoltam hozzájuk, majd az ölelésembe zártam őket.

-Nem tudtuk útól érni őt apa. Kérlek ne haragudj ránk. –nézett rám síros szemeivel Lily.

-Nem haragszom rátok. Hogyan is tudnék rátok haragudni. Nem a ti hibátok. Menjünk vissza a többiekhez, s én meg majd megkeresem anyát. Rendben? –kérdeztem, mire beleegyezően bólintottak.

Az ölembe kapva a gyerekeket, már épp visszafelé indultam volna, amikor egy ismerős, gyönyörűen csilingelő hang megállított.

-Ne menjetek még el! –kérlelt minket.

Meg fordulva a tekintetem találkozott az ő tekintetével. A szemeiben ismételten elvesztettem, mint anno amikor először találkozott a tekintetünk. A szemeiben, észrevettem a fel ismerés csillogását, az örömöt, a szerelmet, a szeretetet, és némi bizonytalanságot. Amit jelenleg még nem tudtam hova tenni.

-Edward, Anthony, Lilyen. Istenem. Sajnálom, az imént történteket. Nem ismertelek fel benneteket. De amikor, elrohantam az emlékeim elemi erővel törtek elő bennem. S mikor visszatértek az emlékeim azonnal visszafelé kezdtem rohanni, azaz hozzátok. Hogy a bocsánatot kérjek mind a hármótoktól  Én...-még folytatta volna, ha a gyerekeim, azaz a gyerekeink a szavába nem vágtak volna egyszerre.

-Anya! Befejeznéd végre a magyarázkodást? –kérdezték meg.

-Mi? De én...-ismét a szavába vágtak.

-Úgy látszik, hogy nem.  Nincs miért bocsánatot kérj tőlünk. A bátyád...öm nem tudom, hogy hívják. Szóval ő nagyjából elmondta hogy mi történt veled, mármint azt a résztét amikor elvesztetted az emlékezetedet. Én nem haragszom. –feleltem, miközben közelebb léptem Bellához.

-És mi sem haragszunk anya. Csak... csak..

-Csak nagyon hiányoztál nekünk. Mindig erről a napra vártuk, hogy újra találkozhassunk veled. Megölelhetünk téged anya? –fejezte be fiam a húga mondatát, majd feltette azt a kérdést, amire mind a hárman választ akartunk kapni.

Szerelmem, hevesen bólogatva jött még közelebb hozzánk, s a kezeit kitárva várta, hogy a gyerek az ölébe lehessenek. Amint a gyerekek Bella ölelésében lehettek végre, boldogan simultak bele az anyjuk ölelésébe.

-Apa te meg mit állsz ott, mint egy szobor? Nem láttad amint anya, bólogatva egyezett bele abba, hogy megölelhessük? Ez rád is vonatkozott. Na, gyere már ide! –utasított lányom.

Akinek a kérésére téve, mindannyiukat a karjaimba zártam....

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

22. fejezet

 

( Edward szemszög )

....miután a kis Izzyt a karomban fogva bevittem a házba, Rose, Alice és az ikrek kivételével még a többiek a nappaliban voltak. Mielőtt megkérdezhettem, volna hogy hol vannak a gyerekeim, Esme gondolatban üzent, hogy az én szobám melletti vendégszobába vitték őket lefektetni.
Elena már, épp felállni készült ülő helyzetéből, hogy átvegye a már ölemben elalvó lányát, így felajánlottam hogy majd én lefektetem az egyik szobában.

-Hagyjad, majd én lefektetem. Ha nem bánod. –mondtam.

-Rendben. És köszönöm. –bólintott Elena.

Felmenvén az emeletre, először lefektettem az egyik vendégszobába Izzyt. Majd miután betakargattam, átmentem a szobám melletti szobába. Belépve a szobába, Alice és Rose felém fordították a fejüket.

-Annyira gyönyörűek Ed. Bevallom, soha nem is gondoltam volna, hogy egyszer lesz egy , nem is egy hanem két kis imádni való csöppség a házban. –felelte áhítattal Alice, amire Rose is helyeslően bólintott.

-Akár az anyukájukat látnám. –mondta Rose.

Amivel, a szívemben újabb fájdalom jelent meg. Amitől az arcomra is kiülhetett. Mert, Rose bocsánatkérő tekintettel nézett rám.

-Ha kérhetlek benneteket, egyedül szeretnék maradni velük.

-Rendben. Egyébként, reggel mi  és a fiúk elmegyünk majd beszerezni a gyerekeknek való szükséges cuccokat. –jelentette ki kobold húgom, amint Rose-zal elhagyták a szobát.

Letelepedve az ágyra, ahol  a gyerekeim az igazak álmát alusszák, bennük gyönyörködve végig virrasztottam át az éjszakát...

A napok, és a hetek meglehetősen gyorsan de mégis valamelyest boldogan teltek. Elenáékat meggyőzve, nálunk maradtak, s velünk is laknak. Hiszen, ők is a családhoz tartoznak.  Mind, ahogyan az gyermekeimet, úgy a kis Izzyt is megszerették a többiek is.  
A mellettem lévő vendégszobából, a többiek amíg Stefannal és Damonnal vadászni voltunk, kész gyerekszobát csináltak a kis Tony-nak és Lily-nek. A becenevek a kicsiknek, Em javasolta a Tony-t, és a Lily-t ugyan is könnyebb kiejteni, mintha a teljes nevükön szólítanánk őket.

Elenáéknak pedig külön-külön szobát csináltak a többiek, még a kis Izzy-nek. Akit szinte minden este én fektetek le aludni. Eleinte az apja és nagybátyja féltékenyek voltak rám amiért az imádni való kislány csak akkor hajlandó elaludni, ha én altatom el. S ha éneklek neki. Ahogyan az ikreknek is.  

Amikor a kicsikkel vagyok, minden más gondot/bajt elfelejtek. S csak is rájuk fókuszálok olyankor. De ha nem vagyok velük, akkor a fájdalom, és a szerelmem hiánya elemi erővel tódulnak bennem.  Ha ők nem lennének, akkor már rég szerelmemmel lehetnék valahol, habár ez is kétséges, mert én egy szörnyeteg vagyok. Mert, abban a tíz év alatt amit a lázadásomat minősítettem, nem éppen példa képesség az én részemről. ...

Időközben ahogyan ismételten napok, hetek és a hónapok felettébb elrepültek a fejünk alatt. Ez idők alatt, a kis Izzy már ugyancsak megfelel egy tizenkét-tizenhárom éves korú lánynak. A két kicsi pedig, mint a három éves kisgyerekek. Hihetetlen, hogy ez idő alatt mekkorára nőttek. Ami köszönhető a vámpírságuknak is.  

Viszont, amikor a Denali klán látogatóba jöttek hozzánk, igencsak meglepődtek a családunk létszámán, na meg persze Tony-n és Lily-n. De nem sokáig volt idejük meglepődni rajtuk, ugyan is a három gyerek azonnal az ujjaik köré fonta őket is, ahogyan bennünket is.  
Amikor Elezar megérintette a gyerekeket, tudatta velünk hogy ők is igencsak különleges képességegekkel rendelkeznek. Amik később jelentkeztek is.  Izzy-nek úgy azon képességek jelentkeztek, amin az apjának Stefannak és Damon-nak van. Azaz bárkit rátud venni bármire, amire csak akarja. Habár ez képesség az ikreknél nem vált be. Ugyan is Elezar elmondása szerint mind a ketten védő pajzzsal rendelkeznek. De ezen kívül nekik még ott van egy eddig új képesség, a gyógyítás. S ha ketten együtt egyesítik ezt a gyógyítási képességüket, akkor még erősebb a gyógyítási erejük. Ahogyan a pajzsuk is.

...hónapokkal később...

-Apa! Apa! –lépdelt lefele a lépcsőn kislányom, a plüss macijával amit még a keresztanyjától Rose-tól kapott, pizsamában.

-Hát felébredtél tündérkém? –kérdeztem, meg tőle amikor az ölembe kaptam.

-Ühüm.. Tony hol van? Mert nincs a szobában? –kérdezte.

-Őt elvitte kereszt apu és Jasper bácsi. Kereszt anyuék pedig vásárolni mentek mindannyian, nagyapa dolgozni ment, Stefan bácsikádék pedig vadászni mentek. És csak is mi maradtunk itthon, te és én.

-Jaj de jó. S játszunk is majd együtt? Na meg főzünk is majd? S sétálni is fogunk majd együtt? – özönlött el az én kicsikém a kérdéseivel.

-Természetesen, amit csak szeretnél. Ma csak is a tiéd vagyok.

Majd fel sietve a szobájába, az előre kikészített kis ruháját adtam rá, vagyis csak adtam volna rá, ha a kisasszonyra nem jött volna rá, már a játszadozás. Így, hogy nyugodtan rátudjam adni a ruhácskáját, képtelen voltam bevetni a csikizések ostromát. Amitől a ház az ő hangos és csilingelő kacagása zengett. Imádtam az aranyos nevetéseit hallgatni, ahogyan a fivéréjét is.

-Ne-ne, apa elég..-visította nevetve.

Engedve lányom, kérésének abba hagytam a csikizést, s miután felöltöztettem, a nyakamba kapva hercegnőmet mentem le a konyhába, ahol a kért rántottát készítettem elő neki.  Elenáék elmondása szerint, bizonyára azért szeretik a kicsik ennyire a rántottát, mert Bella is míg várandós volt velük, rengeteg rántottát fogyasztott el. 

Időközben, mikor elaludtak a gyerekek beleolvasva az álmukba, az édesanyjukról álmodtak mikor még terhes volt Bella. Onnantól kezdve, minden éjszakán át az álmukat őrzöm, s mosolyogva nézem végig amint az anyukájukról álmodnak. Terhesen is milyen gyönyörű volt. –gondoltam olyan kor magamban.-

De az utóbbi időben, olyan álmaik vannak amiben az anyjuk vámpír, s velünk együtt van. Amik igencsak furcsák. Carlisle elmélete szerint, ezek az álmok, azért lehetnek mert minél nagyobbak s minél több dolgot tudnak meg, így a képzeleteik, vágyaikat az álmukban álmodják meg. ...

Miután a Lily elfogyasztotta a reggelijét, a kérésére zongorán kezdtem el játszani neki.

A zongorázás után az egész napot, kellemes és örökre emlékezetessé tettük, ugyan is minden egyes tevékenységünket, mint az együtt fogócskázást, rajzolgatást, játékokkal játszott játékokat, az együtt főzésünket, sütésünket és a többi elfoglaltságunkat a mai napon, mindet megörökítettem, kamerával és fényképezőgéppel együtt.

Lassan az estéhez közeledve, amint megfürdettem a turbó kis asszonyt, altatódalt énekelve neki, elaltattam. Miután elaludt, jó éjt puszit nyomva homlokára, mentem le a nappaliba, ahol a család többi tagja épp betoppanni készültek az ajtón. Amint az ajtón belépet Emmett és a nyakában ülő kis fiam, felém kalimpált a kis kezeivel.

-Apa! Apa! Apa! -nyújtózott felém.

-Na, már amint meg látod apádat, Emmett bácsit le is váltod már is? -kérdezte tőle, Em sértődöttséget tetetve.

-Igen. -válaszolta fiam, miközben nyomott egy puszit a a bácsikája arcára.

-Ezt már szeretem. Na eredj apádhoz. -mondta, neki majd átadva nekem a fiamat, ölelt meg szorosan.

-Lily már alszik apa? -kérdezte, miután elköszönt a többiektől.

 -Igen, ő már alszik.

Felérve a szobámba, őt is megfürdettem ahogyan Lilyt, majd miután jól megtörölgettem, és ráadtam a pizsamáját, át vittem a Lily-vel még közös szobájukba, s úgy mint ahogyan kis lányomat, őt is altató dallal altattam el.
Miután, ő is elaludt, újból lementem a nappaliba, ahol a többiek épp rám vártak, olvastam ki a gondolataikból.

-Nos, érkezett egy levelünk, azaz meghívónk a Volturitól. -kezdett bele Carlisle. -Miszerint, pár nap múlva azaz kereken három nap múlva egy kisebb ünnepséget rendeznek, a Volturi klán, Szent Marcus napja alkalmából. És az áll benne, hogy mindannyiuknak ott kell lenni, ugyan is három különleges személyt szeretnének bemutatni nekünk. Azaz Aro barátom, kivételesen csak is velünk osztotta meg azt, hogy ez a három személy az ő fogadott gyermekei. S ahogyan nekünk, a gyerekkel együttesen és Elenáékkal ott kell lennünk. És, egy ígéretet is tett a levélben,miszerint, hogy a gyerekeknek se fog esni semmi bántódása.

-Alice mit láttál evvel kapcsolatosan? -kérdezett rá Esme.

-Csak annyit, látok hogy senkinek se fog bántódása esni, úgyhogy nincs miért aggódnunk. -felelte húgom.

Mire, nagyot sóhajtva mindenki, ment a szobájába........

Anthony

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

21. fejezet

( Edward szemszög )

Tanya és Patrick esküvője napján, habár tudtam hogy újra szemtől szemben fogok majd találkozni a családommal, mégis elmentem az esküvőre. Hiszen a szavamat adtam, hogy ott leszek, mint Patrick tanúja.  

Ahhoz, hogy csak a közeli ismerősök jelentek meg az esküvőn a lányok igazán kitettek magukért, akár a díszlet kapcsán, akár a ruhák kapcsán. Tanya igazán gyönyörűen festett a menyasszonyi ruhájában. Az esküvő előtt érkeztem meg a Denali házhoz, ahova a családom már egy hete megérkezett. 
Esme és Carlisle ugyanolyan meleg fogadtatásba részesítettek, mint lázadásom időszakában. A gondolatikban is csak azt olvashattam ki, hogy mennyire sajnálják azt ami velem történt, de bármi is történt ők, megértenek és ugyanúgy szeretnek mint azelőtt. 
Esme ölelése, mint régebben most is hatásos volt számomra. Alice mind mindig a nyakamba vetette magát, s a fülembe visítva örvendeztetett. Emmett és Jasper meg úgy köszöntöttek mintha mi se történt volna, -Üdv újra köztünk tesó! -Rosalie csak, motyogott egy sziát. S el is hagyta a társaságot, a menyasszonyért. A gondolataiból kivéve, még mindig nem bocsátott meg nekem. Amit meg is értek.

Mivel Esmék kíváncsiak voltak arra, hogy hol voltam az elmúlt időkben, így tartottam egy kis mese délutánt, a szertartás után. ...

Miután Tanya és Patrick elindultak a nászútjukra, mi fiúk segítettünk a ház körül mindent visszarakni a helyére. Majd úgy döntöttem, hogy ideje vadásznom menni, mert már lassan két hete hogy nem is vadásztam. Már épp indultam volna, amikor is Carmen mellém szegődött.

-Ha nem bánod én is veled tartanék. Gondolom vadászni indultál? -kérdezte.

-Nem bánom. -feleltem, majd egymás mellett indultunk vadászni a hegyekbe, ahol hegyi oroszlánokat is találni lehetett.

Vadászatunk után, visszatérve a házba, a többiek avval álltak elő, hogy ha törik ha szakad, de magukkal visznek haza, Forksba. Így mivel nem volt más választásom, velük mentem.  Egyetlen egy dolgot a haza felé vezető úton, készségesen bántam, még pedig azt, hogy Emmel egy autóban utaztam. Habár, tény hogy hiányoztak az értelmetlenebb értelmetlen viccei, amin a családdal már csak is azért nevettünk meg, mert értelmesebb viccet soha egyszer se tudott mondani. Em mondása erre :-Nektek nincs jó humor érzéketek. Már alig várom, hogy találkozhassak olyannal aki értékeli a vicceimet. -

S találkozott, egy személlyel, a világ legcsodálatosabb és a legelkápráztatóbb lénnyel aki értékelte is a vicceit, és még a humora is jó érzékekkel volt teli. S a mosolya, a piros rózsák az arcán, az igéző csoki szemei, a gyönyörű és kecses teste, a vörösesbarna hullámos haja, és a csilingelő hangja, volt számomra a minden. Láthatom -e még valaha? Gondol -e még rám? Vagy már rég túllépett rajtam? Ha az utóbbi meg is történt, s ha ő boldog akkor elfogadom, ha túl lépett rajtam. Számomra csak is az a fontos, hogy ő boldog legyen. Habár legbelül még mindig reménykedem abba, hogy még egyszer valaha láthatom, és a karjaimban tarthatom majd.... A gondolataimból, Alice berohanása a szobába zavart ki.

-Edward, volt egy látomásom négy vámpírról és három gyerekről akik pillanatokon belül ideérnek. S csak annyit tudok, vagy is láttam hogy amikor ideérnek s elkezdik mesélni, hogy miért is kerestek fel bennünket te kiborulsz. De itt vége is lett a látomásomnak. Hogy miért fogsz kiborulni, azt nem tudom. -sorolta, megállás nélkül idegesen húgom.

-Jól van Alice, nyugodj meg. Majd kiderül. Gyere és menjünk le, ugyan is ha jól hallom már itt is vannak a vendégeink.

Épp hogy leértünk az ajtónkon már kopogtatás hallatszott  Esme már ment is ajtót nyitni, s beinvitálva a vendégeinket a nappaliba, ahova már a családom minden tagja jelen volt, elsőnek hagytuk hogy bemutatkozzanak, majd viszont mi is bemutatkoztunk.

-Először is a bocsánatkérésünkkel tartozunk nektek, amiért csak így váratlanul és ismeretlenül idejöttünk. De ha nem lenne igazán fontos, az ügy akkor nem zavarnánk. -kezdett bele, a vezetőjük Stefan.

-Ha ennyire fontos, akkor mért nem kezdesz bele? -kérdezte fölényesen Rosalie, aki a szemeivel és a gondoltaival a három igencsak tündéri kisgyerekre fókuszált.

-Rose! -szólt rá, megrovón Esme.

Próbáltam a gondolatikból kiolvasni, hogy mi is lehetne az a fontos ügy amiért, csak így megjelentek nálunk, de annyira zavarosak voltak hogy inkább, megvártam amíg elárulják itt létük okát.

De mielőtt belekezdett volna Stefan a magyarázkodásba, inkább előhúzott a kabátja belső zsebéből egy borítékot, amit felém tartott.

-Ez a levél, a tiéd Edward. Először kérlek olvasd el, s úgy megérted miért is vagyunk itt. Ugyan is nem könnyű mesélni róla jelenleg egyikünknek sem. Kérlek ne haragudjatok. -mondta, Stefan majd a feleségét, Elenát karolta át.

Egy részem, azt sugallta, hogy ne bontsam ki ezt a borítékot, amelyet a kezembe tartok, a másik részem pedig azt, hogy bontsam ki. Mivel a kíváncsiságom erősebb volt, így kibontottam a borítékot, majd a kezembe véve a benne lévő papírt -levelet- magamban olvasni, kezdtem.

      Edward

    Bizonyára, ha ezt a levelet olvasod, akkor mi már soha nem lássuk egymást viszont újra. Már számtalanszor, gondoltam át azt, hogy miként álljak neki eme levél megírásához.  

   Ha, felvettem volna a telefont, és ha nem menekültem volna tőled, akkor most nem kéne -e levélben, közölnöm veled, hogy a szívem alatt a szerelmünk gyümölcsét hordozom. Három hónappal azután tudtam, meg hogy egy kis magzat növekedik a hasamban, amikor is az egymást követő rosszullétek arra sarkaltak, hogy menjek el egy orvoshoz. Ahol megismerkedtem egy bájos anyukával és annak kislányával. Elenával és Izzyvel. 
Egy vacsora alkalmából, amit Elenáék töltöttem, meg ismerkedtem El férjével Stefannal, az ikertestvérével Kathrinnel, és férje bátyjával Damonnal. Ismételten egy újabb rosszullét követően, tudomást szereztem arról, hogy a gyerekünk félig vámpír és félig ember. Ahogyan a kis Izzy is. Mint mostanra tudod, hogy ők vámpírok.  Damon és Stefan a bátyáim. 
De erről majd ők mesélnek neked, ha te úgy akarod. Sokszor elmerengtem azon, hogy miért is nem mondtad el az igazat magadról, de később rájöttem, hogy azért nem osztottad meg velem eme titkodat -mi szerint vámpír vagy -, mert tartottál attól, hogy netán gyűlölni, félni vagy undorodni fogok tőled. De erről szó sincs. Ugyan is engem nem érdekelt volna, az hogy mi vagy. Mert akármi is légy nekem nem számít. Mert ha akarnálak se tudnálak, elfelejteni. Mert örökké a szívembe loptad magad. S onnan, senki és semmi más nem tudd ki űzni téged. Mert szeretlek. Szerettelek, és szeretni is foglak. 
És ha, te is viszont szeretsz, vagy szerettél valaha is. Vagy ha nem is szerettél, de valamit még is éreztél irántam, kérlek, könyörögve kérlek vigyázz a kisbabánkra. Szeresd, vigyázz rá, és óvd. Mert te vagy az apja. Kérlek, ne hibáztasd magad, azért ami velem történt mert nem te vagy a hibás. Ahogyan senki más se. Ha meghalok, annak úgy van rendjén. S egy napon, amikor a gyerekünk annyi idős lesz, hogy megért dolgokat, történéseket, mondd neki hogy ezalatt a hónapok alatt, amíg a szívem alatt hordoztam szerettem, és szeretni is fogom. És hogy ne hibáztassa magát, amiért nem lehetek vele, amint fel nő. 

  Köszönöm azokat a boldog perceket, órákat, napokat amit veled tölthettem el, és hogy megismerhettem Rose-t, és Em-et. Mond, nekik hogy soha nem felejtettem el őket, és a szívemben az ők emlékeit is megőriztem. S ha nyílik arra esély, hogy újra boldog légy egy másik nő oldalán, akkor ne halaszd el a lehetőséget. Mert, én szívből kívánom hogy boldog légy. S legyetek....

Szeretlek

 Bella

Mikor a levél végéhez értem,  a -düh, csalódás, szomorúság és a fájdalom- teljes erővel csapott le rám. 

-Miért? Miért nem mentettétek meg? Miért hagytátok meghalni? -kérdeztem, dühösen Stefanék felé fordulva.

-Én ..megpróbáltam...

-Cöhh... még hogy megpróbáltad. Nem úgy tűnik. -nevettem fel keserűen. -Még, hogy megpróbáltad.

-Hé, Öcsi! A testvérem megtett mindent amit tellett tőle. De csodákra ő se volt képes. Miután világra hozta az ikreket, Stefan meg harapta őt, ahogyan annak idején Elenát is, különben meghalt volt. De miután letelt a három nap, s vártuk hogy felébredjen. Nem ébredt fel. Már nem tudtok őt megmenteni. -ragadta meg Damon a nyakamat, s szorított a falhoz. -S akár hiszed, akár nem fontos volt a számunkra ő. Mert a húgunk volt.

Majd, elengedve a nyakamat, visszalépet oda ahol az imént állt, én pedig lecsúszva a falmentén, temettem a az arcom a tenyerembe, s néma zokogásba törtem ki. -Miért? Istenem mond miért? Miért kellett őt elvenned tőlem? Mit ártott ő neked, hogy meg kellett halnia? 

Rosalie felkapva a földre leesett levelet, ő is elolvasta szerelmem búcsú levelét. Miután elolvasta a levelet, zokogó tekintetével mellém ült s az ölelésembe bújta magát.

-Óh...Edward. Annyira sajnálom. -suttogta.

A többiek gondolatát meghallva, miután ők is elolvasták a levelet, mind velem együtt éreztek. Közelebb nem jöttek hozzám, inkább hagyták hogy Rosalie-val, együtt vigasztalódjunk. /*-Miért, kellett egy ilyen kedves és különleges lányt, mint Bellát elvesztenünk. Ő volt az egyetlen barátnőm. Akit soha nem fogok elfelejteni. Óh, Bella.. miért, miért hagytál itt bennünket?! -*/ Ehhez, hasonló gondolatok zajlottak le Rose fejében.

Nem tudom, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy itt ülünk egymást ölelve, és az emlékeinkbe merülve amiben Bellával eltöltött napokat idéztük fel, amikor is egy számomra még ismeretlen -de mégis különleges -gondolatot halottam meg- /*-Bár tudnám valahogy megosztani apával, hogy szeressük őt és a mamit is..*/ 
Mivel, a többiek gondolata egyik se hasonlított ahhoz a különleges, és gyönyörű gondolathoz amit az imént hallottam, a szemeimmel az Elena és Kathrine kezében lévő két csöppségre esett. Rose-t, és magamat felállítva a földről, léptem a gyerekhez. 
Akik amint észrevették hogy valaki közeledik feléjük a fejüket abba az irányba fordították amerről én mentem feléjük. /*-Apa!-*/ Halottam, meg ismét a szépséges hangot. Amint a szemeim találkoztak, a gondolatot üzenő kislánnyal teljesen, elvarázsolt. Mint ahogyan, annak idején a mamájuk.

-Ő csak egy gyereket említett a levélben. -mondtam, Elenára nézve.

-Azért, mert nem tudtuk hogy ikreket vár. Csak annyit, hogy terhes és a magzat félvér. Csak a szülésnél derült ki, hogy ikreitek lettek. Ő itt Anthony,-mutatott a testvére kezében lévő kisfiúra -ő pedig itt Lilyen. -nézett le a kezében lévő kislányra.

-Anthony és Lilyen Swan Cullen. -szólalt meg Kathrine is.

-Szabad? -kérdeztem meg mindkettőjüktől egyaránt, a picikre nézve.

-Természetesen. -felelték.

Majd, a kezembe adták a gyerekeimet. Leülve velük a kanapéra, ezer és ezer gondolat futott át az agyamon.

Van egy lányom, és egy fiam. Ami olyan hihetetlennek tűnik, de mégis igaz. Hiszen itt tartom őket a karjaimban. -Ígérem, neked szerelmem, hogy vigyázni és óvni fogom őket. 

Jobban szemügyre véve az ikreket, észrevettem hogy mennyire is hasonlítanak az anyukájukra és rám. A kis Anthony-nak gesztenye barna haja, akár Bellának, szemei meg zöldek mint, amilyenek nekem voltak még amikor ember voltam. A kis Lilyen-nek pedig a haja, ugyan olyan mint az enyém, és a szemei pedig mint Bellának, csoki barnák. Az arca szív alakú, akár szerelmemé, a fiamnak pedig mint az enyém. 
Egyszerűen hihetetlen, hogy ők az enyémek és a Belláé. Rosalie, gondolatban megkérdezte, hogy ő is megfoghatja -e az egyik kis csöppséget, ránéztem is bólintva jelezve neki, hogy igen is megfoghatja Lilyt közelebb ült hozzám, s a karjába adva lányomat, mosolyogva hallgattam amint a gondolataiban ő is a hasonlóságokat figyelte meg először, és hogy mennyire is elragadó tünemények az ikrek. 
Ahogyan, Rose Esme is gondolatban megkérdezte, hogy megfoghatja -e Anthonyt. Felállva ülőhelyzetemből, anyámhoz sétáltam, akinek átnyújtva a fiamat, kilépve a házból, úgy döntöttem hogy kiszellőztetem a fejemet. Mielőtt el indulhattam volna, Stefan és Elena kislánya eredt utánam.

-Te vagy az  aki, az Antonyi és Lily apukája? Ugye? -kérdezte, fel pillantva rám.

-Igen, én vagyok az.-feleltem. rá mosolyogva.

-És ugye szereted őket?

-Igen, szeretem őket. -mondtam neki az igazat.

-Akkor jó. Mert én is szeretem őket. Ők az én kistestvérkéim. Felveszej az öjedbe? -kérte hatalmasat ásítva.

Felkapva az ölembe, mosolyogva vettem észre, amint a fejét a vállamra hajtva, lassan elszenderedik...

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

20. fejezet

( Bella szemszög )

Volterába érve, a Sammel megbeszélt helyre mentünk. Ahol, Sam az aulában sétálgatott. De amint észrevett minket, máris közelebb léphet hozzánk.S felmentünk, az általa lefizetett szobába.

Az idefele jövet úton, bőségesen kifaggattam Dean-t, hogy miért is lettek vadászok, és miért viselkedik folytonosan ilyen ellenségesen másokkal. Elmondása szerint, én azok ritka kevese vagyok, akit a bizalmába fogadott.
Mesélt az anyukájáról, s annak haláláról. Az ő és családja története, nagyon is megrázott...

Felérve a szobába, Dean-t és Samet kibékítettem egymással, majd míg egyesével fürödni mentek, addig rendeltem nekik valami vacsorát, amit a szoba szervizes készségesen is, időben felhozott. Míg, a fiúk vacsoráztak addig én is letussoltam, majd átöltözve mentem vissza a szobába, ahol a fiúk már aludtak is. Leülve, az egyik fotelba a Dean-ékkel való történteket elemezgettem magamban...

/*Az anyjukat Sam féléves korábban vesztették el, akit egy bizonyos 'sárga szemű démon" ölt meg. És az apjuk  pedig ezt a démont üldözte egész életében, de közben a fiúkat is kitanította az -e fajta vadászatokra. Időközben felnőttek, és egy napon  Sam beleunt ebbe a fajta életmódba, és egyetemre iratkozott be. Ahol beleszeretett egy Jessica nevű lányba. -Dean szerint, igazán szép volt. - Viszont egy éjszaka során Dean fel kereste Samet, akinek a segítségét kérte ugyan is az apjuknak hosszú ideje nyoma veszett. Habár az elején Sam vonakodott visszatérni régi életmódjához, ám amikor a 'sárga szemű' démon, ugyan úgy végzett Jessicával, mint egykor az édesanyjukkal, bosszút esküdtek, hogy annyi természetfeletti lénnyel végeznek, ahánnyal csak tudnak.

Útjuk során a fiúk, egyre több üzenetet kaptak apjuktól -miszerint, hol találhatnák rá a természetfeletti lényekre. - Ám egy alkalommal, összevesztek egymással és külön indultak tovább. Sam ekkor megismerkedett egy Meg  nevű stoppos lánnyal, akiről mint később kiderült, hogy megszállta a 'sárga szemű' démon, Azazel lánya. Majd később a fiúk újra találkoztak egymással, és kibékülésük után találkoztak az apjukkal, ám rövid idő után kénytelenek voltak újra különválni, ugyan is Meg a nyomukra akadt, és megpróbált végezni velük. 

Később azonban, mikor egy Daniel Elkins nevű vadászt, vámpírok meg gyilkolták és ellopták tőle a minden természetfeletti lénnyel végző fegyvert -köztük, engemet is megtudnának ölni evvel a fegyverrel. - a Coltot , Deanék ismét találkoztak az apjukkal, és együtt eredtek a pisztoly nyomába. A fegyvert ugyan sikerült visszaszerezniük, de a Sam és az apjuk közötti hangulat egyre feszültebb volt. 

Eközben, Azezel megbízására gyermekei, Meg és Tom  elfogták az apjukat Johnt. Dean és Sam azonban egy régi vadász barát Bobby segítségével a Pokol fenekére űzték Meget, Tomot pedig megölték és így kiszabadították Johnt, akiről kiderült, hogy megszállta Azezel. Aki később a fiúkat is elkapta, és felhozta hogy Sam valamiféle kiválasztott, de tovább nem tudta folytatni a mondandóját, mivel Sam kiszabadult és a Colttal elkergette a démont. A történtek után hárman együtt, tovább indultak, ám egy démon kamionnal beléjük hajtott.

Balesetük után kórházba kerültek, ahol Dean álet-halál között kezdett lebegni. John végső elkeseredettségében megidézte Azazelt, és alkut kötött vele : feláldozta magát és a Coltot adta neki cserébe, a fia életéért. A történtek után Dean és Sam elégették apjuk holttestét, és gyászolni kezdtek. Megjavították a balesetben totálkárossá tört Impalát -azaz Dean kocsiját, amit még az apjától Johntól kapott -majd ismét vadászni indultak. Akcióik során új vadászokkal barátkoztak össze, köztük Ash-el, Ellennel, és annak lányával Joval, akik saját kocsmát üzemeltettek.

Apjuk halála miatt a fiúk többször is összevesztek, ráadásul Dean egy alkalommal meg is ütötte öccsét. Sam látomásai újra elkezdődtek, később pedig újabb különleges képességű emberekkel hozta őket össze a sors : a gondolat erejével embereket irányító Andy-vel, és a szintén látomásaival gyötrődő Avával. Csakhogy egy mindenre elszánt vámpírvadász, Gordon Walker kötelességének tekintette, hogy végezzen az összes különleges képességű fiatallal, így Sam életére tőrt, vesztére : ugyan is a két Winchester fivér csapdába csalta, majd rács mögé juttatták a férfit. 

A fiúk életébe egy profi FBI-ügynök, Victor Henriksen is feltűnt, akit néha csak egy hajszál választott el attól, hogy elfogja őket. Míg egyre több jel utalt arra, hogy a démonok háborúra készültek, Samet megszállja egy démon, méghozzá ugyanaz, amely annak idején Meget is. Hosszú hajsza után Dean-nek végül, Jo és Bobby segítségével sikerült elfogni a fiút, majd kiűzték belőle a gonoszt...

Samet később elrabolta Azazel, és egy kihalt városba hurcolta. Sam itt találkozott a szintén elrabolt, különleges képességű emberekkel : Andyvel, Avával, Jake-kel -aki hatalmas erő birtokában van-, és Lily-vel -aki puszta érintésével képes embert ölni-. A démon arra kényszerítette a fiatalakat, :végezzenek egymással, a győztes pedig a Pokol seregének lesz a vezetője. 

Közben, Ellen kocsmáját felrobbantották a démonok, így rengeteg vadász -köztük Ash -életét vesztette. Ellen Dean és Bobby mellé szegődött, akik Samet keresték. . A kihalt városban a fiatalok sorba meghaltak: Ava Andyvel, Avával pedig Jake végzett. Lily-t pedig egy démon ölte meg, mivel megpróbálta elhagyni a környéket. A végső harcot az utolsó két életben lévő kiválasztottnak kellett megvívnia, azaz Jake-nek és Sam-nek.

 A fiúk keményen küzdöttek egymással, ám az összecsapás végén Sam holtan rogyott össze egy hátába döfött késtől, és éppen amikor Deanék rátaláltak. Hogy megmentse öccsét, Dean megidézett egy 'kereszteződésben tanyázó démont', és üzletet kötött vele:egy év múlva odaadja neki lelkét, cserébe Sam életéért. 
Mialatt Sam feltámadt, Jake győztesként társulni kényszerült Azazelhez, akivel együtt egy elhagyatott temetőbe indultak, hogy felnyissák az Ördög kapuját. A kaput sikerült feltárniuk, így a démonok százai törtek ki onnan, ám az időben a helyszínre érkezetek Dean-ék, akik időben bezárták a kaput. Összecsapások alakultak ki köztük és Azazelék között, melynek során Sam kegyetlenül végzett Jake-kel, Dean pedig visszaszerezte a Coltot, és utolsó tölténnyel megölte Azazelt, aki előtte azonban még olyasmit említett neki, hogy akit visszahozott a túlvilágról, az "nem 100% Sam". 

A csata végeztével, Dean elmondta öccsének, mit tett érte, Bobby és Ellen pedig közölték velük : az akkor történtek során egy egész sereg démon szabadult ki a Pokolból, így valószínűleg háború kezdődött a démonok és az emberek között...  

Dean és Sam újabb feladatott kaptak:el kell pusztítaniuk a Pokolból kiszabadult rémségeket. Akcióik során feltűnt két új, női személyiség is :-lopott árukkal kereskedő- Bela, és a rejtélyes  módon az emberek oldalán álló démonlány, Ruby. Míg Sam egyre inkább azon munkálkodott, hogy megmentse bátyját az egyre inkább lejáratához közeledő alkutól, feltűnt a színen egy Lilith nevű fődémon, aki a fiúkra pályázik...*/

Mire végig értem a fiúk történetének elemzésével, azon kaptam észre magam, hogy Dean és Sam fölém hajolva azt találgatják hogy mi lehet velem.

-Mi a baj? -kérdeztem meg, mire a fiúk egy kicsit megrezzentek a hangomtól.

-A frászt hoztad ránk. Itt szólongattunk, de ráztunk is meg de semmire sem reagáltál. Már a leges legrosszabbra gondoltunk. Miszerint meghaltál, vagy valami ilyesmi. -mondta Dean.

-Oh... bocsánat. Csak bizonyára megint transzba estem ismét. Denaliban, Elezarnak az a képessége, hogy lássa más vámpírok képességét, ahogyan az enyémet is lássa. Miszerint van egy védőpajzsom, amit ha magam köré húzok, vagy éppen azok köré akiket védeni próbálok biztonságban vagyunk, minden támadástól, a fizikai téren és mentális téren is. Nos, nem csak ez az egyetlen képességem, hanem van még egy pár. Mint például a gondolat olvasás, amit bevallok nem használom, csak akkor ha muszáj. A védőpajzsom nem csak megvéd, hanem fel is veszi a más vámpírok által felém irányuló képességét is. De ezt sem használom, csak ha muszáj. És végül a transzba eséses képesség. Amit még csak most harmadjára, sikerült használom. Pedig nem volt szánt szándékos. Ugyan is ezt a képességemet még nem tudom kezelni. Ha valamin nagyon is elgondolkozom, akkor transzba esem. -feleltem, majd felállva a fotelból, utasítottam le reggelizni.

Miután megreggeliztek a fiúk, úgy döntöttünk hogy szét nézünk Volterrában.....

....másfél hónappal később...

... már másfél hónapja itt tartózkodunk Volterrában. Azaz a volturi klánnál. Mind a hárman. Dean, Sam és én. Habár az elején, nem nagyon akaródzott kedvünk itt maradni, ugyan is a volturi klán emberi vérrel táplálkoztak. Az idejövetelünkkor volt egy kisebb összezörrenésünk a volturi őreivel. De később minden a legnagyobb rendben ment, ahogyan most is. Aro a volturiak egyik vezetője, akiről az a hír járja, hogy minden különleges, és értékes képességű vámpírt az uralmába akar, teljesen megváltozott azon a napon amikor a srácokkal együttesen megmentettük az életét, és testvérei életét a Románoktól. Dean-ék is meglepően elég jól kijönnek a testőrökkel, főleg Demmel és Félix-xel. ...

Mivel egy hét múlva lesz Szent Marcus napja, s -e ünnep alkalmából a Aroék egy kisebb zárt körű bált szerveznek. Ahova a Deanali klán is hivatalosak lesznek. Aminek nagyon is örülök, ugyan is már egy jó ideje azaz, másfél hónapja, hogy nem láttam őket. Pedig már nagyon hiányoznak nekem. S arról is tudomást szereztem, hogy a Cullen család is hivatalos vendégeink lesznek majd az ünnepen. Végre, személyesen is meg ismerhetem a híres klánt. Akikről már oly sokat hallottam, legfőbbként Arotól. Aki mostanra olyan mintha az apám lenne. Ahogyan Dean-nek és Sam-nek is.

Ez alatt a másfél hónap alatt, Dean és Sam és mindenki más tudta kívül, vagyis Aro kivételével, akitől kaptam is egy kis segítséget kutatásokat végeztem minden éjjel, az iránt hogy megmentsem a bátyámat a Pokoltól. Ugyan is megfogadtam, kerüljön amibe kerül nem hagyom őt meghalni... s eme kutatások közül, sikerült megtalálnom a megoldást arra, hogy éljen...

Ezután, boldog mosollyal az ajkamon, indultam ki a palotából vadászni.....