4. fejezet
(Érzelmek, és Alice látomása)
(Edward)
Egész eddigi életemben úgy éreztem magamat jól, hogy „szingliként” tengettem a napjaimat. De, mind ez megváltozott akkor, amikor betoppant a családunk életébe Lily. Bár, eleinte kicsit ódzkodtam tőle. Hiszen mégis a Volturi tagja volt. De amikor eldöntötte, hogy szeretne áttérni a mi életmódunkra, akkor úgy gondoltam megérdemel egy esélyt. Ahogyan mindenki más.
Egészen a mai napig úgy is hittem, hogy jól döntöttem akkor, amikor adtam neki egy esélyt arra… hogy bebizonyítja ő más. Megkedveltem oly annyira, hogy adtam a kettőnk kapcsolatának is egy esélyt.
Nem csak megkedveltem, de meg is szerettem az idő alatt amióta ő is a családunkhoz tartozik. De, az iránta érzet szeretetem nem tudott átalakulni szerelemmé. Bár, nem tudom milyen valójában szerelmesnek lenni. Csak a látszottakból tudom, megkövetkezi a szeretetet a szerelemtől. Mert amit én Lily iránt érzek, az nem szerelem.
De, hogy akkor miért is vagyok vele? Magam sem tudom igazán. Talán csak abban reménykedtem, hogy egyszer viszonozni tudom majd az irántam érzet szerelmét? Vagy csak, egyszerűen azt akartam, hogy legyen mellettem egy olyas valaki, akit a páromnak tudhatok?
Azonban amikor megpillantottam Bellát, a testemet valami földöntúli érzés járta át. A szépsége még nővéremet Rosalie-t is fölül múlja. Vörösesbarna hullámos haja finom eper illatot hagyott maga után, minden egyes megmozdulása után. Amely a frézia illatával keveredve, sikerült elbódítania a fejemet. Gyönyörű karamella szempárjai, rabul ejtették az enyémeket mind ahányszor a tekintetünk találkozott.
Lehet, hogy hihetetlenül hangzik. Ahogyan még saját magamnak is. De, azt hiszem ilyen érzés lehet valakibe, első látásra beleszeretni…
Gondolataimból, Bella nevetése térít vissza a jelenbe. Majd az események történése oly gyorsan kezdenek el pörögni, hogy arra eszmélek fel… hogy sem Rosalie, sem pedig Bella nem tartózkodik a házban.
A házban maradandó családom gondolatai ezerrel üvöltenek a fejemben, ami csoda, hogy még nem csattant szét.
- Mégis mire volt ez jó? – néz húgom, a szorosan belém karoló Lily-re idegesen.
- Ha Rose bébimnek valami baja esik, azt egy életen át fogod bánni! – csattan fel Emmett is, nem sokkal később.
Még soha eddigi ismeretségünk alatt, nem láttam bátyámat ilyennek. Mérgesnek, elkeseredettnek és még sorolhatnám, ha nem csaponganának a saját gondolataim is a fejemben.
Lehet, hogy most éppen nekem kéne lenni annak a személynek aki Lily mellé áll, de képtelen vagyok rá.
Magam sem értem, hogy miért. De félek, hogy soha többé nem fogom látni Bellát . Hogy nem lesz több időm arra, hogy jobban megismerhessem őt. Féltettem őt, ahogyan a nővéremet is.
Eltolva magamtól Lily-t, felegyenesedem.
- Én, nem akartam. Sajnálom, annyira sajnálom – kap utánam. – Edward, te ugye elhiszed nekem, hogy én nem ezt akartam?
Lily arcára emelve a tekintetemet, a szemeiben a bűntudatot és a kétségbeesést vélem felismerni. De, ez mégsem volt elég. Nekem nem. Ahogyan a családtagjaimnak is, Esme-n és Carlisle-n kívül. Ők hittek neki.
Ahogyan én is akartam, vagy nem is tudom, hogy akartam –e hinni neki.
- Nem tudom. – suttogom válaszként, miközben kihúzom a kezemet az övéiből.
Majd az ajtó felé veszem az irányt.
- Hová mész fiam? – hallom meg, apám hangját.
- A nővéremék után. – felelem.
- Ne! Bella ott van vele, aki tud magára vigyázni. Ahogyan Rose is. – állít meg az öcsém, Adam.
Kinek a gondolatai Bella körül forognak. Láttom a gondolataiban, hogy mennyire fontos neki Bella. Aggódott, és egyben féltette is őt, bár tudja, hogy képes meg védeni magát.
Az öcsém szerelmes lett Bellába. Abba a nőbe, aki az első pillantásnál megbabonázott.
Nem engedhetem meg magamnak azt, hogy beleszeressek. Mert ő az a lány, aki boldoggá tette az öcsémet. És ahogyan elnéztem őket a mai napon, rá kellett, hogy döbbenjek, Bella is szereti Adamet.
És, én nem állhatok kettejük közé. Le kell tennem arról, hogy én és Bella egyszer, egy párt fogunk alkotni, ahogyan azt a gondolataimban elképzeltem…
Az órák csak telnek és telnek. Az órámra pillantva az idő, már hajnali hat órát mutat de, Rosalie-ék még sehol sincsenek. A családom tagjain végig nézve, rajtuk is az aggodalom, és a féltés jelei mutatkoznak.
- Nem bírom tovább. Akármit is mondotok, vagy tesztek én utánuk megyek. – pattan fel Emmett a kanapéról, majd az ajtó felé veszi az irányt.
- Mi is veled megyünk. – pattan fel pöttöm húgom is.
- Rendben. De azt hiszem, hogy Lily maradjon itt. – szólal meg apám. – És valakinek vele kéne maradnia. –néz végig rajtunk.
Azonban egyikünk sem ragaszkodik ahhoz, hogy maradjon. Ahogyan én sem.
- Menjetek, majd én itt maradok vele. – mondja Esme. Aki időközben át ül Lily mellé, és végig simít a karján.
Mi csak egyetértően bólintunk, majd szétválva a lányok keresésére indulunk…
Már órák óta csak körözgetünk, de a lányoknak semmi nyoma sincs. Mindannyian idegesen állunk körbe, és azon morfondírozunk, hogy mi történhetett, amikor is Alice hirtelen az egyik percről a másikra megdermedve üveges tekintettel mered előre. Tudtuk, hogy látomása van. Amit én is nyomon követtek.
*Rosalie-t és Bellát látom távol állva egymástól egy barlang szerűségnek nevezhető helyen. Egyszer csak egy vasajtó nyitódik ki, amelyen egy hosszú sötét hajú alak lép ki, akinek a szemei vérvörösek.
- Te szöszi velem jössz! – szólítja meg a nővéremet, akihez további gusztustalan pervez mondatokat intéz, miközben a karjánál fogva rángatja el az ajtóig.
A nővérem arcán a félelem, a fájdalom és a gyötrődés érzelmeit vélem felfedezni. Azonban mielőtt a férfi magával vihetné Rose-t, Bella szólal meg.
- Ha megteszed, esküszöm, végzek veled! Még akkor is, ha az, az életünkbe fog kerülni. – intézi hozzá a szavait, mindeközben kitartóan néz a férfi szemébe.
Akinek a vigyora azon nyomban leolvad az arcáról. A férfi ugyanúgy állja Bella elszánt tekintetét, s miközben a gondolataiba merül az ajtóban egy fiatal lány bukkan fel, azzal az indokkal, hogy figyelmeztesse azt a mocskot. Aki a lány felbukkanása miatt idegesen hagyja el azt a helyet, ahol a nővéremet és Bellát tartják fogva. Az ajtó becsukódása után, Bella Rose mellett terem, akit a falhoz támogat, és újra néma csend telepszik kettejük közé…*
Akinek a vigyora azon nyomban leolvad az arcáról. A férfi ugyanúgy állja Bella elszánt tekintetét, s miközben a gondolataiba merül az ajtóban egy fiatal lány bukkan fel, azzal az indokkal, hogy figyelmeztesse azt a mocskot. Aki a lány felbukkanása miatt idegesen hagyja el azt a helyet, ahol a nővéremet és Bellát tartják fogva. Az ajtó becsukódása után, Bella Rose mellett terem, akit a falhoz támogat, és újra néma csend telepszik kettejük közé…*
Ebben a pillanatban a látomás itt véget is ér. Alice-szel egymásra pillantunk, és miközben én egyetértek a gondolataival, a többiek minket fürkésznek kíváncsi tekintettel.
- Elmondanátok nekünk is, hogy mi volt abban a látomásban? – dörren ránk Emmett.
*Elmondom én, oké?* - kérdezi tőlem húgom, amire én csak egy bólintással válaszolok.
Majd Alice elkezdti elmesélni a többieknek is a látomását. Ami után Emmett és Adam egyaránt, dühbe gurul.
- Ha az a mocsok, még egyszer hozzáér, én esküszöm, amint a kezeim közé kerül, letépem a fejét! – morogja Emmett az orra alatt, miközben azt fontolgatjuk, hogy hol lehetnek most a lányok, s hogy miként is tudnánk őket kiszabadítani…
to be continued...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése