25. fejezet
( Bella szemszög )
Már két hét eltelt a bál óta. Ebben a két hétben, Edwarddal úgy mond, randizgatni kezdtünk egymással, de a harmadik randink után rájöttünk, hogy erre semmi szükség. Ugyan is, szeressük egymást, és van két gyönyörű gyermekünk.
Mindeközben, öröm volt újra találkozni Rose-zal, Emmel, és Stefanékkal is. Hihetetlen, hogy milyen nagyra nőtt a kis Izzy. Kész gyönyörű nő lett belőle.És Carmenékkel, akik amikor megtudták hogy én vagyok az a lány, aki miatt Ed, magányosan járta újra a világot. Nagyon is megdöbbentek. De szívből örültek annak, hogy végül is minden helyre jött köztünk.
Edward bemutatott a fogadott szüleinek, Carlisle-nak és Esmenek. Majd Alice-nek és Jasper-nek is. Akikkel szintén ugyanúgy sikerült jól kijönnöm, mint Rose-ékkal. Majd miután megismerkedtem szerelmem családjával, akik a családjukba fogadtak engem is ahogyan a fogadott bátyáimat Deant és Samet. Amint bemutattam nekik.
Egyik nap, amikor Aro magához hívatott a Dean ügyével kapcsolatosan, le is korholtam magam rögvest. Hogy, mi közben én itt jó kedvűen, boldogan szórakozom, addig a bátyám ideje lassan lejár. Mivel, már csak egy hetem maradt addig amíg megmenthetem a bátyám életét. Képtelen, voltam minden szükséges dolgot, amire ha harcra kerül a sor, megtudjam védeni magam.
Miután elpakoltam a szükséges dolgokat, visszamentem a családomhoz, ami igencsak nagy számmal gyarapodott. Belépve a szobámba, ahol a többiek épp a gyermekeim divat bemutatóját kísérték nagy figyelemmel, észrevettem, hogy Edward nincs a társaság között. De épp hogy, kimondtam magamban, hogy nem látom a társaságban, szerelmem a nyakamba csókolva, simította a kezeit, a hasamra.
-Szeretlek. -suttogta a fülembe.
-Én is szeretlek. -válaszoltam vissza.
Épp ekkor vettek észre az ikrek, hogy visszatértem a szobába, s át vágva Emmett bácsikájukon, Lily az apja nyakába, míg Tony az én nyakamba ugrott.
-Ejnye-ejnye. Ez nem ér. Így lelépni a színpadról, gyerekek! S velünk mi lesz? -kérdezte, tetetett sértődöttséggel Em.
Mire a gyerekek hangos nevetésbe törtek ki. S velük együtt mi is...
Miután, a többiek elmentek vadászni, addig én és Ed lefektettük a kicsiket, akik az apjuk altató dala után édesen elszenderedtek. Miközben, mosolyogva figyeltem őket amint alszanak, két kar fonódott a derekamra.
-Nagyon, boldogok mióta visszakaptak téged. -támasztotta a vállamra az állát.
-Ahogyan én is. És te, nem örülsz nekem? -kérdeztem csábosan, felé fordulva,
-Nem is tudod, hogy mennyire örülök neked. -csókolt meg.
-Ne itt, a gyerekek előtt. -suttogtam elválva az ajkaitól.
Ekkor megragadta a karomat, majd az én szobámba érve, becsukva az ajtót, magunk mögött, birtokba vette ajkaimat.... s átadva magunkat, a régóta vágyott egyé válásunknak, szeretkeztük át az éjszakát...
Egymást ölelve, és simogatva figyeltük amint, fel kell a nap. S ekkor szomorúan vettem tudomásul, hogy ismét újra el kell válnom szerelmemtől, és a gyermekeimtől, bízva abban, hogy hamarosan visszatérhetek majd hozzájuk. Mivel, nem akartam azt, hogy bárki is tudomást szerezhessen a tervemről, ugyan úgy cselekedtem mint eddig minden nap. Lassan, elengedve egymást öltöztünk fel, s mentünk át a gyerekek szobájába, akik ugyan csak ébren voltak már.
-Anya! Apa! -szólítottak meg egyszerre minket.
Az ágyukhoz lépve, mind a kettejüket szeretgettem egy kicsit. Majd, arra hivatkozva, hogy Aro megkért az előző este egy bizonyos dologra, elköszöntem kis családomtól, és mentem is a nagyterembe. Beérve a nagy terembe csak Arot, és Giannat láttam.
-Á, Bella kedvesem. Gianna köszönöm.
-Bella.-köszöntött miközben, elhagyta a nagy termet.
-Gianna.
Megbeszélve Aroval, hogy mit mondjon majd Edwardéknak, indultam 'Lilith' megkeresésére, akit még azelőtt meg kell keresnem mi előtt végezne Dean-nel....
Már három napja vagyok, úton s egyre idegesebb is vagyok. Mert sehol nem találtam még meg a démonhoz vezető utat. Futás, közben a gondolataim el-el kalandoznak a családom felé. Vajon mit csinálhatnak? Jól érzik -e magukat? Egyben biztos, vagyok hogy bizonyára aggódhatnak értem. Főleg, meg hogy már három napja a színemet se lássák. Vajon, sejtik hogy nem igaz az amit Aro mondott nekik? Dean-t ismerve biztosan, sejti hogy amit Aro-beállított nekik, arról hogy egy törvényszegő nomádok elintézésére küldetett el...
Ötödik napja, hogy még mindig úton vagyok, de most már biztos vagyok abban, hogy jó irányban jöttem, s az igazam be is teljesedett. Ugyan is, a nagy Lilith nevű démonnal, kerültem szembe.
-Nicsak-nicsak, Egy vega vámpírt fújt erre a szél. Mi keresni valód van itt? -kérdezte, kíváncsian.
-Éppenséggel csak vadászom. -feleltem.
-Ó, igen? S mire, ha szabad kérdeznem.
-Szarvasokra, ugyan is hegyi oroszlánt erre nem találhatok, tudomásom szerint. -mondtam ezt, hiszen csak nem árulhattam még el azt, hogy éppenséggel rá vadászom.
-Igazán, roppant mód kedvemre való, hogy ilyen ügyesen hazudozol, de mint tudhatnád, hogy én mindenkiről mindent tudok. Ahogyan rólad is, kedves Izabella. -kacagott fel.
-Nos, ha tényleg tudod hogy ki vagyok, akkor azt is tudhatod, hogy azért jöttem, hogy végezzek veled. -vigyorogtam rá.
-Hogy ne tudnám?! Tudod, mit? Láss is neki, a tervednek. Ugyan is jobb dolgom is van, mint hogy itt társalogjak egy magad fajtával.
Ekkor, előkapva a démont ölő tőrömet, támadtam volna rá, ha el nem tűnt volna előlem. Ezután, egymást kergetve, és a képességeinket használva próbáltunk végezni a másikkal, kevesebb sikerrel.
-Bella! -hallottam meg szerelmem, és testvéreim kiáltását.
Mikor a fejemet feléjük fordítottam, s szólásra nyitva a számat:
-Ne gyertek közelebb!- Lilith tornádót hívva teljes erővel felém irányította.
A belém csapódott, tornádótól messze repültem. A nevemet hangoztató személyek hangjait egyre halkabban hallottam, s mikor már azt hittem, hogy ismét elnyel a sötétség. A gyermekeim arca jelentek meg a szemeim előtt.
/*-Anya! Nem hagyhatsz el még egyszer minket! Légy erős! Ne add fel! */ Meghallva a gyerekek hangját a fejemben, erőt vettem magamon, s magam köré húzva a pajzsomat, sikerült talpra esnem.
A szemeimmel, megkeresve Edwardot, és Deanéket és az éppen velük harcoló kis boszorkát, futottam Lilith elé, s mielőtt bármit reagálhatott volna, előhúzva a másik démon ölő késemet, hátulról a szívébe döftem. Hangos sikolyt hallatott, s miután porrá porladt, megkönnyebbülve pillantottam az előttem álló, szeretteimre. Akiknek a tekinteteiben, felfedezni véltem, egy csöpp haragot, megkönnyebbülést szeretett, s szerelmem szemeibe nézve a mérhetetlen szerelmet.
Se szó, se beszéd, szerelmem, Dean és Sam az ölelésükbe zártak. Dean és Sam egyetlen szót suttogva a fülembe, öleltek tovább.
-Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése