2013. március 6., szerda

Unexpected Love - Váratlan Szerelem


10. fejezet

( Bella szemszög )

Edward testvérei nagyon szimpatikusak a számomra. Még a nővére is, Rose. Aki mintha a világ legszebb modellje lenne. És Emmett is. Aki a poénjaival, velem egy szintben van. Az egész délutánt végig hülyéskedtük. Csak én és Emmett. Azt, kell hogy mondjam rég nevettem ennyit. Em máris belopta magát a szívemben. Természetesen nem úgy ahogyan Edward. Nem is értem, hogy Edward miért nem akart a testvéreivel együtt lenni?! Az igaz, hogy legszívesebben igent mondtam volna arra az ajánlatára, hogy szökjünk el. De így belátva mégis jó döntést hoztam. Miszerint legyünk egy kicsit a testvéreivel. 

Szomjúságra hivatkozva kimentem a konyhába, és töltöttem magamnak egy pohár üdítőt. A pultnak dőlve, teljes kilátás látszódott a nappalira, ahol Edward és a testvérei ültek. 

Meglepő, hogy mennyire összetartó egy családjuk van. Tisztelem a nevelő apjukat, és a nevelő anyjukat is. Hiszen, ennyi gyereket örökbe fogadni és nevelni, nem éppen könnyű feladat. De ezt a tiszteletet amit én érzek a nevelő szüleik irányában, azt a tiszteletet felfedezni véltem rajtuk is, ahogyan meséltek róluk...


Gondolataimból, Rosalie hangja szakított ki.

-Rég láttam az öcsémet, ennyire felszabadultnak és boldognak.-mondta miközben mellém dőlt a pultnak.

-Hogy-hogy?-kérdeztem rá kíváncsian.

-Ő...mindig is kívülállónak érezte magát. Ritkán volt önfeledten és felszabadultan boldog. Mindig is olyan magának való volt. Igazából véve egyedül Alice-nek nyílt meg a legjobban a családban.

-Alice?-kérdeztem, mert ő róla még nem hallottam.

Ne talán tán a barátnője?! De ha van barátnője akkor csak szórakozik velem? Á...nem hiszem. Hisz ő nem az a fajta, aki képes lenne megcsalni a barátnőjét. És, aki játszadozna a nőkkel. Vagy ne talán tán a volt barátnője?!

-Alice, ő a húgunk. Azaz nekem egyben a sógornőm is. Hiszen nekem van egy ikertestvérem Jasper, aki elvette feleségül Alice-t. 

Huhh...nagy kő esett le a szívemről, hogy nem volt, és nem is a barátnője ez az Alice Edwardnak.

-Értem.-motyogtam.


-Ők már egészen kicsi koruk óta egészen jól megértették egymást. Mindent egymással beszélnek meg. Igaz, ő amilyen kicsi és aranyos olyan bosszantó is.-mosolyodott el.

-Akkor biztosan jó fej lehet, ha ennyire jól kijönnek Edwarddal.

-Igen az. De mint ahogyan mondtam is, Edwardot már rég láttam ilyennek. Már azt hittem/hittük, hogy soha nem talál magának valakit maga mellé, aki elfogadja őt olyannak amilyen, és vele együtt minket is. És nem pedig a pénzért.

-Engem nem érdekel, hogy mennyi pénze/pénzetek van. Még ha egy vasa se lenne, én ugyanúgy tekintenék rá ahogyan most is. Tudom, és érzem, hogy ő nem olyan mint a többi tipikus pasi. Ő ennél sokkal másabb. Jobb. És hálával tartozom az úrnak, hogy megismerhettem őt. Nála jobb embert még nem ismertem. Én bízom benne. És, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy boldog lehessen.-mosolyogtam rá Rosalie-ra.

-Ennek igazán örülök.-mosolygott vissza rám, miközben megölelt.


Mikor megölelt, éreztem, hogy neki is pont ugyanolyan hideg a keze mint Edwardnak. De nem törődtem vele....Hiába véltem fel pár furcsa dolgot Edwardban, és a testvéreiben, és hogy titkolnak valamit. De úgy vagyok vele, ha úgy érzik elmondhassák a titkukat elmondják. Ha pedig ez úgymond olyasmi családi titok, akkor meg végképp nem erőltetem rájuk, hogy mondják el...


Még egy ideig beszélgettünk, majd mikor már fáradtnak éreztem magam, úgy döntöttem, hogy a szobámba megyek. 

-Ha megbocsájtotok én most távoznék. Ugyanis elég későre jár már, és fáradt is vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek benneteket.-álltam fel Edward mellől, és Emmetthez álltam, aki ugyan csak felállt.

-Én is örülök, hogy megismerhettelek Bellácska. Remélem lesz még alkalmunk ilyen délutánra és estére mint amilyen ma volt.-mondta miközben egy csontropogtató ölelésben részesített.

Emmett után Rosaliet öleltem meg, aki megígértette velem, hogy a holnapi napon meg ejtünk egy vásárlást. Ezután Edward az ajtóig kikísérve mentünk. Az ajtót magunk mögött becsukva, Edward egy forró csókban részesített. 

Elszakadva egymás ajkaitól, Edward a fülembe suttogva, hogy várjak rá a szobámban, ugyan is ő is jönni fog pár perc múlva. 

A szobámba érve a konyhába mentem inni valóért. Épp, hogy a kortyoltam egy korcsot az üdítőből kopogtatás hallatszott az ajtómon....
Amikor az ajtót kinyitottam...hirtelen egy hűs és kívánatos ajkat éreztem meg az ajkaimon. Ez a hűs és kívánatos ajak Edwardhoz tartozott, aki a fenekembe markolva emelt fel. A lábaimat a dereka köré tekerve csókoltam vissza. Edward egészen az ágyig hátrálva vitt, ahol  az ágyra döntött le. Az ajkaimtól elválva áttért a nyakamra, amit hűs és apró csókokkal borított... 

Majd ezután, az elkövetkező percekben, órákban át adtuk magunkat a szerelemmel fűtőt vágyainknak, és szenvedélyeiknek...Ezzel fűszerve szeretkeztük végig az éjszakát, közben éreztetve a másikkal, hogy mennyire is fontos a másikunknak a másik.....

Unexpected Love - Váratlan Szerelem


9. fejezet

( Emmett szemszög )

Rose baby-mel már egy hete, hogy a mi kis szigetünkön vagyunk. Aminek persze igazán örülök. Gondolatim az öcskös köröl jártak. Vajon most is az emberkével van? Vagy éppen máshol tengeti a perceit? Az eszmefutásomat, az én dögös feleségem zavarta meg.

Aki, az ölembe vettette magát, és egy vérpezsdítő csókban részesített.

-Em, te nem vagy kíváncsi Edward barátnőjére?-kérdezte.

-De hogy is nem. De miért kérdezed?-kérdeztem döbbenten.

-Csak mert, arra gondoltam, hogy esetleg meglátogathatnánk őket. Szeretném megismerni az "új húgomat".

-Hát akkor meg mire várunk? Amit csak te akarsz cica. Megyünk. 

Gyorsan összepakolva a cuccainkat már indultunk is az öcskösékhez. Hohó ...várj öcsipók máris jön Emmett a nagy testvér!-nevettem magamban.

Kíváncsi vagyok, hogy milyen fejet fog vágni az öcsike, ha meglát majd bennünket. És, az "új" húgicámra is kíváncsi vagyok már. Vajon ő is ugyanolyan puhány alak lesz mint a többi testvérem, vagy ki rí majd tőlük?! De erre a választ csak akkor fogom megtudni, ha odaérünk. Aj, már annyira izgatott vagyok mint egy kisgyerek aki most kapja meg a születésnapi ajándékét, vagy éppen a karácsonyi ajándékát....

Végre a drága öcsipóknak is benőtt a feje lágya. Vajon volt már ettyem-pettyem? Biztosíthatom magam, hogy eléggé jól kifogom faggatni őket.... 

Pár percen belül el is érkeztünk a hotelhez, ahová az öcsém szállt meg, és ahol a csaját ismerte meg. Befele menet, Rose baby elkérte Edy szoba számát, ahova már trappoltunk is rögvest. Amint felértünk a szobához, az én drága feleségem udvariasan bekopogtatott. Amit én rosszallóan tűrtem, hisz ha egyből rá/rájuk törtem volna az ajtót, akkor lehet, hogy ingyen pornót is láthatnék.

Két perc múlva már nyílt is az ajtó, ami mögül egy hú...anyám nem semmi egy bige állt, csak egy szál alsóneműben és az öcsipók ingében. Ingjében??? Mi a szösz? 

-Helló! Miben segíthetek?-kérdezte pirulva.

-Szia. Mi Edward testvérei vagyunk. A nevem Rosalie Hale, és a férjem Emmett Cullen.-mutatkozott be az én drága feleségem.

-Bella, kész is a....-jelent meg Edy fiú egy szál gatyában.-Ti meg mit kerestek itt?

-Mi? Hát..izé....Éppen erre jártunk, és gondoltuk, hogy benézünk hozzád. De amint látom éppen rosszkor. Mi már ne is zavarunk. Igaz Emmett?!-legyezgetett a szemem előtt Rose.

Ugyan is én megkövülve bámultam hol az öcskösre hol pedig a húgicára. Mindenre számítottam, de erre még én sem igazán.

-Emmett!-szólt már egy kicsit hangosabban.

-Ja...persze. Ne zavartassátok  magatokat. Csináljatok úgy mintha itt sem lennénk. Ja..és valami colátok, chipsetek, vagy éppen pattogatott kukoricátok nincsen véletlenül?

-Ami azt illeti...-kezdett volna bele a húgi..de az öcsi félbeszakította.

-Nem nincsen. És, ha megbocsátotok...

-Nem, nem bocsátunk meg. Hiszen mi csak látogatóba jöttünk hozzád, te erre meg kidobsz minket. Hát szép testvér vagy, mondhatom. Ráadásul nem illik félbeszakítani a hölgyeket Edy fiú.-háborodtam fel játékból.

-Mért nem jöttök inkább beljebb?-kérdezte tőlünk Bella.

 -Nem hiszem, hogy Edward most szívesen látna minket. Úgyhogy majd máskor beszélünk, ha összefutunk. Gyere Emmett, menjünk.-húzott volna maga után Rose.

De én lecövekeltem magam.

Bella Edward felé fordult, majd pár perc elteltével Edward nagyot sóhajtva, de beengedett. Én, egyből a kanapéra dobtam magam le, míg Rose mellettem foglalt helyett. Bella és Edward átöltözésre hivatkozva bementek egy háló szoba szerűségbe.

Habár az én fantáziáim szerint ők nem átöltözni mentek be abba a szobába. Hanem éppen huncutkodni. 

( Bella szemszög )

Huhh... ami azt illeti eléggé meglepődtem, amikor Edward testvérei megjelentek. És, a lány testvére egyszerűen meseszép. 

Azt, meg kell, hogy valljam, bírom a bátyát. Nagyon vicces... Mosolyogva húztam fel magamra a nadrágom. Épp begombolni készültem a nadrágom amikor is Edward lefogta a kezem.

-Nem szökhetnék meg valahova?-kérdezte, miközben belecsókolt a nyakamba.

-Nem. Edward ők a testvéreid. És látogatóba jöttek hozzád. Neked pedig illik is őket fogadnod. Amúgy is eléggé szimpatikusnak tűnnek.

-Majd ha jobban megismered őket, akkor majd megtudod, hogy mért nem akarom, hogy itt legyenek. Még ha szeretem is őket, meg hogy hiányoztak nagyon...de akkor is. Szerettem volna veled lenni kettesben. És, most a fürdő víznek is annyi.-búslakodott.

-Ígérem, még a fürdő vizet behajtom rajtad. És, még lesz időnk kettesben többet lenni. Most, pedig menjünk ki hozzájuk. Rendben?

-Hm...ha nagyon muszáj. De előtte szeretnék kérni valamit.

-Még pedig?

-Csókolj meg.-kérte azzal a féloldalas mosolyával.

Mosolyogva megráztam a fejemet, és az ajtóhoz közeledtem. De ő ezt nem hagyta annyiban. Ugyan is hamarabb utolért, és az ajtóhoz szorított, és úgy kért arra, hogy csókoljam meg.... addig addig kényeztette a nyakam, amíg meg nem csókoltam.

Akármennyire is szerettem volna többet....az érintéseiből, a csókjaiból, de most nem lehetett. Így leállítva mentünk ki a nappaliba, ahol a testvérei vártak bennünket... 

Unexpected Love - Váratlan Szerelem


8. fejezet

( Bella szemszög )

Edwarddal ismét csodás volt az együttlétünk. Miután elfogyasztottam az Edward által készített reggelit, felöltözve, kéz a kézben sétáltunk a tengerparton.
Hiába nem volt napsütés, és borús volt az ég ugyanolyan meleg volt, mint ha 30-40°-os meleg lenne. Épp, hogy csak a szél lengette a tenger vizét. A szandált a házban hagyva és Edwardtól kölcsönvett alsó nadrágban és ingben szaladni kezdtem a partszélén.

Időközben, beljebb mentem a tenger szélére és a vizet fröcsköltem. Edward pedig nevetve követte a példámat. Ő rajta csak egy farmer volt, és a felső teste pedig szabadon hagyva. Igyekeztem nem arra gondolni, hogy ha most itt leteperem akkor mit fogok vele csinálni, így inkább beljebb úsztam a vízben. Egy darabig élvezhettem csak az úszást, ugyanis Edward, aki szintén követve a példámat beljebb úszott, magához rántott a vízben.
Mielőtt bármit is csinálhattam volna, ő az ajkaimra tapadt. Egymással vívott szenvedélyes csókcsatáink, újra felszínre hozták a vágyaimat. Rögvest a kezeim felfedező útra indultak a mellkasán, amin később az ajkaim vették át a szerepet. Ezzel előcsalogatva a férfias morgásait...

Az ajkaim egyre lejjebb haladtak a nadrágja széléhez, a fogaimmal megpróbáltam kigombolni a nadrágját, ami sikerült is. Újabb levegőért kúsztam fel a víz felszínére, de eközben a kezeimmel a férfiasságát kezdtem el simogatni. Edward az ajkaim után kapkodva próbálta elnyomni a morgásait, hiába vágytam a csókjaira minden próbálkozását elhárítva a nyakát kezdtem harapni. Ezzel egyre több morgást előcsalogatva belőle. Éreztem ahogyan a férfiassága egyre keményebbé válik a kezeim között, és tudtam hogy perceken belül eléri a az első extázis. Az arcára pillantva néztem végig, amíg kielégül.

Rövid időn belül, már az ő kezei se tétlenkedtek tovább. Az inget ami rajtam volt, letépte és a melleimet vette a birtokába, amit hol a kezeivel hol a szájával kényeztettet. Majd ezután ő is, ahogyan én elsőnek a kezeivel majd az ajkaival térképezte fel a felsőtestem. Evvel kéjes sikolyokat előcsalogatva belőlem, majd egy csókért bukott fel hozzám amit én készségesen meg is adtam neki.

Ezután az alsó nadrágját lecsúsztatva rólam, az egyik keze a nőiességemet simogatta, míg a másikkal a derekamat simogatta. Elsőnek csak simogatta a vágyaim központját, majd lassan az egyik ujját belém fúrta, amitől egy hangos sikoly szakadt fel belőlem. Egy ideig az ujjait mozgatta bennem, majd csókot lehelve a nőiességemre, a nyelvét is belém fúrta.
A nyakába kapaszkodva, élveztem amint a mennyekbe repített. Kis idő után remegve, és megfeszülve omlottam a nyakába. Édes, és szenvedélyes csókot váltva Edward belém hatolt. A hirtelen jött érintéstől belenyögtem a csókunkba, ahogyan Edward is. Rövid szünet után lassan mozogni kezdett bennem...

A lökései a lassabb tempóból a gyorsabb tempóba váltott át....Majd egyszer csak mind a ketten egyszerre léptük át a mennyek kapuját ma már sokadjára. Nem mintha bánnám, vagy nimfó mániás lennék...habár az utóbbi elég nevetségesen hangzik, hisz Edward az első férfi az életemben. Rajta kívül senki mással nem feküdtem le.
De nem is bánom... Edward rövid idő után kicsusszant belőlem, majd a fáradságomat látva, karjaiba kapva vitt be a házba, és egyenesen az ágyra helyezett ahova magammal húztam. Nevetve bújt be mellém, így a mellkasára vonva, és egy lepedőt terítőt ránk. Kezei lágy simogatására lassan, elszenderedtem....

( Alice szemszög )

Már egy hete, hogy Edward végre találkozott Bellával. Mikor beteljesült a látomásom örömömben sikongva szaladtam végig a házban.
Amivel a többieket aggódásra késztettem. Mikor elmeséltem nekik a sikításom és az örömujjongásom valódi okát, mindenkin egy hatalmas mosoly terült szét az arcán. Teljesen kifaggattak, Belláról. Aki majd valamikor a legeslegjobb barátnőm lesz.
És, Edward társa. Mindenki még Rose is, örült annak, hogy végre Edward is megtalálta a párját.

Egy kis kikapcsolódás során mi is Jasperrel elutaztunk kettesben a mi kis szigetünkre. Ami csak is a kettőnkké. Ahol, előre látva boldog és szerelmes napokat fogunk eltölteni....

( Rose szemszög )

Amikor Alice elmesélte nekünk az Edwarddal kapcsolatos látomását, láttam mindenkin, hogy mennyire is örülnek annak a hírnek, miszerint Edward megtalálta a társát. Igaz akit választott ember. Még sincs bennem az iránta érzett gyűlölet.
Hiszen, ha Edward mellette találta meg a boldogságot azt nekünk akárhogyan is el kell fogadnunk. Ahogyan ő is elfogadta a mi választásainkat, úgy mi is elfogadjuk az ő választását...

Jasper és Alice, elutaztak az ők kis szigetükre kettesben, hogy együtt lehessenek egy hétig...

Én és a Mackóm is úgy döntöttünk, hogy mi is elutazunk a mi szigetünkre ahol csodás pillanatokat fogunk eldönteni....Legalább így Carlisle és Esme is kettesben lehetnek majd....

Unexpected Love - Váratlan Szerelem


7. fejezet

( Bella szemszög )


Reggel egyedül ébredtem fel...ugyan is Edward nem volt mellettem. Csak egy kis cetli volt a párnám mellett lerakva.

" Kedvesem, elkellet mennem egy kis időre. Ígérem hamar vissza jövök. 
Csók: Edward "

Egy kis nyújtózkodás után, gondoltam, addig veszek egy gyors zuhanyt amíg Edward vissza nem jön. Magam köré tekerve a lepedőt bevonultam a fürdőbe, ahol lecsúsztattam magamról a lepedőt. Megengedve  a meleg vizet, beálltam a zuhany alá... 
Miközben a hajamról mostam le a sampont, két hideg kar ölelt hátulról. A hirtelen jött érintésről megugrottam.

-Shh....bocsi. Nem akartalak  megijeszteni.-suttogta bele a fülembe Edward.

-Még egyszer ne.-mondtam elfúló hangon. 

Ugyanis az egyik keze a nőiességemre simult, míg a másikkal a melleimet kényeztette... A nőiességemet simogató ujjait egyre jobban kezdte mozgatni, míg lassan az egyiket belém is fúrta.Amikor megéreztem magamban az ujját, kéjes sikoly szakadt fel belőlem... ezután maga felé fordított és csókért hajolt közelebb hozzám, amit én készségesen meg is adtam.Ajkaimtól elszakadva, puha csókokkal hintette be a felsőtestem. Majd egyre lejjebb haladva a combom belsejét hintette be csókjaival. Kínzóan lassan haladt a vágyaim központja felé, de nem várakoztatott sokáig, rögtön belém fúrta a nyelvét, mire hangos sikoly tört elő belőlem. Nyelve határozottan kergettet az őrület felé, és hamarosan lecsapott rám az élvezet. Amit ő elragadottsággal nézett végig...


( Edward szemszög )

Amikor végeztem a vadászattal, egyből vissza is tértem Bellához... 
A hálóba lépve a fürdő felől hallottam a vízcsobogást. Akaratlanul is olyan képek jelentek meg előttem amitől még jobban kívántam kedvesemet. Benyitottam a fürdőbe, ahol még a párás zuhanykabinon keresztül is láttam kirajzolódni Bella csodás testét. 

Pillanatok alatt szabadultam meg a ruháktól, majd zajtalanul beléptem mögé. Meztelen testét átölelve húztam magamhoz. Érintésem nyomán Bella egy kicsit megugrott. Fülébe suttogva, kértem tőle bocsánatot, amiért megijesztettem...
Szorosan magamhoz húztam, miközben kezeim a derekáról a nőiességére, és a mellei irányba kalandoztak, amit simogatva egyre hangosodó nyögésekkel díjazott. Magam felé fordítottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Nyelveink egymásra találásával tüzes táncba kezdtek, miközben kezeinkkel egymás testét barangoltuk be. Elszakadva ajkaitól, a apró lágy csókokat leheltem csodás felsőtestére. 
Lejjebb haladva elértem a nőiességéhez. Amit lassan behintettem hűs csókjaimmal, majd hogy megérezhessem a mennyei nedvét belefúrtam a nyelvemet is.  Mire még több és hangos kéjes sikolyok követtek. Öröm...volt számomra hallani eme csodálatos hangokat. Mert tudtam, hogy ezt mind én váltom ki belőle. Mikor megéreztem remegését tudtam, hogy elérte az első orgazmus. 

A pillantásomat az arcára irányítottam, hogy lássam az arcát, amint elélvez. Leírhatatlan volt, amit abban a pillanatban láttam, amikor zihálva próbált lenyugodni... 

Bella apró kezei összefonódott testünk közé nyúlva ragadták meg tettre kész férfiasságom, egy egyre hevesebben kezdett mozogni rajtam, ezzel egyre hangosodó morgásokat kicsalva belőlem... 
Én sem tétlenkedtem viszonozni, a nekem okozott élvezeteket. A kezeimet visszavezettem csodás kebleihez, amit simogatni kezdtem. Miközben egyre jobban gyötörtük egymást, tüzes csókjainkkal igyekeztünk elfojtani kéjes hangjainkat. 
Élveztem, hogy ismét eléri a végső gyönyöröket, majd reszketve a karjaimban omlik, majd nem sokkal később ujjainak és puha nyelvének hála, én is átléptem a mennyek édes kapuját. Forró csókban egyesültünk, miközben karjaimba kaptam Bellát, aki nem habozott lábait derekam köré kulcsolni, míg kezeivel benyúlt közénk és magába vezette férfiasságom. Hangos nyögés szakadt fel mindkettőnkből, amint testünk ismét egybeforrt. Csókjainkkal igyekeztünk egymást nyugtatni, miközben ott simogattuk egymást ahol értünk... 
Feneke alá nyúlva segítettem a gyorsabb mozgásban, majd kisvártatva csapott le szinte, egyszerre ránk a csodás megsemmisülés, amit csókjainkkal üdvözöltünk. Kihúzódtam Bellából, majd talpra állítva tovább csókoltuk egymást, majd egy kényeztető mosdatás után a szobába mentünk vissza....
Ahol Bella telefonja hangos csörgésbe kezdett. Kényelmetlenül, de Bella bocsánatkérően pislogva felém a telefonjáért nyúlt. Miközben megnyomta a fogadás gombot, mögé settenkedve húztam közelebb magamhoz, és a nyakába csókoltam.

-Igen?-szólt bele.

Hallottam amint a vonal végén "Donald kacsa" fellélegezve sóhajtott. 

-Mark a főnököm az...aggódott amiért ma nem mentem dolgozni be. Mit mondjak?-kérdezte tőlem Bella.

-Mondd azt, hogy az anyukáddal vagy, és a mai napot vele töltöd.-javasoltam hirtelen.

-Ma reggel érkezett édesanyám látogatóba hozzám, és annyira megfeledkeztem az időről, hogy elfelejtettem szólni...hogy ma nem megyek be dolgozni...-mondta dadogva a szavakat.

Mert miközben ő telefonált addig én, óvatosan ügyelve rá, nehogy felsértsem a bőrét harapdálni kezdtem a nyakát... majd a nyelvemmel kényeztetni kezdtem.

-Rendben. Akkor holnap. Szia.-köszönt el a bájgúnártól, és kikapcsolta a mobilját.

Majd óvatosan az ágyra döntöttem, és fölé hajolva, folytattuk azt amit elkezdtünk....

Unexpected Love - Váratlan Szerelem


6. fejezet

( Edward szemszög )


...ezzel belém fojtva a szót. Nem voltam rest viszonozni a csókjait.Majd a karjaimba kaptam és meg sem álltam vele a kis kunyhóig. 
A lábammal berúgtam az ajtót és az egyik hálóba mentem ahol az ágyig sétáltam. Ajkaink közben egy pillanatra sem eresztették egymást. Eldöntöttem rajta és fölé kerekedtem. A ruhát feljebb gyűrtem a derekán, amikor lábait körém kulcsolta.Kibújtattam a ruhájából és csak fehérneműben feküdt alattam. 
Ő sem habozott lesimítani rólam az ingem, és míg én a nyakának finom bőrét csókoltam végig, az ujjai a mellkasomon táncoltak, ezzel megborzongatva engem. Elszakadva nyakától egy forró csókot váltottunk,és közben lángolni éreztem körülöttünk mindent.
Óvatosan levarázsoltam róla a melltartót és végigcsókoltam a testét. Melleihez érve egyre sűrűbben hagyták el ajkait sóhajok, és kisebb sikolyok. Mellbimbóit kényeztettem, mikor körmei kemény bőrömet karmolták. Lejjebb haladva csókoltam a hasát végig, míg nem nőiességéig értem. 

Pillanatok alatt szedtem le róla a bugyit, amit egy ördögi vigyorral jutalmazott. Visszakúsztam fölé egy csókra. Olyan hevesen viszonozta azt, hogy majd beleszédültem. Már ha ez lehetséges. Ujjaim eközben kívülről érintették nőiességét.Szinte remegett az érintésemtől, miközben kezei rajtam kalandoztak.
 A következő pillanatban finoman belefúrtam az ujjamat. Egy elégedett és kéjes sikolyt kaptam jutalmul, és ha lehet egy még forróbb csókot. Ritmusosan kezdtem el mozgatni az ujjam benne, egyre közelebb sodorva őt az extázis felé. Az arcában gyönyörködtem közben, ha éppen nem csókoltam. Kisvártatva éreztem megremegni őt, teste ívbe feszült alattam, amiből tudtam, hogy itt a vége számára. Levegőért kapkodva vont magához, miközben a nyakam csókolgatta. 

A szemébe nézve millió érzést láttam kavarogni, és ezt látni leírhatatlan volt. Egy csókkal pecsételtük  meg a pillanatot. A következő pillanatban pedig már fordított testhelyzetben voltunk. Én voltam alatta, míg ő a derekamra ült. Végigpásztáztam tökéletes testét, mire talán az iméntiek hatása alatt, még jobban kipirult. Kezeimet a mellére vonta és éreztem, hogy kezdem elveszteni a fejem. Hátravetett fejjel nyögött fel, amint megszorítottam a csodás kebleit. Felültem továbbra is vele az ölemben, és csókolni kezdtem.
Ekkor belemosolygott csókunkba. Én ekkor már nem mosolyogtam annyira, mikor ujjai összesimuló testünk közé férkőztek, és megmarkolta férfiasságom. Majd hagytam, hogy levetkőztessen. Aztán az ujjai végigsimították az arcom minden egyes szegletét. Mutató úját végig húzta az ajkamon. Mire egy hirtelen ötlettől vezérelve összecsattintottam az állkapcsom, és halkan felmordultam.

-Ejnye!-suttogta kuncogva, és én elmosolyodtam.

Majd a nyakam kezdte el behinteni csókjaival. Forró nyelvét végighúzta az ütőeremen, mire egy nyögés szakadt ki belőlem amikor a fogaival karcolta végig ugyanazt a területet. Meglepetten pillantottam rám, az arcán egy kacér mosolyt véltem felfedezni.
 A keze ekkor a férfiasságomra csúszott, nem bírtam ki egy nyögés nélkül. Fölém hajolt egy csókért, amit készségesen meg is adtam neki. Ajkamtól elválva pillantása végigsiklott az egész testemen és fölém hajolt, miközben a kezei elindultak az eddigi helyére. A mellkasomat csókolgatta, mikor ismét megmarkolta gerjedelmemet. 
A hátát simogattam és utána a kezem a fenekére simítva markoltam meg. Felpillantott, és láttam a szemében a lángot. Közelebb húztam magamhoz, és szenvedélyesen ajkaira tapadtam. Édes nyelve érzéki táncba kezdett az enyémmel. Eközben a kezeit egyre gyorsabban mozgatta rajtam. A combján végigsimítva csúsztattam be a kezem lábai közé és cirógatni kezdtem ismét a forróságát. Bella ajkaimtól elválva nyögött fel. Egyre gyorsabban mozdult a keze rajtam, és én szenvedélyesen a fülébe morogtam. Rám pillantott és nyelvét  kidugva cirógatta meg az alsó ajkamat. Felmordultam és éhes vadként vettem rá magam ajkaira. 

Kezeink egyazon ritmusban mozdultak a másik testén és kedvesem egyre hangosabban nyögdécselt, míg én elégedetten mordultam fel. A gyönyör ugyanabban a pillanatban ért útól mindkettőnket. Bella hátravetett fejjel sikoltott, míg én elégedetten nyögtem fel. Majd a következő percben a kezeit a feje fölé szorítottam. Rámosolyogtam és vadul megcsókoltam.
Ebben a csókban benne volt minden szenvedélyem. A nyelvem a nyelvét kutatta és ő engedelmesen követte is. Az ajkai úgy válaszoltak az enyémeknek, mintha erre teremtették volna.Miközben majd felfaltam ajkait, megragadtam az egyik lábát és a csípőmre helyeztem. Óvatosan a térdébe kapaszkodtam, míg ő készségesen emelte csípőmre a másik lábát is. Körülölelte a testemet formás lábaival. 

Megszakítottam a csókunkat, és mélyen a szemébe néztem. Mire ő elmosolyodott evvel az én ajkaimra is mosolyt csalt. Majd egy határozott lassúsággal belé hatoltam. Mire mindkettőnkből egy kéjes nyögés szakadt föl.  Elsőnek lassan mozgattam meg a csípőm, majd  gyorsabb tempóra váltottam. Édes nyögései és az én morgásaim ritmikussá váltak. Egymás szemébe néztünk. Lágyan oldottam fel kezei szorítását, mire aztán ő a nyakam köré fonta őket. 
 Egyik kezemmel megmarkoltam tökéletes csípőjének domborulatát, majd a másik kezem alkaromra támasztottam. Kedvesem egyik kezét finoman lehúzta a nyakamról és támaszkodó kezem mellé helyezte.Míg másik kezével a tarkómba kapaszkodott. Azonnal tudtam mit szeretne. Ujjaimat az ujjaiba fűztem. 

Elvesztünk egymás tekintetében, egymás arcvonásában és az ajkainkat elhagyó hangok lágy dallamában. Csodálatos volt. Gondolatban hálát adtam az égnek, hogy vele veletek. Hogy elém sodorta őt. Közben az ajkaimmal végig simítottam a fülein, és a nyakán.
 Gyönyörű dallamú nyögései és az én vad morgásaim egyre gyorsabb üteművé váltak. Tökéletes lábai egyre szorosabban ölelték körül a testemet. A mozgásom hol gyorsabb, hol lassabb ütemet játszott. A lassúbb ütemnél megemelkedtem, kissé kiemelkedve Bella  forróságából, majd újra visszatértem ahová tartoztam. Ekkor mélyről jövő morgás tört fel a mellkasomból, a gyönyör teljesen elvette a józan eszemet. Kedvesem -e hangot halk sikkantással kísérte, ami csak olaj volt a tűzre ami bennem égett. Sikkantásai minden alkalommal hangosabbak lettek. 
A kezemmel amelyikbe kapaszkodott ismét a feje fölé szorítottam karjait, ujjai még mindig az enyémekbe kapaszkodtak. Most a másik karommal tartottam magam.  Finoman leszorítottam őt, még jobban fölé kerekedtem. A mozgásom egyre intenzívebbé vált, és a lassú mozdulatokat egyre kisebb szünetekkel követték a követelőző, vad, gyors mozdulatok, majd teljesen egymásba olvadtak. 

Ajkaink néhány milliméternyire voltak egymástól. Csodás keblei minden mozdulatomnál súrolták a mellkasomat. Testünk teljesen egybe olvadt. Egyek voltunk. Tökéletesen beleillettem Bella ölébe. A szenvedély egyre nagyobb hévvel ragadott magával. Bella szíve egyre vadabb ütemben dobogott. Néha kihagyott egy-egy másodpercre, ahogyan kétségbeesetten kapkodta  a levegőt. Érzékeltem teste ernyedtségét és tudtam, hogy gyönyöre elérte  tetőfokát... 
Kissé lassítottam, majd ütemes mozgásba kezdtem.... A morgásaim még mélyebbről fakadtak ki belőlem....  Egész testem megfeszült...Szemeimre köd fátyol borult... Hirtelen megrándultam és kedvesem testére borultam ügyelve rá, hogy ne nyomjam össze... 
Vad,  hosszas állatias morgás tört fel a mellkasomból és jéghideg hullámon betöltötte kedvesem forró bensőjét, mire ő édesen felnyögött... Az én testem is ernyedtté vált, és homlokomat az övéhez érintettem. Mindketten vadul ziháltunk. Kezdtem visszanyerni a józan eszem, és elengedtem Bella kezeit. Majd ő a karjaival magához ölelt. Eközben én egy csókot nyomtam a homlokára. Próbálta nyitva tartani a szemeit, de azok egyre hosszabb időre csukódtak le.

-Aludj szépségem!-mormoltam lágyan az ajkainak.

És ő mély álomba zuhant...

Unexpected Love - Váratlan Szerelem


4 - 5. fejezet

( Edward szemszög )

 A nevem Edward Anthony Masen Cullen, 17 éves és vámpír.Igen jól halottátok, vámpír. 
Ahogyan a családom is. Carlisle aki az apám helyett az apám, 1918. szeptemberében átváltoztatott.Amiért én az akkoriban spanyolnátha influenzában haldokoltam, így az édesanyám a halálos ágyán megígértette Carlisle-lal, hogy bármi áron de mentsen meg engem. 

Carlisle, akkoriban mikor engem átváltoztatott, magányosan élte egyedül a vegetáriánus mód életet. Mikor én is vámpírrá váltam, vele együtt bolyongtam a nagy világban. 
1921-ben csatlakozott hozzánk Esme, aki az anyám helyett az anyám lett. 
Őt követvén, jött Rosalie akit Carlisl-ék a társamul akartak. Habár ahhoz képes, hogy nála gyönyörűbb nővel még nem találkoztam, nem keltette fel különösképpen a figyelmemet.  Csupán csak testvérként tekintettem rá. 
Ez folyamán csatlakozott hozzánk Emmett, aki végül Rosalie párja lett. 
1950-ben csatlakozott hozzánk Alice, és a párja Jasper.  Igaz mind mindannyiunknak nehéz volt az elején, de mind a Carlisle által folytatott életmódot választottuk. Így heten lettünk mi egy igazi nagy család, azaz a Cullen "klán". 

Néhány vámpírnak, megadatott egy-egy fajta képesség is, az átváltozása után. Vannak olyanok, akiknek az emberi életében is rendelkeztek különös képességgel, és ez az átváltozása után csak felerősödött. Ahogyan nekem, Alice-nek, és Jaspernek is a családban. 
Carlisle képessége, mérhetetlen nagy önuralom. Esme képessége, mérhetetlen szeretet.. Rosalie képessége, az állhatatosság, a hiúság és a szépség. Emmett képessége, az átlagnál jóval erősebb. Alice-nek a képessége, a jövőbe látás. Jasper képessége, befolyásolni tudja az emberek, és vámpírok érzelmeit.
Az én képességem pedig a gyorsaság és a gondolatolvasás. 

Mivel vámpírok vagyunk így 5 évnél tovább sehol sem maradhatunk egy helyen. A családommal, most Alaszkába költöztünk. Úgymond a Denali klánhoz. A családfő Eleazar aki annak idejében a Volturiban szolgált, ahogyan Carlisle. Ő is mint Carlisle családot alapított. A párja Carmen, akinek három lány testvére van. Irina, Kate és Tanya. Mind gyönyörűek, és szépek. De ő rájuk is csak ugyanúgy tudok tekinteni mint ahogyan Rosalie-ra. 
Tanya, mint minden alkalommal bepróbálkozott nálam...de mind hiába. 

Én, most nem csatlakoztam a többiekkel a Denaliakhoz. Egyedüllétre volt szükségem, egy kis kikapcsolódásra vágytam a családtagjaim nélkül, így én Las Vegasba jöttem, és megszálltam az egyik hatalmas híres hotelben. Épp a lift-hez igyekeztem mikor hirtelen egy meleg test ütközött nekem. Reflexszerűen érte nyúltam, evvel együttesen az orromba kúszott, a világ legcsodálatosabb illata. A szemeimmel gyorsan végigfuttattam eme csodálatos illat tulajdonosát. De amikor megtekintettem, elállt a lélegzetem is. Hihetetlenül gyönyörű ez a lány. A gesztenye barna haja, ahogyan a vállára simul.

-Bocsánat, nem láttak. Jól vagy?-kérdeztem meg aggódva.

Ekkor kinyitotta a szemeit, majd rám emelte őket. Amikor a tekintetünk egybe olvadt, megszűnt létezni számomra a világ is. A  nagy csoki barna szemei szinte magukba szippantottak.Már egy jó ideje egymás szemeibe nézhettünk, amikor egy torokköszörülést hallatszott el közvetlen mellettünk. Ekkor a megtestesített szépség kiszakította magát a kezeim közül. Ezután, a kezeim ólom súlyként estek le mellém. Hirtelen, hiányérzetem támadt az után a nő iránt aki most éppen velem szemben áll. Megpillantottam, a "Donald kacsát" aki egy hozzá illő torokköszörülést végzett az imént. Aki nem más volt mint a szálloda igazgatója.

-Minden rendben Bella?-kérdezte.

Hm...Bella...milyen szép neve is van..egy ilyen angyalhoz nem is produkál más név, csak is a Bella. 

-Igen, persze. Miért ne lenne?-kérdezte azon a csilingelő hangján. 

Próbáltam, a gondolataiban olvasni, de csak zárt ajtókba ütköztem. Ez hihetetlen. Én, velem van a gond, vagy csak ő immúnis az én képességemre. Megpróbáltam olvasni a " Donald kacsa " gondolataiba, akinek szinte üvöltöttek a gondolatai felém. Miszerint, én épp zaklatni akarom Bellát.
Ezek szerint, Bella immúnis az én képességemre. Ha majd a szobámba leszek, felhívom Carlisle-t, hogy hallott-e már ilyenről...

-Azt hittem, hogy ez a férfi éppen zaklatni készült téged.-mondta.

-Én...-épp elakartam mondani az igazat, amikor Bella félbeszakított.

-Semmi ilyesmi nem történt Mark. Csak épp a szobámba készültem, mikor véletlenül neki ütköztem...-nézett rám avval a nagy csoki barna szemeivel.

-Edward.-mondtam, rögvest.

-Szóval, nekiütköztem Edwardnak, aki mielőtt hátra estem volna, megfogott. Ez történt.-mondta, majd rám mosolygott.

És, még a mosolya is szép. Nem voltam rest én is viszonozni a mosolyt felé.

-Ó vagy úgy.Elnézést uram. Remélem nem sértettem meg nagyon.-kért bocsánatot a viselkedéséért " Donald kacsa ". 

Na, ha ezt Emmett hallotta volna, hogy hogyan neveztem el a szálloda igazgatót. Biztosan a földön fetrengve nevetne rajtam.

-Ne aggódjon, nem történt semmi.-mondtam egy halvány mosoly kíséretében.

*Hogy ne történt volna semmi. Éppen csak megzavartál egy vámpírt aki, a világ legcsodálatosabb kincsét tartotta a karjaiban. Á...nem történt semmi...*

-Na, ha így ezt megtárgyaltuk, én akkor távozom is. Holnap találkozunk Mark.-nyomott két puszit annak a bájgúnárnak az arcára. Aki természetesen élvezte is. Majd felém fordult.-Köszönöm, hogy megmentett az eséstől. Viszlát.

-Nincs mit megköszönnie. Remélem még lássuk egymást.-mondtam, miközben rámosolyogtam.

Amit ő viszonzott is. Majd elsétált. "Donald kacsának " csak bólintottam egyet, és mi előtt én is a szobámba vonultam,vámpírgyorsasággal felvettem a földről Bella mobilját, amit az ütközésünkkor elejtett. Belépve a szobámba, tárcsáztam is Carlisle-t.

-Haló?-szólt bele. 

-Szia, én vagyok az Edward.

-Ó, végre hogy felhívtál. Mesélj minden rendben?-kérdezte.

-Fogjuk rá. Igazából van egy kis gond.

-És, mi az?

-Találkoztam egy lánnyal, akinek a vére énekel nekem. De nem, nem bántottam. Hiába csábít vére, de a szépsége még jobban csábít. Nála gyönyörűbbet még nem láttam Carlisle. De ami még jobban megfogott benne az az, hogy nem hallom a gondolatait.

-Érdekes. Még olyanról nem hallottam, hogy valaki immúnis lehet bármely képességre. Esetleg más gondolatait hallod?

-Igen. Mindenki gondolatatát hallom, de az övét nem.

-Most lapoztam át egy két könyvet, és ez alapján lehet, hogy az elméje körül egy védelmi pajzs van. Ezért nem tudsz olvasni a gondolataiban.

-Értem. Köszönöm. És veletek, minden rendben? Hogy vagytok?-kérdeztem.

-Jól vagyunk. Habár hiányzol mindenkinek.

-Ti is nekem.  Nem is zavarlak tovább. Add át az üdvözletem a többieknek. Szia.-köszöntem el.

-Átadom. Vigyázz magadra fiam. Szia.-majd letette.

Letelefonáltam a portára, és áll néven megtudakoltam, hogy Bella melyik szobában tartózkodik. Miután sikerült kiderítem, elindultam a szobája felé. Hallottam ahogyan a fürdőszobában, éppen elzárja a vizet. Tehát ezek szerint éppen most fürdött le. A fejemben gyorsan lepörgettem az általam képzelt képeket, arról hogy ő éppen most meztelenül állt a zuhany alatt. Ahogy végig néztem az általam képzelt képeken, nagyot nyelve kopogtattam az ajtaján.

Röpke pár perc múlva nyitódott is az ajtó. De a látvány ami ott fogadott, teljesen letaglózott. Még a levegő is megállt bennem. Csupán csak egy törölköző fedte testét, amit ezelőtt pár perce semmi se. Nem tudom, mennyi ideje állhattam itt megkövülve előtte, csak arra figyeltem fel amikor a nevemen szólított már másodjára.

-Öm...bocsánat.Csak ezt elejtetted.-mondtam rekedtes hangon.

-Köszönöm.-mondta.

-Nincs mit.

Egy ideig szótlanul néztük egymást, mikor megszólalt.

-Nincs kedved beljebb jönni?-kérdezte.

Egy kicsit hezitáltam a válaszon. De végül mégis belegyeztem.

-Ha nem baj...

-Ha baj lenne, akkor nem kérdeztem volna meg.-felelte.

-Ez igaz. Akkor a válaszom igen.-mondtam, miközben beinvitált a szobájába.

Megkért, hogy addig foglaljak helyet amíg ő átöltözik. Fogta a pizsamáját és bevonult a fürdőszobába. Elképzeltem, ahogyan ledobja a törölközőt magáról, és...hirtelen, nem tudom mi vezérelt...*De hogy is nem tudom, mi vezérelt...hát persze, hogy a vágy.*...utána mentem a fürdőbe. Láttam ahogyan éppen a törölközőt bontja ki, én pedig mögé lépve lefogtam a kezeit, és magammal szembe fordítottam...és kérdő tekintetével nem foglalkozva, felé hajoltam és ajkaimmal lágyan érintettem az övét, mire levegőt is elfelejtett venni.

Amire nem számítottam az az ő reakciója volt. Ezúttal ő volt az aki ajkaim után kapott, de olyan hévvel, hogy azt hittem mentem felgyulladok. Amint ajkait az enyémen éreztem, mintha a legédesebb mézet kóstoltam volna, bár már régen nem tudom milyen az íze pontosan, de biztos vagyok benne, hogy az ajkainak az íze a legfinomabb mézét vagy vérét is felülmúlja. Felemeltem, miközben ő a lábait a derekam köré csavarta.A falhoz tántorogtunk, aminek óvatosan ügyelve rá, nehogy valami kárt tegyek benne, nekidöntöttem. Belemarkolva a fenekébe, belenyögött a csókunkba.Nyelvem vadult táncolt az övével, amit később megszakított és áttért a nyakamra. Mikor az ajkaival szívogatni kezdte a nyakam, felmorogtam a csodás érzéstől. 
Miközben ő a nyakamat szívogatta, az  egyik kezemmel lesimítottam a törölközőt róla, ami később a csempén kötött ki. Ujjaim a derekát simogatták, miközben nyelvem bebocsátást kért a szájába, amit nem habozott megadni. Ekkor éreztem magam igazán a fellegekben. Játékosan beleharapott a felső ajkamba, amitől felkuncogtam, hiszen sejtettem, hogy mire megyen ki az egész.

-Hát akkor játszunk!-leheltem finoman ajkaira amikor eleresztett.

Kezeim a fenekére csúsztak ismét, majd megragadtam, felemeltem és a falnak támasztottam. Ajkaim reflex szerűen az ajkaira nyomtam. Eközben a kezeim a melleire kalandozott.A kezeimet később az ajkam váltotta fel. Miközben a melleit szívogattam, kezei a nyakam köré csavarodtak. A kezeimmel végig kalandoztam a testén, miközben az érintéseim nyomán kisebb borzongások futottak végig a testén. Hideg leheletemmel, körbe jártam teste minden négyzetcentiméterét, közben ajkaim melegen forrtak a bőrére. Majd, az ágyhoz sétáltam az ölemben lévő angyallal, és lassan ráfektettem. Felé hajolva, lágy csókokkal hintettem be a nyakát.De a kezeim még mindig a testét simogatták. A nadrágomat ő szaggatta le rólam. A kezeim a derekára siklottak és közelebb húztam magamhoz. Az ajkaimat övére nyomtam.

-Csússz feljebb.-nyögtem, de az alsó nadrág még mindig rajtam volt.

A lábai ismét a derekam köré csavarodtak.

-Csússz feljebb.-nyögtem megint.

Ekkor már engedelmeskedett, közben pedig gyorsan letoltam magamról az alsót, és óvatosan belé hatoltam. Egyszerűen leírhatatlan volt mit éreztem. Lassacskán a testünk átvette a szenvedély. Testünk egy ritmusban mozgott. Minden egyes döfésemnél Bella a nevemet suttogta. Majd, a fogait a vállamba mélyesztette amikor felsikoltott az élvezettől. Eztán fáradtan dőlt a párnák közé, én pedig mellé dőlve magamra húztam és végig simítottam a hátán...

Egész éjszaka az együtt létünket elemezgettem magamban. Soha, nem gondoltam volna, hogy valaha ilyesmiben lesz részem. Főleg egy ilyen angyallal mint Bella. Egyszerűen csodálatos volt vele. Remélem, hogy reggelre nem fogja megbánni, azt, hogy lefeküdt velem...

Reggel egy lágy csókot lehelve ajkaira kimásztam az ágyból, és magamra kaptam a ruháimat. Körülnéztem a szobájában papír féleségért és tollért, hogyha fel kell ne ijedjen meg. Miközben keresgéltem, találtam róla egy fotót amin egyedül csak ő volt, így azt a hátsó zsebembe csúsztattam. És, a tegnapi pólóját, is elcsentem. Hogyha netalán tán, a tegnap este történtek után látni sem akar majd, valami emlékeztethessen rá. Amint találtam egy kis cetlit, és tollat írni kezdtem.:

" Szép jó reggelt szépségem. Szerettem volna, melletted lenni amint felébredsz. De sajnos fontos elintézni valóm akadt. :( Az éjszakáról pedig, annyit hogy csodálatos volt. Remélem nem bántad meg. Szeretném, ha ma velem vacsoráznál. Ha úgy döntesz, hogy velem vacsorázol légy este 8-kor a halban. 

Edward "

Majd, a kis cetlit a mellette lévő párnára raktam, és még egy csókot lehelve az ajkaira, ki mentem a szobából. 
Ki lépve a szobájából, a saját szobámba mentem. Vettem egy gyors zuhanyt, és átöltöztem. Gondoltam, mielőtt netalán tán mégis elfogadná a vacsora meghívásomat, és mégis eljön, jó lenne megejtenem egy gyors vadászatot. 

Miközben vadászni indultam, betértem egy virágüzletbe. Vettem egy csokor vörös rózsát, és egy kis üdvözlő kártyával egyben Bellának küldettem el. Ezután, fel hívtam ez egyik ismerőset, hogy estére kiakarom venni a tengerparti házát. Megkértem, hogy hívjon egy pincért is aki az este folyamán felszolgálja majd nekünk a vacsorát. És, hogyha lehet gyertyafényes hangulatot varázsoljanak. Miután elintéztem a beszélgetést, vadászni mentem....

A vadászat, után visszatértem a hotelbe.Amikor visszatértem, Bella éppen háttal állt nekem. Kikértem a szobám kulcsát, amit levett a fogasról és felém fordult. Mikor meglátta hogy én vagyok az, megdöbbenten nézett.

-Szia.-mosolyogtam rá.

-Szia.-köszönt viszonozva a mosolyt.

Eközben, ide is tévedt " Donald kacsa ".Majd Bella a kezembe csúsztatta a szobám kulcsát.


-Parancsoljon uram.-mondta.

-Köszönöm.Viszlát.-kacsintottam rá, majd a lifthez indultam.

Mikor felértem a szobámba, ismét vettem egy gyors zuhanyt, aztán készülődni kezdtem...

Miután felöltöztem, a lifthez indultam, ahol ott állt az én angyalom, egy csodaszép kék színű ruhában. Ez a nő, tudja, hogy mivel lehet levenni egy pasit a lábáról. Mögé érve végig simítottam a fedetlen hátán, mire ijedten megugrott.

-Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni.-kértem bocsánatot.

-Rendben. De ezt többet ne.-mondta, miközben a szívverése kezdett visszaállni a normál tempóba...

-Ígérem. Igazán gyönyörűen néz ki hölgyem. Csak netán készül valamerre?-kérdeztem.

-Köszönöm uram. Maga is rendkívülien jól fest. És, igen. Vacsorára vagyok hivatalos. És maga?-kérdezett vissza.

-Én is szintén vacsorázni készülök. Nem bánja,ha véletlenül csatlakozni kívánnék önhöz?

-Hát...ha nincs egyéb elfoglaltsága, örülnék ha csatlakozni kívánna hozzám.-mondta,miközben beszálltunk a liftbe.

-Köszönöm, a meghívását hölgyem.

Majd mikor kiszálltunk a liftből, belém karolva sétáltunk ki a hotel elé, ahol egy limuzin állt. Kinyitottam nekem az ajtót, majd átmentem a másik oldalra és beszálltam mellé. Eztán a limo elindult.

-Mégis hova megyünk?-kérdezte kíváncsian.

-Ez legyen csak meglepetés.-mosolyogtam rá.

-Utálom a meglepetéseket.-húzta fel az orrát.

Annyira aranyos volt így, és elnevettem magam, majd közelebb hajoltam és először a szája szegletére adtam egy puszit,aztán az orrára...majd végül megcsókoltam...
Hamarosan megállt a limo, és a sofőr ki is nyitotta ajtót. Megköszönve neki, Bella belém karolt. Majd egy kis tengerparti részre sétáltunk, ahol rózsaszirmokkal volt egy kisebb út megszórva, és a rózsaszirmok egy gyertya fényes asztalnál fejeződött be. Aztán aggódó tekintettel vizslattam,Bella a könnyel áztatott arcát.

-Mi a baj? Nem tetszik?-kérdeztem ijedten.

-Még, hogy nem tetszik?! Hiszen ez csodaszép. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék erre.-szipogta, mosolyogva.

-És, miért sírsz?

-Mert...mert még soha senki nem adott ilyen gesztust mint te. Mint pl.: a rózsák. Még soha senkitől nem kaptam virágot. És, hogy el hoztál erre a gyönyörű helyre...ez annyira meghatott, hogy én magam sem értem, hogy mért sírtam el magam megint.-nevetett fel.

-Ez esetben örülök, hogy én lehettem az első személy aki rózsát küldött neked, és hogy elhozhattalak egy ilyen helyre.-mosolyogtam rá.

Majd, miután felitatta az egereket,  kihúztam a székét és  leült, aztán én is helyet foglaltam vele szembe. Töltöttem mindkettőnk poharába pezsgőt, amit egy koccintás után, kortyolgatni kezdett  Miközben a pezsgőt kortyolgatta, egy pincér termett előttünk. Hirtelen Bella kiköptem a pezsgőt.

-Elnézést.-kért bocsánatot, köhögve.

-Minden rendben?-kérdeztem aggódva.

-Igen, persze. Csak megdöbbentem, hogy ide került egy pincér is.Nem számítottam rá.

Mondta mire csak somolyogva mosolyogtam. 

-Tudod, büntetni kéne ezt a nézést, és ezt a mosolyt.-bökött felém, miközben enni kezdte a gombás raviolit.

 - Melyiket?-kérdeztem mosolyogva..

-Hát ezt...a féloldalas mosolyt...na meg ezt a felperzselő tekintetet.Mert el vonod a figyelmemet a vacsiról.-sütöttem le a szemét, zavaromban volt megint.

-Áhá...szóval elvonom a figyelmed?! Tetszik. De akkor mit mondjak én...hogy annyira gyönyörű és szépséges vagy, hogy egyszerűen tartanom kell magam,..nehogy elveszítsem a fejem. És neked essek.-mondtam, miközben áthajoltam az asztalon.És, végig simítottam az arcán.-Szinte, alig bírom megállni,hogy ne érjek hozzád, és hogy ne csókoljalak meg rögtön. De nem akarok rámenősnek tűnni.

Majd visszaültem a székemre, és elfordítottam a fejemet más irányba....

Hihetetlen, hogy elmondtam neki. Remek...most biztos totál hülyének  nézz...De nem volt időm tovább ezen gondolkodni, ugyanis Bella hirtelen előttem termett, majd a két keze közé fogta az arcom, és megszólalt.

-Én azt akarom, hogy ne fogd magad vissza. Elárulom, hogy rajtad kívül még soha senkivel nem voltam úgy együtt, mint veled az éjszaka. De nem is bánom. Azt akarom, hogy megérints és hogy megcsókolj. Soha nem vágytam még ennyire semmire mint arra, hogy érezzem azt amikor hozzám érsz, és érezzem a csókodat az ajkamon.-mondta, majd az ajkát az ajkamra tapasztotta....

Unexpected Love - Váratlan Szerelem


3. fejezet


Miután Edward eltűnt a liftben, újra a munkára összpontosítottam.
Majd, egy futár állt meg előttem egy csokor vörös rózsával a kezében.

-Elnézést, segíthetek valamiben?-kérdeztem meg kedvesen.

-Igen. Öm...Ez a csokor egy bizonyos Isabella Swan részére küldték.-mondta.

-Én vagyok az.-mondtam,majd a kezembe adta a csokrot.

Már épp adni akartam volna neki borravalót amikor,azt mondta már le van rendezve. Aztán távozott. A csokorban volt egy üzenet kártya amit készséggel el is olvastam.

" Virágot a legszebb virágnak. "

Ez a kis üzenet állt rajta. Elsőnek nem tudtam el találni,hogy ugyan ki küldhette, de miután elővettem a kis cetlit,amit reggel a zsebembe csúsztattam, összehasonlítottam  az üzenet kártyán lévő írással.Ami pont meg is egyezett.
Tehát Edward küldte. Milyen édes, még soha senki nem küldött nekem virágot. Annyira meghatódtam,hogy még a könny is kicsordult a szememből. De persze, Mark-nak is ilyenkor kellett meg jelennie,aki pedig faggatni kezdett,hogy mért sírok.

-Bella, miért sírsz?-kérdezte.

-Semmi, nem lényeges.-szipogtam.

-A semmiért nem sírnak Bella.

-Csak meghatódtam, ennyi az egész.-mondtam.

-Óh...és ha szabad tudnom, miért is?

-Ezért.-nyújtottam felé a kis kártyát.

-Hohó...csak netán hódolod akadt. Akkor bizonyára aki ezt a csokrot küldte, te az végett voltál ma boldogabb. Igazam van?

-Pontosan.-vigyorogtam rá. -De lejárt a munka időm. Úgyhogy most távozom.Ugyanis vacsorára vagyok hivatalos.

-Csak, nem a hódolóddal?

-És ha igen?! Az az én dolgom. Megyek, mert akkor nem leszek kész soha. Pápá.

Elköszöntem Mark-tól, és a szobámba siettem. Ahol ki kerestem a szekrényemből a kék rucimat, majd egy gyors zuhany után nekiálltam a készülődésnek.A hajamat hajszárítóval alaposan megszárítottam, majd a ruha felvétele után, egy kis sminket, és parfümöt is raktam fel magamra. Miután belebújtam a magas sarkú szandálba, nagy levegőt véve kimentem a szobámból és a lifthez sétáltam. Miközben a liftet vártam, azon idegeskedtem,hogy vajon milyen lesz a vacsora hangulata. Tanakodásomból, egy hideg kéz simítása ijesztett fel. Amire meg is ugrottam.

-Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni.-kért bocsánatot Edward.

-Rendben. De ezt többet ne.-mondtam neki, miközben a szívverésem kezdett visszaállni a normális tempójába.

-Ígérem. Igazán gyönyörűen néz ki hölgyem. Csak netán készül valamerre?-kérdezte.

-Köszönöm uram. Maga is rendkívülien jól fest. És, igen. Vacsorára vagyok hivatalos. És maga?-kérdeztem vissza.

-Én is szintén vacsorázni készülök. Nem bánja,ha véletlenül csatlakozni kívánnék önhöz?

-Hát...ha nincs egyéb elfoglaltsága, örülnék ha csatlakozni kívánna hozzám.-mondtam,miközben beszálltunk a liftbe.

-Köszönöm, a meghívását hölgyem.

Majd mikor kiszálltunk a liftből, belé karolva sétáltunk ki a hotel elé, ahol egy limuzin állt. Edward kinyitotta nekem az ajtót, majd átment a másik oldalra és beszállt mellém. Eztán a limo elindult.

-Mégis hova megyünk?-kérdeztem.

-Ez legyen csak meglepetés.-mosolygott rám avval a féloldalas mosolyával.

-Utálom a meglepetéseket.-húztam fel az orrom.

Mire elnevette magát, majd közelebb hajolt és először a számszegletére adott egy puszit,aztán az orromra...majd végül megcsókolt...
Hamarosan megállt a limo, és a sofőr ki is nyitotta ajtót. Megköszönve neki, Edwardba karoltam, aki már mellettem is állt.
Majd egy kis tengerparti részre sétáltunk, ahol rózsaszirmokkal volt egy kisebb út megszórva, és a rózsaszirmok egy gyertya fényes asztalnál fejeződött be. Annyira letaglózott -e csodálatos látvány, hogy ismét könnybe lábadt a szemem. Valahogy nem értettem magam, hogy már megint sikerült elsírnom magam. Edward aggódó tekintettel vizslatta a könnyel áztatott arcomat.

-Mi a baj? Nem tetszik?-kérdezte ijedten.

-Még, hogy nem tetszik?! Hiszen ez csodaszép. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék erre.-szipogtam, mosolyogva.

-És, miért sírsz?

-Mert...mert még soha senki nem adott ilyen gesztust mint te. Mint pl.: a rózsák. Még soha senkitől nem kaptam virágot. És, hogy el hoztál erre a gyönyörű helyre...ez annyira meghatott, hogy én magam sem értem, hogy mért sírtam el magam megint.-nevettem fel.

-Ez esetben örülök, hogy én lehettem az első személy aki rózsát küldött neked, és hogy elhozhattalak egy ilyen helyre.-mosolygott csibészesen.

Majd, miután felitattam az egereket, Edward kihúzta a székemet és én leültem, aztán ő is helyet foglalt velem szemben. Edward töltött mindkettőnk poharába pezsgőt, amit egy koccintás után, kortyolgatni kezdtem. Miközben a pezsgőt kortyolgattam, egy pincér termett előttünk. Hirtelen döbbenettől kiköptem a pezsgőt.

-Elnézést.-kértem bocsánatot, köhögve.

-Minden rendben?-kérdezte Edward aggódva.

Na, jó kezd már egy kicsit aggasztani, hogy folyton aggódik. Na, nem mintha nem esik jól, hogy aggódik, de azért ez már túlzás szerintem.

-Igen, persze. Csak megdöbbentem, hogy ide került egy pincér is.Nem számítottam rá.

Mondtam neki, mire csak somolyogva mosolygott. Ajj...milyen jól néz ki amikor mosolyog...És ahogyan nézz...ááá..ezt már büntetni kéne.

-Tudod, büntetni kéne ezt a nézést, és ezt a mosolyt.-böktem felé, miközben enni kezdtem a gombás raviolit.

Hm..hiszen ez a kedvencem. Lehet, hogy neki is ez a kedvence? Nem, hiszem hogy tudná mi a kedvenc ételem.

-Melyiket?-kérdezte, avval a féloldalas mosollyal.

Majd, aztán megint úgy nézett rám mint az előbb. Szinte, felperzsel a tekintete.

-Hát ezt...a féloldalas mosolyt...na meg ezt a felperzselő tekintetet.Mert el vonod a figyelmemet a vacsiról.-sütöttem le a szemem, zavaromban ismét.

-Áhá...szóval elvonom a figyelmed?! Tetszik. De akkor mit mondjak én...hogy annyira gyönyörű és szépséges vagy, hogy egyszerűen tartanom kell magam,..nehogy elveszítsem a fejem. És neked essek.-mondta, miközben áthajolt az asztalon.És, végig simított az arcomon.-Szinte, alig bírom megállni,hogy ne érjek hozzád, és hogy ne csókoljalak meg rögtön. De nem akarok rámenősnek tűnni.

Majd visszaült a székére, és elfordította a fejét más irányba....

Unexpected Love - Váratlan Szerelem


2. fejezet

( Bella szemszög )

...így Edwarddal szembe álltam. Kérdő tekintettel néztem az egyre közeledő arcára. De mielőtt szólásra nyithattam volna a szám, megcsókolt.
Elsőre megdöbbentem, de aztán nem tudtam  nem viszonozni a csókját. Felemelt. Lábaimat automatikusan a dereka köré csavartam. A falhoz tántorogtunk, aminek nekidöntött. Belemarkolt a fenekembe, és belenyögtem a szenvedélyes csókba. Nyelve vadul táncolt az enyémmel. Megszakítottam a csókot, hogy áttérjek a nyakára.  Jólesően morgott, nem hagytam abba nyaka szívogatását.Nem tudom, hogy hogyan, és mikor került le rólam a törölköző, csak akkor vettem észre amikor a kezei az oldalamat dörzsölgette.Szívem szerint rögtön engedtem volna, hogy magáévá tegyen, de kellett még a játék….
Érzékien csókolt, feltüzelve körülöttem mindent, és a testem parázslott.Játékosan beleharaptam felső ajkába- persze vigyázva nehogy komolyan megsértsem- amitől felkuncogott és kezdte kapiskálni mire megy ki az egész.

-Hát akkor játszunk!-lehelte finoman felső ajkamra amikor eleresztettem.

Kezei fenekemre csúsztak- ismét- majd megragadott és felemelt és a falnak támasztott.
Ajkai reflex szerűen az ajkamra nyomódott. Eközben kezei a melleimen kalandozott. Majd aztán az ajkai a fedetlen melleimre vándorolt.Érzéki ajkai akkor a szenvedélyt keltettek bennem hogy nem tudtam meddig fogom bírni, még.

Kezeim automatikusan a nyaka köré csavarodtak,Edward keze végig kalandozott a testemen, érintése után kisebb borzongás futott végig testemen.Hideg kellemes lehelete bejárta testem minden négyzetcentiméterét, ajkai melegen forrtak rá bőrömre.Nem tudtam meddig bírom, már csak arra lettem fegyelmes hogy az ágyon fekszem. Eközben Edward a nyakamat csókolgatta, de kezei még mindig nem álltak le.A nadrágját ahogy tudtam leszaggattam róla. Két keze a derekamra siklott és úgy húzott magához közelebb, majd ajkait az enyémre nyomta, szenvedélyes, lágy csók volt.

-Csússz feljebb.-nyögte,de az alsó nadrág még mindig rajta volt. Minden másodperc kínszenvedés volt.Lábaim dereka köré csavarodtak majd vártam.

-Csússz feljebb.-nyögte megint.

Most már engedelmeskedtem, amint ez meg volt már tolta is le magáról az alsóját.
Ekkor kezdtem félni, mert ugye én még szűz vagyok. De sajnos nem volt időm megvitatni magammal ezt a tényt, mert Edward belém hatolt.Az éles szúrás erős és fájdalmas volt, de kibírható.Lassacskán átvettem ezt az érzést valami mást. Szenvedély, és még több szenvedély.Testünk egy ritmusban mozgott,testem csak duzzadt a gyönyörtől ahogy egyre közelebb és közelebb értünk a csúcspontra.
Minden egyes döfésnél Edward nevét suttogtam.Vagy inkább lihegtem, magam sem tudom.Túlságosan elvoltam foglalva a testemben  duzzadó gyönyörrel.A fogaimat a vállába mélyesztettem amikor felsikoltottam a gyönyör égig érő egében.Edward utánam morogta el magát amikor már Ő is velem volt. Majd fáradtam dőltem a párnák közé. Még éreztem, ahogyan Edward is mellém dől, és magára húzva simított végig a hátamon...

Másnap reggel csak egy cetlit találtam a fejem mellett, amin viszonylag az ő kéz írása volt.

" Szép jó reggelt szépségem. Szerettem volna, melletted lenni amint felébredsz. De sajnos fontos elintézni valóm akadt. :( Az éjszakáról pedig, annyit hogy csodálatos volt. Remélem nem bántad meg. Szeretném, ha ma velem vacsoráznál. Ha úgy döntesz, hogy velem vacsorázol légy este 8-kor a halban. 

Edward "


Miután elolvastam a cetlit, lepörgettem magam előtt a tegnap este történteket...Nem hiszem el, megtörtént. Ráadásul, pont egy olyan pasival történt meg, akit hát valljuk be, nem is ismerek. De, egyszerűen nem bántam meg. Hisz ez az éjszaka volt életem, legszebb éjszakája. Boldog mosollyal, zuhanyoztam le, és mentem le a recepcióra dolgozni.

Egész nap letörölhetetlen mosollyal ültem a pult mögött. Ezt, Mark is észrevette, ugyanis rákérdezett, hogy mitől ez a jó kedv.De én csak annyit válaszoltam rá, hogy ezt nem kötöm az orrára.
Épp háttal álltam a pultnak, mikor egy ismerős hang a szobája kulcsát kérte. Egyből hátra fordultam, és Edward féloldalas mosolyával találtam magam szembe.

-Szia.-köszönt.

-Szia.-köszöntem vissza mosolyogva.

Közben Mark is idetévedt, így egyből levettem a fogasról a szobájának a kulcsát és a kezébe csúsztattam.

-Parancsoljon uram.-mondtam.

-Köszönöm. Viszlát.-kacsintott rám, majd a lift felé indult.

Miközben a lifthez indult, alaposan végig szemléltem hátulról. És...huh..apám...nem semmi. Nem elég, hogy egy eszméletlen egy pasas, de még a hátsója is igazán pompás.hm...

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

1. fejezet

( Bella szemszög )


A nevem Isabella Marie Swan, de mindenki csak Bellának szólít.
A szüleim kiskoromban elváltak. Anyám Renne, újra férjhez ment egy sokkal fiatalabb baseball játékoshoz, Phil Dwyer-hez. Apám Charlie Swan aki rendőrfőnök, egy Washingtoni kisvárosban Forks-ban. Egy kis ideig apunál éltem, amikor anya férjhez ment Phil-hez. De mivel elegem volt az esős kis városból, úgy döntöttem elutazok Las Vegasba. Ugyanis mikor Renneékkel voltam ott legutóbb, nagyon megtetszett az ottani helyek. Charlie elsőnek nem akart elengedni. De én kijelentettem, hogy már nem vagyok kislány, és mivel már betöltöttem a 18-cat, azt csinálhatok amit akarok...

Mikor nagy nehezen, eltudtam búcsúzni Charlie-tól, elutaztam Las Vegasba, ahol egy nagy menő szállodában kaptam egy recepciós állást. Úgy döntöttem, egy darabig ez az állás megfelel, amíg be nem illeszkedek...
Már két hete, hogy itt dolgozok. A főnököm Mark, szerencsére teljesen megvan elégedve velem.
Már éppen lejárt a műszakom, és a szobámba indultam, mikor a lift ajtóban nekiütköztem egy hűvös testnek. Ha, nem kap el hirtelen két kar, akkor biztosan hanyatt vágódtam volna a talajon.

-Bocsánat, nem láttalak. Jól vagy?-kérdezte egy kellemes bársonyos hang.

Kinyitottam a szemem, hogy megnézem ki ennek a csodálatosan szép bársonyos hangnak a tulajdonosa. De mikor megpillantottam a hang tulajdonosát, alig hittem a szemeimnek. Egyszerűen leírhatatlan az, hogy milyen helyesen nézz ki ez a pasi. Majd a szemeimet végig pásztáztam az arca minden egyes szegletét. A pillantásom később egybe olvadt az ő csodálatos aranybarna szemeivel.
Nem tudom, hogy mennyi ideig nézhettünk egymás szemeiben, mikor egy torok köszörülés félbeszakította a szemkontaktusunkat. Rögtön szét röppentünk, és én a hang irányába fordultam. A főnököm Mark állt kérdő tekintettel.

-Minden rendben Bella?-kérdezte.

-Igen, persze. Miért ne lenne?-kérdeztem.

-Azt hittem, hogy az a férfi éppen zaklatni készült téged.

-Én..-szólalt volna meg az említett.De én közbe vágtam.

-Semmi ilyesmi nem történt Mark. Csak épp a szobámba készültem, mikor véletlenül nekiütköztem..-néztem rá az adoniszra, hogy a nevét árulja el.

-Edward.-kapcsolt rögtön.

Hm...Edward. Milyen régi eredetű neve van. De ha ránézek illik is hozzá ez a név.

-Szóval, nekiütköztem Edwardnak, aki mielőtt hátra estem volna, megfogott. Ez történt.-mosolyogtam rá Edwardra, aki szintén viszonozta a mosolyt.

-Óh, vagy úgy. Elnézést uram. Remélem nem sértettem meg.-kért elnézést Mark a viselkedéséért.

-Ne aggódjon. Nem történt semmi.

-Na, ha így ezt megtárgyaltuk, én akkor távozom is. Holnap találkozunk Mark.-nyomtam két puszit az arcára, majd Edward felé fordultam.-Köszönöm, hogy megmentett az eséstől. Viszlát.

-Nincs mit meg köszönnie. Remélem még lássuk egymást.-mosolygott rám egy féloldalas mosollyal.

Én csak mosolyogtam, és a szobám felé vettem az irányt. Amikor a szobámba értem, az ágyra vetettem magam. És az előbbi történteken kattogott az agyam. Uram isten  milyen helyes ez az Edward. És az a féloldalas mosolya. Ah, senkinek nincsen ehhez fogható mosolya. És azok az aranybarna szemek. Csodálatosak. Hiába, volt benne valami furcsa, de engem nem érdekelt. Hiszen ilyen reakciót amit ő váltott ki belőlem az előbb, még soha senki sem váltott még ki. Szinte megbabonázott. De nem hiszem, hogy egy ilyen pasinak mint ő, ne lenne barátnője. Hisz, ő a legtökéletesebb férfi akit valaha is láttam.

Miközben zuhanyoztam, csak is ő járt a fejemben. És, az a mondata amikor azt mondta, hogy * Remélem még lássuk egymást. * Remélem én is, hogy még láthatom majd őt.
Mikor végeztem a zuhanyzással, magam köré kötöttem egy törölközött, majd vissza sétáltam a szobámba. Azonban kopogtak az ajtómon. Nem tudtam, hogy ki lehet az ilyenkor, de azért ajtót nyitottam. De az ajtóban nem állt más, mint a szexi adonisz.

-Edward.-szólítottam meg.

Ugyanis zavarba jöttem, ahogyan már vagy jó félperce, ha nem több, egy folytában bámul. Még egyszer megszólítottam, mire végre rám emelte a szemeit.

-Öm..bocsánat. Csak ezt elejtetted.-adta a kezembe a mobilom.

El is felejtettem, hogy elejtettem a mobilom. Meglátszik mennyire lekötött Edward.

-Köszönöm.

-Nincs mit.

Egy ideig szótlanul néztünk egymás szemébe, mikor eszembe jutott,hogy talán beljebb kéne hívnom.

-Nincs kedved beljebb jönni?-kérdeztem.

Amire, egy ideig hezitált, majd megszólalt.

-Ha, nem baj.

-Ha, baj lenne, akkor nem kérdeztem volna rá.-feleltem.

-Ez igaz. Akkor a válaszom igen.-mondta, miközben beinvitáltam a szobámba.

Megkértem, hogy foglaljon helyet, amíg én gyorsan átöltözök. Fogtam a pizsamámat, és bevonultam a fürdőszobába. Épp mikor a törölközőt bontottam ki, hirtelen két kéz fogta le a kezem és meg fordított...