Unexpected Love - Váratlan Szerelem

17. fejezet

( Bella szemszög )

Vajon ki vagyok én? Volt -e családom? S ha vámpír vagyok, akkor miért temettek el? S miért is vagyok vámpír? Hogyan kerültem ide?
Ezekre a kérdésekre kerestem volna válaszokat, de nem találtam. Miután Dean és Sam aludni tértek, én a házban bolyongtam, s kutatni kezdtem valami olyasmi után amiből remélhetőleg megtudhatok a múltamról valamit.
A szobákban is körül néztem, s az egyik ilyen szoba gyerek szoba volt. Ne talán, nekem volt kisbabám? Ekkor elfogott egy fájdalmas érzés, hogy ha tényleg volt egy kisbabám, akkor valószínűleg, hogy soha nem fogom tudni megismerni.

Át  sétálva egy másik  szobába, a szekrénybe is bekukkantottam ahol az alján megpillantottam egy kis dobozt. Kiemelve a dobozt a szekrényből, foglaltam helyet a nagy ágyon, s nézegetni kezdtem a doboz tartalmát. Először egy összehajtott lap akadt a kezembe, amit amikor ketté hajtottam egy kép villant be : /*-Ezt neked csinájtam. Ugye, szép? –kérdezte, reménykedve.

Kezembe fogva a rajzot, meghatódtam. S éreztem, amint egy két könnycsepp is kicsordul szemeimből. A képen, egy nő volt akit a kisbabáját tartotta a kezeiben. A rajz aljára, pedig az én nevemet írta, s a kis baba nevét. Anthony-t, írt. Mert, ő úgy gondolja, hogy kisfiú lesz.

-Nagyon szépen köszönöm kicsim. Ez gyönyörű. –adtam puszit az arcára.

-Azéjt íjtam azt rá, hogy Anytonyi mert ha fijú lesz akkor ez legyen a neve. Jó? –kérte tőlem.

-Rendben. Akkor, ha kisfiú lesz Anthony lesz a neve. –mondtam mosolyogva.*/

Majd visszatérve a jelenbe, megbizonyosodtam arról, hogy tényleg volt egy kisbabám. De akkor hol lehet, s ki volt ez a kislány? S mért hívtam őt kicsimnek? Mi van, ha ő is az én gyerekem? Milyen gyönyörű kislány. Egy napon igazi festő művész válik majd belőle.

Ezután a doboz mellé raktam a rajzot, s tovább nézegettem a doboz tartalmát.De ékszereken és két fényképen kívül amin az egyiken egy ház állt, a másikon pedig én nagy hassal és azzal a kis lánnyal akiről egy emlék ugrott be,  nem találtam mást a dobozban.
Elmerengve azon, hogy hogyan tudhatnám meg azt, hogy ki is vagyok az az ötlet jutott az eszembe, ha Deanék megengedik azt, hogy velük tartsak az útjukon akkor esetleg többet sikerül majd megtudnom a múltamról...

Ránézve az órára, ami hajnali négy órát mutatott kerestem a valami kényelmesebb s elviselhetőbb ruhát a szekrényben, majd a fürdőbe lépve ledobtam magamról a ruhákat és beálltam a meleg zuhany alá. Ahol egy félhold alakú harapást pillantottam meg a hasamon, és a karomon is egyaránt.
Jól esett a testem, ez a meleg víz, hajamat is alaposan megmostam. Majd miután lemostam a hajamról a sampont, elzártam a csapot, s kiléptem a zuhanykabinból. Hajamat és testemet törölközőbe csavarva, álltam a tükör előtt, ahol szintén egy harapás nyomát véltem felfedezni a nyakamon.  Deanék elmondása szerint, a vámpírharapások nyoma örökké meg fognak látszódni.

A szemeimet nézve, elcsodálkoztam azon, hogy nem vörösek. Hanem ugyan olyan barnák mint voltak. Ugyan is azon a képen amelyiket a dobozban találtam, lehetett látni, hogy barnák voltak a szemeim.
Miután megtörölköztem, felvettem a kiválasztott ruhákat, ami egy kék farmer, és egy hozzá illő kék felsőt, és fehérneműt. A cipők közt válogatva a választásom, az egyik fekete balerina cipőre esett. A hajamat kifésülve, lófarokba kötöttem, majd keresve egy utazótáskát belepakoltam egy pár ruhát, lábbelit, és a dobozt amit a szekrény aljában találtam.

A táskát az ágyon hagyva, úgy döntöttem, hogy elmegyek venni valami reggelit a fiúknak. Az utat futva tettem meg, mert szerettem volna megtapasztalni, hogy milyen gyorsan is tudok futni. Miközben futottam, azért ügyeltem arra is, hogy ne lássanak meg. Ami sikerült is, hála az éles látásnak, a jó hallásnak, és a jó érzékeknek.

Amikor már láttam a boltot, lelassítottam. S már sétálva lépdeltem a bolthoz. Belépve a boltba, az eladó kedvesen ismerősen köszöntött, amit viszonoztam is egy mosollyal.

-Most is friss pékárút szeretnél Bella? -kérdezte kedvesen az eladó.

-Igen...- gondolkoztam a nevén, de az istenért se jutott az eszembe.

-Elinor. -mondta meg a nevét.

-Ó... igen. Elnézést csak. Annyi minden jár az eszembe,  hogy nem jutott az eszembe a neve, kedves Elinor. -mosolyogtam rá, meggyőzően.

-Óh, hát semmi gond kedvesem. Úgy látom, már meg is született a kisbabája. Kisfiú, vagy kislány? -kérdezte.

Ezek szerint, igaz az a tény, hogy én tényleg egy gyereket hordoztam a szívem alatt. S Elinor, pedig látott is itt engem terhesen. Vajon ő tudja, hogy kikkel laktam itt? De hogy is kérdezhetném meg? Meg is, van. Dean és Sam. Ha hazatértem megkérem őket, hogy kérdezgessenek felőlem itt Elinornál.

-Kisfiú. Anthony lett a neve. -feleltem neki valamit, ugyan is ez jutott hirtelen az eszembe, a rajz alapján.

S mi van akkor, hanem kisfiú lett, hanem kislány. De ha nem tudom, vagyis ha nem emlékszem rá akkor honnan tudjam. A francba. Még arra sem emlékszem, hogy megszületett e a kisbabám, vagy elvesztettem? Vagy, hogy fiút vagy lányt szültem -e?!

-Biztosan gyönyörű kisfiú lett. -jelentette ki mosolyogva, miközben a pékárut és a hozzá való felvágottat és innivalót csomagolt be egy szatyorba.

-Igen az. -feleltem.-Nos, köszönök mindent Elinor. Viszlát,és további szép napot. -köszöntem el.

-Neked is kedvesem. Viszlát. Ja, és üdvözlöm Elenáékat.-kiáltott utánam.

De kik azok az Elenáék? Ne talán, ők temettek volna el? S ha igen akkor miért? Aj..istenem mért nem emlékszem semmire?!

Majd, kilépve a boltból körbe néztem, hogy van -e valaki a közelben, de miután biztosra vettem, hogy senki sincs közelbe, hazáig futottam. Ahol, belépve a házba Dean és Sam aggódó tekintetével találtam szembe magam....

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

16. fejezet

( Sam szemszög )

Ma is mint minden vadászatunkkor, összekaptunk a bátyámmal Deannal. De ez a testvéreknél nem újdonság. Épp egy ház felé tartottunk, ahonnan egy segítség kérő hangot hallottam meg. Már épp ráakartam kérdezni Deannél, hogy ő is hallotta e-, amikor is megelőzött a kérdésemmel.

-Hallottad ezt? Mintha valaki segítségért kiáltana. -szólalt meg mellettem.

-Igen én is hallottam. Menjünk, nézzük meg mi az. -mondtam.

S egyre közelebb araszoltunk a házhoz. S a hang is egyre intenzívebb volt számunkra. Körbe néztünk a házban ahol, csak is a bútorokon kívül, csupa üresség fogadott minket. Körbe nézve a ház udvarán, egy hintaágy mellett véltünk felfedezni egy keresztet, amibe egy női név volt belevésve.

"Isabella Marie Swan"

S a segélykiáltás pedig csak még jobban lehetett hallani.

-Azonnal ki kell ásnunk. Biztosan élve temették el őt. -sietettet Dean.

Aztán a kocsijához ment, s egy ásóval és egy lapáttal tért vissza. Majd neki kezdtünk az ásásnak.
Miután megláttuk a koporsót, feltörtük. Felnyitva a fedelét, az én lélegzetem is ugyanúgy elállt mind a bátyámé. Ugyan is egy tizennyolc éves körüli, vörösesbarna göndör hajú lány feküdt benne, aki mikor először kinyitotta a szemét, rögtön le is csukta, majd újra kinyitotta...

Miután bemutatkoztunk neki, és ő is bemutatkozott megkért minket, hogy segítsünk neki visszaásni a koporsót, és majd utána oda bent a házban mindent elmesél majd nekünk, arról hogy miért is lett eltemetve élve.

Legalábbis ezt reméltük, hogy így lesz...

-Fogjátok le ezt a két vadászt, addig én elintézem a kicsikét! -halottunk meg egy mélyebb hangot aki utasításokat adott ki az embereinek.

De mire észbe kaphattunk volna, Bellát leütötték aki el is vesztette az eszméletét, az erős ütéstől.
Lehet, hogy nem ismerem, de bennem volt egy olyan érzés hogy meg kell védenem őt, mindentől és mindenkitől. Így, használva az erőmet kiszabadítottam magam és Deant a démonjaink fogságából majd elvéve tőlük a késüket vágtuk el a torkukat. Amitől ők hamuvá lettek.
Majd ijedten léptem Bellához, aki még mindig eszméletlen volt. Karomba fogva, szóltam Deanek hogy menjünk be a házba, ahol le is fektettem a nappaliban lévő kanapéra. Mi közben, vártuk hogy magához térjen addig mi a két fotelben foglaltunk helyet.

-Nem semmi csaj ez a Bella. -szólalt meg Dean.

-Ühüm.-nyögtem.

-Vajon, mért és ki temette el őt élve? S ki lehet ő valójában?

-Nem tudom. De ha felébred, hátha megtudjuk majd azt amire kíváncsiak vagyunk. -válaszoltam miközben felálltam.

De ekkor ébredt fel Bella is.

-Kik vagytok ti? És én mit keresek itt? Hol vagyok? És mi történt velem? -kérdezte ijedten.

-Bella. Én vagyok az Sam és ő itt a bátyám Dean. Mi mentettünk meg nem is olyan rég a mai nap folyamán...

-Másodjára is.-szólt közbe Dean.

-S leütöttek téged. Nem emlékszel rá? -kérdeztem.

-Nem. Nem tudom, hogy ki vagyok és azt sem hogy ti kivagytok. -felelte, s miközben közelebb mentem volna hozzá, hátrább húzódott.

-Nem foglak bántani. Ha azt akarod, hogy nem megyek a közeledbe. -mondtam szomorúan, majd ki rohantam az udvarra.

Ezt nem hiszem el. Mi van velem? Mi történik velem? Ilyet még soha nem éreztem. Mért érzem, úgy magam, hogy ha nem lehetek mellette az nekem rossz? Van valami benne, ami nem hagy nyugodni azon kívül, hogy vámpír, s hogy hogy nem tudta legyőzni az ellenfeleit.
Hogy, hogyan is jöttem rá arra, hogy vámpír? Hát onnan, hogy amikor a koporsóból szabadítottuk ki, még vörös volt a szeme, mostanra meg már csoki barna. És, a teste hőmérséklete is azt bizonyítja hogy vámpír. De a jobbik fajtából. Legalábbis ebben bízom, hogy abból való.

-Minden rendben Samy? -jött utánam Dean.

-Persze, csak .. csak van valami benne ami nem hagy nyugodni. S ez bosszant.-válaszoltam, nagyot sóhajtva.

-Hát akkor nem csak én vagyok az egyedüli akit nem hagy nyugodni a a csaj. Pláne meg, hogy vámpír a kis csaj.

-Mit mondtál? Vámpír? Vámpír vagyok? -kérdezte egy hang mögöttünk.

S amikor hátra fordultunk Bella egyben ijedt s kérdő tekintetével találtuk szembe magunkat.

-Nos... hát, azt hogy vámpír vagy. De, hogy ki változtatott át s hogy mit csináltál eddig, s hány éves is vagy valójában nem tudjuk. Az a neveden kívül semmit sem tudunk rólad. Ugyan is mielőtt mesélhettél volna magadról megtámadtak minket, és téged pedig leütöttek, amitől ezek szerint elveszítetted az emlékeidet. De hogy hogyan azt nem tudjuk. -válaszolta meg a fel tett kérdésére a választ Dean.

-Sajnálom. Sajnálom, hogy így viselkedtem veletek az imént. Csak...

-Ez még új neked.-fejeztem be a mondatát.

-Igen az. Bocsánatot kérek tőletek. Hiszen nem a ti hibátok, hogy nem emlékszem semmire se. Majd idővel biztosan. Vagy sem. -mondta, szomorúan.

-Nem haragszunk. S tudjuk milyen érzés ha nem tudod, hogy miért vagy az ami vagy, s hogy ki is vagy igazából. -mondtam. -De annyit tudunk, hogy Isabella Marie Swan a neved, s bizonyára itt lakhattál ebben a házban.

-Na, jól van gyerekek. Már későre rá..s én hulla fáradt vagyok. És holnap pedig tovább kell állnunk Samy. De előtte jó lenne valahol letenni a fejünket is. -szólt Dean.

-Itt nyugodtan maradhattok. -mondta Bella kedvesen mosolyogva. -S ha megfelel nektek, össze is dobok valami kaját.. ha van itthon. Meg egy szakács könyvet, ha találok.

Ezután bementünk a házba, s Bella máris a konyhába vetette magát. Szerencséjére, vagy inkább a mi szerencsénkre talált szakácskönyvet, és az elkészítendő csirke húst krumplival, hozzávalókat. És már neki is állt elkészíteni a vacsoránkat.
A vacsora nagyon finomra sikerült, amit jó ízűen is fogyasztottunk. Majd evés után, Deannel egymás után fürödtünk le, majd aludni tértünk abban a szobába, ahova Bella utasított minket......

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

15. fejezet

( Bella szemszög )

A napok és hetek gyorsan teltek, s a hasam is egyre nagyobb lett. Amit az elején nem értettem, hiszen még csak az ötödik hónapban kellene lennem, de miután Elenáék elmondták, hogy a félvérgyerekeknél ez más. Ők gyorsabban fejlődnek.  És, most úgy nézek ki mint egy 8 hónapos terhes kismama. Ami annyit jelent, hogy hamarosan megszületik az én kincsem.

Hogy, mi a kicsi neme azt nem tudom. Ugyan is amit Damonék elcsórtak ultrahanggépet, azon nem látszik a kicsi. Csak egy nagy burkot látni, amit az én kicsim emelt maga köré. De a fájások pedig egyre sűrűsödtek. Amiket már kevésbé bírok.

Elenáékhoz költöztem, amióta kiderült, hogy ők mik is valójában. Ugyan is, mivel a kicsi félig vámpír így nekem is vért kell innom. Akármennyire is utálom a vért. De a gyerekemért bármit. Elenáék felváltva járnak vadászni, nekem is. S olyankor csak az egyikük vigyázz ránk.

Mint ahogyan ma is. De aki ma a "bébicsősz" szerepébe bújt, az most Stefan volt. Ő, vigyázott rám a legtöbbet. Mert, ő járt az orvosira is. Mint eddig minden nap, ha jó és kellemes idő van az udvaron sétálgattam. Az udvaron -kezemben, egy papírral s egy tollal- leülve a hintaágyra, azon gondolkodtam, hogy hogyan is kezdjek neki, a levél írásnak.

Egy kis idő, után megírtam a levelet, amit Edwardnak címeztem. Ebben a levélben leírtam, az érzéseimet, a nélküle eltöltött napokat, és egy szívesség kérést is. Miszerint, hogy nevelje fel a gyerekünket és vigyázzon is rá.

De, ezt a levelet csak is akkor fogja megkapni, ha nem fogom túlélni a szülést.

-Beja! Beja! -halottam meg, Izzy hangját.

Beletéve a levelet a borítékba, raktam a zsebembe, majd felállva a hintaágyról, mentem vissza a házba. Eközben, Izzy nevetve szaladt felém, míg Stefan utána szaladt.

Izzy, hátam mögé szaladva próbált elbújni az apja előtt, aki tettetve  hogy nem tudja merre is szaladt a lánya, felém fordult segítséget kérni.

-Bella, nem láttad véletlenül erre szaladni Izabellát? -kérdezte kacsintva.

Hátra fordulva, lenéztem a kislányra aki az ujját mutatva jelezte, hogy nincs itt.

-Sajnálom. De nem. Nem láttam. –mondtam mosolyogva.

-Hm. Köszi, akkor tovább keresem ezt a kis boszorkányt. –mondta nevetve,  s tovább keresgélte lányát.

Aki , amint látta, hogy most már elő bújhat a hátam mögül, kacagva húzott be a szobájába, ahol egy rajzot tartott felém.

-Ezt neked csinájtam. Ugye, szép? –kérdezte, reménykedve.

Kezembe fogva a rajzot, meghatódtam. S éreztem, amint egy két könnycsepp is kicsordul szemeimből. A képen, egy nő volt akit a kisbabáját tartotta a kezeiben. A rajz aljára, pedig az én nevemet írta, s a kis baba nevét. Anthony-t, írt. Mert, ő úgy gondolja, hogy kisfiú lesz.

-Nagyon szépen köszönöm kicsim. Ez gyönyörű. –adtam puszit az arcára.

-Azéjt íjtam azt rá, hogy Anytonyi (ejtsd:Anthony) mert ha fijú lesz akkor ez legyen a neve. Jó? –kérte tőlem.

-Rendben. Akkor, ha kisfiú lesz Anthony lesz a neve. –mondtam mosolyogva.

Eközben, megérkeztek Elenáék akik sorba megdicsérték Izzyt amiért ilyen szép ajándékot adott nekem. Mire, Damon kijelentette, hogy festőművész lesz a keresztlánya, s ezentúl  az ajándékai mellé festék készleteket is fog majd adni neki. Izzy, örömében felsikkantott és a keresztapja nyakába vetette magát, akit összevissza csókolgatott. S, mi pedig nevetve figyeltük amint ők ketten eljátszadoztak.  

De, mint minden boldog és vidám percet, egyszer végett vet valami rossz. Ahogyan, most is jelen esetben az én fájdalmakkal teli sikolyom. Összegörnyedve –hasamat fogva – kértem Elenáékat, hogy segítsenek s csináljanak valamit, hogy elmúljon ez a fájdalom.

-Kérlek csináljatok már valamit az istenért, mert nem bírom. Nagyon fáj..-ordítottam, sírva a fájdalomtól.

Ekkor, Stefan és Damon abba a szobába vittek ahol minden elő volt készítve, ahhoz hogy világra jöhessen a kis babám. Rá fektettek az ágyra, s miközben Elena, Izzyvel kint maradtak a nappaliban, addig Kathrine és Damon Stefannak asszisztáltak a terhességem alatt.

Próbáltam, arra fókuszálni, hogy minden rendben lesz, de bennem volt a félsz, hogy akármi történhet. De magamban azt kívántam, hogy a kisbabámnak ne essen semmi baja. 

Nem tudom mennyi idő telt, azóta hogy ide behoztak Stefanék, csak azt tudtam, s éreztem hogy kezd elhagyni az erőm.  A szemeim le-le csukódtak, de próbáltam nem véglegesen lehunyva tartani. Mert szerettem volna látni a kisbabámat. Még ha, többet nem is fogom..

-Uá!uá!-hallottam meg a gyerek sírást.

A könnyeimet szabadjára engedtek, hiszen akármilyen is helyzetben vagyok most, tudom hogy a gyerekem él.

-Kisfiú.-mondta mosolyogva Kathrine, aki időközben a kezeimbe adta a fiamat.

A karjaimba fogva, őt egyben boldogság és, szomorúság öntött el.

-Istenem de szép vagy.  –suttogtam, miközben homlokon csókoltam.- Anthony Swan Cullen.

-Van, még egy kisbaba.-mondta Stefan.

Aki, utasította Kathrinet, hogy vigye ki a kis babát. Elbúcsúzva a kisfiamtól, vártam hogy kivegyék a másik kis babámat. Aki, szintén felsírva adta tudomásunkra, hogy ő is él.

-Gyönyörű kislány lett Bella. Gratulálok. –mondta Stefan, aki adta is a kicsit a visszatérő Kath kezeibe.

-Hadd, hadd fogjam meg őt is. –kértem.

Amikor a kezembe fogtam, a kis lányomat már nem voltam annyira szomorú. Hiszen, két gyereknek adtam életet. Akik attól a férfitól fogantak, akit tiszta szívemből szeretek.

-Gyönyörű vagy kicsim. –nyomtam neki is a homlokára egy csókot. – Lilyen Swan Cullen.

-Szép nevet választottál édesem.  –mondta mosolyogva Kath aki őt is kivitte.

-Bella,  át kell hogy változtassalak mert, nincs sok időd.-mondta szomorúan Stefan.

-Tudom. Stefan, ha véletlenül nem sikerülne, és meghalnék. Kérlek, keresd meg Edwardot s a kicsiket add oda nekik. Mert, ő az apjuk. S ezt a levelet is add oda neki, ebben mindent leírtam neki. És, köszönök mindent.-mondtam.

-Rendben. Megígérem. –mondta.

S, ezután a nyakamhoz hajolt, majd éreztem amint a nyakamba harap. Megérezve a harapást, felszisszentem, majd hirtelen elnyelt a sötétség....

( Stefan szemszög )

Soha, nem hittem volna hogy Damon-on kívül van még egy testvérem valahol ebben a nagy világban. Ugyan is, a kutatásaim eredményéből kiderült hogy Bella a kishúgunk. Amit, az eleinte nem is igazán sikerült megértenem, hogy hogy lehet ez. Hiszen, Bella csak 18. Míg, mi Damonnal már a százon is felül vagyunk.  De, a kutatásaimból az is kiderült, hogy  apánk nem halt meg, s valami csoda folytán Bella születése előtt emberré változott. Hogy mitől, azt csak ő tudhassa. ...

Elenáéknak elmondtam, hogy Bella, én és Damon kishúga.  Akik, a hír hallatán ugyan úgy meghökkenve álltak, ahogyan én is. Bellának, egy szót sem szóltam erről, és Damonékat is megkértem, hogy ne árulják el neki ezt a titkot. Innen jött Damonnak is az a felismerés hogy, amikor Bella elsőnek jött el hozzánk, s meglátta a Salvatore házról készült képet, akkor bizonyára onnan lehetett neki ismerős, hogy apánknak is megvan ugyan ez a kép.

Attól a perctől kezdve, hogy kiderült Bella, a húgunk még jobban vigyáztunk és óvtuk őt. Idővel, ugyan nagy nehezen de sikerült beszélnie nekünk a gyerek apjáról, s hogy mi történt köztük, mármint hogy mért mentek szét.

Egyrészről  a hallottak alapján, meg is értettem Edward viselkedését, de másrészt mivel Bella a húgom, nagyon is megharagudtam rá. Hiszen, hogy volt képes ilyeneket a fejéhez vágni a húgomnak. Mért nem hallgatta meg?

Épp a lányom Izzyt, és Damont figyeltük amint játszadoztak amikor is, Bella összetorzult  s összegörnyedve kér bennünket, hogy csináljunk már valamit. Azonnal, szóltam Damnek  hogy, vigyük át az előkészített szobába, s segítsen nekem a szülés alatt...

Amint kiszedtem az első babát, hihetetlen érzés volt, hasonló mint amikor Izzy született.  Amikor Bella, a karjaiba fogta a kisfiát, nem tudtam nem mosolyogni a látványon.  De, ami ez után következett az mindannyiunk számára, meglepetés volt. Ugyan is egy kis lány is volt oda bent. Azaz így ikrei lettek Bellsnek. Aki ugyan olyan gyönyörű mint az anyja. A kisfiú meg Bella elmondása szerint, olyan akár az apja.

Miután Kathrine kivitte a kis lányt is, szóltam Bellsnek, hogy eljött az idő. És, csak imádkozni tudok, hogy sikerüljön az átváltoztatás. Ha nem a húgomról, s ha nem az lenne a fontos,  hogy a gyerekei felcserepedésénél ott legyen, akkor nem tenném meg azt, amire épp készülök.

Bells előhúzott a zsebéből egy borítékot, amiben mint kiderült egy Edwardnak szóló levél van, amiben mindent leírt neki. S mi előtt megtettem volna, azt amit bár ne kellett volna megtennem, megesketett, hogy ha meghalna akkor a levelet, és a gyerekeket adjam oda Edwardnak.

A harapás után, kimentem a szobából, s megkértem Kathet hogy, törölgesse le Bellsről a vért. Majd, ezután felmentem az Elenával való hálónkba,  lemostam magamról a vért s átöltöztem. Miután, rendbe szedtem magam, lementem a többiekhez, akik a két kicsi körül legyeskedtek. Nem szólva semmit, némán mentem be abba a szobába, ahol a húgom feküdt.

Az ágyához húztam egy széket, s megfogva az egyik kezét suttogtam el neki, azt hogy ő testvérünk. Mindent elmondtam neki, s kértem, hogy bocsássa meg, hogy nem mondtuk el előbb neki.

Két nap  eltelte után, Elena mind minden órában nézett be hozzánk aki, leülve mellém, nyugtatgatott.

-Nem, is tudom mi lenne velem nélküled/nélkületek. –suttogtam, miközben a kéz fejére leheltem csókot. –Szeretlek.

-Én, is szeretlek.-viszonozta a vallomásomat.

Ezután, ketten ültünk húgom mellett, s abban reménykedtünk hogy sikerüljön az átváltoztatás.

-Edward! A gye...re..kekk. vig..gyázz rájuk....-sikította hangosan Bells.

S a gép hangos csipogással adta tudomásunkra, hogy meghalt.

Vártuk, hogy felébredjen. De nem ébredt fel.  Elena könnytelen sírására Damon és Kath is beszaladt. Akik, a látva azt, hogy Bells meghalt. Ők is, könnytelen sírásba kezdtek.

Erősen tartva magamat, utasítottam őket, hogy szedjenek össze minden olyan dolgit amikre szükségünk lehet, mert el kell hagyjuk ezt a házat.

A húgunkat, Damon segítségével eltemettük azon, a helyen ahol a legtöbb időt töltötte. Elbúcsúzva a húgunktól, elindultunk Forksba ahol  a gyerekek apja lakik.

 Ugyan is mint, azt is sikerült kiderítenem hogy Bella a testvérünk, nyomoztam egy kicsit Edward után is, akiről kiderült hogy nem rég költözött a testvéreivel és a nevelő szüleivel Forksba.

Mivel, ígéretet tettem a szeretett húgomnak, hogy ha ő meghalna akkor a gyerekeket elviszem az apjuknak, s át adom a levelet is amit neki írt.

S már csak remélni, és bízni tudok abba hogy, Edward elfogadja a gyerekeit és gondjukat viseli majd nekik....

( Bella szemszög )

Azt a fájdalmat amit most érzek, még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánom. Leírhatatlan, hogy milyen érzés amikor úgy érzed hogy menten felgyulladsz. S próbálnál segítségért kiáltani  hogy oltság el a tűzet, de nem tudsz megszólalni. Mert, én nem tudok... ahogyan az elkövetkező percekben sem.  A gyerekeim arca jelentek meg előttem, és az apjuk arca. Mielőtt, hangos csipogás hallatszódhatott volna,  az volt az utolsó kívánságom, hogy  Edward vigyázzon a gyerekekre... majd hirtelen megint elnyelt a sötétség.

Nem tudom, mennyi ideje nyelhetett el a sötétség, csak amikor kinyitottam a szemem teljes sötétség vett körül. Próbáltam mozogni, de nem sok sikerrel jártam, mert elég szűk volt a hely. A kezemet próbáltam kinyújtani előre, de nem nagyon ment. De mivel a látásom egyre élesebb lett, s tisztán kezdtem látni mindent, észrevettem hogy egy koporsó szerűségben vagyok, a rémülettől dörömbölni kezdtem a koporsón s segítségért kiáltottam.

Kb. két óra is eltelhetett azóta mióta itt dörömböltem és segítségért kiáltottam, amikor is hangokat halottam. Amik ismeretlenek voltak számomra.

S ekkor feltörték a koporsó fedelét és felnyitották. Először a hirtelen jött fénytől, lecsuktam a szemem, majd amikor újra felnyitottam már nem zavart annyira.

-Jól vagy? –kérdezte valaki a hátam mögött.

-Még is hogy lehetnék jól? –kérdeztem vissza.

-Hé..héj.. azért nem kéne leharapnod a fejét, csak mert kérdezett valamit. Amúgy meg szívesen, hogy kiástunk. S ha szabad kérdeznem hogy mért ástak el téged élve?-kérdezte a másik.

Aki a kezét nyújtva segített ki a koporsóból.

-Kösz. Hosszú történet. –mondtam.

-Áhá.. vagy úgy. Van időnk. Amúgy Dean Winchester, ő pedig az öcsém Sam.-mutatkozott be.

-Isabella Swan, de a Bellát jobban szeretem. –mutatkoztam be én is.

Majd, mikor körbe néztem észre vettem, hogy Elanáék háza udvarán lettem eltemetve. Akkor bizonyára, Stefanék elmehettek, mert azt hitték hogy meghaltam. S akkor az is biztos, hogy Stefan az ígéretéhez hívően elindultak megkeresni Edwardot. Megkértem Deant és Samet, hogy segítsenek visszaásni a koporsót a földbe, s majd utána oda bent a házban mindent elmesélek nekik.....

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

14. fejezet

( Edward szemszög )

Már három hónap is eltelt azóta az este óta. Még a mai napig sem értem hogy, hogy lehettem ekkor barom. Ha a féltékenység nem borította volna el az elmémet, akkor talán még most is velem lehetne. De én, hülye barom mindent elszúrtam.
A történtek után egy jó ideig kerestem, és hívtam is őt. De egyik alkalommal sem jártam sikerrel. Azóta az eset óta, Rose se áll velem szóba. Hiszen, ő az egyetlen egy barátnőjét vesztette el miattam. Míg én életem szerelmét.

Másfél hónapja, hogy Alaszkában vagyok, a Dennali klánnál. Ugyan is, haza Carlisle-ékhez, nem mertem menni. Ugyan is nem tudtam volna se Esmenek , sem pedig Carlisle szemébe nézni. Hiába, tudom, hogy ők bármi is történjék ők mellettem állnak. De nem akarom, hogy ők is szenvedjenek, attól hogy én szenvedek. Habár, úgy döntöttem hogy tovább állok, innen Alaszkából. Hiszen én vagyok itt az egyedüli ember akinek nincsen párkapcsolata, és csak amúgy is rontanám ezt, a boldog családi légkört.
Összepakolva a cuccaimat, lépdeltem le a lépcsőn, ahol Carmenék kérdő tekintetével találtam szembe magam.

-Köszönöm, hogy nálatok tölthettem ezt a másfél hónapot. De nem akarom tovább rontani a levegőt a bűntudatosságommal. Sajnálom, de tovább álok.-mondtam lehajtott fejjel.

-De hogy is rontod itt a levegőt. Tudjuk, hogy min mentél keresztül. Habár elég hülyén, és ostobán viselkedtél Bellával szemben, de attól te még a családunkhoz tartozol. És mi a családtagjaink mellett mindig kiállunk, legyen az jó vagy rossz dolog. Hidd el, egyszer azaz hamarosan minden rendben lesz. És újra boldogok lehettek majd, együtt.-mondta Carmen, miközben megölelt.

-Igaza van, Carmennek. Minden helyre fog majd jönni. Ígérd meg, hogy azért az esküvőmre eltolod az a mazochista képedet.-kért Tanya.

Aki végül is belátta, hogy nem én vagyok az a személy akibe ő szerelmes volt. Fél éve, hogy meg ismerkedett Patrickal, aki méltó férje lesz Tanyanak. Örülök, hogy Tanya is megtalálta a számára megfelelő társat. Ugyan is a Denali klánból egyedül ő neki nem volt még társa, és ezért is győzködött volna engem, hogy jöjjünk össze.

-Megígérem. Hát, akkor sziasztok, és köszönök mindent.-elköszönve a többiektől is, beültem az Ashton Martinomba, amit még akkor vettem amikor Bellával voltam....

S úgy döntöttem, hogy egy darabig járom a világot...

Vajon mit csinálhatsz most. Eszedbe jutok néha még? vagy már végleg kitöröltél az emlékeidből, s találtál magadnak valaki mást.Ha ez így igaz, nem mondom, hogy nem fáj, és hogy nem esik rosszul. De elfogadom, azt a tényt hogy te boldog vagy..

S ekkor, még nem is sejtettem, hogy pár hónapon belül..fenekestül felfordul majd az életem....

( Bella szemszög )

Ez a hét úgy elrepült, hogy reggel arra ébredtem, hogy a mai napra lettem meghívva Elenáék vacsorára.
A délelőttömet a munkával töltöttem ki, s délután hamarabb elkéredzkedtem, hogy időben eltudjak készülődni s valami elfogadhatóbb kinézetett varázsolhassak magamnak...

Kris ebben ment vacsorázni Elenákhoz

Két óra hosszas dűlőre jutás után, hogy mit is vegyek fel készen létben indultam Elena által megadott címre.
Megérkezve a megadott címhez, becsöngettem. Pár perc után Elena nyitott ajtót, s egy-egy puszival köszöntöttük egymást.
Miután beljebb invitált a házba, a szemem megakadt egy fényképen, ami egy házat ábrázolt. Alaposan végigpásztáztam a szemem a képen, amikor is nagyon is ismerősnek tűnt ez a kép. Mintha már láttam volna valahol. Csak azt nem tudom, hogy hol is láttam már.

Salvatore ház

 -Ez a Mystic Fallsi házunk a képen.-szólalt meg egy férfi hang mögülem.-Stefan, Stefan Salvatore. Te meg bizonyára Isabella.

-Igen. Isabella Swan, de csak Bella.-mutatkoztam be.

-Örvendek a szerencsének, Bella. Fáradjunk beljebb.

Ekkor beljebb invitáltak  a nappaliba, ahol a kis Izzy szaladt felém, egy rózsaszín kis ruhába.

-Beja, Beja.-nevetett hangosan, miközben az ölembe vettem.

-Szia, kicsim. Nagyon szép vagy. -nyomtam egy puszit az arcára, majd a körbe néztem a nappaliban.

-Hello. Az én nevem Kathriene Gilbert, de szólíts csak Kath-nek. És ő itt Damon Salvatore, a vőlegényem.-mutatkozottak be.

-Hello. Isabella Swan, de csak Bella.

Miután, bemutatkoztunk egymásnak, átvonultunk az étkezőbe, ahol Elena finomabbnál finomabb ételeket szolgált fel. S, közben beszélgetni kezdtünk. Nekik is elmeséltem, hogy miért vagyok itt Vegasban, és épp mit dolgozom.
Róla csak enyhe kis megjegyzést mondtam, miszerint nem tartott olyan sokáig a kapcsolatunk, mint ahogyan azt szerettük volna. De ennél többet, nem tudtam róla mondani.

Vacsora után, Izzy elálmosodott, így Stefan elvitte lefektetni.
Látva Stefant, ahogyan a kislánnyal játszadozott, magam elé képzeltem ahogyan Edward is így játszadozik a gyermekünkkel. De ezt a képzeletet gyorsan el hessegettem. Visszatérve a jelenbe, újra a festményt figyeltem meg. Ami most sem hagyott nyugodni, hogy honnan is ismerős.

-Ennyire tetszik ez a kép?-kérdezte Damon, fürkészve.

-Öm..igen. De nem csak ez az oka. Hanem, valahol mintha láttam volna már. De hogy, hol és mikor arra nem emlékszem.-mondtam, egy kissé csalódottan.

S rendezve az arcvonásaimat, mosolyt csaltam volna az arcomra, ha a hasamba nem nyílalt volna bele a fájdalom.

-Áááúúúú.-sikítottam fel a hasamat fogva, mire Damon utánam kapott, mentve a talajjal közeli találkozástól.

-Mi történt?-szaladtak ki a többiek a konyhából.

-Nem, tudom. Az előbb még a Salvatore házról készült képről beszélgettünk, majd a hasát fogva sikított fel.-halottam még Damon, hangját valahonnan mélyről, s elnyelt a sötétség.

-Bella, Bella!-szólítgatott egy ismerősen csengő hang.

-Víz..vizet.-nyögtem,rekedten.

Pár percen belül, Stefan jelent meg előttem egy pohár vízzel, amit meg is ittam. Körbe tekintve, észrevettem, hogy még mindig Elenáék vagyok, akik kérdő s egyben aggódó tekintettel néztek rám.

-Jobban vagy?-kérdezte Elena.

-Igen. Azt hiszem.-a felismeréstől, hogy a hasamba éles fájdalom nyílalt, a kezemet a hasamra helyeztem.

-A kicsi jól van.-szólalt meg Kath.

Akire kérdőn, s egyben döbbenten néztem. Hiszen, én nem is mondtam, hogy terhes vagyok.

-Honnan?-kérdeztem suttogva, miközben a kezemet a hasamra simítottam.

-Öm. Mennyit tudsz a fajtánkról?-tette fel a kérdést Damon.

-Mi? Milyen fajtátokról? Miről beszélsz?-kérdeztem, értetlenül.

-Tehát ezek szerint, s alapján semmit. Akkor gondolom, a gyerek apjáról sem tudod, a teljes igazságot.-jelentette ki Damon, mint sem kérdezte.

-Tudnia kell róla, hisz a gyereke is az félig meddig.-halottam Kathet.

-Miről kell, nekem tudnom? És mi az, hogy a gyerekem is az félig meddig? -kérdeztem, most már idegesen.

-Nos, szóval Bella mi vámpírok vagyunk.-szólalt meg Elena.

Mi, ez nem lehet. Ez most csak egy rossz vicc. Körbe néztem a nappaliban, hogy vajon merre lehet eldugva a kandi kamera, de sehol láttam.

-Ez jó vicc.-nevettem fel.

-Bella ez nem vicc.-mondta, Damon miközben végig a szemembe nézett.

Amitől, olyasmit éreztem egy pillanatra, mint ha hipnotizált volna.

-Ez meg mi volt? Mit csináltál?-kérdeztem Damontól.

-Hipnotizálni akartalak téged, de nem sikerült.-felelte.

-Mi? Mi az hogy hipnotizálni akartál? Még is mi, miért?

-Shh..nyugi Bella. Ne félj. Mi nem bántunk embereket.-nyugtatott volna Elena, miközben az egyik kezét a kezemre simította.

-Mégis hogy, nyugodjak meg amikor, közlitek velem, hogy tik vám...vámpírok vagytok. És, ráadásul Damon az előbb hipnotizálni akart volna.-fakadtam ki.-Ő...is olyan mint ti vagytok?

-Már mint kire gondolsz? Izzy-re? Ő csak félvámpír. Azaz, félig ember és félig vámpír.-mondta Elena.

-Nem ő rá gondoltam, ha nem a pici apjára.

-Igen. Mivel, a kicsi félig vámpír, és félig ember, és te ember vagy így csak is az apja vámpír. De, van még itt valami amit tudnod kell.-mondta Kath.

-Kath ne..-szóltak közbe, a fiúk és Elena egyszerre.

-Mégis mit kell még tudnom?-kérdeztem tőle.

-Nos, Elena is ember volt, akkor amikor terhes lett Stefantól. s amikor megszületett a kis Izzy, Elena meghalt volna, ha Stefan nem változtatja át őt, olyanná mint, amilyenek mi vagyunk.-válaszolta.

-Értem. Ha, most megbocsátotok. Hazamegyek. Kell, egy kis gondolkodási idő... hogy, hogyan tovább. Sziasztok.-köszöntem, el fogtam egy taxit, ami a szállodába vitt.

Kiszállva a szállodánál, egyenest a szobámba siettem, ahol magamra zárkózva dőltem le az ágyamra. Majd, egy pillanatra felkeltem az ágyról, s a szekrényhez lépve, kivettem Edward itt maradt ingét  s magamhoz szorítva dőltem vissza az ágyra,

-Tehát ez volt az a nagy titkod. Mért nem mondtad el? Talán attól tartottál, hogy kevésbé fogsz érdekelni, vagy félni fogok tőled, ha elmondod, az igazat magadról? Bár, itt lennél velem, és velem együtt örülhetnénk -eme kis csöppségnek. Már előre látom, hogy ugyan olyan bronz vörös haja lesz mint amilyen tiéd Edward. Hosszú idő, után csak most mertem kimondani a neved. Egyrészt még fáj, ha rád gondolok, de közben azt is tudom, és érzem hogy ez a kis csöppség aki itt bent növekszik -tettem a kezemet a hasamra- , kettőnkből van. Szeretlek Edward. Akár mi is vagy.... Vajon, most merre jársz? Gondolsz -e még rám? Vagy már, találtál valaki mást, aki mellett boldog vagy?......

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

13. fejezet

( Bella szemszög )

Ma egy hónapja, hogy megismertem Edwardot. Ezalatt az egy hónap alatt, úgy érzem magam mint aki hazaért. És mint akit kicseréltek. Edward előtt, visszahúzódó lány voltam, és nem is nagyon ismerkedtem másokkal. De ez ma már megváltozott. Ugyan is, megismertem őt, aki rabul ejtette a szívemet.
Ha vele vagyok, megszűnik a tér és idő, csak mi ketten vagyunk..
.
-Bella? Készen vagy már?-kiáltott be barátnőm, a fürdőbe.

-Igen, Rose.-tártam ki az ajtót előtte.

-Nagyon csinos vagy csajszi.-ölelt meg mosolyogva.

-Köszi. De te is nagyon szép vagy.

Felkapva, egy kis táskát lefelé vettük az irányt, a szálloda halljába, ahol épp a szálloda 50 éves megnyitása alapján estélyt tartottak. Amint a hallba értünk, a szemeimmel a fiúkat kerestem, ahogyan Rose is.

-Rose, Edwardék?-kérdeztem.

-Nem tudom, Bella. Én is épp őket keresem. De sehol sem látom őket. De ha valami nőcskével traccsol Emmett, akkor adok én neki.

Majd, végszóra előttünk is termettek a fiúk, akik elismerően pásztáztak végig bennünket. Edward az ajkaimhoz hajolva, közelebb húzott magához, s ajkait az enyémekre tapasztotta.

-El..képesztő..en nézel ki.-mondta, miközben a torkát köszörülte meg.

-Köszönöm. Te is nagyon jól festesz.-mondtam..miközben éreztem, hogy az arcomat elönti a pír.

Amin Em nagyon is jót derült, de hála Rosenak, aki a lábára lépett befogta a száját.

-Hölgyem, meg tisztelne egy tánccal?-kérdezte, Edward udvariasan meghajolva előttem.

-Természetes, igen uram!-válaszoltam, miközben pukedliztem előtte.

A kezemet a kezébe rakva, hagytam hadd vezessen a többi táncoló páros közé, és átadtuk magunkat a zenének s táncnak egyaránt.
Néha-néha Edward csókokat lopott, amikor más zene csendült fel a teremben. Mivel, egy kicsit szomjas voltam Edward elment nekem valami innivalót hozni. Így egyedül maradva, leültem az egyik asztalhoz és vártam, hogy visszatérjen Edward. Miközben őt vártam, egy kb..nálam három évvel idősebb férfi közeledett felém. Amikor közelebb ért hozzám, szólásra nyitotta a száját.

-Egy ilyen gyönyörű hölgy, mért ül így itt egyes-egyedül, amikor máshol és mást csinálhatna?-kérdezte nyájasan.

-Nem vagyok egyedül.-feleltem, s közben Edet lestem, várva hogy visszatérjen.

-Ha nem egyedül jött, vagy van itt akkor mért ül mégis egyedül itt? ..tudja, maga nagyon is felkeltette az érdeklődésemet. Nem táncolna velem?

-A párom, el ment, hogy valami italt hozzon nekem, és nem nem táncolnék magával, és nem is fogok. És ha most megbocsát.-fel álltam az asztaltól, és Rosalie-k keresésére siettem volna, ha ez az állat vissza nem rántott volna maga felé, a karomnál fogva.

-Na, ne ilyen hevesen szívem!-suttogta közel a füleimhez, miközben szorosabban húzott magához.

-Engedjen el! Jobban jár, ha elenged most azonnal!-kértem.

-Mért járnék én jobban, ha elengednélek szívi? Hiába kiáltoznál segítségért, senki sem segítene rajtad. Még az állítólagos barátod sem. Mert itt én vagyok a góré. És, jobb ha nem ellenkezel mert csak neked fog fájni.-mondta, egy gonosz mosollyal.

Istenem, Edward hol vagy? És hol vannak ilyenkor Rosek is? Most mihez, kezdjek? Ha valamit nem találok, ki gyorsan ez a mocskos állat..meg fog..meg fog...erőszakolni. Nem, ezt nem hagyhatom. Ahhoz, hogy eltudjak menekülni előle, ahhoz el kell hitetnem vele, hogy én is pont ugyanúgy akarom őt, mint ahogyan ő engem.

-Rendben. Akkor menjünk fel, a szobámba, és tégy a magadévá.-suttogtam a fülébe, minél hihetőbbé a tényeket, miszerint meggondoltam magam.

Amikor elfogadta azt a tényt, hogy miszerint, engedem, hogy a magáévá tegyen, a kezeimet összekulcsoltam az övéivel, s a lift felé vezettem magunkat.Hátra pillantva, Edward kétségbeesett, egyben dühös kérdő tekintetével találtam szemben magam. S talán, fájdalmat is láttam a szemében. Próbáltam megszakítani a szemkontaktusomat Edwarddal, de nem tudtam. A szemei nem engedték, hogy másfelé nézzek. Azt a fájdalmat, szomorúságot, és csalódást látni a szemeiben, fájt látnom.

De, ha nem így cselekszem, ahogyan most tervezem, akkor akár bántódásuk is eshet Edéknek. Amit nem hagyhatok. Nem, nem és nem. Miközben, már a liftet vártuk, ez a mocsok elkezdett taperolni. Amikor kinyílt a lift ajtaja tökön térdelve ezt a mocskot, hagytam a liftben.De karcolás nélkül nem úszhattam meg az tény, de legalább most sikerül elmenekülnöm.

Majd mit sem törődve a vérző karommal, Edward keresésére indultam akit a parkolóban értem útól, ahol a testvérei a kocsiban voltak.

-Edward! Edward!-kiáltottam utána, mire megállt.

Odasiettem hozzá, és szorosan a mellkasához bújtam, de Edward pár másodperc után eltaszított magától.

-Mégis miért? Hogy...én..azt hittem, hogy...á...a francba. Még is mit  gondolhattam volna?! Azt hittem, hogy te más vagy. Azt hittem, hogy én igazán érdekellek téged. De ahogy látom, és láttam az egészet, rosszul hittem. Hogy én mekkora egy barom vagyok. -mondta, és csak mondta.

Alig hogy felfogtam, amiket mondott totál bepipultam. Mert, nem várta meg mielőtt megmagyarázhattam volna, hogy mi is történt, ő meg úgy kezel mintha, valami út széli kis lotyó lennénk. Dühömben, felemeltem az egyik kezem, és lekevertem neki egyet.

-Ha azt hiszed, hogy soha egy pillanatra nem érdekeltél igazán, akkor nagyon is rosszul hitted. És, ha hagytad volna, hogy megmagyarázzam, hogy mit és miért tettem az imént, akkor érthetnéd. De te nem hagytad. Ahogyan te csalódtál bennem úgy én is benned. De tudod, mit. Akár érdekel téged, az ok hogy miért tettem azt, amit tettem, akár nem. Elmondom. -mondtam, a könnyeimmel küszködve.-Az a mocsok, megakart erőszakolni, és én nem ellenkezhettem mert különben bajod eshetett volna. Így vele mentem, de közben azon agyaltam, hogy hogyan is léphetnék meg tőle. Amikor megláttalak, és a szemedbe néztem, láttam, hogy eme tettemmel szenvedést okoztam neked, így mikor beléptünk a liftbe én tökön rúgtam azt a szemetet és rögvest utánad eredtem. Nem hagyhattam, hogy bántson téged. Mert féltettelek. Sajnálom. Köszönöm ezt az egy hónapot, amit veled tölthettem el. Boldogan és vidáman. Végre igazán ön magam lehettem, melletted. Soha nem fogom elfelejteni ezt a kis időt, amit veled töltöttem el. De azt, hogy meg sem hallgattál, mielőtt véleményt mondtál, és úgy beszéltél velem mintha, egy lotyó lennék. Nem tudom neked megbocsátani. Megbántottál Edward. Nem is kicsit. Ígérem, eltűnök az életedből, örökre. És, csak remélem, hogy megtalálod azt a személyt, akiben igazán meg tudsz majd bízni, ahogyan bennem nem tudtál. Ég veled Edward! S talán, majd egyszer egy szép napon, még újra lássuk egymást.

Fejeztem be a mondatom, majd egy 'utolsó' lágy, csókot nyomtam az ajkaira. S vissza indultam a szállodába, ahol sírva szaladtam be a szobámba. A szobámba érve, kulcsra zártam az ajtót, s az ágyamra dőlve, zokogva aludtam el.....

...három hónappal később...

Három hónap telt, el  azon bizonyos este óta, mikor őt és a testvéreit utoljára láttam. Egy ideig ő, hívott volna, de egyszer se vettem fel a telefont. Egyszerűen képtelen voltam felvenni. Pedig, hányszor azon voltam, hogy felveszem és lesz ami lesz. De akárhányszor megszólalt a telefon, és az ő nevét jelezte ki, meghátráltam.
Pedig, mennyire hiányzott az ölelése, az érintései, csókjai és a hangja.
De egyet tudtam, és biztos is voltam, hogy beleszerettem Edwardba. ...

Mivel, az elmúlt két hétben egyre gyakoriak voltak a rosszul léteim, így elmentem az orvoshoz...

A leleteimre várva, ámulattal néztem, a kislányt aki az anyukájával játszott. S vidáman kacarászott. Majd, a kislány szaladgálni kezdett, és mikor előttem szaladt el, engem figyelve összeakadtak a kis lábai, és elesett volna, ha gyorsan el nem kapom.

-Köszönöm. -köszönte meg hálálkodva az édesanyja.

-Nincs mit. Nagyon szép kis lány. Hogy hívják?-kérdeztem meg.

-Isabella..de csak Izzynek hívjuk.-felelte mosolyogva.

-Ó..milyen faragatlan vagyok. Bella vagyok.-mutatkoztam be.

-Semmi baj. Én meg Elena. .-mutatkozott be kedvesen.

Ekkor, az orvos jött ki aki a leleteimet a kezembe adva, gratulált. Nem értettem, hogy miért is gratulált, ezért rá is kérdeztem.

-Azért, mert ön Bella kisbabát vár. A magzat három és félhónapos.-felelte.

Mire, az ütőér is megállt bennem. Per pillanat azt sem tudtam, hogy most sírjak-e vagy nevessek. Megköszönve a doki segítségét, aki egy ultrahangos képet adott a kezemben, elköszöntem tőle, és kimentem. A váróban még ott volt Elena és a kis Izzy is. Odamenvén hozzájuk, köszöntem nekik és közöltem velük, hogy végeztem és megyek is.

-Nem lenne kedved velünk fagyizni? -kérdezte Elena.

Épp visszakozni akartam, mikor a kis Izzy könyörögve kérte, hogy én is menjek velük fagyizni. Egy ilyen édes kis csöppségnek nem tudtam ellenállni, így elfogadtam a meghívást...

Miután végeztek Elenáék, elmentünk fagyizni. De a fagyit, már csak a játszótéren fogyasztottuk el, ugyan is Izzy minden áron a játszótérre akart menni.

A játszótérre érve, míg Izzy csúszdázott,és homokozott addig mi Elenával egy kicsit közelebbről is megismertük egymást. Azt is megtudtam, hogy a férjével akit Stefannak hívják négy éve ismerik egymást, és három éve házasok. Csak ő épp dolgozik. Ő meg itthon maradt a kis lányukkal.
Megtudtam azt is,hogy Mystic Falls-ben laktak, és ott is ismerték meg egymást Stefannal. És a bátyjával Damonnal, aki az ő ikertestvérével Kathrinnel alkotnak egy párt. Én, is meséltem neki magamról. Hogy, hol éltem és hogy mióta lakok itt Las Vegasba. De róla nem tudtam mesélni, mert fáj rá gondolnom is, nem még beszélni is. Talán egyszer tudok majd róla beszélni, de most nem. Rágondolva, az arcomat ismét a hiány fájdalma torzította el, így megköszönve a meghívást, elköszöntem Elenáéktól akik megígértették, hogy a hétvégén elmegyek hozzájuk vacsorára.

Hazaérve, az ultrahangos papírt kivettem a táskámból, majd megkeresve egy képkeretet beleraktam az ultrahangos képet s a kezembe szorongatva, dőltem az ágyra, ahol a jövőn rágódtam.

Vajon, képes leszek egyedül felnevelni ezt a kis csöppséget? Vajon, jó anya leszek a kisbabámnak? Vajon, a kis babám találkozni fog majd valaha az apjával? Vajon, ha nem műveltem volna azt amit akkor azon az estén, akkor most együtt örülhetnénk, ő és én a gyermekünknek? Ehhez, és még más ilyesmi kérdések kavarodtak bennem, amikre még nem tudtam a válaszokat. ...

De talán idővel minden kérdésemre megtalálom a válaszokat, vagy mégsem?....

-A mami itt lesz veled, és vigyázni fogok rád. Megígérem. Szeretlek kicsim, ahogyan az apukádat is.....

"Izzy"- hát lehet ennek az édes kis lánynak ellen állni???

"Elena"-Izzy anyukája

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

12. fejezet

( Edward szemszög )

Egyrészről örültem a testvéreim látogatásának,  másrészt pedig utáltam. Igaz már nagyon hiányoztak, és a többiek is hiányoznak, de azért jobban örültem volna, ha Bella csak is velem foglalkozott volna egész idő alatt, és én is vele foglalkozhattam volna, nem pedig a lökött bátyámmal és Rosalieval. 
Az utóbbi személy viselkedése igazán meghökkentett. Az a kedvessége Bella iránt tiszta szívből jött felőle. A gondolatai is csak azt árulták el, hogy mennyire megkedvelte Bellát. 
Hát igen. Ő seperc alatt mindenkit az ujjai köré tud csavarni, ahogyan engem és a testvéreimet. Aminek örülök is, hogy ők elfogadják Bellát.

Az éjszaka is egy felülmúlhatatlan együttlétet élhettünk át a kedvesemmel. De félek, ha megtudja az igazat rólam, hogy mi is vagyok, undorodni és félni fog majd tőlem, amit nem szeretnék. De a legeslegjobban attól félnék,ha elhagyna és soha többé nem akarna maga mellett tudni. Amit meg is értenék. De tudom, hogy nem titkolhatom el előle, sokáig, hogy mi is vagyok. Hisz amit érzek iránta, az felülmúlhatatlan. 
Minden egyes porcikámmal szeretem, és imádom. Vagyis ahogyan Emmett mondaná, benőtt a fejem lágya. Miszerint én is szerelmes lettem. És, tudom, érzem hogy ő is érez irántam valamit. Talán az érzéseink kölcsönös. Ami ha igaz, boldoggá tenne. De ami mégis a legeslegjobban boldoggá tenne, az az, hogy velem maradna, azután is ha megtudja az igazat rólam és a családomról...

Végignéztem szerelmemen, aki még édesen aludt. Most is mind minden együtt létünk után, az arca kisimultabb, és nyugodtabb miközben alszik.
Amikor álmában először kimondta, hogy szeret, alig akartam elhinni amit hallottam. Azt hittem, hogy csak magamnak bemeséltem ezt a tényt, hogy Bella álmában az én nevemet suttogja, és hogy szeret. De ez szinte minden egyes együttlétünk után többször is elhangzott szerelmem szájából. S ilyenkor a szívemet valami melegség öntötte el. Tudni, hogy az álmában az én nevemet suttogja, és hogy szeret. De vajon ez a valóságban is igaz?

Lassan reggeledett  és egyúttal szerelmem is ébredezni kezdett. Amikor felébredt, reggelivel a tálcán ültem az ágyon szerelmem mellett. Aki lassacskán, de sikeresen kinyújtózkodott, majd felült az ágyon. Egy csókért nyújtózkodott  amit én készségesen meg is adtam neki.

-Jó reggelt kedvesem.-köszöntöttem, elválva az ajkaitól.-Készítettem neked reggelit.

-Hm...neked is jó reggelt. És köszönöm.-nyomott egy köszönöm csókot az ajkaimra.

Egymást megetetve  kikászálódtunk az ágyból, s közös zuhany után felöltözve, átmentünk az én szobába, ahol testvéreim már készen létbe vártak minket.
Majd elhagyva a szállodába, az én kocsimba ülve, Rose kérésére először vásárolni mentünk...

Miközben a lányok, különbözőknél csinosabb ruhákban mutatkoztak előttünk, Emmel mind a ketten, egyet értettünk abban, hogy ez a vásárlás sokkal jobban, és érdekesebben telik mind az eddig vásárlásai Rosenak és Alicenek. Mivel dél lett, így Emmel együtt betévedtünk az egyik ruhabolt melletti kávézóba, ami az mellett volt amelyikben Belláék voltak. Hogy, a látszatot megadjuk magunknak is rendeltünk egy-egy adag nagy tölcséres fagyit amit én majd Bellával fogok elfogyasztani.

Mielőtt a lányok beérhettek volna minket, két szőke csaj ki spécizett minket maguknak. El is tervezték, hogy hogyan is fognak majd bennünket felcsípni. Ezt az információt meg is osztottam Emmel, aki jót derült ezen az egészen. Amikor a mi asztalunkhoz értek, szólásra nyitotta az egyik szőke csaj a száját.

-Helló. Én Amanda vagyok, de hívjatok csak nyugodtan Amy-nek, vagy ahogyan tetszik-mutatkozott be, de nagyobb érdeklődését Emmett felé fordította, aki jót szórakozott az egészen.-ő pedig itt a barátnőm, Nicol..

-Sziasztok lányok. Én Emmett vagyok, ő pedig az öcsém E...

-Bocsi, de mind a ketten foglaltak vagyunk.-próbáltam volna őket lekoptatni, kevés sikerrel.

-Hm...szeretem, ha egy pasi foglalt.-mondta azt hiszem Amanda.

-Ahogyan én is.-nyalta meg a szája szélét Nicol.

Már épp, felállni készültem a székből amikor is megjelentek a lányok. Rose gondolatai ezerrel ordítottak a féltékenységtől, és a dühtől, amin  nem tudtam nem nevetni, de amikor ránéztem Bellára ő rajta is a féltékenységnek a jeleit láttam, mint Rosenak.

Hazudnék, ha ez nem esne jól. Így nem is hazudok. Örülök, hogy ilyen reakciót is kitudok váltani belőle. Amikor közelebb értek hozzánk, mind a ketten lerakva a földre a szatyrokat, a szőke cicababákat a hajuknál fogva ráncigálták ki a kávézóból, s majd egy-egy csattanást hallatva  ami annak a jele volt, hogy mind a ketten lekevertek egy-egy pofont a csajoknak. Majd visszatérve hozzánk, karba tett kézzel álltak meg az asztalnál.
Rosenak ezt a nem tetszetős nézését, és gondolatát már ismertem, de a Belláét nem. Ami meg is rémisztett egy kicsit.

-Elárulnátok, hogy mégis mi a francot akartak ezek a plasztik picsák?-kérdezte Bella féltékenyen.

-Mi semmit.-szólalt meg Emmett, kiegyenesedve ültében.

-Ja, és mi ezt pedig higgyük is el? Ugye ezt nem gondoltátok komolyan?-kérdezte Bella, morcosan.

-Tényleg nem akartunk mi semmit tőlük. Ők jöttek ide hozzánk, majd bemutatkoztak, és Emmett is bemutatkozott nekik, majd mielőtt Em, bemutathatott volna nekik engem, én közbeszóltam, hogy mi foglaltak vagyunk, mire ők erre még jobban teperni akartak. Már épp felálltam, hogy lelépjünk előlük, mikor megjelentetek ti. Aztán pedig már tudjátok, hogy mi volt. Ennyi.-mondtam.

A lányok egymásra néztek, majd beleegyezően bólintottak egyet, s helyet foglaltak mellettünk, és a fagyit kezdték el enni.
Rosalie gondolataiból, sikerült leszűrnöm, hogy mi most Emmel tepernünk kell mind addig, amíg meg nem bocsátanak minket. Addig, a semmi tapizás és csók nem is lesz, egyedül csak is a kezüket foghatjuk majd.
Hm...ez is valami.

Miután közösen elfogyasztottuk a fagyit, Bella kérésére a vidámparkba mentünk. Ahol Bella olyan sergőkre ültetett bennünket  ahol ha emberek lennénk még, biztosan rosszul lennénk, és félnénk is. De mivel nem vagyunk emberek így, nekünk semmi esély sincs arra, hogy bármi bajunk is legyen. Egyedül csak Bellát féltettem. Féltem, hogy véletlenül rosszul lesz majd. De nem. Egyáltalán nem lett rosszul. 
Egyszerűen hihetetlen ezen a lány. Mért kell neki, mindig mindenben más lennie? Ezt nem értem. De tény, hogy ez is tetszik benne. 

A céllövöldés játékoknál, szerencsére hagyta hogy én lőjek. Sikerült is egy nagy oroszlánt lőnöm neki. De, hogy mért pont az oroszlánt kérte, a nagy maci helyett, nem tudtam mind addig, amíg a fülembe nem súgta a fel nem tett kérdésemre.

-Azért kértem, hogy az oroszlánt, mert a viselkedésed és a személyiséged hasonlít egy oroszlánéhoz.-suttogta.

Érdekes, hogy mennyire eltalálta ezt a dolgot. De nem volt több a gondolkodásra, ugyanis Bella a tarkómnál fogva megragadott, majd az ajkait az enyémekre tapasztotta. Elsőnek lágyan becézgette az ajkaimat, majd szenvedélyesebben. Levegő vétel végett elszakadt az ajkaimtól, s miközben levegőt vett szólásra nyitottam a száját.

-Köszönöm, az oroszlánt, és ezt a csodás napot. Még soha életemben nem voltam vidámparkban. Ezért szerettem volna idejönni. Köszönöm. -mondta.

-Nem kell megköszönnöd. Én örülök, hogy boldoggá tehettelek. És annak is örülök, hogy velem osztottad meg elsőnek ezeket a nagyszerű élményeket.-mondtam, majd lehajoltam az ajkihoz és visszacsókoltam.

Ezután, Emmetéket megkeresve visszamentünk a szállodába  ahol én és Bella, a Bella szobájába távoztunk miután elköszöntünk a testvéreimtől.. Mivel, láttam Bellán, hogy fáradt így elküldtem fürdeni míg összedobtam neki valami vacsorát. Miután elkészültem a vacsorával, Bella is megfürdött, majd míg ő evett addig én is vettem egy gyors zuhanyt. Ezután együtt dőltünk le az ágyra, s Bella a mellkasomra feküdve, csókért nyújtózkodott, majd jó éjszakát kívánva elérte őt az álom. Csókot lehelvén a feje búbjára, őriztem álmát.....

De ekkor még nem is sejtvén, hogy .....

Unexpected Love - Váratlan Szerelem

11. fejezet

( Emmett szemszög )

Amint megtiszteltek bennünket, az én öcsipókom és az új húgicám, nagy mosolyra húztam a szám. Kitaláltam, egy pompás tervet hogy mivel is mehetek majd Edy fiú idegeire...

/*Edy fiú, jaj...hová lett a szende szüzes srác?! Ott látom, az ördögi Belluska mellett, most lesz neked jaj...*/ - Láttam Edy fiún, hogy éppen azon morfondírozik, hogy most mi van?! Alaposabban jól megnéztem Bellát, és meg kell, hogy mondjam az öcsipók ingében és abban a fekete csipkés alsóneműben jobban nézett ki, mint így felöltözve. Habár a kilátás most se rossz... - /*Hát, Edy fiú...nem csodálom, hogy a kis öreg ott lent alig bír magával, ha Bella melletted van. Mért nem tepered le, és teszed a magadévá itt és most?*/ - intéztem hozzá, az első kérdésemet. 
Mire egy rosszalló pillantást vetett felém. Mire a vigyor az ajkaimon még szélesebb lett.

-Na, és Bella hol ismerkedtetek meg egymással Eddel?-kérdezte az én Roseim. 

Erre én is hegyeztem a fülem, mert nagyon is érdekelt, hogy milyen pozícióban és, hogyan találkoztak az én galambocskáim..

-Erre én is kíváncsi vagyok...-szólaltam meg vigyorogva.

-Azt gondoltuk Emmett.-nézett ismét Edy fiú rosszallóan. 

-Edy fiú..erről a rosszallóan nézni Emmett bátyóra szokásodat elvetethetnéd.-szóltam rá.

-Te pedig a hülyeségeidet vetethetnéd el.

/*Ajajjaj...úgy látszik valaki nem kapta meg azt, amit akart. Nincs igazam?*/ - kérdeztem. Amire egy morgás volt a válasz. Tehát igen, igazam van.

-Inkább kezdem az elején, ha ez megfelel nektek.-szólalt meg Bella is.

Mire én igenes bólogatásba kezdtem.

-Pontosan ma két hete, hogy találkoztunk. Épp a szobámba készültem amikor is véletlenül beleütköztem Edwardba...

-Vagy nem épp fordítva?-kérdeztem huncutul, úgy hogy tudják én másra gondoltam.

De igazán meglepett, hogy Bella egyből kapcsolt, hogy mire akartam kilyukadni mire, elmosolyodott és szólásra nyitotta a száját, amikor is Edy fiú közbeszólt.

-Em, mért nem hagyod elmesélje a történetet ha már ennyire kíváncsi voltál rá?-kérdezte,  mogorván.

-Ne, hagyd csak Edward.-kacsintott rá Bells az öcskösre. 

Ez a kacsintás nekem sántított, dehogy mennyire is jól éreztem én azt, hogy sántít ez a kacsintás hamarosan ki is derült.

-Na, szóval... akkor inkább úgy mondom, hogy Edward ütközött belém, ami később elég sokszor meg is történt. De ezt bízom a te fantáziádra Emmett, hogy hányszor.-vigyorgott rám kajánul a húgi.

Magamban próbáltam számolgatni, hogy azóta mióta ismerik egymást hányszor is ütköztek egymásba úgy... majd, rövid idő után leesett, hogy ez csak egy ostoba poén volt. Amint észrevették, hogy leesett a tantusz Rose baby-mel együtt nevettek. 

Rendben, csak nevessetek.. most jön majd az igazi Emmett.

-És, milyen az öcsi az ágyban húgi?-kérdeztem.

-Olyan, amilyen te sose leszel.-vigyorodott el.

Hm...játszadozunk, játszadozunk?! Hát akkor játszunk.

-Igen? Honnan veszed, hogy az öcskös nálam jobb az ágyban, ha még nem is próbáltad ki velem, hogy milyen?-húzogattam a szemöldökömet, kíváncsian.

-Hát...öm...hallottam egy és pár dolgot arról, hogy milyen vagy az ágyban.-felelte.

Meghökkenve kérdőn néztem az öcskösre, hogy ezt ő honnan vette?!

-Na, mi az?! Elvitte "Anakin" a nyelvedet?-kérdezte Bella.

Erre a megnevezésre Edwardék még jobban kinevettek. De én sem tudtam visszafogni a nevetésem, mert pár másodperc elteltével nevetve kaptam fel Bellát az öcskös mellől, és megpörgettem.

-Üdv a családban húgi. Úgy látom, veled jól kifogok majd jönni. Legalább te nem vagy ilyen punnyadt mint az öcsi.
...
Majd, még egy jó ideig végig hülyéskedtünk a húgicámmal, mikor egyszer csak felállt és kiment a konyhába innivalóért. Utána ment az én drága szexis feleségem is, így egyedül maradtam Edyvel kettesben.

Mire, egy dal fogalmazódott meg bennem:

- /*Én és a kisöcsém 

Randalírozunk kettecskén 

Meg is jegyzik a csapatot

Emmett volt itt és az öcsipókja.

Én és a kisöcsém 

Randalírozunk kettecskén

Le is hozzák az újságok

Hogy Emmett  és az öcsipókja.

Ezt tették meg azt tették 

És különben is miért

Ők műsoroznak itt hol késik már a nulla hét

Mert mi vagyunk neked a gengszterek 

Akiktől óvod és félted a gyereket

Pedig ha egyenesben néznéd az életem

Akkor látnád hogy tulajdonképpen semmi sem

Az aminek előtte te gondoltad

És hosszú távú hitelt a pletykának adtál frigybe vágott szavammal szemben

De ne hidd hogy ezzel le rontod a kedvem

Mert nagy ívben teszek rá hogy mások mit szólnak ha egy csapat szöszi közt állok

A jelszavam az hogy megtehetem és meg is teszem

Na ezért járja a neten

Ezt tették meg azt tették 

És különben is mind

Ők műsoroznak itt hol késik már a nulla hét

Én és a kisöcsém 

Randalírozunk kettecskén 

Meg is jegyzik a csapatot

Emmett volt itt és az öcsipókja.

Én és a kisöcsém 

Randalírozunk kettecskén

Le is hozzák az újságok

Hogy Emmett és az öcsipókja.

Betették a lábuk a rendezvényre meg is megfagyott minden műanyag vére 

Pedig az ilyen bulikat mi pozitívan adjuk

Csak fölisszuk az összes ingyen piájuk

És a híres hölgyek udvarolnak nekünk

Annak a tudatában hogy néha velünk

A mulatozás bizony botrányba fullad

És már jön is a cím hajnalban másnap

Ezt tették meg azt tették 

És különben is miért

Ők műsoroznak itt hol késik már a nulla hét

Én és a kisöcsém 

Randalirozunk kettecskén 

Meg is jegyzik a csapatot

Emmett volt itt és az öcsipókja.

Én és a kisöcsém 

Randalirozunk kettecskén

Le is hozzák az újságok

Hogy Emmett és az öcsipókja.

Ezt tették meg azt tették 

És különben is miért

Ők műsoroznak itt hol késik már a nulla hét

Ha kérdésed van gyere fordulj hozzám 

És én nem vezetlek félre mint a kormány

A tálcám legálisan tömöm tele

De a nevemnek az utcán is van becsülete

Te meg kispestől a nyolcig mindenki tudja

Hogy Emmett még mindig a betondzsungelbe nyomja

És kicsi Emy vele van joban rosszban

Osztozunk a pénzen, a nőkön, a bajban

Mert együtt alapítottuk a La Maffiat 

És ami a familiát illeti tréfát nem ismerünk 

Ez a mi ügyünk

Ezenkívül semmi egy öltöny sem piknisz nekünk

Ezt tettük meg azt tettük 

És különben is miért

Mi műsorozunk itt hol késik már a nulla hét

Én és a kisöcsém 

Randalirozunk kettecskén 

Meg is jegyzik a csapatot

Emmett volt itt és az öcsipókja.

Én és a kisöcsém 

Randalirozunk kettecskén

Le is hozzák az újságok

Emmett volt itt és az öcsipókja

Én és a kisöcsém 

Randalirozunk kettecskén 

Meg is jegyzik a csapatot

Emmett volt itt és az öcsipókja.

Én és a kisöcsém 

Randalirozunk kettecskén

Le is hozzák az újságok

Hogy Emmett és az öcsipókja.

Ezt tették meg azt tették 

És különben is miért

Ők műsoroznak itt hol késik már a nulla hét

Én és a kisöcsém 

Randalirozunk kettecskén 

Meg is jegyzik a csapatot

Dopeman volt itt és a haverok.

Én és a kisöcsém 

Randalirozunk kettecskén

Le is hozzák az újságok

Hogy Emmett volt itt és az öcsipókja.

Én és a kisöcsém 

Randalirozunk kettecskén

Meg is jegyzik a csapatot 

Emmett volt itt és az öcsipókja

Én és a kisöcsém 

Randalirozunk kettecskén

Le is hozzák az újságok

Hogy Emmett volt itt és az öcsipókja. */ - ...

-Emmett te nem vagy normális, mondták már?-kérdezte Edy in már 2 000 000-szór.-És ezt te számolod is?

-Ja...mért ne?!-rántottam meg a vállam.

Majd egy kis idő elteltével, Bella álmosságra hivatkozva elköszönt tőlünk és a szobájába ment. Edward kamuilag kikísérte az ajtóig. Hegyezvén a fülemet, hogy halljak mindent hallgatózni kezdtem.

-Várj meg a szobádban, öt perc és nálad leszek.-hallottam az öcsihangját...

Aki már vissza is tért hozzánk.

-Az éjszakát Bellánál töltöm. Itt maradhattok, ha szeretnétek. De arra kérnélek benneteket, hogy ne tegyetek tönkre semmit. Rendben?-kérdezte.

-Olyannak ismersz te minket, hogy mindent tönkre teszünk?-kérdeztem értetlenül.

-Igen.

-Holnap várom, majd a szaftos részleteket az éjszakátokról, hacsak nem lépek majd át egy kis cukoré  vagy valami másért.-mondtam vigyorogva.

-Ha megmersz jelenni Bellánál, én letépem a fejed. Érthető?-kérdezte idegesen.

-Ne aggódj Edward, nem fog zavarni titeket. Ezt garantálhatom.-nézet rám az én feleségem rosszallóan.

Hm..ez hihetetlen, mindenki csak rosszallóan tud rám nézni?!

-Mért kell mindig a kisebbet bántani?-kérdeztem lefele görbülő szájjal.

-Én inkább már, itt sem vagyok. Sziasztok, és jó éjt.

-Nektek pedig jó szórakozást.-mondta Rose.

-Ja...és jó huncutkodást.

Ezután az öcskös elhagyta a szobát, és mivel csak is kettesben voltam az én feleségemmel...az egész éjszakát csak is szeretkezéssel töltöttük el. Legszívesebben addig addig szerelmeskednék vele, ameddig csak lehet és bírnánk....