Gentle Love - Gyengéd Szerelem

VII. fejezet

( Bella szemszög )

Reggel valami csoda folytán mosollyal az arcomon ébredtem fel, ami felettébb furcsa volt számomra. Meg még az is, hogy egyáltalán nem zavart, és nem is érdekelt. 

Amíg elvégeztem a reggeli teendőimet, fütyörésztem.  A lépcsőn lebattyogva is dúdolgatni volt kedvem.  Reggeli közben Seeley szóvá is tette, hogy milyen furcsa vagyok. Mármint, hogy rég nem látott ilyen vidámnak. És azt is megemlítette, hogy bizonyára ennek az oka egy bizonyos férfi személy, aki tippje szerint nem más, mint Edward Cullen , Dr. Cullen fia, amit én zavartan nevetségesnek tituláltam. Még hogy Edward miatt vagyok ilyen vidám!... 
Jó, jó, bevallom, ő miatta érzem magam vidámabbnak, attól hogy ma újra találkozhatom vele. Ez boldogsággal öntött el. 

 A reggelinket elfogyasztván, Seeley-vel már indultunk is az iskolába, ahol amint megérkeztünk Alice és Rose már szimpla barátnőként köszöntöttek.

- Szia! –köszöntött Edward azon a bársonyos hangján, amely most is megborzongatott.

- Szia! Vagyis sziasztok! –köszöntöttem én is őket.

- Bella, mit szólnál ahhoz, ha ma ejtenénk meg azt a vásárlást, amit még a múlthéten beszéltünk meg? –tette fel a kérdését Alice.

- Hm... ma? Hát nem is tudom. Az a helyzet, hogy nekem kettőkor a munkahelyemen kell lennem –mondtam, zavartan.

- Mi lenne akkor, ha most mindannyian így együtt kihagynánk a mai napot az iskolában. Majd Carlisle-t megkérjük, hogy adjon igazolást nekünk. Na, mit szóltok? –tette fel a kérdést Emmett, mire csönd telepedett a kis társaságra.

- Em, jól értettem azt, amit te javasoltál itt az imént? –kérdezte meg Jasper, kissé megilletődve.

-Igen, jól értetted –mondta.

Elképzeltem, amint nagy büszkén karba tett kézzel, kihúzva magát áll tőlem alig két méterre, már amennyire képes voltam elképzelni Őt.

- Hogy te neked micsoda fantasztikus ötleteid vannak, néha macikám. –kuncogott Rosalie. –Részemről rendben.

- Akkor te is jössz Jazz, meg te is Edward –szólalt meg Alice mosolygással a hangjában.

- Neked jó így, Bella? –kérdezték egyszerre.

Uhh... nos, vagy igent mondok Em javaslatára, miszerint hagyjuk ki a mai napon az iskolát, vagy nemet mondok, és ezzel megbántom majd őket.  De mivel egyáltalán nem akarom őket megbántani, így úgy döntöttem, hogy elfogadom Em javaslatát.

-          Részemről is rendben –feleltem.

Majd mivel Rosalie a saját kocsijával jött, amiről kiderült, hogy egy piros BMW, mi csajok az ő kocsijával mentünk a Seattle-be vezető plázába, míg a fiúk utánunk jöttek Edward fekete Aston Martin-jával. 
Hm... az egyik kocsi jobb, mint a másik. Emlékszem, régebben mennyire oda voltam a kocsikért, és a motorokért egyaránt. Mivel még emlékeim szerint egy kicsit hosszú az út Seattle-ig, megkérdeztem Rose-t, hogy nincs–e kedve kicsit versenyezni a fiúkkal. Mire Alice pár másodperccel később nevetve kérte Rose-t, hogy mondjon igent a kérésemnek. 

-          De akkor neked kell közölnöd a fiúkkal a kérésedet –mondta Rose.

Bólintva jeleztem, hogy oké. Átadta a telefonját, amin hallatszott  hogy kicseng a másik telefon. Pár perc után fel is vették a fiúk a készüléket.

- Mondjad Rose! –ismertem fel Edward hangját.

- Bella vagyok –szóltam bele.

- Óh... valami baj van? –kérdezte aggodalmasan.

- Nem, dehogyis. Csak azt szeretnénk kérdezni, hogy benne lennétek –e egy versenyben Seattle-ig? –tettem fel a kérdést.

Pár perc szünet után beleegyezve a versenybe tettük le a készüléket, amit vissza is adtam Rose-nak. Majd csak azon kaptam magam, hogy már kezdetét is vette a verseny mi lányok, és a fiúk között.

Miközben, utasításokkal bombáztam Rose-t, hogy mikor taposson rá a gázra, és mikor fékezzen le, egy régi emlék jutott az eszembe...

/*Miközben egészen biztosan megbizonyosodtam arról, hogy anyáék alszanak. Benéztem húgom szobájába, és Ő az igazak álmát aludta. Halkan - csendben mentem le a lépcsőn, majd az ajtóhoz érve belebújtam a fekete tornacsukámba, és a fekete bőrdzsekimbe, levetettem a fogasról az én kicsikémnek a kulcsát, majd kiosonva a házból, mentem a garázsba, ahol az én fekete Corvette Chevrolettem állt, ami 6, 2 literes, V8-assal szerelt, 505 lóerős, hétliteres erőművel büszkélkedő Z06-hoz és a típus zászlójához, a ZR1-hez is, amelyben az LS9 kódnévvel illetett, kompresszoros, 638 lóerős V8-as.  

Végig simítva a kicsikémen pattantam be, majd a kulcsot beleigazítva a helyére fordítottam el, s hajtottam ki a garázsból. Szerencsémre apa az én kocsimba is tetettet egy automatikus kapunyitó távirányítót, amit megnyomva a kapu rövid időn belül ki is nyílt. Amint elhagytam a házunkat, rá is tapostam a gázpedálra, s hajtottam is egyenesen az autópályára. Ugyanis a szüleim tudta nélkül, autó versenyezni lógtam ki a házból. Megérkezve a pályára, a srácok már vártak rám. Leparkolva, a szokásos helyemre, kipattanva a kocsimból, sétáltak oda hozzájuk.

-          Szia Bella! Azt hittük, hogy már nem is jössz. –mondta nevetve Brian, akinek szeme kék, a haja szökés barna, magas, szálkás, de igencsak helyes pasi. 

Szerencséje van barátnőmnek Ashley-nek, hogy ilyen pasija van, mint Brian. És ez fordítva is igaz. Hiszen barátnőm, a szőke göndör hajával, és zöld szemeivel az összes fiút magába bolondította már. Ő szerinte, ez a feltételezésem tiszta ostobaság, és vele ellentétben a fiúk jobban buknak rám, mint ő rá, bármikor is. Na, ezt hívják önnegatív becsmérlésnek.

-          Haha... vicces volt Bree... –ilyenkor, mikor vicces hangulatában van, mindig le Bree-zem.

Ezután köszöntem a többieknek is, majd mikor mindenki visszaszállt a verdájába, Ashley már el is indította a versenyt.

Egyszerre lőttünk ki, s rátaposva a gázra hajtottunk mind a győzelemért. A verseny elején Brian és Alex, na meg egy ismeretlen fekete Ashton Martin voltak az élen, míg én valahol az ötödik és a hatodik lehettem. Tartva ezt a helyet, egy darabig, át tértem a negyedik helyre, ahol a három eddig legjobb kocsi még mindig az első háromban voltak.... 

A futam végéhez érve meguntam, hogy még mindig a negyedik helyen vagyok, így rátaposva a gázra kezdtem el megelőzni, az előttem lévő csoda járgányokat. Mikor elhaladtam Alex és Brian mellett, nevetve figyelhettem meg, amint mérgükben a kormányukra csapnak rá, amiért megint megelőztem őket.

S így én és a fekete Ashton Martin kocsi vetélkedtünk az első helyért. Magamban igencsak gratuláltam a verda tulajdonosának, amiért ilyen jól versenyezik. S hogy majdnem sikerült is neki legyőzni... de csak majdnem. 
Ugyan is egy km –re a céltól, még jobban rátapostam a gázra, ezzel le is hagyva versenytársamat.

-          Ez az! –nevettem fel magamban. –Sikerült.

Majd még egy kört téve a pályán parkoltam le Brian kocsija mellé, aki kissé bosszankodva, de gratulált nekem, ahogyan a többiek is. De a tekintettemmel az Ashton Martin kocsit kerestem, de csalódottan vettem tudomásul, hogy már nincs itt.

- Nem tudjátok, hogy...

- De, elment már. Ide adta a zsozsót, majd mondta, hogy adjam át ezt a cetlit –mondta, Ashley.

A kezembe véve a cetlit, úgy döntöttem, hogy majd otthon megnézem, hogy mi áll benne. Ezzel mellőzve barátnőm kíváncsiságát. 

Még egy kis ideig a verseny eseményeiről beszélgettünk, aztán elköszönve mindenkitől hazamentem, ahol beállva a garázsba osontam vissza a házba, pont úgy, mint egy profi betörő. A konyhába mentem először, ahonnan a hűtőből kivettem egy palack ásványvizet, majd felmentem a szobámba, ahol ledobálva magamról a ruháimat, vettem elő a pizsamámat, s belépve a fürdőbe úgy döntöttem, hogy most zuhanyozni fogok.
 Amint végeztem a zuhanyzással, és megtörölköztem, magamra kaptam gyorsan a pizsamámat, majd visszatérve a szobámba, befeküdtem az ágyamba. De mivel, nem hagyott nyugodni, hogy mi is állhat abban a kis papír fecnibe, kibújva a takaróm alól a nadrágomért nyúltam, ahonnan kivettem a hátsózsebéből a kis cetlit, visszadőltem az ágyra, ismételten magamra húzva a takarómat, majd elolvastam a rövid kis üzenetet.

„Bár a becsületemet sértette az, hogy egy lány győzött le, mégis megtisztelő, hogy egy ilyen remek versenyzővel versenyezhettem. Köszönöm, ezt a remek élményt, soha nem felejtem, és csak remélni tudom, hogy még egyszer újra találkozhatom kegyeddel.

E.”

Hm... milyen rejtélyes ez a srác. Hogy ezt honnan is gondolom? Onnan, hogy mivel a becsületét sértettem, mivel én lány vagyok így ő csak is a hím negyedek közé tartozhat. E... Eden? Eric? Edmund? Mi is lehet a neve? Egyben biztos voltam, hogy bizonyára másfajta srác, nem úgy, mint a többi.

Nem tudom, honnan vettem most ezt a szokást, de megszagoltam a levelet, melynek napfény illata volt. Lehet, hogy ez Ashley-ről ragadt rám? Több mint valószínű. Leoltva az éjjeli lámpámat, a tenyereim közé véve a kis üzenetet, boldog mosolyra húztam ajkaimat.

-          Én is remélem, hogy újra találkozhatom veled E. –suttogtam bele az éjszakába, majd éreztem amint, az álmosság átveszi rajtam az uralmat....*/

Visszatérve a jelenbe azon kaptam magam, észre hogy Rose és Alice éljenezve pacsiztak le egymással, amiért legyőztük a fiúkat.

- Gratulálok, Rose. –mondtam mosolyogva.

-Köszönöm Bella. Eddig még soha, egy alkalommal se tudtam legyőzni a bátyámat, de a te segítségeddel sikerült –mondta, Rose megölelve engem, miután kiszálltunk a BMW-ből.

Miután ki ölelkeztük magunkat, megérkeztek a fiúk is. Akik igencsak döbbenten álltak, ahhoz hogy Rose leelőzte őket, főleg meg Edward.

- Gratulálok Rose. Ügyes voltál –mondták elismerően.

- Köszönöm fiúk, de ez Bella érdeme, ugyanis nélküle nem tudtalak volna legyőzni most sem Edward –mondta Rose.

Éreztem, hogy az arcomat pír lepi el.

- Wáó... nocsak – nocsak, Bella. Honnan értesz te az ilyenhez? –kérdezte meg Emmett.

-Nos, hát... izé ... Mielőtt elvesztettem volna a látásomat, én magam is versenyeztem egy párszor a barátaimmal. Sok forma 1 - et és rally versenyt néztem. A kocsik, meg a motorok nagy szenvedéllyel voltak rám. Innen is tudtam, hogy mit mikor s hogyan kell tenni –feleltem kicsit zavartan.

Mindeközben éreztem magamon Edward pillantását, vagy is legalább is így éreztem.

- Na, jól van gyerekek. Majd máskor Bella elmeséli a versenyzős korszakát, ha úgy akarja. De mi most tudtommal vásárolni jöttünk ide. Úgyhogy irány a plázába –utasított minket Alice.

- Igenis törzsőrmester úr –feleltük kórusba.

Mind annyiunkból előtört a kacagás. Majd a lányok belém karoltak, és húztak maguk után a temérdek ruha és cipő mennyiség felé...

Rövid idő múltán Alice egy kék ruhát nyomva a kezeimbe tolt befele az öltözőfülkébe, ahol sok ügyetlenkedések, és káromkodások után sikerült magamra ügyeskedni. De mivel cipzáros volt hátulról a ruha rajtam, így segítségre volt szükségem.  Elhúzva a próba fülke, függönyét szólítgattam a lányokat, de egyikük se jelentkezett. Vajon hova a fészkes fenében lehetnek? Hiszen az előbb még itt a fülke előtt hallottam a hangjukat.

-          Csajok, nem segítenétek felhúzni a cipzárt a ruhámon? –kérdeztem, mire egy hideg érintést éreztem meg a hátamon, amint végig simított a csupasz felületen.  

Bár, kicsit beleborzongtam a hűvös érintésbe, mégis élveztem. Amint a hűvös érintések tulajdonosa egyre közelebb húzott, magához megéreztem azt a csodás napfény illatot, amit azon a papírfecnin is éreztem.  De, nem lehet ő az... Bizonyára csak azt akarom, hogy ő legyen az...

- Edward... - suttogtam a nevét. –Te... te mit keresel itt? S hol van Rose és Alice?

- Nem tudom... –suttogta az ajkaimhoz közel......