Unexpected Love - Váratlan Szerelem

15. fejezet

( Bella szemszög )

A napok és hetek gyorsan teltek, s a hasam is egyre nagyobb lett. Amit az elején nem értettem, hiszen még csak az ötödik hónapban kellene lennem, de miután Elenáék elmondták, hogy a félvérgyerekeknél ez más. Ők gyorsabban fejlődnek.  És, most úgy nézek ki mint egy 8 hónapos terhes kismama. Ami annyit jelent, hogy hamarosan megszületik az én kincsem.

Hogy, mi a kicsi neme azt nem tudom. Ugyan is amit Damonék elcsórtak ultrahanggépet, azon nem látszik a kicsi. Csak egy nagy burkot látni, amit az én kicsim emelt maga köré. De a fájások pedig egyre sűrűsödtek. Amiket már kevésbé bírok.

Elenáékhoz költöztem, amióta kiderült, hogy ők mik is valójában. Ugyan is, mivel a kicsi félig vámpír így nekem is vért kell innom. Akármennyire is utálom a vért. De a gyerekemért bármit. Elenáék felváltva járnak vadászni, nekem is. S olyankor csak az egyikük vigyázz ránk.

Mint ahogyan ma is. De aki ma a "bébicsősz" szerepébe bújt, az most Stefan volt. Ő, vigyázott rám a legtöbbet. Mert, ő járt az orvosira is. Mint eddig minden nap, ha jó és kellemes idő van az udvaron sétálgattam. Az udvaron -kezemben, egy papírral s egy tollal- leülve a hintaágyra, azon gondolkodtam, hogy hogyan is kezdjek neki, a levél írásnak.

Egy kis idő, után megírtam a levelet, amit Edwardnak címeztem. Ebben a levélben leírtam, az érzéseimet, a nélküle eltöltött napokat, és egy szívesség kérést is. Miszerint, hogy nevelje fel a gyerekünket és vigyázzon is rá.

De, ezt a levelet csak is akkor fogja megkapni, ha nem fogom túlélni a szülést.

-Beja! Beja! -halottam meg, Izzy hangját.

Beletéve a levelet a borítékba, raktam a zsebembe, majd felállva a hintaágyról, mentem vissza a házba. Eközben, Izzy nevetve szaladt felém, míg Stefan utána szaladt.

Izzy, hátam mögé szaladva próbált elbújni az apja előtt, aki tettetve  hogy nem tudja merre is szaladt a lánya, felém fordult segítséget kérni.

-Bella, nem láttad véletlenül erre szaladni Izabellát? -kérdezte kacsintva.

Hátra fordulva, lenéztem a kislányra aki az ujját mutatva jelezte, hogy nincs itt.

-Sajnálom. De nem. Nem láttam. –mondtam mosolyogva.

-Hm. Köszi, akkor tovább keresem ezt a kis boszorkányt. –mondta nevetve,  s tovább keresgélte lányát.

Aki , amint látta, hogy most már elő bújhat a hátam mögül, kacagva húzott be a szobájába, ahol egy rajzot tartott felém.

-Ezt neked csinájtam. Ugye, szép? –kérdezte, reménykedve.

Kezembe fogva a rajzot, meghatódtam. S éreztem, amint egy két könnycsepp is kicsordul szemeimből. A képen, egy nő volt akit a kisbabáját tartotta a kezeiben. A rajz aljára, pedig az én nevemet írta, s a kis baba nevét. Anthony-t, írt. Mert, ő úgy gondolja, hogy kisfiú lesz.

-Nagyon szépen köszönöm kicsim. Ez gyönyörű. –adtam puszit az arcára.

-Azéjt íjtam azt rá, hogy Anytonyi (ejtsd:Anthony) mert ha fijú lesz akkor ez legyen a neve. Jó? –kérte tőlem.

-Rendben. Akkor, ha kisfiú lesz Anthony lesz a neve. –mondtam mosolyogva.

Eközben, megérkeztek Elenáék akik sorba megdicsérték Izzyt amiért ilyen szép ajándékot adott nekem. Mire, Damon kijelentette, hogy festőművész lesz a keresztlánya, s ezentúl  az ajándékai mellé festék készleteket is fog majd adni neki. Izzy, örömében felsikkantott és a keresztapja nyakába vetette magát, akit összevissza csókolgatott. S, mi pedig nevetve figyeltük amint ők ketten eljátszadoztak.  

De, mint minden boldog és vidám percet, egyszer végett vet valami rossz. Ahogyan, most is jelen esetben az én fájdalmakkal teli sikolyom. Összegörnyedve –hasamat fogva – kértem Elenáékat, hogy segítsenek s csináljanak valamit, hogy elmúljon ez a fájdalom.

-Kérlek csináljatok már valamit az istenért, mert nem bírom. Nagyon fáj..-ordítottam, sírva a fájdalomtól.

Ekkor, Stefan és Damon abba a szobába vittek ahol minden elő volt készítve, ahhoz hogy világra jöhessen a kis babám. Rá fektettek az ágyra, s miközben Elena, Izzyvel kint maradtak a nappaliban, addig Kathrine és Damon Stefannak asszisztáltak a terhességem alatt.

Próbáltam, arra fókuszálni, hogy minden rendben lesz, de bennem volt a félsz, hogy akármi történhet. De magamban azt kívántam, hogy a kisbabámnak ne essen semmi baja. 

Nem tudom mennyi idő telt, azóta hogy ide behoztak Stefanék, csak azt tudtam, s éreztem hogy kezd elhagyni az erőm.  A szemeim le-le csukódtak, de próbáltam nem véglegesen lehunyva tartani. Mert szerettem volna látni a kisbabámat. Még ha, többet nem is fogom..

-Uá!uá!-hallottam meg a gyerek sírást.

A könnyeimet szabadjára engedtek, hiszen akármilyen is helyzetben vagyok most, tudom hogy a gyerekem él.

-Kisfiú.-mondta mosolyogva Kathrine, aki időközben a kezeimbe adta a fiamat.

A karjaimba fogva, őt egyben boldogság és, szomorúság öntött el.

-Istenem de szép vagy.  –suttogtam, miközben homlokon csókoltam.- Anthony Swan Cullen.

-Van, még egy kisbaba.-mondta Stefan.

Aki, utasította Kathrinet, hogy vigye ki a kis babát. Elbúcsúzva a kisfiamtól, vártam hogy kivegyék a másik kis babámat. Aki, szintén felsírva adta tudomásunkra, hogy ő is él.

-Gyönyörű kislány lett Bella. Gratulálok. –mondta Stefan, aki adta is a kicsit a visszatérő Kath kezeibe.

-Hadd, hadd fogjam meg őt is. –kértem.

Amikor a kezembe fogtam, a kis lányomat már nem voltam annyira szomorú. Hiszen, két gyereknek adtam életet. Akik attól a férfitól fogantak, akit tiszta szívemből szeretek.

-Gyönyörű vagy kicsim. –nyomtam neki is a homlokára egy csókot. – Lilyen Swan Cullen.

-Szép nevet választottál édesem.  –mondta mosolyogva Kath aki őt is kivitte.

-Bella,  át kell hogy változtassalak mert, nincs sok időd.-mondta szomorúan Stefan.

-Tudom. Stefan, ha véletlenül nem sikerülne, és meghalnék. Kérlek, keresd meg Edwardot s a kicsiket add oda nekik. Mert, ő az apjuk. S ezt a levelet is add oda neki, ebben mindent leírtam neki. És, köszönök mindent.-mondtam.

-Rendben. Megígérem. –mondta.

S, ezután a nyakamhoz hajolt, majd éreztem amint a nyakamba harap. Megérezve a harapást, felszisszentem, majd hirtelen elnyelt a sötétség....

( Stefan szemszög )

Soha, nem hittem volna hogy Damon-on kívül van még egy testvérem valahol ebben a nagy világban. Ugyan is, a kutatásaim eredményéből kiderült hogy Bella a kishúgunk. Amit, az eleinte nem is igazán sikerült megértenem, hogy hogy lehet ez. Hiszen, Bella csak 18. Míg, mi Damonnal már a százon is felül vagyunk.  De, a kutatásaimból az is kiderült, hogy  apánk nem halt meg, s valami csoda folytán Bella születése előtt emberré változott. Hogy mitől, azt csak ő tudhassa. ...

Elenáéknak elmondtam, hogy Bella, én és Damon kishúga.  Akik, a hír hallatán ugyan úgy meghökkenve álltak, ahogyan én is. Bellának, egy szót sem szóltam erről, és Damonékat is megkértem, hogy ne árulják el neki ezt a titkot. Innen jött Damonnak is az a felismerés hogy, amikor Bella elsőnek jött el hozzánk, s meglátta a Salvatore házról készült képet, akkor bizonyára onnan lehetett neki ismerős, hogy apánknak is megvan ugyan ez a kép.

Attól a perctől kezdve, hogy kiderült Bella, a húgunk még jobban vigyáztunk és óvtuk őt. Idővel, ugyan nagy nehezen de sikerült beszélnie nekünk a gyerek apjáról, s hogy mi történt köztük, mármint hogy mért mentek szét.

Egyrészről  a hallottak alapján, meg is értettem Edward viselkedését, de másrészt mivel Bella a húgom, nagyon is megharagudtam rá. Hiszen, hogy volt képes ilyeneket a fejéhez vágni a húgomnak. Mért nem hallgatta meg?

Épp a lányom Izzyt, és Damont figyeltük amint játszadoztak amikor is, Bella összetorzult  s összegörnyedve kér bennünket, hogy csináljunk már valamit. Azonnal, szóltam Damnek  hogy, vigyük át az előkészített szobába, s segítsen nekem a szülés alatt...

Amint kiszedtem az első babát, hihetetlen érzés volt, hasonló mint amikor Izzy született.  Amikor Bella, a karjaiba fogta a kisfiát, nem tudtam nem mosolyogni a látványon.  De, ami ez után következett az mindannyiunk számára, meglepetés volt. Ugyan is egy kis lány is volt oda bent. Azaz így ikrei lettek Bellsnek. Aki ugyan olyan gyönyörű mint az anyja. A kisfiú meg Bella elmondása szerint, olyan akár az apja.

Miután Kathrine kivitte a kis lányt is, szóltam Bellsnek, hogy eljött az idő. És, csak imádkozni tudok, hogy sikerüljön az átváltoztatás. Ha nem a húgomról, s ha nem az lenne a fontos,  hogy a gyerekei felcserepedésénél ott legyen, akkor nem tenném meg azt, amire épp készülök.

Bells előhúzott a zsebéből egy borítékot, amiben mint kiderült egy Edwardnak szóló levél van, amiben mindent leírt neki. S mi előtt megtettem volna, azt amit bár ne kellett volna megtennem, megesketett, hogy ha meghalna akkor a levelet, és a gyerekeket adjam oda Edwardnak.

A harapás után, kimentem a szobából, s megkértem Kathet hogy, törölgesse le Bellsről a vért. Majd, ezután felmentem az Elenával való hálónkba,  lemostam magamról a vért s átöltöztem. Miután, rendbe szedtem magam, lementem a többiekhez, akik a két kicsi körül legyeskedtek. Nem szólva semmit, némán mentem be abba a szobába, ahol a húgom feküdt.

Az ágyához húztam egy széket, s megfogva az egyik kezét suttogtam el neki, azt hogy ő testvérünk. Mindent elmondtam neki, s kértem, hogy bocsássa meg, hogy nem mondtuk el előbb neki.

Két nap  eltelte után, Elena mind minden órában nézett be hozzánk aki, leülve mellém, nyugtatgatott.

-Nem, is tudom mi lenne velem nélküled/nélkületek. –suttogtam, miközben a kéz fejére leheltem csókot. –Szeretlek.

-Én, is szeretlek.-viszonozta a vallomásomat.

Ezután, ketten ültünk húgom mellett, s abban reménykedtünk hogy sikerüljön az átváltoztatás.

-Edward! A gye...re..kekk. vig..gyázz rájuk....-sikította hangosan Bells.

S a gép hangos csipogással adta tudomásunkra, hogy meghalt.

Vártuk, hogy felébredjen. De nem ébredt fel.  Elena könnytelen sírására Damon és Kath is beszaladt. Akik, a látva azt, hogy Bells meghalt. Ők is, könnytelen sírásba kezdtek.

Erősen tartva magamat, utasítottam őket, hogy szedjenek össze minden olyan dolgit amikre szükségünk lehet, mert el kell hagyjuk ezt a házat.

A húgunkat, Damon segítségével eltemettük azon, a helyen ahol a legtöbb időt töltötte. Elbúcsúzva a húgunktól, elindultunk Forksba ahol  a gyerekek apja lakik.

 Ugyan is mint, azt is sikerült kiderítenem hogy Bella a testvérünk, nyomoztam egy kicsit Edward után is, akiről kiderült hogy nem rég költözött a testvéreivel és a nevelő szüleivel Forksba.

Mivel, ígéretet tettem a szeretett húgomnak, hogy ha ő meghalna akkor a gyerekeket elviszem az apjuknak, s át adom a levelet is amit neki írt.

S már csak remélni, és bízni tudok abba hogy, Edward elfogadja a gyerekeit és gondjukat viseli majd nekik....

( Bella szemszög )

Azt a fájdalmat amit most érzek, még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánom. Leírhatatlan, hogy milyen érzés amikor úgy érzed hogy menten felgyulladsz. S próbálnál segítségért kiáltani  hogy oltság el a tűzet, de nem tudsz megszólalni. Mert, én nem tudok... ahogyan az elkövetkező percekben sem.  A gyerekeim arca jelentek meg előttem, és az apjuk arca. Mielőtt, hangos csipogás hallatszódhatott volna,  az volt az utolsó kívánságom, hogy  Edward vigyázzon a gyerekekre... majd hirtelen megint elnyelt a sötétség.

Nem tudom, mennyi ideje nyelhetett el a sötétség, csak amikor kinyitottam a szemem teljes sötétség vett körül. Próbáltam mozogni, de nem sok sikerrel jártam, mert elég szűk volt a hely. A kezemet próbáltam kinyújtani előre, de nem nagyon ment. De mivel a látásom egyre élesebb lett, s tisztán kezdtem látni mindent, észrevettem hogy egy koporsó szerűségben vagyok, a rémülettől dörömbölni kezdtem a koporsón s segítségért kiáltottam.

Kb. két óra is eltelhetett azóta mióta itt dörömböltem és segítségért kiáltottam, amikor is hangokat halottam. Amik ismeretlenek voltak számomra.

S ekkor feltörték a koporsó fedelét és felnyitották. Először a hirtelen jött fénytől, lecsuktam a szemem, majd amikor újra felnyitottam már nem zavart annyira.

-Jól vagy? –kérdezte valaki a hátam mögött.

-Még is hogy lehetnék jól? –kérdeztem vissza.

-Hé..héj.. azért nem kéne leharapnod a fejét, csak mert kérdezett valamit. Amúgy meg szívesen, hogy kiástunk. S ha szabad kérdeznem hogy mért ástak el téged élve?-kérdezte a másik.

Aki a kezét nyújtva segített ki a koporsóból.

-Kösz. Hosszú történet. –mondtam.

-Áhá.. vagy úgy. Van időnk. Amúgy Dean Winchester, ő pedig az öcsém Sam.-mutatkozott be.

-Isabella Swan, de a Bellát jobban szeretem. –mutatkoztam be én is.

Majd, mikor körbe néztem észre vettem, hogy Elanáék háza udvarán lettem eltemetve. Akkor bizonyára, Stefanék elmehettek, mert azt hitték hogy meghaltam. S akkor az is biztos, hogy Stefan az ígéretéhez hívően elindultak megkeresni Edwardot. Megkértem Deant és Samet, hogy segítsenek visszaásni a koporsót a földbe, s majd utána oda bent a házban mindent elmesélek nekik.....