18. fejezet
Szomorú napok, és egy fájdalmas döntés
Tudtam, hogy amit iránta érzek az nem más mint a szerelem. De mi van,ha ő nem így érez? Ha csak azért csókolt meg mert ez is az ötletéhez tartozik? Most nem akartam ezen agyalni, inkább megint megcsókoltam.Ő se volt rest vissza csókolni. Ez csak jelent valamit, nem? Majd Em torokköszörülése szakított félbe minket.
-Khm....
Majd egy megöllek nézéssel néztem rá, aztán pedig vissza a levegőt vevő Bellára. Hirtelen Bella telefonja hangos csörgésbe kezdett, azonnal fel is vette.
-Haló?-szólt bele.
-Jó napot! Isabella Swan?-kérdezte egy női hang.
-Igen én vagyok.-válaszolta.
- Amanda vagyok, Greg ismerőse.
-Igen, és mi történt?
-Gregnek ma délután autóbalesete volt. És súlyosan megsérült.-Bella arca, hitetlenkedésé, és szomorú vált.
/*Edward, valami nagyon rossz hírt halhatott, mert nagyon szomorú.*/-küldte gondolatban Jasper.
-Mi? Ugye ez csak egy vicc? Kérem mondja,hogy nem igaz.-kérte már szinte hisztérikusan. Felállt az ölemből, és el vissza kezdett járkálni előttünk.
-Sajnálom, hogy nekem kellett ezt közölnöm veled. De ez nem vicc. Ez az igazság.-mondta a nő a telefonban.
-Nem, ez nem lehet! Mégis hogy történt?-kérdezte. Én meg aggódva figyeltem minden mozdulatát.
-Éppen ebédelni voltunk,és jöttünk volna vissza a kórházba, de amikor a kocsiba ültünk egy részeg sofőr nekünk jött a kocsijával. Én még egy két karcolással megúsztam, de szegény Greg súlyosan megsérült.Annyira sajnálom!-mondta, de hallani lehetett a hangján, hogy sírt.
Ezután Bella hirtelen a földre rogyott és hangos zokogásba kezdett, egyből lehajoltam hozzá, és megöleltem majd a hátát kezdtem el simogatni nyugtatólag.
-Még is mi történt?-kérdezte Em.
-Gregnek autóbalesete volt és súlyosan megsérült..-nem tudta tovább folytatni, mert a könnyei újra utat törtek.
-Shhh...Annyira sajnálom..-mondtam.-Akarod,hogy bemenjünk a kórházba?-kérdeztem.Bólintott.Amit én igennek vettem.
-Rendben. Em ti szóljatok Alicéknek,hogy mi történt én meg pedig beviszem Bellát a kórházba.-mondtam Emmettnek és Jaspernek.
-Oké. -mondták.
Majd odaadtam nekik a kocsi kulcsomat. Bella kulcsa a táskájába volt, amit én ki vettem, és besegítettem Bellát az anyós ülésre. Megkerültem a kocsit és én is beültem. Majd indítottam a kórházba.
Nem szóltam egy szót se, csak simogattam a kezét. Amint odaértünk a kórházba, leparkoltam, majd segítettem Bellának kiszállni a kocsiból. Megfogtam a derekát, és így mentünk be. A recepciónál Márta állt, akitől meg kérdeztem, hogy hol találhatjuk Greget.
Majd felmentünk,oda ahová Greget vitték.
A műtő előtt egy 40-es éveiben járó szőkés-barna hajú hölgy állt. Majd közelebb mentünk./*Kérlek add istenem,hogy meg gyógyuljon. Nem veheted őt most el tőlem.*/-mondogatta a gondolataiban.
-Te vagy Isabella?-kérdezte Bellától. Ő csak bólintott.
-Amanda vagyok. Én velem beszéltél az előbb telefonon.Őszintén sajnálom.
-Mit mondanak?-kérdezte.
-Csak annyit tudok,hogy nagyon sok vért vesztett, és hogy válságos az állapota.
-Miért?Miért ő vele történt ez meg?-kérdezte hisztérikusan ismét.Majd ismét a karjaimban tartottam.Rossz volt így látnom őt.
Leültem vele egy székre és úgy vigasztaltam tovább. Időközben meg jelentek Alicék is.
/*Annyira sajnálom. Főleg meg hogy láttam, és hogy nem tehettem semmit.*/-üzente Alice gondolatban.
-Annyira sajnálom Bella.-mondta Alice, s megölelte Bellát.
-Sajnálom.-mondta Rosalie is,és megölelte./*Szegény, nagyon rossz lehet neki.*/-gondolta.
-Sajnálom csajszi-mondta Em is.
-Én is sajnálom.-mondta Jasper is és ő is megölelte.
Ő csak bólintott és vissza bújt a karjaimba.
-Van már valami hír Gregről?-kérdezte Alice./*Nem tudom miért de nem látok vele kapcsolatban semmit.*/
-Csak annyit tudunk,hogy válságos az állapota.-válaszoltam.
Innentől kezdve mindenki a saját gondolataiba merült. Mind Bellával együtt éreztek, ahogy én is. Amanda lement kávéért. Tőlünk is megkérdezte, hogy nem-e kérünk, de mi nemmel válaszoltunk.
Majd Carlisle jött ki a műtőből.
-Carlisle mi van Greggel?-kérdeztem.
-Te vagy Isabella? Dr. Carlisle Cullen.-mutatkozott be Bellának.
-Csak Bella. De kérem árulja már el,hogy mi van Greggel?-kérte.
-Elég sok vért vesztett, amit próbáltunk vér átömlesztéssel pótolni.De az állapota így is válságos./*Sajnálom, hogy egy ilyen remek orvost mint Greget nem tudtam meg menteni.*/
-Ezek szerint azt akarja mondani,hogy meghal?-kérdezte Bella.
-Nem tudjuk.Sajnálom.
-Bemehetek hozzá?-kérdezte könnyezve.
-Most át szállítjuk az intenzív osztályra, és ott majd bemehetsz hozzá.
-Köszönöm-mondta.
-Edward, beszélni szeretnék veled egy pá percre.
-Oké. Mindjárt visszajövök.-mondtam Bellának és egy puszit nyomott a homlokára, majd Carlise után mentem.
-Edward, látom nagyon fontos a számodra Bella, és azt is tudom bármit meg tennél érte.Örülök annak, hogy te is találtál magadnak valakit.
-Tudom, Carlisle. Nagyon is fontos a számomra. És bármit megtennék érte, csak ne szenvedne. Tényleg nincs más megoldás?-kérdeztem.
-Orvosilag nincsen más megoldás.Csak ha átváltoztatnám.
-Átváltoztatni?-kérdeztem.
-Igen. Csak így gyógyulhatna meg.
-De akkor Bellának meg kell tudni a titkunkat.
-Igen fiam.
-Akkor...-folytattam volna tovább, de félbeszakított.
-Hiába ez lenne az utolsó megoldás, Greg nem akarja.
-Mi? Elmondtad neki?-kérdeztem.
-Nem.
-Hát akkor honnan veszed azt hogy nem akarja.
-Onnan fiam, hogy kérdeztem tőle, hogyha volna rá esély hogy meggyógyuljon, szeretné -e, kérdezte hogy orvosilag, mondtam hogy nem. Erre azt felelte, hogy máshogy nem szeretne. Igaz fájt neki, hogy Bellát egyedül hagyja ő is, mint a szülei. De megkért, hogy ne hagyjuk magára Bellát. Megígértem neki.
-Rendben. Vissza megyek hozzá.
Amint vissza értem hozzá ismét a karjaimba zártam.
-Köszönöm.-súgta a fülembe.
-Mit?-kérdeztem.
-Azt hogy, itt vagy velem.
-Nincs mit meg köszönnöd.-mondtam majd egy apró puszit nyomtam a szájára.
Carlisle is visszatért, aki a műtőbe ment, majd Greget tolták ki az ajtón. Felállítottam és arra mentünk amerre Greget tolták.
-Bella, most bemetsz hozzá egy kis időre.-mondta Carlisle.
Elengedte a kezem, majd bement Greghez.
-Carlisle most mi lesz?-kérdezte Rosalie.
-Mivel Greg meg hall, így Bellát nem hagyhatjuk magára. Megkért hogy vigyázzunk Bellára.És én megígértem neki. Szeretném, ha mindannyian mellette lennétek ezután.Rendben?-kérdezte tőlünk.
-Igen.-mondta Jas és Em egyszerre.
-Persze, hogy mellette leszünk.-mondta Alice.
-Én is ugyanazt mondom amit a többiek.Igen.-mondta Rosalie.
-Tudjátok, hogy igen.-mondtam én is.
-Rendben.
Majd Alice szemén követtem végig az eseményeket ami bent történt.
-Sajnálom. Sajnálom,hogy így viselkedtem veled. Az én hibám. Ha nem kiabálok veled,akkor nem történt volna ez az egész baleset. Kérlek Greg, bocsáss meg. Bocsáss meg!-mondta Bella.
Zokogva borult a mellkasára. Ügyelve a kötésre ami a hasát borította.
-Kérlek, ne hagy magamra! Megígérted, hogy te sose hagysz el! Azt mondta,hogy együtt leszünk mindig. -majd meg szorította a kezét.És fel nyitotta a szemeit.
-Greg?
-Be...Bell...Bella...-nyögte.
-Ne, ne beszélj!-mondta neki.-Kérlek, bocsáss meg.
-Nem haragszom rád. Sose tudtam rád haragudni.-mondta.-Szeretlek!-majd a szemeit újra lecsukta.
-Én is szeretlek Greg! Ne hagyj el kérlek te is! Maradj velem.
-Mindig veled leszek. Sajnálom.Szeretlek kicsi Bellám!-mondta még utoljára.
-Ne kérlek, nem mehetsz el. Én is szeretlek. De Maradj velem.
Elengedte a kezét, majd a gép hangos csipogásba kezdett.
-Greg?!-Szólt -Greg, válaszolj!Ne halj meg! Nem hagyhatsz egyedül.-majd Carlisleval bementünk.
Rögtön a karjaimba zártam.
-Meghalt.-mondta Carlisle.
-NEEEEEMMM!-üvöltötte.Szinte alig bírtam lefogni.-Nem halhatott meg! Nem és nem! Hisz megígérte!
-Sajnálom Bella! Őszinte részvétem.-mondtam.
-Ez nem történhetett meg. Edward kérlek mondd, hogy ez csak egy rossz álom.-kért.
-Sajnálom!-csak ennyit mondtam és még jobban megöleltem.Bárcsak azt mondhatnám, hogy nem halt meg!
-Edward, kérlek vidd haza Bellát hozzánk, és adj be neki egy tabletta nyugtatót, hogy aludjon.-mondta Carlisle.
-Rendben.
Majd elindultunk a kijárat felé. Beültünk a kocsijába amit most Alice vezetett és hátra ültem vele.
Amint hazaértünk kiszálltam, majd az ölembe vettem Bellát és felvittem az én szobám melletti vendégszobába.Lefektettem az ágyra. Alice már hozta is a gyógyszert meg a vizet.
-Bella, kérlek ezt vedd be.-kértem.
Bevette a gyógyszert, itt rá egy korty vizet, és ledőlt a párnára. Betakartam, majd az ajtó felé sétáltam.
-Ne!-vissza fordítottam a fejem felé.-Kérlek maradj!-kért. Vissza sétáltam hozzá és leült az ágy mellé. Majd két kezem közé fogtam az egyik kezét.
-Shhh. Most pedig aludj.-mondtam.
A gyógyszer hatására hamar elaludt. Majd Alice lépett be a szobába.
-Elaludt?-kérdezte.
-Igen.-mondtam.
-Szegény Bella! Előszór a szüleit vesztette el, most meg Greget. Annyira sajnálom őt.
-Én is Alice. Bármit megtennék, hogy ne így lássam. Mikor azt kérte, hogy mondjam, hogy ez csak egy rossz álom, akkor azt mondtam volna. De nem tehettem.
-Tudom Edward! Nehéz lesz neki, az biztos. De mi itt vagyunk, és te is. És segítünk neki tovább lépni.
-Köszönöm Alice!
-Nem kell megköszönnöd. Hisz tudod, hogy mennyire megkedveltem.
-Tudom.
-Én most magatokra hagylak benneteket.
-Rendben.
-Ja és Edward!-szólt vissza az ajtóból.-Ami a plázánál történt, mikor megcsókolt azt őszintén tette.Az nem a terve volt.
Tehát ő is akarta azt a csókot....
(Bella szemszög)
A baleset óta eltelt három nap. Edward alig hagyott magamra. Mindig mellettem ült és fogta a kezemet. Nem szóltunk egymáshoz és ez így volt jó. Nem erőltettük a beszélgetést. A többiek is sokszor benéztek, hozva valami kis ajándékot, virágot vagy csokoládét.A mosoly, melyet régebben mindig viseltem, most eltűnt valahol.Az idegen szobában töltött idő alatt nem sokat beszéltem, csak ha muszáj volt.
Akár órákig voltam képes kifelé nézni az ablakon és közben elveszített családomon gondolkozni. Könnyeim már második nap elapadtak, helyüket átvette a mélységes csönd.
A többiek szomorúan vették tudomásul, hogy nincs kedvem beszélgetni, így hamar elmentek, kettesben hagyva Edwarddal.A balesetet követő ötödik napon, pénteken Esme Edwardék anyukája, aki szintén mindennap bejött hozzám, most is bejött és hozott megint egy jól megpakolt tálcát étellel.
- Bella, arra gondoltunk, hogy átköltözhetnénk hozzánk, hisz nincs senkid, akihez mehetnél. Remélem nem bánod – nézett rám aggódva.
Megráztam a fejemet.
- Nem – szólaltam meg halkan.
Mivel nem szóltam többet így Esme lerakta a tálcát és ki ment.
-Bella, kérlek egyél valamit.-kért Edward de én nemet ráztam a fejemmel. -Ne hagyd el magad, kérlek a kedvemért.
Mivel nem akartam megbántani, így ettem egy pár kanál levest. Nem mintha rossz lett volna a leves, csak nem kívántam. Majd ismét az ablak felé fordítottam a tekintetem. Edward megfogta a tálcát és kiment a szobából.
Jobb is volt most, így egyedül.
Majd Edward Carlisleval tért vissza a szobába.
- Szia. – köszönt kedvesen. – Hogy vagy, Bella?
-Hogy lehetnék?-válaszoltam.-Hogy lehetnék, amikor mindenkit aki fontos volt nekem elvesztettem?-kérdeztem, majd a könnyeim ismét utat törtek napok után.
Edward ismét a karjaiba zárt.Nem volt kedvem többet mondani. Carlisle még mondott valamit Edwardnak, de nem figyeltem, így nem értettem. Majd ismét elnyomott az álom Edward karjai között.
Másnap mikor felébredtem Edward nem volt mellettem. Felfedeztem egy levél ami az ágy melletti szekrényen volt. Megnéztem mi állt a levélben és olvasni kezdtem.
Bella!
Sajnálom, hogy nem lehettem melletted mikor felébredsz.De most muszáj volt mennem iskolába. Habár szívesen lennék veled. Hamarosan újra itthon leszek. Addig is vigyázz magadra.
Csók:Edward
Miután elolvastam a levelet, Esme jött be.
-Jó reggelt! Hoztam neked reggelit.-mosolygott rám kedvesen.
-Köszönöm, de nem vagyok éhes.-mondtam.
Bólintott, és ki ment.
Utáltam magam amiért, így viselkedtem vele, és a többiekkel. De nem tudok boldogan mosolyogva túltenni magam ezen az egészen. Rossz így látnom a mindig pörgős Alice-t, Rosalie-t, Jaspert, a mindig vicces Emmettet szomorúnak miattam. Legfőképp Edwardot volt így látnom.
Döntöttem. Igaz ez a döntés nagyon fáj. Nem tehetem ezt tovább velük. Jobb lesz, ha elmegyek. Nélkülem újra vidámabbak lehetnek mint régen. Ki keltem az ágyból, kivettem a bőröndből egy fekete farmer nadrágot, egy fekete felsőt és egy fekete színű fehérneműt, majd bementem a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam. Amint lezuhanyoztam felöltöztem, a hajamat kifésültem, és felvettem a fekete converse cipőmet.Kerestem egy papírt és egy tolat.És elkezdtem írni egy levelet nekik és az ágyra raktam. Megfogtam a pénztárcámat amit a zsebembe raktam és felvettem a fekete dzsekimet, majd lementem. Esme a nappaliban és valami íratok félét nézegetett.
-Ha nem gond elmennék Greg házába.
-Biztosan ezt szeretnéd?-kérdezte.
-Igen.
-Akarod, hogy veled menjek?
-Nem, köszönöm. Egyedül szeretnék menni.
-Rendben.De ha valami baj lesz, hívj.-mondta.
-Oké. És Esme, köszönöm.-mondtam majd odamentem hozzá és megöleltem.
-Ez természetes kicsim.-mondta.
Majd kimentem a garázsba és beültem a kocsimba. És már indítottam is Greg házához.
Előkerestem a szobámban, a szüleim dolgait, és beleraktam őket egy bőröndbe.Aztán a cuccaim közül is raktam bele egy párat. Miután itt végeztem, bementem Greg szobájába. Körül néztem, és megláttam az éjjeli szekrényén azt a képet amit épp a 17-dik születésnapomon készítettünk. Ezt is elraktam.
Megkerestem a bánkártyaimát amit Greg nekem csináltatott és kimentem a kocsimhoz. Beszálltam és búcsút vettem a háztól és Forkstól, majd indítottam is. Nem tudtam hova akarok menni, csak azt tudtam minél távolabb Forkstól annál jobb lesz......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése