24. fejezet
A réten
Tudtam, hogy nehéz lesz Edward és a testvérei mellett, úgy lennem, hogy ne fedjem fel magam. De hogy ennyire...
Főleg, meg hogy talán a sors fintora, vagy nem tudom, ismét mellé kerültem bioszon. Annyira vágytam arra, hogy újra megérintsen, és újra a karjaiban tartson...hogy majdnem elszóltam magam.Hogy én vagyok az Bella! De nem tehettem. Mivel megszereztem az ő képességét is, ami a gondolatolvasás volt. Bele hallgattam a gondolataiba, ami össze szorította a szívemet. Fájt, hogy ekkora fájdalmat okoztam neki. Ő volt az utolsó ember/vámpír ezen a földön akit bántani akartam volna. Minden egyes gondolatában én szerepeltem, már mint Bellaként. Hazudnék ha azt mondanám, nem örülök annak, hogy nem felejtett el.
De viszont annak nem örülök, hogy csak is szenvedést okoztam neki. Mikor rám mosolygott azzal a féloldalas mosolyával, engem is mosolygásra késztettet. De mikor visszafordította a tekintetét az ablak felé. Csalódott voltam. Szerettem volna még azokba a gyönyörű aranybarna szemekbe tekinteni...
Mikor az ebédlőben helyet foglaltunk, láttam őket ugyanannál az asztalnál, ahol mindig is ültek. De egyikük sem volt valami vidám. Mindannyiuk gondolata körülöttem járt...Will, próbált jobb kedvre deríteni, hogy adjuk a látszatot.De nem sok sikerrel járt. Mikor Jessica-ról kérdezett, hogy mi történhetett az orrával, azt mondtam neki:
-Biztosan neki szaladt egy ajtónak! Vagy telibe találta egy medicin labda.
Most nem mondhattam el neki az igazat, hogy én törtem be. Ugyan is a Cullenéknek jó a hallásuk, és akkor gyanakodni kezdenének, ahogy már így is kezdenek gyanakodni. Emmett viszont meghallotta, hogy mit mondtam, mert hangos nevetésbe kezdett. Ő tudta, hogy nem így volt. Meg kell próbálnom, nem keresni a társaságukat egy ideig.
Majd felálltam az asztaltól:
-Kint leszek a kocsinál.-mondtam Will-éknek, és kifelé vettem az irányt.
Edward mellett haladtam el, és még hallottam amint Jasper kérdez valamit tőle.
-Edward, elmondanád hogy mit tartasz annyira furcsának?-kérdezte Jasper.
-Lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de mintha ismerném valahonnan Marie-t, és az illata pedig olyan mint a Belláé.
-Ez már bennünk is fel rémlett, hogy valahonnan mintha ismernénk ezt a Marie-t, de az illata más. Nem frézia illatú, hanem rózsa illatú.-mondta.
Ajaj Bella! Valamit kezdened kell, mielőtt lelepleződsz hamarabb mint kéne. Még nem jött el az ideje annak, hogy megtudják,hogy ki is vagyok igazából. Amint kiértem a kocsimhoz, neki támaszkodtam az ajtajának. Láttam amint Edward kijött, felém nézett. /Nem, nem és nem.Nem lehet.Még nem./-bosszankodva magamba.
Ezt ő is hallhatta, mert kérdő tekintettel nézett rám.Rögtön elfordítottam a fejem más irányba. Hallottam a lépteit, amit felém irányított.Amint mellém ért, rá kaptam a tekintetem.
-Szia! Edward Cullen.-mutatkozott be.
-Öm...Helló. Be..Marie Scott.-mutatkoztam be én is.
Remek, ügyes vagy Bella. Majdnem leleplezted magad. Amikor a kezünk egymáshoz ért, ugyanaz az érzés fogott el, mint legelsőnek.Mikor megérintett.
-Ez a te kocsid?-kérdezte a kocsimat fixírozva.
-Igen. Az én kicsikém.-mosolyogtam rá.
-Tetszik.
-Köszi.
-Na, és hogy tetszik itt?-kérdezte.
-Sehogy.-feleltem egy fintor kíséretében.
Mire megeresztett egy mosolyt. */Bella is folyton ugyanígy fintorgott, ráadásul ő is felhúzta mindig az órát. Olyan aranyosan állt neki...Na tessék, már megint Bella./*-gondolta. Erre muszáj volt el fojtanom a mosolyomat.
-Ha nem veszed tolakodásnak, honnan költöztetek ide?-kérdezte meg.
-New York-ból. Ugyan is a szüleink évekkel ezelőtt meghaltak, így a bátyámmal és a menyasszonyával maradtam.-mondtam szomorúan.Csak hogy, ne gyanakodjon.
-Sajnálom a szüleidet.-mondta őszintén.
-Nincs semmi baj.Hiszen honnan tudhattad volna.-nevetettem fel keserűen.-Esetleg...á inkább hagyjuk...-kezdtem, de abba hagytam.
Mégis mi a fenét csinálsz Bella?! Hisz az előbb azt ígérted, hogy nem fogod keresni a társaságukat. Erre tessék, most meg elakarod hívni, hogy mutassa be neked Forksot.!-dorgáltam meg magam.
-Most, már ha elkezdted fejezd is be.-mondta.
-Oké...szóval, nem lenne kedved megmutatni a várost?-kérdeztem félénken.
Annyira megdöbbentette a kérdésem, hogy hirtelen nem tudott megszólalni sem. Gondolkozott rajta egy pár másodpercig, aztán megszólalt.
-Mért is ne. Szívesen megmutatom a várost.
-Tényleg? Én azt hittem, hogy nemet fogsz majd mondani.-mondtam.
-Tényleg szívesen körbe vezetlek téged Forksban.
-Rendben.Köszönöm. Mit szólnál a holnaphoz?-kérdeztem.
-Suli után?-kérdezte ő is.
-Akkor holnap suli után. Most viszont el kell, hogy búcsúzzak, mert jönnek a testvéreim.-mondtam.
Mert hallottam amint, Willék közelednek felénk.
-Rendben.
-Szia.-köszöntem.
-Szia.-köszönt ő is.
Majd beültem a kocsimba, amint ide érkeztek Willék is. Nem szóltunk egymáshoz az úton. Ők úgy voltak vele, hogy ez az én döntésem...Otthon felmentem a szobámba, és azon gondolkodtam, vajon meddig fogom tudni visszafognom magam,hogy nem szóljam el magam. Unatkoztam a szobámba, ezért úgy döntöttem, hogy el megyek sétálni. Lisaéknak csak annyit mondtam:
-Elmentem. Majd jövök.
Az erdő felé vettem az irányt.És futásnak eredtem. Ilyenkor minden mást kikapcsoltam. És csak a szél fújását érzékeltem. Egészen egy kis rétig futottam,ahol Edwardot láttam feküdni a közepén. Épp elakartam bújni a fák mögé, mikor megszólalt.
-Ki az?Ki van ott?-kérdezte.
-Csak én vagyok az.-sétáltam közelebb hozzá.
-Marie?-kérdezte.
-Igen. Bocsánat, ha megzavartalak. Nem is zavarok tovább.-fordultam volna vissza mikor utánam kiáltott.
-Ne, menj. Nem zavarsz.-mondta.
-Hát jó.-mondtam, majd leültem mellé.
-És, hogy kerültél ide?-kérdezte.
-Hát.. csak unatkoztam otthon, és úgy döntöttem, hogy sétálok egyet... és erre tévedtem. Te?
-Öm...én is unatkoztam otthon. És gondoltam kijövök ide. Mert ide szoktam jönni akkor, ha rossz kedvem van, vagy éppen gondolkodni szeretnék.-mondta.
-Á..akkor ez a te réted.-jelentettem ki.
-Mondhatni.-mosolygott.
-Igazán szép. Nem is szép, hanem inkább csodálatos.
-Igen az.
-Gondolom a barátnődnek is megmutattad már.-kérdeztem.
-Milyen barátnőmnek?-kérdezte.
-Hát...a suliban hallottam, amint rólad és egy lányról beszélgetnek, hogy volt köztetek valami.
-Hogy nem tudják be fogni a szájukat. Nem igaz, hogy nem tudnak magukkal foglalkozni.-lett egy kicsit mérges.
-Ne is törődj velük.-nyugtattam meg.
-Bocs, csak...-kezdte, de megakadt.
-Figyelj, nem akarok illetlen lenni, úgy hogy ha nem akarod elmondani akkor nem kell.
-Nem, nem vagy illetlen. Volt egy lány, akit mikor elsőnek megpillantottam, és a szemeibe tekintettem, elvesztem. Tudtam, hogy ő másabb mint a többi lány. Ő sokkal különb volt. Gyönyörű volt. A haja vörösesbarna színbe pompázott. A szeme gyönyörű csokoládé barna színűek voltak. Az arca igaz sápadt volt. De így is nagyon szép volt. Teljesen elkápráztatott. A mosolyával, a tekintetével, a viselkedésével és az egész lényével együtt.
-Ezek szerint beleszerettél.
-Igen. De sajnos későn jöttem rá. Ugyanis mielőtt bevallhattam volna neki, hogy mit érzek, meghalt a nagybátyja, és ő utána párhéttel később elment. És csak egy levelet hagyott maga után.
-Sajnálom.-csak ennyit tudtam mondani.-és ő?
-A levélbe azt írta, hogy ő is szeret. Vagy már inkább szeretett.De én még most is ugyanúgy érzek iránta.
Szeretett. Szerelmes volt belém.És még most is szeret. Ahogyan én is őt.
-Hidd el, ha igazán szeret téged, visszatér majd hozzád. Csak lehet, kell egy kis idő, míg feldolgozza az eseményeket.-nyugtattam.
-Reménykedem benne, hogy így lesz. És te? Mért vagy ilyen?Már mint mért viselkedsz elutasítóan másokkal?-kérdezte.
-Tudod, mint ahogy már mondtam elveszítettem a szüleimet.-erre bólintott.-Akkoriban volt egy barátom, akit szintén elveszítettem. És akkor megfogadtam, hogy többet soha, senkit nem engedek magamhoz közel. Mert akit túlságosan közel engedtem magamhoz, vagy cserben hagytak, vagy meghaltak.
-Sajnálom. Mikor Bella elment, hetekig nem mozdultam a szobájából, ugyanis hozzánk került mikor meghalt a nagybátyja.A szüleim, és a testvéreim is hiába próbáltak jobb kedvre deríteni, de nem sikerült. Mindenkit eltaszítottam magamtól. Ha Rosalie, a nővérem nem ordítja le a fejem, hogy ezt nem csinálhatom se velük sem a Esmeékkel, a szüleinkkel. Aztán újra suliba jártam, de élet kedvem nem volt. Ezért is voltam olyan reggel. Kérlek ne haragudj rám ezért.-kért.
-Dehogy haragszom. Megértelek. Mind a ketten, olyas valakit/valakiket vesztettünk el, akiket igazán szerettünk. De neked még mindig ott van az az esély, hogy visszakapod a szerelmed. Nem hiszem, hogy sokáig bírná nélküled.
-Köszönöm.Hogy elmesélted a történeted egy részét, és hogy meghallgattál.
-Én köszönöm.
-De azt hiszem ideje lenne hazamennünk.Mert már későre jár.-mosolygott rám.
-Igen. ideje lenne.-válaszoltam én is mosolyogva.
Majd felsegített a fűből, és haza kísért. Miközben hazafelé sétáltunk, megkérdezte, hogy mi a kedvenc virágom, mik a kedvenc ételeim, milyen típusú zenéket kedvelek. Mikor már a házunk előtt álltunk, megbeszéltük, hogy holnap én kérdezek, ő pedig válaszolgat majd a kérdésekre, amit szándékozni fogok feltenni a számára.
-Hát...megérkeztünk.Akkor holnap találkozunk a suliban.
-Igen. Jó éjt Marie!-köszönt el mosolyogva.
-Jó éjt Edward!-köszöntem el én is tőle, majd beléptem az ajtón.
Will és Lisa akik a nappaliban tévéztek csak vigyorogtak.Tehát már tudják, hogy hol és kivel voltam.
-Jó éjt!-köszöntem nekik, majd a szobámba vonultam.
Fogtam a neszesszeremet, és zuhanyozni indultam a fürdőbe...
Miután megtörölköztem, fölvettem a pizsit, befeküdtem a hatalmas nagy ágyba. Kis idő után a boldog álmok világába kerültem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése