14. fejezet
( Edward szemszög )
Már három hónap is eltelt azóta az este óta. Még a mai napig sem értem hogy, hogy lehettem ekkor barom. Ha a féltékenység nem borította volna el az elmémet, akkor talán még most is velem lehetne. De én, hülye barom mindent elszúrtam.
A történtek után egy jó ideig kerestem, és hívtam is őt. De egyik alkalommal sem jártam sikerrel. Azóta az eset óta, Rose se áll velem szóba. Hiszen, ő az egyetlen egy barátnőjét vesztette el miattam. Míg én életem szerelmét.
Másfél hónapja, hogy Alaszkában vagyok, a Dennali klánnál. Ugyan is, haza Carlisle-ékhez, nem mertem menni. Ugyan is nem tudtam volna se Esmenek , sem pedig Carlisle szemébe nézni. Hiába, tudom, hogy ők bármi is történjék ők mellettem állnak. De nem akarom, hogy ők is szenvedjenek, attól hogy én szenvedek. Habár, úgy döntöttem hogy tovább állok, innen Alaszkából. Hiszen én vagyok itt az egyedüli ember akinek nincsen párkapcsolata, és csak amúgy is rontanám ezt, a boldog családi légkört.
Összepakolva a cuccaimat, lépdeltem le a lépcsőn, ahol Carmenék kérdő tekintetével találtam szembe magam.
-Köszönöm, hogy nálatok tölthettem ezt a másfél hónapot. De nem akarom tovább rontani a levegőt a bűntudatosságommal. Sajnálom, de tovább álok.-mondtam lehajtott fejjel.
-De hogy is rontod itt a levegőt. Tudjuk, hogy min mentél keresztül. Habár elég hülyén, és ostobán viselkedtél Bellával szemben, de attól te még a családunkhoz tartozol. És mi a családtagjaink mellett mindig kiállunk, legyen az jó vagy rossz dolog. Hidd el, egyszer azaz hamarosan minden rendben lesz. És újra boldogok lehettek majd, együtt.-mondta Carmen, miközben megölelt.
-Igaza van, Carmennek. Minden helyre fog majd jönni. Ígérd meg, hogy azért az esküvőmre eltolod az a mazochista képedet.-kért Tanya.
Aki végül is belátta, hogy nem én vagyok az a személy akibe ő szerelmes volt. Fél éve, hogy meg ismerkedett Patrickal, aki méltó férje lesz Tanyanak. Örülök, hogy Tanya is megtalálta a számára megfelelő társat. Ugyan is a Denali klánból egyedül ő neki nem volt még társa, és ezért is győzködött volna engem, hogy jöjjünk össze.
-Megígérem. Hát, akkor sziasztok, és köszönök mindent.-elköszönve a többiektől is, beültem az Ashton Martinomba, amit még akkor vettem amikor Bellával voltam....
S úgy döntöttem, hogy egy darabig járom a világot...
Vajon mit csinálhatsz most. Eszedbe jutok néha még? vagy már végleg kitöröltél az emlékeidből, s találtál magadnak valaki mást.Ha ez így igaz, nem mondom, hogy nem fáj, és hogy nem esik rosszul. De elfogadom, azt a tényt hogy te boldog vagy..
S ekkor, még nem is sejtettem, hogy pár hónapon belül..fenekestül felfordul majd az életem....
( Bella szemszög )
Ez a hét úgy elrepült, hogy reggel arra ébredtem, hogy a mai napra lettem meghívva Elenáék vacsorára.
A délelőttömet a munkával töltöttem ki, s délután hamarabb elkéredzkedtem, hogy időben eltudjak készülődni s valami elfogadhatóbb kinézetett varázsolhassak magamnak...
 |
| Kris ebben ment vacsorázni Elenákhoz |
Két óra hosszas dűlőre jutás után, hogy mit is vegyek fel készen létben indultam Elena által megadott címre.
Megérkezve a megadott címhez, becsöngettem. Pár perc után Elena nyitott ajtót, s egy-egy puszival köszöntöttük egymást.
Miután beljebb invitált a házba, a szemem megakadt egy fényképen, ami egy házat ábrázolt. Alaposan végigpásztáztam a szemem a képen, amikor is nagyon is ismerősnek tűnt ez a kép. Mintha már láttam volna valahol. Csak azt nem tudom, hogy hol is láttam már.
 |
| Salvatore ház |
-Igen. Isabella Swan, de csak Bella.-mutatkoztam be.
-Örvendek a szerencsének, Bella. Fáradjunk beljebb.
Ekkor beljebb invitáltak a nappaliba, ahol a kis Izzy szaladt felém, egy rózsaszín kis ruhába.
-Beja, Beja.-nevetett hangosan, miközben az ölembe vettem.
-Szia, kicsim. Nagyon szép vagy. -nyomtam egy puszit az arcára, majd a körbe néztem a nappaliban.
-Hello. Az én nevem Kathriene Gilbert, de szólíts csak Kath-nek. És ő itt Damon Salvatore, a vőlegényem.-mutatkozottak be.
-Hello. Isabella Swan, de csak Bella.
Miután, bemutatkoztunk egymásnak, átvonultunk az étkezőbe, ahol Elena finomabbnál finomabb ételeket szolgált fel. S, közben beszélgetni kezdtünk. Nekik is elmeséltem, hogy miért vagyok itt Vegasban, és épp mit dolgozom.
Róla csak enyhe kis megjegyzést mondtam, miszerint nem tartott olyan sokáig a kapcsolatunk, mint ahogyan azt szerettük volna. De ennél többet, nem tudtam róla mondani.
Vacsora után, Izzy elálmosodott, így Stefan elvitte lefektetni.
Látva Stefant, ahogyan a kislánnyal játszadozott, magam elé képzeltem ahogyan Edward is így játszadozik a gyermekünkkel. De ezt a képzeletet gyorsan el hessegettem. Visszatérve a jelenbe, újra a festményt figyeltem meg. Ami most sem hagyott nyugodni, hogy honnan is ismerős.
-Ennyire tetszik ez a kép?-kérdezte Damon, fürkészve.
-Öm..igen. De nem csak ez az oka. Hanem, valahol mintha láttam volna már. De hogy, hol és mikor arra nem emlékszem.-mondtam, egy kissé csalódottan.
S rendezve az arcvonásaimat, mosolyt csaltam volna az arcomra, ha a hasamba nem nyílalt volna bele a fájdalom.
-Áááúúúú.-sikítottam fel a hasamat fogva, mire Damon utánam kapott, mentve a talajjal közeli találkozástól.
-Mi történt?-szaladtak ki a többiek a konyhából.
-Nem, tudom. Az előbb még a Salvatore házról készült képről beszélgettünk, majd a hasát fogva sikított fel.-halottam még Damon, hangját valahonnan mélyről, s elnyelt a sötétség.
-Bella, Bella!-szólítgatott egy ismerősen csengő hang.
-Víz..vizet.-nyögtem,rekedten.
Pár percen belül, Stefan jelent meg előttem egy pohár vízzel, amit meg is ittam. Körbe tekintve, észrevettem, hogy még mindig Elenáék vagyok, akik kérdő s egyben aggódó tekintettel néztek rám.
-Jobban vagy?-kérdezte Elena.
-Igen. Azt hiszem.-a felismeréstől, hogy a hasamba éles fájdalom nyílalt, a kezemet a hasamra helyeztem.
-A kicsi jól van.-szólalt meg Kath.
Akire kérdőn, s egyben döbbenten néztem. Hiszen, én nem is mondtam, hogy terhes vagyok.
-Honnan?-kérdeztem suttogva, miközben a kezemet a hasamra simítottam.
-Öm. Mennyit tudsz a fajtánkról?-tette fel a kérdést Damon.
-Mi? Milyen fajtátokról? Miről beszélsz?-kérdeztem, értetlenül.
-Tehát ezek szerint, s alapján semmit. Akkor gondolom, a gyerek apjáról sem tudod, a teljes igazságot.-jelentette ki Damon, mint sem kérdezte.
-Tudnia kell róla, hisz a gyereke is az félig meddig.-halottam Kathet.
-Miről kell, nekem tudnom? És mi az, hogy a gyerekem is az félig meddig? -kérdeztem, most már idegesen.
-Nos, szóval Bella mi vámpírok vagyunk.-szólalt meg Elena.
Mi, ez nem lehet. Ez most csak egy rossz vicc. Körbe néztem a nappaliban, hogy vajon merre lehet eldugva a kandi kamera, de sehol láttam.
-Ez jó vicc.-nevettem fel.
-Bella ez nem vicc.-mondta, Damon miközben végig a szemembe nézett.
Amitől, olyasmit éreztem egy pillanatra, mint ha hipnotizált volna.
-Ez meg mi volt? Mit csináltál?-kérdeztem Damontól.
-Hipnotizálni akartalak téged, de nem sikerült.-felelte.
-Mi? Mi az hogy hipnotizálni akartál? Még is mi, miért?
-Shh..nyugi Bella. Ne félj. Mi nem bántunk embereket.-nyugtatott volna Elena, miközben az egyik kezét a kezemre simította.
-Mégis hogy, nyugodjak meg amikor, közlitek velem, hogy tik vám...vámpírok vagytok. És, ráadásul Damon az előbb hipnotizálni akart volna.-fakadtam ki.-Ő...is olyan mint ti vagytok?
-Már mint kire gondolsz? Izzy-re? Ő csak félvámpír. Azaz, félig ember és félig vámpír.-mondta Elena.
-Nem ő rá gondoltam, ha nem a pici apjára.
-Igen. Mivel, a kicsi félig vámpír, és félig ember, és te ember vagy így csak is az apja vámpír. De, van még itt valami amit tudnod kell.-mondta Kath.
-Kath ne..-szóltak közbe, a fiúk és Elena egyszerre.
-Mégis mit kell még tudnom?-kérdeztem tőle.
-Nos, Elena is ember volt, akkor amikor terhes lett Stefantól. s amikor megszületett a kis Izzy, Elena meghalt volna, ha Stefan nem változtatja át őt, olyanná mint, amilyenek mi vagyunk.-válaszolta.
-Értem. Ha, most megbocsátotok. Hazamegyek. Kell, egy kis gondolkodási idő... hogy, hogyan tovább. Sziasztok.-köszöntem, el fogtam egy taxit, ami a szállodába vitt.
Kiszállva a szállodánál, egyenest a szobámba siettem, ahol magamra zárkózva dőltem le az ágyamra. Majd, egy pillanatra felkeltem az ágyról, s a szekrényhez lépve, kivettem Edward itt maradt ingét s magamhoz szorítva dőltem vissza az ágyra,
-Tehát ez volt az a nagy titkod. Mért nem mondtad el? Talán attól tartottál, hogy kevésbé fogsz érdekelni, vagy félni fogok tőled, ha elmondod, az igazat magadról? Bár, itt lennél velem, és velem együtt örülhetnénk -eme kis csöppségnek. Már előre látom, hogy ugyan olyan bronz vörös haja lesz mint amilyen tiéd Edward. Hosszú idő, után csak most mertem kimondani a neved. Egyrészt még fáj, ha rád gondolok, de közben azt is tudom, és érzem hogy ez a kis csöppség aki itt bent növekszik -tettem a kezemet a hasamra- , kettőnkből van. Szeretlek Edward. Akár mi is vagy.... Vajon, most merre jársz? Gondolsz -e még rám? Vagy már, találtál valaki mást, aki mellett boldog vagy?......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése