Gentle Love - Gyengéd Szerelem

XIX. fejezet

(Edward szemszög)

   Az együtt töltött éjszaka szerelmemmel, maga volt a leges legszebb éjszaka. Lehunyva a szemeimet, szinte hihetetlennek hangzik, hogy tényleg megtettük, testileg is eggyé váltunk.

  De mikor a szemeimet kitárom, akkor már nem tűnik hihetetlennek az, ami ezelőtt két órája történt. Mert érzem meleg – puha, finom bőrét mely az enyémhez simul. Hallom szíve halk egyenletes dobbanását. Érzem a csodás frézia illatát, melyet boldogan lélegzem be.

Mielőtt Bellával találkozhattam volna, néha – néha eljátszogattam azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha nekem is lenne egy olyan személy az életemben, mint például: Carlisle-nak Esme… 
Ha, én is úgy ölelhetnék és csókolhatnék valakit, ahogyan ők teszik egymással. Szerelmes szavak hallatán, mindig mosolygásra késztetném őt. Ha a nap minden percében érezhetném a közelségét, illatát és hallhatnám gyönyörű hangját.

Esmének igaza volt. Igaza volt abban, hogy hamarosan én is megtalálom majd azt a személyt, kiért mindent megtennék. Akit tiszta szerelemmel fogok majd tudni, szeretni.

Boldog vagyok amiért, azaz angyal ki itt fekszik a karjaim között, engem választott. Ennél szebb ajándékot, soha napján se kaphattam volna. Tulajdonképpen nem is kellett volna más, csak is ő.

Tudtam, hogy még ébren van. Ezért a neki írt dalt kezdtem el halkan dudorászni, miközben a kezeimmel a hátát simogattam.

-       Sajnálom, hogy úgy beszéltem veled. –tornázta magát feljebb szerelmem az ölelésemben, majd az egyik kezével végig simított az arcomon.

-       Nincs mit sajnálnod. –fogtam az ujjam közé az állát, miközben a tekintetemet az övébe mélyesztettem. – Igaz, hogy tudtam róla. De én úgy gondoltam, mivel ez nem ez én titkom így nem mondom el neked azt, hogy kik az igazi szüleid.

-       Tudom. Csak… csak mikor azzal kellett szembesülnöm, hogy akiket eddig a szüleimnek hittem, azok nem is az igazi szüleim. És amikor rájöttem arra, hogy te is tudod az igazat, akkor csalódott voltam és átvertnek éreztem magam. S az helyet, hogy hagytam volna, megmagyarázd miért nem mondtad el, elrohantam. Nem akartalak meghallgatni. –állta a tekintetemet, majd tovább folytatta. –De amikor utánam jöttél és én hiába kértelek, hogy hagyj, te mégse mentél el. Itt maradtál velem. Amire leges legbelül vágytam a legjobban. Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni.

-       Reménykedtem abban, hogy amikor megöleltelek nem fogsz ellökni magadtól. Fájt látnom, hogy megbántottalak. Pedig az ég adta világon, szándékomban sem lettem volna képes neked fájdalmat okozni. De, még is megtettem. Kérlek, bocsáss meg nekem.

-       Nem kell bocsánatod kérned. –felelte, őszinte mosollyal az ajkain.

-       Szeretlek Bella. –suttogtam a vallomásomat az ajkai közé.

Majd az ajkaimat az övére helyezve vettem birtokba, s hagytuk, hogy az egymás iránt vágyaink elhatalmaskodjanak rajtunk a csillagos ég alatt…

A nap lassan felkelni látszódott, aminek a fényűző sugaraira szerelmem is ébredezni kezdett.

- Jó reggelt napfény. –köszöntött egy édes mosollyal, és láttam a szemében a csodálatot. Melyre a gyémántként ragyogó testemre fogtam.

-       Jó reggelt szerelmem. –leheltem csókot ajkaira.

-       Nem akarok haza menni. Igazából egyedül is csak veled szeretnék, lennék kettesben. –mondta, miközben öltözködni kezdtünk.

Amikor ő öltözni kezdett, képtelen voltam elfordulni tőle, mert ha továbbra is a szemeim előtt ölti magára a ruháit, akkor biztosan, hogy még egy jó darabig el nem mozdulnánk innen. Akármennyire is szerettem volna vele még itt lenni, mégsem lehetett. Hiszen neki ennie is kéne valamit. S ráadásul, valami tisztább ruha se ártana nekünk.

-       Mit szólná hozzá, hogyha elutaznánk? Csak te és én. –vázoltam fel ezt a hirtelen tervet, ami rögvest az eszembe jutott.

-       Örülnék neki. Semmi másra nem vágyok, mint hogy veled lehessek. –bújt az ölelésembe.

-       Ahogyan én sem vágyok másra, minthogy velem légy. –nyomtam egy apró csókot a homlokára.

Majd, felkapva szerelmemet a hátamra rohantam haza.

Otthon mindenki, még Temperence és Seeley csak is minket vártak. Hazudnék, ha szerelmem kicsattanó örömmel vizslatta kettejüket.

Az ők gondolataikba olvasva, elhittem nekik, hogy mennyire bánják azt, hogy eddig titkolták Bella előtt az igazságot. Ahogyan azt is tudtam a gondolataikból, hogy mennyire fáj nekik, szerelmem viselkedése feléjük.

Együtt éreztem velük, azonban mégis szerelmem mellett állok. Mert szeretem, és szüksége van rám. Ahogyan nekem is ő rá, pont úgy, mint az embernek a levegőre. 

Alice eközben gondolatba üzent, hogy tiszta ruhát már mind a kettőnk számára készített elő, a szobámba. Ahogyan az utazásunkra is csomagolt be a bőröndökbe, amit már volt szíves a kocsim csomagtartójába betenni. Ezért a cselekedetéért, hálás pillantásokat küldtem felé. S elterveztem, hogy ha majd hazatérünk, elmegyek vele vásárolni. 
Amint a jövőbe pillantott, a gondolatai már ezerrel pörögtek arról, hogy mennyi mindent fogunk majd venni.

-       Bella, kicsikém. –lépett volna Tempi szerelmemhez, de ő ahelyett, hogy hagyta volna, hogy közelebb érjen hozzá, felszaladt az emeletre. 

A vámpír mivoltomnak köszönhetően, hallottam amint az én szobámba ment.

-       Időre van még szüksége ahhoz, hogy megbékéljen a mostani helyzettel. Ezért is döntöttünk úgy, hogy kettesben elutazunk egy pár napra. –jelentettem ki, mire bár szomorúan, de mégis bólintva jelezték… elfogadják a döntésünket.

Szerelmem után menve, a lépcsőnél álló Esme a vállamra téve az egyik kezét, üzente gondolata, hogy: - Büszke vagyok rád Edward!

Jól esett, hogy rájuk mindig számíthatok.

-       Kérlek, vigyázz rá! –szólt utánam Seeley.

-       Ez csak természetes. –válaszoltam, majd folytatván az utamat a szobám-felém, hagytam el a nappalit. 

Ahonnan, pár perccel később Tempiék elindultak hazafelé.

A szobámba érve, szerelmemet az erkélyem ajtajánál találtam, amint az erdőt szemléli. Mögé érve, a karjaimat a derekára csúsztattam, majd az államat pedig a vállán pihentettem. Hosszú perceken át csak így álltunk, és az előttünk szétterülő sok fát figyeltük.

Miután kiszemléltük magunkat a tájban, egy apró csók váltása után Bellát előre küldtem fürdeni. Majd amikor ő végzet, én is vettem egy gyors zuhanyt.

Amint mind a ketten végeztünk a szokásos teendőikkel, és frissen felöltöztünk kezünket összekulcsolva mentünk le a többiekhez. Kiktől már búcsúzkodni is kezdtünk. Igaz Emmett, nem hagyhatta ki azt a beszólást, hogy minden kis szaftos részletről azonnali beszámolót kér. Mire, Bella egy frappáns válasszal visszaszólt neki.

-       Minden egyes pillanatot megörökítünk egy kamerával, s még a kedvedért képeket is készítünk majd. –kacsintott szerelmem bátyámra, kinek a szemei úgy csillogtak, mint ahogyan Adamnek szokott, amikor valami ajándékot kap.

-       Nekem van a világon a leges legjobb húgocskám. –ölelte magához szerelmemet bátyám.

-       Én is szeretlek bátyus, de ha lehet, ne nyomj össze. –viszonozta az ölelését.

Majd sorjában mindenkitől elbúcsúzkodtunk. Akik csak egyetlen mondattal köszöntek el tőlünk.

-       Érezzétek jól magatokat.

A kocsimhoz menet, még húgom gondolatba megüzente, hogy lefoglalt a számunkra két repülőjegyet, egy kölcsönautót és egy szállodai lakosztály Stockholmban. Mert Bella oda szeretne menni. Kicsit furcsálltam a dolgot, hogy miért épp Stockholmot választotta szerelmem, de úgy voltam vele, hogy majd rákérdezek ennek okára.

  Beszállva a kocsiba egy utolsót integettünk, majd összekulcsolva ujjainkat, indítottam is. S csak remélni tudtam, hogy az előttünk lévő napjaink békésen – boldogan és felejthetetlen emlék lesz mind a kettőnk számára.