16. fejezet
( Sam szemszög )
Ma is mint minden vadászatunkkor, összekaptunk a bátyámmal Deannal. De ez a testvéreknél nem újdonság. Épp egy ház felé tartottunk, ahonnan egy segítség kérő hangot hallottam meg. Már épp ráakartam kérdezni Deannél, hogy ő is hallotta e-, amikor is megelőzött a kérdésemmel.
-Hallottad ezt? Mintha valaki segítségért kiáltana. -szólalt meg mellettem.
-Igen én is hallottam. Menjünk, nézzük meg mi az. -mondtam.
S egyre közelebb araszoltunk a házhoz. S a hang is egyre intenzívebb volt számunkra. Körbe néztünk a házban ahol, csak is a bútorokon kívül, csupa üresség fogadott minket. Körbe nézve a ház udvarán, egy hintaágy mellett véltünk felfedezni egy keresztet, amibe egy női név volt belevésve.
"Isabella Marie Swan"
S a segélykiáltás pedig csak még jobban lehetett hallani.
-Azonnal ki kell ásnunk. Biztosan élve temették el őt. -sietettet Dean.
Aztán a kocsijához ment, s egy ásóval és egy lapáttal tért vissza. Majd neki kezdtünk az ásásnak.
Miután megláttuk a koporsót, feltörtük. Felnyitva a fedelét, az én lélegzetem is ugyanúgy elállt mind a bátyámé. Ugyan is egy tizennyolc éves körüli, vörösesbarna göndör hajú lány feküdt benne, aki mikor először kinyitotta a szemét, rögtön le is csukta, majd újra kinyitotta...
Miután bemutatkoztunk neki, és ő is bemutatkozott megkért minket, hogy segítsünk neki visszaásni a koporsót, és majd utána oda bent a házban mindent elmesél majd nekünk, arról hogy miért is lett eltemetve élve.
Legalábbis ezt reméltük, hogy így lesz...
-Fogjátok le ezt a két vadászt, addig én elintézem a kicsikét! -halottunk meg egy mélyebb hangot aki utasításokat adott ki az embereinek.
De mire észbe kaphattunk volna, Bellát leütötték aki el is vesztette az eszméletét, az erős ütéstől.
Lehet, hogy nem ismerem, de bennem volt egy olyan érzés hogy meg kell védenem őt, mindentől és mindenkitől. Így, használva az erőmet kiszabadítottam magam és Deant a démonjaink fogságából majd elvéve tőlük a késüket vágtuk el a torkukat. Amitől ők hamuvá lettek.
Majd ijedten léptem Bellához, aki még mindig eszméletlen volt. Karomba fogva, szóltam Deanek hogy menjünk be a házba, ahol le is fektettem a nappaliban lévő kanapéra. Mi közben, vártuk hogy magához térjen addig mi a két fotelben foglaltunk helyet.
-Nem semmi csaj ez a Bella. -szólalt meg Dean.
-Ühüm.-nyögtem.
-Vajon, mért és ki temette el őt élve? S ki lehet ő valójában?
-Nem tudom. De ha felébred, hátha megtudjuk majd azt amire kíváncsiak vagyunk. -válaszoltam miközben felálltam.
De ekkor ébredt fel Bella is.
-Kik vagytok ti? És én mit keresek itt? Hol vagyok? És mi történt velem? -kérdezte ijedten.
-Bella. Én vagyok az Sam és ő itt a bátyám Dean. Mi mentettünk meg nem is olyan rég a mai nap folyamán...
-Másodjára is.-szólt közbe Dean.
-S leütöttek téged. Nem emlékszel rá? -kérdeztem.
-Nem. Nem tudom, hogy ki vagyok és azt sem hogy ti kivagytok. -felelte, s miközben közelebb mentem volna hozzá, hátrább húzódott.
-Nem foglak bántani. Ha azt akarod, hogy nem megyek a közeledbe. -mondtam szomorúan, majd ki rohantam az udvarra.
Ezt nem hiszem el. Mi van velem? Mi történik velem? Ilyet még soha nem éreztem. Mért érzem, úgy magam, hogy ha nem lehetek mellette az nekem rossz? Van valami benne, ami nem hagy nyugodni azon kívül, hogy vámpír, s hogy hogy nem tudta legyőzni az ellenfeleit.
Hogy, hogyan is jöttem rá arra, hogy vámpír? Hát onnan, hogy amikor a koporsóból szabadítottuk ki, még vörös volt a szeme, mostanra meg már csoki barna. És, a teste hőmérséklete is azt bizonyítja hogy vámpír. De a jobbik fajtából. Legalábbis ebben bízom, hogy abból való.
-Minden rendben Samy? -jött utánam Dean.
-Persze, csak .. csak van valami benne ami nem hagy nyugodni. S ez bosszant.-válaszoltam, nagyot sóhajtva.
-Hát akkor nem csak én vagyok az egyedüli akit nem hagy nyugodni a a csaj. Pláne meg, hogy vámpír a kis csaj.
-Mit mondtál? Vámpír? Vámpír vagyok? -kérdezte egy hang mögöttünk.
S amikor hátra fordultunk Bella egyben ijedt s kérdő tekintetével találtuk szembe magunkat.
-Nos... hát, azt hogy vámpír vagy. De, hogy ki változtatott át s hogy mit csináltál eddig, s hány éves is vagy valójában nem tudjuk. Az a neveden kívül semmit sem tudunk rólad. Ugyan is mielőtt mesélhettél volna magadról megtámadtak minket, és téged pedig leütöttek, amitől ezek szerint elveszítetted az emlékeidet. De hogy hogyan azt nem tudjuk. -válaszolta meg a fel tett kérdésére a választ Dean.
-Sajnálom. Sajnálom, hogy így viselkedtem veletek az imént. Csak...
-Ez még új neked.-fejeztem be a mondatát.
-Igen az. Bocsánatot kérek tőletek. Hiszen nem a ti hibátok, hogy nem emlékszem semmire se. Majd idővel biztosan. Vagy sem. -mondta, szomorúan.
-Nem haragszunk. S tudjuk milyen érzés ha nem tudod, hogy miért vagy az ami vagy, s hogy ki is vagy igazából. -mondtam. -De annyit tudunk, hogy Isabella Marie Swan a neved, s bizonyára itt lakhattál ebben a házban.
-Na, jól van gyerekek. Már későre rá..s én hulla fáradt vagyok. És holnap pedig tovább kell állnunk Samy. De előtte jó lenne valahol letenni a fejünket is. -szólt Dean.
-Itt nyugodtan maradhattok. -mondta Bella kedvesen mosolyogva. -S ha megfelel nektek, össze is dobok valami kaját.. ha van itthon. Meg egy szakács könyvet, ha találok.
Ezután bementünk a házba, s Bella máris a konyhába vetette magát. Szerencséjére, vagy inkább a mi szerencsénkre talált szakácskönyvet, és az elkészítendő csirke húst krumplival, hozzávalókat. És már neki is állt elkészíteni a vacsoránkat.
A vacsora nagyon finomra sikerült, amit jó ízűen is fogyasztottunk. Majd evés után, Deannel egymás után fürödtünk le, majd aludni tértünk abban a szobába, ahova Bella utasított minket......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése