26. fejezet vs. epilógus
( Aro szemszög )
Sokakat igazán megdöbbentette az a hír, hogy a nagy Volturi klánt egy vegetáriánus vámpír, aki egy hölgyemény, áttérített az állatvérre. Hogy miért is döntöttünk úgy, hogy más életmódot fogunk ezentúl folytatni? Azért, mert mióta Isabella, azaz Bella és a testvérei megmentette az életünket, örökre leköteleztek minket. Mivel, semmi mást nem fogadtak el ajándékként, egyedül csak azt, hogy ne öljünk meg több ártatlan embert, csak azért hogy életben tartsuk magunkat. Felnyitották a szemünket, hogy van más életmód is arra, hogy ne csak a kastély falai belül, élhessünk, ha nem ami a legkedvesebb számunkra, azt csinálhassuk. Az öldöglésen kívül.
S igazuk is volt. Azóta, a pillanattól kezdve, hogy testvéreimmel egyenrangúan meghoztuk azt a döntést, hogy átszokunk az állat vérre, az életünk, jobb és tökéletes egyensúlyban van. Nem érezzük, azt a bűnbánatot, amikor sok ember életét ontsuk ki az éltető nedűért. S akár hihető, akár nem, életemben most először érzem magam jól a bőrömben. Nincs ellenségeskedés, nincs harc köztünk. Legalábbis egyenlőre biztosan nem kell majd, újabb csatába torkolnunk.
Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy lettek gyermekeim Bella, Dean és Sam személyében. És két kis unokám, Anthony és Lilyen ,–de, azt megígérhetem, hogy bármi is történjék, nem hagyom, hogy csalódjanak bennem/bennünk - . Ők a mi fajunknál nagy csodának tűnnek. Hiszen, az apjuk vámpír. S az anyjuk ember volt, amikor ők megfogantak.
Ahogyan, engem úgy a többieket is megdöbbentette az a pillanat, amikor Bella visszanyerte az emlékezetét, s visszakapta szerelmét, gyerekeit és a családját, s az követő napokban a gyerekek egyre csak nőttek. Carlisle barátom, kutatásai révén, mint kiderült, minden nap növekedés jelei láthatóak a gyerekeken. Ugyan is mivel, vámpírok félig így a folyamat gyorsabb náluk a növekedésben mint, az átlag ember gyermekeken.
Látva, a Volturi klánon, Cullen klánon, Salvatore klánon és a Denali klánon, Bella és az ikrek teljesen megváltoztatta mindannyiunk életét. De jó irányban. Jó látni, hogy mindenki arcán csakis a boldogság és a szeretet látszódik. Olykor - olykor , eltűnődök, -ahogyan mostan is- azon, hogy ha Bella és a fivérek, nem mentették volna meg az életünket, akkor élnénk -e még? Vagy, győzedelmeskedtünk volna a románok felett? S ugyan azok lennénk, akik voltunk ezelőtt hosszú éveken át?
Gondolataimból, egy bronzvörös hajú, csoki barna szemű, szív alakú gyönyörű kis szépség hozott vissza a jelenbe. Aki megérintve az arcomat, kérdezte meg gondolatban –ugyan is ez a fajta képességük csak később jelentkezett náluk-, hogy nem -e játszok vele és a fivérével, mert a többiek vadászni mentek.
 |
| A fejiben... a nagyteremben van ez a jelenet.. nálam |
-De, nagyon szívesen játszom veletek. Menjünk. -mosolyogva, kaptam fel az ölembe, s mentem a gyerekek szobájába.
Miközben, a gyerekekkel játszadoztam azon tűnődtem, hogy vajon mennyi ideig szándékoznak még itt tölteni, a napjaikat Carlisle barátom, és családja, akik bővültek a Salvatore család tagjaival. A Denali klán, és a többi vendégeink már hetekkel korábban hazatértek otthonaikba.
Belegondolva abba, hogy ha Carlisle és a családja visszatérni kívánkozna abba az esős kisvárosba Forksba, és a fogadott gyermekeim és unokáim is velük tartanának, szomorúsággal öntött el. Hiszen, már nagyon is a szívemhez nőttek. Ők nekünk is csak fényt hoztak az életünkbe. De, tudom hogy mindannyiukat visszahúzza a szíve Forksba. S azt is tudom, hogy Bella velük tartana, a kicsikkel együtt. És én ezt el is fogadom. Mert csak az számít számomra, hogy őket boldognak lássam együtt. De mielőtt hazautaznának, egy - egy ajándékkal meglepem majd őket.
Amint visszatért mindenki a vadászatból, én Gianna keresésére indultam. Meg is találva a helyén, utasítottam őket a következőkre. : Egy - egy két hetes nyaralást, más - más szigeten, Bellának, Edwardnak a gyermekeikkel együtt és a többi Cullen családnak, a Guadeloupe szigetre, foglalást. És a Salvatore klánnak a Maldív szigetére.
Ahogyan, számítottam is rá, két nappal a foglalások megtörténése után, Carlisle barátom, és családja bejelentette, hogy hálásak mind azért, hogy a családjuk újra együtt van és hogy itt vendégeskedhettek, de visszatérni kívánnak az otthonukba. Beletörődve a döntésükbe, átadtam nekik a jegyeket és a nyaralók papírjait és a kulcsait, az útjukra bocsátottam őket. Boldogsággal öntött el az a tudat, hogy ha úgy tartsa kedvünk, akkor bármikor szívesen vendégül fogadnak minket, és időközönként ők is meglátogatnak bennünket....
( Damon szemszög )
Ugyan is már száz év is eltelt azóta, hogy én és öcsém vámpírrá változtunk.
Hosszú éveken át, átkoztam azt a személyt aki ilyen lénnyé változtatott. De megfogadtam ha, a kezeim közé kerül megölöm. S így is tettem. Miután, egy újabb ártatlant változtatott azzá amilyenné minket is. Amint az öcsém segítségével sikeresen, végeztünk az átváltoztatónkkal, alaposan is megnéztem, az éppen átváltozóban lévő lányt. Hosszú fekete hajával, szép és bársonyos bőrével, és a mámorító illatával, megbabonázott. Tudtam, ő az a nő, akit egész életemben kerestem. Eldöntöttem, hogy segíteni fogok rajta. Az öcsém nem kérdezett, s nem is tiltakozott. Mert, tudta hogy mire vágytam hosszú éveken át. Egy nőre, akit szerelemmel szerethetek.
És, hálát adva az istennek, az a nő, aki megbabonázott, a teljes lényével viszonozta érzéseimet... Boldogsággal öntött el az a tudat, hogy öcsém szerelmem húgában, Elenában ugyan úgy viszonzásra találta meg azt a szerelmet, amit én is Kathrineben. Habár az öcsém Stefan, és Elena kapcsolata nehézkesen ment, ugyan is El még ember volt akkor, viszont amikor életet adott egy gyönyörű és elragadó kislánynak akkor ő is ugyan azzá vált, amilyenné mink.
Örömmel töltött el az a pillanat, amikor Stefan és Elena felkértek arra, hogy mi Kate-tel legyünk a keresztszülei a kis Izabellának, akit mi csak Izzy-nek hívunk.
És, ezután az életünkben, bekövetkezett egy olyan tragédia, ami nagy fájdalmat szakított a szívünkben. Ugyan is mikor a húgunkról kiderült, hogy vámpírtól teherbe esett, s eljött a szülés ideje elvesztettük őt. Legalábbis mi ebben a hitben hagytuk el, az otthonunkat, hogy teljesítsük Bella akaratát. Miszerint a gyerekeket vigyük el az apjukhoz. Eltemetve húgunkat, felkerestük a kicsik apját, és annak családját. Akik kedvesen és szeretett teljesen fogadtak bennünket, otthonukba és a családjukba egyaránt.
Napok, hetek, hónapok elteltével ami családunk és a Cullen család eggyé kovácsolódott. Mindenki, mindenkivel jól kijött. Akivel a legjobban kijöttem, az Emmett és Jasper volt. Velük az első percben megtaláltam, a színvonalat és a hangot...
Hiába tűntünk boldognak, és vidámnak kívülről. Viszont legbelül mindegyikünk legbelül, egyetlen egy személy hiányától szenvedett. Aki nem más volt mint Bella. De, ez az érzés mindenkiből eltűnt, amikor is megpillantottuk, és újra az öleléseinkbe zárhattuk őt. És a családunk minden egyes tagjai abban a pillanatban, új emberré, jelen esetünkben vámpírrá lett.....
( Carmen szemszög )
Nem is kicsit, döbbentem meg a bál estélyén történteken. Hogy miért is? Mert, mint kiderült az a Bella, akit a családunk tagjává fogadtunk, az a mi mindig magányos Edwardunk Bellája. Végül is, minden úgy történt az est után, ahogyan annak történnie kellett. Tudtam, hogy Bella egy különleges, s mindenki életébe fényt hozó lány, de hogy még a Volturit is megváltoztatta, az már valami hihetetlenség. Soha, senkinek nem sikerült őket jó útra téríteni, még Carlisle-nak, és Eleazarnak sem. De neki igen. Ő és Deanék olyanná változtatták őket, amikre más nem volt képes.
De így is volt rendjén. Nincsenek viszályok, az örökös harcok. Az örökös harc az ellen, hogy ne gyűjtse be családunk különleges képességekkel rendelkező tagjait... Így mindenki boldogan élheti életét.
Örömmel töltött el az, hogy Kate és Dean egyre közelebb kerültek egymáshoz. S talán hamarosan kettejük kapcsolata is komolyabbra fordul, de hogy milyen hamar és hogy milyen komolyabbra, azt egyikünk se gondolta volna.
....pár év múlva....
Ugyan is, Dean eljegyezte Kate-tet, ugyan azon az estén amikor Damon és Kathrine összeházasodtak. Boldog voltam, hogy az egyik húgomat is boldoggá teszi valaki. Egy olyan férfi, aki feltétel nélkül szereti, védelmezi, és óvja őt ahogyan azt kell. Dean pont megfelelő választása volt, húgomnak. Nála jobbat úgyse találhatott volna. Legalábbis én így érzem. Az esküvő után, az újdonsült házasok belevetették magukat a nászútba. S a többi boldog pár, azaz a család többi tagjai pedig boldogan vették bele magukat az éj és a nappalok boldog rejtelmeibe. Ahogyan, mi is szerelmemmel. Akit még a mai napig is ugyan úgy igaz szerelemmel szeretek....
( Edward szemszög )
Ha bármi is történt, szerelmemmel akkor én azt már nem fogom tudni túlélni. Egyszer már elvesztettem, azaz már kétszer. S ha megint elveszítem, azt már nem fogom tudni elviselni. Ahogyan a gyermekeim se. Hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy amikor visszakaptuk szerelmemet, mind a ketten arra gondoltak, ha az anyjukat még egyszer elveszítik, akkor én megtalálom annak a módját, hogy követhessem őt a végtelenbe, nem tudnának élni nélkülünk.
Mikor megpillantottuk őt azzal a kis démon lánnyal, az aggodalom mind a hármunkon úrrá lett. Azaz rajtam, Dean-nen és Sam-en.
Majd, mind a hármunkból egyszerre hangzott el szerelmem neve, aki ekkor felénk fordította fejét, s szólásra nyitotta ajkait:
-Ne gyertek közelebb! -kiáltotta.
S ezt a helyzetet kihasználva a démon, tornádót uszított szerelmemre, akit teljes csapódással messze repített.
-Bellaaa! -hangzott el ismét hármunkból a neve.
Ekkor az agyamat ellepte a bosszúvágy köde, s neki rontva az átkozott lényre, kezdtem el harcolni vele, összeszedve minden erőmet, álltam a felém irányító szeleit. Közben Deanék is a segítségemre siettek, így mostanra már hárman együtt próbáltunk megbirkózni vele. Kevesebb sikerrel, mint azt hittük volna.
Majd, hirtelen minden olyan gyorsan történt. Az egyik percben, még javában harcoltunk a démonnal, majd a másikban pedig, felsikoltott s hamuvá porladt. S a szerelmem tekintetével találtuk szembe magunkat.
Megkönnyebbülten és boldogan zártuk az ölelésünkbe. Míg Dean és Sam köszönetet mondtak, neki azért, amiért az életét kockáztatva, megmentette őket, addig én a csókommal -amibe, minden érzésemet beleöntve amit iránta érzek - adtam tudtára, hogy mit jelent számomra ő....
Visszatérve, a kastélyba mindenki hosszas ölelésbe zárt minket. S mikor a gyerekeink álmoskás fejjel sétáltak kézen fogva egymást a nagyterembe be, ahol mind voltunk, és megpillantva anyjukat versenyt futva szaladtak az ölébe. Miután, hosszasan ölelték anyjukat, a többiek négyesbe hagyva minket, hagyták el a termet. Közelebb sétálva az életem értelmeihez, zártam ismételten őket az ölelésembe....
Hetek elteltével, mikor a család egyhangúan az mellett döntött, hogy visszamegyünk Forksba ezúttal szerelmem és Deanék oldalán, Aro egy - egy nyaralói utat fogadott le nekünk. Külön a Cullen családnak és a Salvatore családnak. Készségesen elfogadtuk az ajándékát, amit a haza utazásunk előtti két héttel, fel is használtunk.
A két hét, maga volt a paradicsom. És, a mérhetetlen nyugalom. Mind rendkívül boldognak, éreztük magunkat a csodás szigeten, ahogyan a gyerekek is. Akik idővel, lassan már tízen éveseknek tűntek. Megígértetve velük, hogy hamarosan még visszatérünk eme szigetre, hazatértünk Forksba. Ahol, két olyan meglepetésben volt része a családunknak ami újabb boldogságot hozott az életünkbe....
( Bella szemszög )
Hazatérve, az álom szigetről egy mózeskosárt leltünk a Cullen ház ajtaja előtt. Benne egy szökés barna hajú, kis fiúval akinek szemei kéken csillogtak. De ami a legfurcsább volt, hogy ő is olyan volt mint az ikrek, és Izzy.
Rose kikapva a gyereket a mózeskosárból, utasította Emmettet, hogy fogja a kosarat, s így mentünk be a házba. Ahol Em egy levelet találva, fel olvasta nekünk. A levélben mint kiderül, azért leltük meg a kis csöppséget az ajtónk előtt, mert egy a mi fajtánk béli, ránk bízva a gyermekét ment halott szerelme után. Akár mennyire is szerette volna, hogy a gyermeke mellett lehessen amikor felnő, de a szerelme nélkül nem tudta volna ezt végig csinálni. Megkért bennünket, hogy ha felnő a fia akit David Krause-nak nevezett el a szerelme, mondjuk el neki, hogy ő és az anyja a gyermeknek, szerették őt, nagyon is...
Ezután, mivel mindenkit elbűvölt a kis csöppség, közös beleegyezéssel döntöttünk úgy, hogy megtartsuk őt, s felneveljük. Rose és Em, voltak a leges legboldogabb, amikor megtudták hogy ők lesznek a pici szülei.
Ettől a pillanattól kezdve, nem hogy csak, újabb taggal bővült a családunk de még a szüleimmel is újra találkozhattam. Apa mivel, ő is egy volt közülünk könnyen elfogadta, azt hogy vámpír vagyok és hogy a családom is az. Anyával már egy kicsit nehezebb volt a helyzet... de mikor megpillantotta a gyerekeket elfogadott minket. De ami még jobban tekézte feljebb a boldogságunkat az, az volt amikor apa hosszú évek után ismét találkozott rég hallottnak hitt fiaival.....
Epilógus:
Miután, Charlie Swan újra szemtől szemben állhatott fiaival, élete újra megtelt boldogsággal. Hiszen, a rég elvesztett fiait visszakapta, a lánya megtalálta a szerelmet, s unokáit is megismerhette ahogyan a lánya másik családját. Akik olyanok mint amilyen ő volt egykoron. Nem bánta egy cseppet sem, hogy a halandóságot választotta, s felhagyott az örökléttel, mert boldognak érezte magát úgy, amire mindig is vágyott.
A Cullen család, tagjai csak ugyan évek elteltével még mindig össze voltak kovácsolódva a Salvatore családdal. Hiszen, a kötelék ami összefűzte őket, az nem más volt mint Isabella Swan. Aki anno szerencsét próbálva, Las Vegasba ment, ahol egy estén, talán a véletlen műve volt, vagy a sors műve... belebotlott abba a személybe, akibe feltétel nélkül és visszavonhatatlanul beleszeretett. Soha, egyetlen egy percre sem bánta meg, hogy akkor az apja ellenzése ellenére, is úgy döntött... Las Vegasba utazik. Ugyan is, ha akkor nem utazott volna el, s ha hallgatott volna Charliera, akkor nem lenne most élete szerelmével, s a gyermekeivel.
Edward Cullen, bár mindig is magányos volt, és azt hitte jó ő egy magának, hogy nincs szüksége másra, a család tagjain kívül. Kellemesen csalódott amikor is, megismerkedett egy vörösesbarna hajú, csoki barna szemű lánnyal, akinek a vére felettébb csábította, s a gondolatait nem hallotta. Majd, az események sora, amik érték őt, már csak múló fájó emlék az ő és szerelme életében. S szerencsés férfinak/vámpírnak mondhassa magát, amiért egy szerető család áll a hátterében, egy csodás, és gyönyörű nő, akit a szerelmének mondhat, és két csodálatos gyermek, akiknek az igazi apjuk lett.
Bár, a Cullen család, mindig is egy nagy összetartó családnak mondhatta magát, s a tények is azt mutassák hogy még mindig is ... egy összetartó család ők. Egyáltalán nem gondolták volna, hogy az életük fenekestül felfordul majd, amint a magányosan oroszlán, Edwardjuk Las vegasi útja során, megtalálja élete szerelmét, s hogy két kis angyali gyermekkel ajándékozza meg majd őket.
Esme boldogsága, amint megismerhette unokáit, kívánsága beteljesült. Amire mindig is vágyott. Még pedig az, hogy gyerekek édes kacagása és vidámsága zengje körül a házat. Carlisle, ahogyan a szeretett felesége, ő is boldognak mondhatta magát, amiért ilyen nagy és összetartó család részese lehetett.
Alice, és Jasper akiknek a családjuk boldogsága sokat jelentett, s sokak megdöbbenésére úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egy kis babát... Akit, Noah-nak neveztek el.
Rosalie és Emmett, pedig boldogan nevelték fel fiúkat, Davidet. Aki hiába, tudott aról, hogy nem az igazi szülei, azok akik nevelik, mégis Rose-ékat tartotta az igazi szüleinek. Rosalie álmába, valóra vált, habár nem teljesen. Ugyan is ő egy fekete göndör hajú fiúról álmodozott mindig is, de helyette egy szőke hajú kis fiút kapott. Akit, tiszta szívből szeretett, és óvott, boldogan. Emmett, attól függetlenül, hogy nem komolyodott s ugyan az a poénos, nagy medve, igazi apja lett a kis Davidnek.
A Denali klán minden egyes tagja boldog párkapcsolatban lett részes. Dean és Kate akik az esküvőjük után, egy kis időt a családtagjaival töltöttek,.... járva a világot töltötték a napjaikat.
Sam aki befejezve az egyetemet, ismét rátalált a szerelemre, egy fekete hajú, és zöldszemű lány személyében. Akit Kiaranak hívtak. A Volturi klán, betartva az ígéretét/fogadalmát, barátkoztak az emberekkel s ahelyett hogy a vérüket ontották volna, a segítségükre álltak mindenben, amibe kellett.
Az gyerekek akik évek elmúltával, a kis Noah kivételével akik már nem is voltak olyan kis gyerekek, követve a szüleiket és a család többi tagját iskolába mentek, ahol új ismeretségekre tettek szert. Az iskolai időszakban, Izabella és Anthony sokkal közelebb kerültek egymáshoz. Már egyáltalán nem testvérként, vagy barátként tekintettek a másikra.
A szüleik véleményük kikérdezésük után, bevallva szerelmüket egymásnak, vállalták fel mások előtt a kapcsolatukat a többiek előtt. Ahogyan a kis dalos pacsirta Lilyen, és David is. Bár a többiek egy kicsit ockódtak ettől a helyzettől, hogy gyermekeik már nem testvérként tekintenek egymásra, hanem mint egy társra... de idővel beletörődve abba, hogy nem uralkodhatnak a gyermekeik szíve felett, elfogadták hogy, az élet néha olyan helyzetek elé állítják őket, amelyekre egyáltalán nem számítottak.
S a hosszú gyötredelmes hónapok után, újra boldogságban úszva élték a minden napokat, örökkön – örökké......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése