Unexpected Love - Váratlan Szerelem

18. fejezet

( Bella szemszög )

....s  miután becsuktam magam mögött az ajtót, Dean szólásra nyitotta a száját.

-Még is hova a fenébe tűntél el? Hiszen,te vámpír vagy és még viszonylag újszülött. S ha rá támadtál volna valakire? Vagy rá is támadtál már valamelyik szerencsétlenre? -kérdezte kiadva.

-Először is, te nem parancsolsz nekem. S nem mondhatod meg, hogy mit csinálhatok vagy mit nem. Másodjára pedig, nem, nem támadtam rá senkire sem. -kiabáltam mérgesen.

Majd, le rakva az asztalra a szatyrokat, szaladtam fel a szobámba, ahol az ajtót becsapva magam mögött ültem az ágyszélére.
Pár perc eltelte után, kopogtatás hallatszott az ajtómon.

-Szabad. -szóltam ki.

-Bocs, az előbbi kifakadásomért. De tudod, hogy miért volt. Hiszen, a te fajtádat is ugyan úgy levadásszuk, mint a többi lényt. És mivel te...

-...újszülött vámpír vagyok, és attól féltetek, hogy út közben átharapom egy pár ember nyakát. Ugye? -kérdeztem, cinikusan. -Csak, hogy megnyugodjon a pici lelketek. Egyáltalán nem kívántam a vért. Meg ha kívánnám is a vért, ugyan annyi erővel a tiéteket is rég kiszívhattam volna. Nem de bár?

-De. De nem tetted. Nem kérek még egyszer bocsánatot, mert nem az erősségem a lelkizés. Úgy hogy szent a béke? -kérdezte.

-Szent a béke. -feleltem, már én is mosolyogva.

Eztán kézen ragadva Deant, mentem a konyhába ahol megkértem, őt és Samet hogy foglaljanak helyet az asztalnál. Majd, kitettem nekik a reggelijüket. Ahogyan, Deant és Samet figyeltem miközben, jó ízűen hümmögve ettek, azon gondolkodtam, hogy vajon megtennék -e nekem azt a szívességet, hogy kérdezősködjenek felőlem Elinornál, és engednék hogy velük tartsak?!

-Fiúk. Tudom, hogy nem ismerjük egymást. Csak tegnap óta, de szeretnék tőletek egy szívességet kérni. Ha nemet mondotok rá, nem fogok megsértődni. -szólaltam fel egy kis idő után.

-Na, bökd ki. Mit szeretnél? -mondta, Dean miután Samel összenéztek.

-Nos, amikor a boltban voltam. Az eladó úgy viselkedett velem, mint akit már egy jó ideje ismer. S mielőtt haza jöttem volna, mondta, hogy lássa már megszületett a kisbabám. És, hogy adjam át az üdvözletét Elenáéknak. S a szívesség amit szeretnék kérni tőletek, az az lenne, hogy utánam  kéne kérdezősködni a boltban.

Ezután síri csend telepedett közénk. Én azért voltam hallgatag mert, Dean és Sam válaszát vártam. Míg ők azért voltak hallgatagak mert, a szívességemet fontolgatták. S már csak reménykedni kezdhettem, hogy megtegyék nekem ezt a szívességet. Miközben, hol Dean-re, hol Sam-re néztem.

-Rendben. Megtesszük neked ezt a szívességet. -felelték egyszerre.

-Köszönöm. -álltam fel a székről, s megöleltem mind a kettejüket.

Elpakolva a fiúk után, beültünk Dean kocsijába aki indított is a kisbolthoz. A bolthoz érve, a fiúk kiszálltak a kocsiból, és utasítva engemet arra, hogy maradjak a kocsiba, bementek a boltba... Kb. egy óra múlva tértek vissza a fiúk, akikre kérdőn tekintettem amint beültek a kocsiba. A hazavezető úton a fiúk azt mondták, majd otthon mindent elmondanak.

Hazaérve, amint beértünk a házba kértem a fiúkat hogy mondják már el azt, amit sikerült megtudniuk.

-Körül belül, 5 hónapja költöztél ide az unoka testvéredékhez Stefan Salvatorékhoz. Stefannak van egy bátyja Damon. Stefan felesége Elena, akinek az ikertestvére Kathrine Damon mennyaszonya. De Elenáékknak, van egy kislányuk kb. 4-5 éves lehet.

-Izabellának hívják, a kislányt ahogyan téged is. Ők már régebb óta laktak itt, mint te. És mivel a gyereked édesapja egy autóbalesetben életét vesztette, így te az unoka testvéredékhez költöztél, terhesen. A te elmondásod szerint kisfiúnak adtál életet. Ezt mondtad a minap az eladónak. Nos, erről mi hogy-hogy nem tudunk? -folytatta Dean.

Azt hiszem, jobban járok ha elmondom nekik hogy mi volt az éjszaka.

-Nos, az éjszaka miközben ti aludtatok, és én mivel nem tudok aludni, azaz már soha se fogok tudni..de ez mindegy is már...körbe néztem a házban, hátha valami emlék beugrik. Betévedve, egy szobába ami bizonyára az enyém lehetett, ott is körbe néztem. Benéztem a szekrénybe is, ahol az alján egy dobozt találtam. Majd az ágyra ülve megnéztem a doboz tartalmát. Először egy kettéhajtott lapot találtam meg, amin egy nő volt és a kezében egy kisbaba. A lapra rá volt írva, hogy Beja és Anytonyi azaz Anthony.. S ekkor egy emlék kép villant meg előttem.  Amint ezt a rajzot egy kislány adta a kezembe, miszerint nekem csinálta. Majd visszatérve a jelenbe, tovább nézegettem a doboz tartalmát. Leltem benne ékszereket, és két fényképet. Az egyiken egy ház volt, a másikon pedig én terhesen és ugyan azzal a kislánnyal aki az emlékben is benne volt. Ezért feleltem azt az eladónak Elinornak, hogy kisfiam született. De lehet, hogy nem igaz. Lehet, hogy egy kislánynak adtam életet. Vagy esetleg.. esetleg meg is halhatott. Vagy nem is tudom. Egyszerűen nem tudom, hogy él -e még, vagy sem?! S azt sem tudom, hogy ki vagyok, ki voltam. -mondtam keserűen.

Majd, felugorva a székről kirohantam a házból, s az erdőbe vetettem magam. S amilyen gyorsan csak tudtam, futásnak eredtem, messze a háztól, messze a várostól.....

.....három hónappal később.....

...az elmúlt három hónapban, megtanultam egy és mást vámpírharc téren. Elesve, más vámpírok harc modorát én is megtanultam harcolni. És, az erőmet is kordában tartani, hála Elezarnak aki a családjával Denaliban él, vegetáriánus vámpírként.

Elezarral kb. másfél hónapja találkoztam, miközben egy vámpírral harcoltam, aki egy nomád vámpír volt. S akkor Elezar segíteni akart volna, de mielőtt bármit is tehetett volna, már el is intéztem a nomádot. Ezután, ő bemutatkozott, majd elvitt a családjához akik ugyan olyan kedvesen fogadtak mint ő maga volt velem. Mindannyian elmondták az életük történetét, s azt is hogy, hogyan lettek vámpírok. Majd mikor én rám került a sor, hogy én meséljek magamról, döbbenten álltak ahhoz a tényhez, hogy nem emlékszem semmire sem, ugyan is mielőtt elmesélhettem volna Deanéknek az életem, egy démon leütött s elvesztettem az emlékezetemet.
Először, Deanék neve hallatán mind megrezzentek amit nem értettem hogy miért is volt. De miután magyarázatot adtak, hogy miért is rezzentek meg a fiúk neve hallatán, megértettem.
Akkor, ezért viselkedett Dean úgy, ahogyan viselkedett. Nem is értem, hogy akkor mért nem végeztek velem, azon a napon. Mért mentettek még, kétszer is? Ha nem rohantam volna el, akkor azon a napon akkor talán a kérdésemre megkaphattam volna a választ.

Nem tudom miért, de van egy olyan érzésem, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy menekülőre fogtam magam, s ahelyett hogy megoldottam volna a problémáimat elrohantam. De vajon, mi lehet az az előző ok?
Kérdések, sokasága gyarapodik a fejembe, de választ egyikre se találom.
A gondolataimat, egy kopogás zavarta meg.

-Búj be! -kiáltottam ki.

-Nincs kedved vadászni jönni velem? -kérdezte, meg Carmen.

Aki, olyan nekem mint egy nagy nővér. Arról az emlékemről, is amit csak Deanéknek meséltem el, csak ő tud. Na, nem mintha a többiekben nem bíznék meg. Vagy valami, csak nem szerettem volna, ha tovább sajnálnának, csak azért is mert nem tudom, hogy él -e vagy hal, a gyermekem.  Carmen, volt az a személy aki időnként, igazán mosolyt tud csalni az arcomra.

-Mért is ne?! Úgy is már rég vadásztam. -feleltem, felállva az ágyamról s kiugorva az ablakon eredtünk vadászni.

Ilyenkor amikor futok, teljesen kikapcsolódva érzem magam. Ez az egy ami felszabadít, a búskomoromból. Egy kicsit délebre mentünk most vadászni, mert csak ott találunk hegyi oroszlánt. Tanyáék elmondása szerint, nem csak én vagyok az egyetlen olyan ismerősük aki a hegyi oroszlánt szereti. Amikor rákérdeztem, hogy ki az. Csak annyit mondott, hogy az egyik unokatestvérük Edward is a hegyi oroszlánokért van oda.
Ahogyan akkor is, úgy most is nagyon ismerősnek tűnik ez a név. De evvel a névvel sem jutottam tovább...
Miután elejtettünk, egy pár hegyi oroszlánt, és szarvast hazafele indulva, egy kis pataknál megálltunk. Ahol, Carmen-nel mindig is megszoktunk állni, ha ketten jövünk csak vadászni. Leülve a patakmentén, Carmen szólalt meg először.

-Tudod, irigyelek egy kicsit.

-Miért is? -kérdeztem, kíváncsian.

-Mert, neked nem kell olyan sűrűn vadásznod. -mondta nevetve.

-Nos, én örülök is neki. -mondtam mosolyogva. -Egyébként, szerettem volna kérdezni tőled valamit. De ha csak nem zavar.

-Tudod, hogy hozzám bármi kérdéseddel, kéréseddel, gondoddal, bajoddal fordulhatsz Bella. -mondta bátorítóan.

Na, jól van Bella. Ez csak egy egyszerű kérdés lesz csak. Csak nem fogja leharapni a fejedet Carmen, ha megkérdezed..

-Tanya egyszer megemlített egy nevet. Valami Edwardot. Akkor, amikor kiderült hogy az én kedvencem a hegyi oroszlán, és Tanya mondta, hogy Edwardnak is ugyan az a kedvence mint nekem. És, hogy ő az unokatestvéretek. De többet nem mondott róla, és én se kérdeztem róla. S hát, napok óta csak ez a név cseng a fejemben. Vagyis, ismerősnek hangzik ez a név. De nem ugrik be, hogy honnan. Szóval, azt szerettem volna megkérdezni, hogy mesélnél nekem erről az Edwardról?

-Hol is kezdjem?! ...Edwardot amióta ismerem, mindig is magányos, önmarcangoló típus volt. Ezelőtt majd egy éve, úgy tűnt hogy ő már nem az az Edward aki volt régebben. Ugyan is találkozott egy lánnyal, akibe, szerelem volt első látásra. De sajnos, ez a szerelem köztük csak egy hónapig tartott. Edward hülyesége miatt. Egy jótékonysági bálon voltak, és Edward elment valami innivalóért a lánynak, akit közben egy férfi molesztálta, aki rendezte azt a bált. Megfenyegette a lányt, ha kiáltani mer, akkor végezz a barátjával, mármint Edwarddal és vele is. Így képtelen volt, engedelmeskedni annak a férfinak, ha nem akarta azt, hogy Edwardnak bármi baja essen, mintha bármi esélye is lehetett volna a pasasnak. De a lány nem tudott arról, hogy mi is valójában Ed. Amikor elment avval a férfival, Ed azt hitte, hogy csak a pénzéért volt vele, s hogy csak játszadozott vele. Vagyis legalábbis a düh mondatta ezt vele, akkor este. Ugyan is a lány, ágyékon eresztve a pasast rohant Ed után, hogy megmagyarázhassa azt, hogy mit miért is tett, de ez a mazochista gyerek a dühtől, és a csalódástól nem tudta, hogy mit vágott a fejéhez szegény lánynak. Aki lekevert neki egy nagy pofont és elmondta neki, hogy miért is ment azzal a fickóval, s azt is elmondta neki hogy mit érez iránta. Majd búcsúcsókot adott Ednek, s azóta se híre se hamva a lánynak. Pedig, kereste őt és hívta is. Edward pedig, visszaesett ugyanabba az állapotba, amibe volt mielőtt találkozott volna azzal a lánnyal. Hónapokig csak járta a világot, egészen Tanya és Patrick esküvőjéig. Mivel ő is megvolt hívva, ahogyan a családja is. Ugyan is ők magukkal vitték haza Edet, aki nem nagyon akaródzott mert, nem akarta azt, hogy a szülei és a testvérei is , újra szenvedjenek attól, hogy ő megint magányos lett. De végül is velük ment. S az életük, bizonyára ugyan úgy megyen mint ezelőtt...

Szegény lány, biztosan fájhattak neki azok a szavak amiket a szerelme vágott hozzá. Így tönkre tenni egy régóta várt szerelmet, egy ostoba félreértésért, és féltékenységért...ostobaság volt. Nem ezt érdemelték volna szerintem. Ha ez az Edward hagyta volna hogy a lány elmondhassa amit akart, s ha a lány fejével gondolkodott volna, akkor talán meg is érthette volna ezt az egészet. És akkor még most is biztosan együtt lehetnének.
Habár, ebben nem csak a srác volt, a hibás hanem a lány is. Ha felvette volna azt a telefont,  bizonyára mindent helyre hozhattak volna.

-És, hogy hívták a lányt? -kérdeztem, miután meg emésztettem az előbbi, hallgatottakat.

-Bella. Hogy, milyen Bella azt sajnos nem árulta el Ed. -válaszolta Carmen.

Bella. Mindenkit Bellának hívnak? Ez különös....

-Ideje mennünk. -állt fel Carmen.

Majd, én is felálltam, s hazaindultunk, volna ha hirtelen nem termettek volna előttünk egy pár furcsa alak, akikről biztosan állítottam, hogy nem vámpírok hanem gyilkos szellemek. De amikor felhúztam magunkra a védőburkomat -amit Elezar árult el, azaz a képességével más vámpíroknak a képességét is megtudja állapítani - s, hirtelen egy éles kiáltást halottunk meg. A hang irányába fordítva a fejemet a pillantásom összekapcsolódott .....