24. fejezet
( Bella szemszög )
Elérkezett a várva várt ünnepség napja. Azaz Szent Marcus napja, és egyben a bál estéje.
Ma végre meg ismerhetem a híres Cullen családot. Nem tudom miért, de van egy olyan érzésem hogy a mai napon teljesen megfog változni az életem. De, hogy jó irányba -e vagy sem. Azt nem tudnám megmondani. Még nem.
Mivel a ruhákat Gianna beszerezte nekünk, így nem kellett még azzal is foglalkoznunk. Magamban csak is azon, imádkoztam hogy olyan ruhát szerezzen be nekem, amit én is szívesebben veszek fel. Amint Gianna a ruhámmal jött be a szobámba, s amikor meg is pillantottam menten beleszerettem.
Hálát rebegve, kedvenc titkárnőnknek. Jane és Heidie azonnal kezelésbe vettek. Habár, amikor megszabtam nekik, hogy ne merjenek túlságosan is kisminkelni, az nem igazán tetszett nekik. De, mivel utasítás volt nekik, hogy csak enyhe smink legyen, nem volt más választásuk. Amikor a csajok bejelentették, hogy készen is vannak, s hogy megpillanthatom magam a tükörben, azt hittem, hogy csak káprázik a szemem.
Ez tényleg én lennék? -kérdeztem magamtól.
Enyhe sminket tettek rám a lányok, amit teljes mértékben el is fogadtam. A hajam loknikban hullottak a vállamra. Megölelgetve a lányokat köszöntem meg nekik a segítséget, s miután ők is kicsinosították egymást, felvéve a fekete köpenyünket szóltunk a fiúknak, majd együtt mentünk a nagy terembe, ahol már a meghívott vendégeink voltak jelen.
Meglepve figyeltem amint, Aro egy három kisgyermekkel lévő vámpír családdal társalog. Miközben alaposan végigszemléltem azt a családot, akikkel Aro beszélgetett, a szemeim megakadt az egyikükön. Akinek a haja bronzvörösen tűnt ki a családjától, miközben alaposan megszemléltem, nagyon is ismerősnek tűnt. Mintha ismerném. De honnan? -mivel előrébb a gondolataimmal nem jutottam, úgy döntöttem hogy megkérdem Marcuséktól hogy melyik családdal is bájcseveg a fivérük.
-Ők a Cullenék.-felelte unottan.
Tehát akkor, ők lennének azok a híres Cullen család. Kíváncsi vagyok, hogy Aro mikor is szándékozik majd bemutatni minket nekik.
Eközben, Aro otthagyva a vendégeit mi felénk vette az irányt. Miután köszöntött bennünket, beszélgetésbe kezdtünk. Vagy is ő beszélt, mi pedig hallgattuk. Mint addig is tudtam a beszédjére figyelni, amíg valaki nem kezdte el rángatni a köpenyemet. Oldalra fordulva nem láttam senkit, aki ráncigálta volna, így lefelé pillantottam. Amikor is megpillantottam a két kis tündéri Cullen gyerekeket. Mennyire is hasonlítanak az apukájukra, tűnődtem volna el, amikor is az említett személy is megjelent. Mielőtt megállíthatta volna, a kicsiket, a kislány megszólalt.
-Anya! -szólalt, tündéri kis hangján.
Ekkor meghallva az apukája gondolatait, /-Nem lehet ő. Hiszen ő meghalt. Ez valami tévedés, vagy valami átverés. De mégis ő áll itt előttem, teljes valójában. A hosszú vöröses barna hajával, ami loknikban hullottak a vállára, a levendula illatával, a kecsesen gyönyörű kék selyem ruhába bújtatott alkatával, és az aranybarna szemeivel.-/ -teljesen összezavarodtam. Hogy, mi? Ez valami tévedés, bizonyára összekevernek valakivel.
-Bella? -hallottam meg a bársonyos hangját.
De honnan, tudja ő a nevemet? Egy biztos, hogy nem értem mi történik itt.
-Elnézést, de mi ismerjük egymást? -kérdeztem rá pillantva.
-Anya, hisz ő az ...apa. -szólalt meg, a kislányra hasonlító kisfiú is.
-Én, nem. Sajnálom, de bizonyára összekevernek valakivel.
Mondtam, majd elfordítva a tekintetem róluk, rohanni kezdtem. Kiérve a palotából, egy kőszobor mellett megállva, hirtelen emlék képek jelentek meg előttem. Amiben, a bronzvörös igencsak nagyon is helyes férfi volt jelen.
/*Az, első találkozásunk, a liftnél. Az első csókunk, az első együttlétünk. A vacsora, a parton, és az azutáni együtt töltök napok. A testvéreivel való megismerkedésem. Rose-zal, és Emmel. A vásárlás. A féltékenységi jelenetünk, amit Rose-zal műveltünk. A vidámparkos jelenettől a jótékonysági bálig, együtt töltött pillanataink. Az elválásunk, a nélküle töltött hónapok, a terhesség -itt a hasamra csúsztattam a kezem. - Az Elenáékkal való találkozásom, a vacsora náluk. A vallomás arról, hogy mik is ők. És a kisbabám. A kis Izzyvel való játszadozások. A szülés pillanatai. Ahol mint kiderül, nem egy gyereket hoztam a világra, hanem kettőt. Anthonyt, és Lilyent. Aztán, a levél amint Stefannak adtam oda, hogy ha meghalnék adja át Edwardnak. Amikor Stefan megharapott.. s az aztán elnyelő sötétség. A koporsóban felébredve, segítségért kiáltásom. Dean és Sam, amint megmentették az életem. Aztán ismételten az elnyelő sötétség. S az utána történtek teljes erővel törtek elő bennem emlékként. */
Istenem, mit tettem? Hiszen, találkozhattam újra azokkal a személyekkel akik a világon a legfontosabbak voltak a számomra, s akiket hónapok óta kerestem. S most, ahelyett hogy velük lennék én itt állok mint egy balfasz.
Visszaindulva a kastélyba, hangokat hallottam az egyik lépcső felől. ..
-Nem tudtuk útól érni őt apa. Kérlek ne haragudj ránk. –nézett az apjára síros szemeivel lányom.
Lányom.. milyen jó érzés ezt mondani...
-Nem haragszom rátok. Hogyan is tudnék rátok haragudni. Nem a ti hibátok. Menjünk vissza a többiekhez, s én meg majd megkeresem anyát. Rendben? –kérdezte tőlük Edward, mire beleegyezően bólintottak.
Ekkor Edward az ölébe kapta a gyerekeket, majd visszafelé indultak a nagyterem felé. Amikor is előbújva rejtek helyemről utánuk szóltam.-Ne menjetek még el! -kértem.
Mikor Edward visszafordult, s a tekintete találkozott ugyanúgy elolvadni készültem, mint akkor amikor először a szemei magukba szippantottak. Bocsánatot kérve tőlük..a kicsik egyszerre megszólalva vágtak közbe a mondandómba. S miután ismét a szavamba vágtak, megkérdezték, hogy megölelhetnének -e. Mire hevesen bólogatni kezdtem, s majd miután kitárva a karjaimat a gyerekeim a karjaimba ugortak. Miközben arra vártunk, hogy Edward is közelebb lépjen hozzánk, a kislányom türelmetlenségének köszönhetően végre ismét megérezhettem magam körül, az ő ölelő karjait.
-Szeretlek. -mondtam, ki azt az egyetlen szót, amit eddig szóba neki még nem mondtam.
-Én is szeretlek. -ismételte meg az előbb ki mondott szavamat, majd ajkait végre hosszú idők után, újra az enyémeken érezhettem.
-Szeretünk titeket. -mondták egyszerre a gyerekeink.
-Ahogyan mi is benneteket bogaraim. -nyomtam mindkettejük homlokára csókot.
Így egymást ölelve, végre boldognak érezhettem magam, a kis családom körében......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése