17. fejezet
( Bella szemszög )
Vajon ki vagyok én? Volt -e családom? S ha vámpír vagyok, akkor miért temettek el? S miért is vagyok vámpír? Hogyan kerültem ide?
Ezekre a kérdésekre kerestem volna válaszokat, de nem találtam. Miután Dean és Sam aludni tértek, én a házban bolyongtam, s kutatni kezdtem valami olyasmi után amiből remélhetőleg megtudhatok a múltamról valamit.
A szobákban is körül néztem, s az egyik ilyen szoba gyerek szoba volt. Ne talán, nekem volt kisbabám? Ekkor elfogott egy fájdalmas érzés, hogy ha tényleg volt egy kisbabám, akkor valószínűleg, hogy soha nem fogom tudni megismerni.
Át sétálva egy másik szobába, a szekrénybe is bekukkantottam ahol az alján megpillantottam egy kis dobozt. Kiemelve a dobozt a szekrényből, foglaltam helyet a nagy ágyon, s nézegetni kezdtem a doboz tartalmát. Először egy összehajtott lap akadt a kezembe, amit amikor ketté hajtottam egy kép villant be : /*-Ezt neked csinájtam. Ugye, szép? –kérdezte, reménykedve.
Kezembe fogva a rajzot, meghatódtam. S éreztem, amint egy két könnycsepp is kicsordul szemeimből. A képen, egy nő volt akit a kisbabáját tartotta a kezeiben. A rajz aljára, pedig az én nevemet írta, s a kis baba nevét. Anthony-t, írt. Mert, ő úgy gondolja, hogy kisfiú lesz.
-Nagyon szépen köszönöm kicsim. Ez gyönyörű. –adtam puszit az arcára.
-Azéjt íjtam azt rá, hogy Anytonyi mert ha fijú lesz akkor ez legyen a neve. Jó? –kérte tőlem.
-Rendben. Akkor, ha kisfiú lesz Anthony lesz a neve. –mondtam mosolyogva.*/
Majd visszatérve a jelenbe, megbizonyosodtam arról, hogy tényleg volt egy kisbabám. De akkor hol lehet, s ki volt ez a kislány? S mért hívtam őt kicsimnek? Mi van, ha ő is az én gyerekem? Milyen gyönyörű kislány. Egy napon igazi festő művész válik majd belőle.
Ezután a doboz mellé raktam a rajzot, s tovább nézegettem a doboz tartalmát.De ékszereken és két fényképen kívül amin az egyiken egy ház állt, a másikon pedig én nagy hassal és azzal a kis lánnyal akiről egy emlék ugrott be, nem találtam mást a dobozban.
Elmerengve azon, hogy hogyan tudhatnám meg azt, hogy ki is vagyok az az ötlet jutott az eszembe, ha Deanék megengedik azt, hogy velük tartsak az útjukon akkor esetleg többet sikerül majd megtudnom a múltamról...
Elmerengve azon, hogy hogyan tudhatnám meg azt, hogy ki is vagyok az az ötlet jutott az eszembe, ha Deanék megengedik azt, hogy velük tartsak az útjukon akkor esetleg többet sikerül majd megtudnom a múltamról...
Ránézve az órára, ami hajnali négy órát mutatott kerestem a valami kényelmesebb s elviselhetőbb ruhát a szekrényben, majd a fürdőbe lépve ledobtam magamról a ruhákat és beálltam a meleg zuhany alá. Ahol egy félhold alakú harapást pillantottam meg a hasamon, és a karomon is egyaránt.
Jól esett a testem, ez a meleg víz, hajamat is alaposan megmostam. Majd miután lemostam a hajamról a sampont, elzártam a csapot, s kiléptem a zuhanykabinból. Hajamat és testemet törölközőbe csavarva, álltam a tükör előtt, ahol szintén egy harapás nyomát véltem felfedezni a nyakamon. Deanék elmondása szerint, a vámpírharapások nyoma örökké meg fognak látszódni.
A szemeimet nézve, elcsodálkoztam azon, hogy nem vörösek. Hanem ugyan olyan barnák mint voltak. Ugyan is azon a képen amelyiket a dobozban találtam, lehetett látni, hogy barnák voltak a szemeim.
Miután megtörölköztem, felvettem a kiválasztott ruhákat, ami egy kék farmer, és egy hozzá illő kék felsőt, és fehérneműt. A cipők közt válogatva a választásom, az egyik fekete balerina cipőre esett. A hajamat kifésülve, lófarokba kötöttem, majd keresve egy utazótáskát belepakoltam egy pár ruhát, lábbelit, és a dobozt amit a szekrény aljában találtam.
A táskát az ágyon hagyva, úgy döntöttem, hogy elmegyek venni valami reggelit a fiúknak. Az utat futva tettem meg, mert szerettem volna megtapasztalni, hogy milyen gyorsan is tudok futni. Miközben futottam, azért ügyeltem arra is, hogy ne lássanak meg. Ami sikerült is, hála az éles látásnak, a jó hallásnak, és a jó érzékeknek.
Amikor már láttam a boltot, lelassítottam. S már sétálva lépdeltem a bolthoz. Belépve a boltba, az eladó kedvesen ismerősen köszöntött, amit viszonoztam is egy mosollyal.
-Most is friss pékárút szeretnél Bella? -kérdezte kedvesen az eladó.
-Igen...- gondolkoztam a nevén, de az istenért se jutott az eszembe.
-Elinor. -mondta meg a nevét.
-Ó... igen. Elnézést csak. Annyi minden jár az eszembe, hogy nem jutott az eszembe a neve, kedves Elinor. -mosolyogtam rá, meggyőzően.
-Óh, hát semmi gond kedvesem. Úgy látom, már meg is született a kisbabája. Kisfiú, vagy kislány? -kérdezte.
Ezek szerint, igaz az a tény, hogy én tényleg egy gyereket hordoztam a szívem alatt. S Elinor, pedig látott is itt engem terhesen. Vajon ő tudja, hogy kikkel laktam itt? De hogy is kérdezhetném meg? Meg is, van. Dean és Sam. Ha hazatértem megkérem őket, hogy kérdezgessenek felőlem itt Elinornál.
-Kisfiú. Anthony lett a neve. -feleltem neki valamit, ugyan is ez jutott hirtelen az eszembe, a rajz alapján.
S mi van akkor, hanem kisfiú lett, hanem kislány. De ha nem tudom, vagyis ha nem emlékszem rá akkor honnan tudjam. A francba. Még arra sem emlékszem, hogy megszületett e a kisbabám, vagy elvesztettem? Vagy, hogy fiút vagy lányt szültem -e?!
-Biztosan gyönyörű kisfiú lett. -jelentette ki mosolyogva, miközben a pékárut és a hozzá való felvágottat és innivalót csomagolt be egy szatyorba.
-Igen az. -feleltem.-Nos, köszönök mindent Elinor. Viszlát,és további szép napot. -köszöntem el.
-Neked is kedvesem. Viszlát. Ja, és üdvözlöm Elenáékat.-kiáltott utánam.
De kik azok az Elenáék? Ne talán, ők temettek volna el? S ha igen akkor miért? Aj..istenem mért nem emlékszem semmire?!
Majd, kilépve a boltból körbe néztem, hogy van -e valaki a közelben, de miután biztosra vettem, hogy senki sincs közelbe, hazáig futottam. Ahol, belépve a házba Dean és Sam aggódó tekintetével találtam szembe magam....
Jól esett a testem, ez a meleg víz, hajamat is alaposan megmostam. Majd miután lemostam a hajamról a sampont, elzártam a csapot, s kiléptem a zuhanykabinból. Hajamat és testemet törölközőbe csavarva, álltam a tükör előtt, ahol szintén egy harapás nyomát véltem felfedezni a nyakamon. Deanék elmondása szerint, a vámpírharapások nyoma örökké meg fognak látszódni.
A szemeimet nézve, elcsodálkoztam azon, hogy nem vörösek. Hanem ugyan olyan barnák mint voltak. Ugyan is azon a képen amelyiket a dobozban találtam, lehetett látni, hogy barnák voltak a szemeim.
Miután megtörölköztem, felvettem a kiválasztott ruhákat, ami egy kék farmer, és egy hozzá illő kék felsőt, és fehérneműt. A cipők közt válogatva a választásom, az egyik fekete balerina cipőre esett. A hajamat kifésülve, lófarokba kötöttem, majd keresve egy utazótáskát belepakoltam egy pár ruhát, lábbelit, és a dobozt amit a szekrény aljában találtam.
A táskát az ágyon hagyva, úgy döntöttem, hogy elmegyek venni valami reggelit a fiúknak. Az utat futva tettem meg, mert szerettem volna megtapasztalni, hogy milyen gyorsan is tudok futni. Miközben futottam, azért ügyeltem arra is, hogy ne lássanak meg. Ami sikerült is, hála az éles látásnak, a jó hallásnak, és a jó érzékeknek.
Amikor már láttam a boltot, lelassítottam. S már sétálva lépdeltem a bolthoz. Belépve a boltba, az eladó kedvesen ismerősen köszöntött, amit viszonoztam is egy mosollyal.
-Most is friss pékárút szeretnél Bella? -kérdezte kedvesen az eladó.
-Igen...- gondolkoztam a nevén, de az istenért se jutott az eszembe.
-Elinor. -mondta meg a nevét.
-Ó... igen. Elnézést csak. Annyi minden jár az eszembe, hogy nem jutott az eszembe a neve, kedves Elinor. -mosolyogtam rá, meggyőzően.
-Óh, hát semmi gond kedvesem. Úgy látom, már meg is született a kisbabája. Kisfiú, vagy kislány? -kérdezte.
Ezek szerint, igaz az a tény, hogy én tényleg egy gyereket hordoztam a szívem alatt. S Elinor, pedig látott is itt engem terhesen. Vajon ő tudja, hogy kikkel laktam itt? De hogy is kérdezhetném meg? Meg is, van. Dean és Sam. Ha hazatértem megkérem őket, hogy kérdezgessenek felőlem itt Elinornál.
-Kisfiú. Anthony lett a neve. -feleltem neki valamit, ugyan is ez jutott hirtelen az eszembe, a rajz alapján.
S mi van akkor, hanem kisfiú lett, hanem kislány. De ha nem tudom, vagyis ha nem emlékszem rá akkor honnan tudjam. A francba. Még arra sem emlékszem, hogy megszületett e a kisbabám, vagy elvesztettem? Vagy, hogy fiút vagy lányt szültem -e?!
-Biztosan gyönyörű kisfiú lett. -jelentette ki mosolyogva, miközben a pékárut és a hozzá való felvágottat és innivalót csomagolt be egy szatyorba.
-Igen az. -feleltem.-Nos, köszönök mindent Elinor. Viszlát,és további szép napot. -köszöntem el.
-Neked is kedvesem. Viszlát. Ja, és üdvözlöm Elenáékat.-kiáltott utánam.
De kik azok az Elenáék? Ne talán, ők temettek volna el? S ha igen akkor miért? Aj..istenem mért nem emlékszem semmire?!
Majd, kilépve a boltból körbe néztem, hogy van -e valaki a közelben, de miután biztosra vettem, hogy senki sincs közelbe, hazáig futottam. Ahol, belépve a házba Dean és Sam aggódó tekintetével találtam szembe magam....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése