Unexpected Love - Váratlan Szerelem

22. fejezet

 

( Edward szemszög )

....miután a kis Izzyt a karomban fogva bevittem a házba, Rose, Alice és az ikrek kivételével még a többiek a nappaliban voltak. Mielőtt megkérdezhettem, volna hogy hol vannak a gyerekeim, Esme gondolatban üzent, hogy az én szobám melletti vendégszobába vitték őket lefektetni.
Elena már, épp felállni készült ülő helyzetéből, hogy átvegye a már ölemben elalvó lányát, így felajánlottam hogy majd én lefektetem az egyik szobában.

-Hagyjad, majd én lefektetem. Ha nem bánod. –mondtam.

-Rendben. És köszönöm. –bólintott Elena.

Felmenvén az emeletre, először lefektettem az egyik vendégszobába Izzyt. Majd miután betakargattam, átmentem a szobám melletti szobába. Belépve a szobába, Alice és Rose felém fordították a fejüket.

-Annyira gyönyörűek Ed. Bevallom, soha nem is gondoltam volna, hogy egyszer lesz egy , nem is egy hanem két kis imádni való csöppség a házban. –felelte áhítattal Alice, amire Rose is helyeslően bólintott.

-Akár az anyukájukat látnám. –mondta Rose.

Amivel, a szívemben újabb fájdalom jelent meg. Amitől az arcomra is kiülhetett. Mert, Rose bocsánatkérő tekintettel nézett rám.

-Ha kérhetlek benneteket, egyedül szeretnék maradni velük.

-Rendben. Egyébként, reggel mi  és a fiúk elmegyünk majd beszerezni a gyerekeknek való szükséges cuccokat. –jelentette ki kobold húgom, amint Rose-zal elhagyták a szobát.

Letelepedve az ágyra, ahol  a gyerekeim az igazak álmát alusszák, bennük gyönyörködve végig virrasztottam át az éjszakát...

A napok, és a hetek meglehetősen gyorsan de mégis valamelyest boldogan teltek. Elenáékat meggyőzve, nálunk maradtak, s velünk is laknak. Hiszen, ők is a családhoz tartoznak.  Mind, ahogyan az gyermekeimet, úgy a kis Izzyt is megszerették a többiek is.  
A mellettem lévő vendégszobából, a többiek amíg Stefannal és Damonnal vadászni voltunk, kész gyerekszobát csináltak a kis Tony-nak és Lily-nek. A becenevek a kicsiknek, Em javasolta a Tony-t, és a Lily-t ugyan is könnyebb kiejteni, mintha a teljes nevükön szólítanánk őket.

Elenáéknak pedig külön-külön szobát csináltak a többiek, még a kis Izzy-nek. Akit szinte minden este én fektetek le aludni. Eleinte az apja és nagybátyja féltékenyek voltak rám amiért az imádni való kislány csak akkor hajlandó elaludni, ha én altatom el. S ha éneklek neki. Ahogyan az ikreknek is.  

Amikor a kicsikkel vagyok, minden más gondot/bajt elfelejtek. S csak is rájuk fókuszálok olyankor. De ha nem vagyok velük, akkor a fájdalom, és a szerelmem hiánya elemi erővel tódulnak bennem.  Ha ők nem lennének, akkor már rég szerelmemmel lehetnék valahol, habár ez is kétséges, mert én egy szörnyeteg vagyok. Mert, abban a tíz év alatt amit a lázadásomat minősítettem, nem éppen példa képesség az én részemről. ...

Időközben ahogyan ismételten napok, hetek és a hónapok felettébb elrepültek a fejünk alatt. Ez idők alatt, a kis Izzy már ugyancsak megfelel egy tizenkét-tizenhárom éves korú lánynak. A két kicsi pedig, mint a három éves kisgyerekek. Hihetetlen, hogy ez idő alatt mekkorára nőttek. Ami köszönhető a vámpírságuknak is.  

Viszont, amikor a Denali klán látogatóba jöttek hozzánk, igencsak meglepődtek a családunk létszámán, na meg persze Tony-n és Lily-n. De nem sokáig volt idejük meglepődni rajtuk, ugyan is a három gyerek azonnal az ujjaik köré fonta őket is, ahogyan bennünket is.  
Amikor Elezar megérintette a gyerekeket, tudatta velünk hogy ők is igencsak különleges képességegekkel rendelkeznek. Amik később jelentkeztek is.  Izzy-nek úgy azon képességek jelentkeztek, amin az apjának Stefannak és Damon-nak van. Azaz bárkit rátud venni bármire, amire csak akarja. Habár ez képesség az ikreknél nem vált be. Ugyan is Elezar elmondása szerint mind a ketten védő pajzzsal rendelkeznek. De ezen kívül nekik még ott van egy eddig új képesség, a gyógyítás. S ha ketten együtt egyesítik ezt a gyógyítási képességüket, akkor még erősebb a gyógyítási erejük. Ahogyan a pajzsuk is.

...hónapokkal később...

-Apa! Apa! –lépdelt lefele a lépcsőn kislányom, a plüss macijával amit még a keresztanyjától Rose-tól kapott, pizsamában.

-Hát felébredtél tündérkém? –kérdeztem, meg tőle amikor az ölembe kaptam.

-Ühüm.. Tony hol van? Mert nincs a szobában? –kérdezte.

-Őt elvitte kereszt apu és Jasper bácsi. Kereszt anyuék pedig vásárolni mentek mindannyian, nagyapa dolgozni ment, Stefan bácsikádék pedig vadászni mentek. És csak is mi maradtunk itthon, te és én.

-Jaj de jó. S játszunk is majd együtt? Na meg főzünk is majd? S sétálni is fogunk majd együtt? – özönlött el az én kicsikém a kérdéseivel.

-Természetesen, amit csak szeretnél. Ma csak is a tiéd vagyok.

Majd fel sietve a szobájába, az előre kikészített kis ruháját adtam rá, vagyis csak adtam volna rá, ha a kisasszonyra nem jött volna rá, már a játszadozás. Így, hogy nyugodtan rátudjam adni a ruhácskáját, képtelen voltam bevetni a csikizések ostromát. Amitől a ház az ő hangos és csilingelő kacagása zengett. Imádtam az aranyos nevetéseit hallgatni, ahogyan a fivéréjét is.

-Ne-ne, apa elég..-visította nevetve.

Engedve lányom, kérésének abba hagytam a csikizést, s miután felöltöztettem, a nyakamba kapva hercegnőmet mentem le a konyhába, ahol a kért rántottát készítettem elő neki.  Elenáék elmondása szerint, bizonyára azért szeretik a kicsik ennyire a rántottát, mert Bella is míg várandós volt velük, rengeteg rántottát fogyasztott el. 

Időközben, mikor elaludtak a gyerekek beleolvasva az álmukba, az édesanyjukról álmodtak mikor még terhes volt Bella. Onnantól kezdve, minden éjszakán át az álmukat őrzöm, s mosolyogva nézem végig amint az anyukájukról álmodnak. Terhesen is milyen gyönyörű volt. –gondoltam olyan kor magamban.-

De az utóbbi időben, olyan álmaik vannak amiben az anyjuk vámpír, s velünk együtt van. Amik igencsak furcsák. Carlisle elmélete szerint, ezek az álmok, azért lehetnek mert minél nagyobbak s minél több dolgot tudnak meg, így a képzeleteik, vágyaikat az álmukban álmodják meg. ...

Miután a Lily elfogyasztotta a reggelijét, a kérésére zongorán kezdtem el játszani neki.

A zongorázás után az egész napot, kellemes és örökre emlékezetessé tettük, ugyan is minden egyes tevékenységünket, mint az együtt fogócskázást, rajzolgatást, játékokkal játszott játékokat, az együtt főzésünket, sütésünket és a többi elfoglaltságunkat a mai napon, mindet megörökítettem, kamerával és fényképezőgéppel együtt.

Lassan az estéhez közeledve, amint megfürdettem a turbó kis asszonyt, altatódalt énekelve neki, elaltattam. Miután elaludt, jó éjt puszit nyomva homlokára, mentem le a nappaliba, ahol a család többi tagja épp betoppanni készültek az ajtón. Amint az ajtón belépet Emmett és a nyakában ülő kis fiam, felém kalimpált a kis kezeivel.

-Apa! Apa! Apa! -nyújtózott felém.

-Na, már amint meg látod apádat, Emmett bácsit le is váltod már is? -kérdezte tőle, Em sértődöttséget tetetve.

-Igen. -válaszolta fiam, miközben nyomott egy puszit a a bácsikája arcára.

-Ezt már szeretem. Na eredj apádhoz. -mondta, neki majd átadva nekem a fiamat, ölelt meg szorosan.

-Lily már alszik apa? -kérdezte, miután elköszönt a többiektől.

 -Igen, ő már alszik.

Felérve a szobámba, őt is megfürdettem ahogyan Lilyt, majd miután jól megtörölgettem, és ráadtam a pizsamáját, át vittem a Lily-vel még közös szobájukba, s úgy mint ahogyan kis lányomat, őt is altató dallal altattam el.
Miután, ő is elaludt, újból lementem a nappaliba, ahol a többiek épp rám vártak, olvastam ki a gondolataikból.

-Nos, érkezett egy levelünk, azaz meghívónk a Volturitól. -kezdett bele Carlisle. -Miszerint, pár nap múlva azaz kereken három nap múlva egy kisebb ünnepséget rendeznek, a Volturi klán, Szent Marcus napja alkalmából. És az áll benne, hogy mindannyiuknak ott kell lenni, ugyan is három különleges személyt szeretnének bemutatni nekünk. Azaz Aro barátom, kivételesen csak is velünk osztotta meg azt, hogy ez a három személy az ő fogadott gyermekei. S ahogyan nekünk, a gyerekkel együttesen és Elenáékkal ott kell lennünk. És, egy ígéretet is tett a levélben,miszerint, hogy a gyerekeknek se fog esni semmi bántódása.

-Alice mit láttál evvel kapcsolatosan? -kérdezett rá Esme.

-Csak annyit, látok hogy senkinek se fog bántódása esni, úgyhogy nincs miért aggódnunk. -felelte húgom.

Mire, nagyot sóhajtva mindenki, ment a szobájába........

Anthony