Gentle Love - Gyengéd Szerelem

X. fejezet

( Bella szemszög )

Azt hiszem, soha nem leszek képes felfogni, hogy hogyan lehet ilyen hiperaktív kis energiabomba egy olyan ember, mint Alice.  Elképzelve őt  kissé alacsony szerűségnek... más néven pici hasonló testalkatú lehet. Haja, inkább rövid, tüsi és fekete színben pompázhat, mint sem hosszabban és világosabban.

Bizonyára akkor kérhetett el nénikémtől, amikor egy pohár vízért ment le a konyhába...

Vajon miért ilyen kedves velem? És a családja is, miért kedvesek velem? Erre a kérdésre talán idővel majd megkapom a választ, vagy majd megértem.

De egyben biztos vagyok, hogy ők másabbak, mint a többi ember. Számomra ők egy nagy, összetartó család. Legalábbis én így érzem.

Amikor Alice-el megérkeztünk hozzájuk, és Edward köszönt nekem, nem tudom, mi vezérelt, de úgy éreztem akkor, abban a percben meg kell, hogy öleljem őt. Vágytam az ölelő karjaira.

Azóta az eset óta mikor elmeséltem neki a szüleim és a kis húgom elvesztése történetét, és hogyha nem lennének azok a kis tündérkék az oviban, akkor bizonyára én sem itt lennék. Sokkal jobban és felszabadultabban érzem magam a közelében. 
Bár egy részemmel tiltakozom az ellen, hogy közelebb kerüljek hozzá, és a családjához, mégis ott van az a bizonyos „kötődés”, melynek a miértjét még nem értem.

Kissé belepirultam Emmett beszólásán, miszerint elrabolt egy „szőke herceg, fehér lovon”, és egyedül hagytam Edwardot.  Ebben a pillanatban örültem annak, hogy nem láttam az arcukat, amint észrevették a pipaccsá vált arcomat.

Ez eset alkalom adtán örültem, hogy megismerhettem Tanya-t és családját. Tanya viselkedése szinte megegyezik Rose és Alice viselkedésével. Nem hiába „unokatestvérek”.  A lányokkal egészen jól éreztem magam. Nem is tudom, hogy mikor nevettem ennyit, mint a mai napon.  

Majd elmesélték Emmett összes hülyeségét, amit eddig csinált és művelt velük. Azzal, hogy Em soha sem fog felnőni, abban én is egyet értettem. Főleg, hogy volt alkalmam végig hallgatni az összes hülye viccét az este folyamán. Bár nem láthattam a filmet, tulajdonképpen nem is igazán figyeltem a hangokra, amik felszólaltak benne, hanem inkább Em vicceire figyeltem.

Eleinte kissé feszültebben ültem Edward és Tanya között, de hála Emmett hangulatának már nem voltam feszült....

Mivel már elég későre járt, és az álmosság is kezdte átvenni felettem az uralmat, Alice felkísért az emeletre, ahol az Edward melletti vendégszobát kaptam meg. Alice, elmagyarázta, hogy mit hol találok, majd jó éjszakát kívánva magamra hagyott.

Az ágyhoz lépve, amint sikerült kitapintanom az Alice által kiválasztott háló ruhámat, elindultam abba az irányba, amerre a fürdőszobát mondta.... Amint sikeresen és csúszásmentesen lezuhanyoztam és átöltöztem, visszabotorkáltam az ágyig. Lehuppanva az ágyra bújtam be a még kissé hűvös takaró alá, ami pillanatokon belül melegen tapadt rám.

Ahhoz képest, hogy ezelőtt körülbelül egy órája még, ott ülve a kanapén majd elaludtam, most viszont pedig sehogy se tudok elaludni. Ahogyan jött az álmosság a szememre, úgy el is tűnt. 

Mikor kissé már meguntam a sok forgolódást, fogtam magam és kimásztam az ágyból, és az ajtó felé mentem. Kinyitva az ajtót füleltem – hátha van valaki a folyóson -, de egy árva hangot, vagy zajt se hallottam. Kilépve a szobából, halkan csuktam be magam mögött az ajtó, majd abba az irányba mentem, amerre a szívem húzott.

Alig tettem egy pár lépést, a lábaim megálljt parancsoltak. Mivel a fal mellett mentem, így kitapinthattam, hogy egy ajtó előtt cövekeltem le. Nagy levegőt véve először bekopogtattam az ajtón, majd vártam egy hangra, mely azt mondja, hogy szabad.

-          Szabad! –szólalt meg egy ismerősen csengő hang.

Lenyomtam a kilincset, majd beléptem.

-          Bella? –csendült fel ismét ugyan az a hang.

De most már felismerni véltem a hang tulajdonosát.

- Edward? ... Ne haragudj, hogyha netán felkeltettelek, vagy ha épp megzavartalak! –mondtam zavartan és bocsánatkérően.

- Nincs semmi baj. Nem haragszom. Egyébként se aludtam még. Igazság szerint nem is vagyok álmos! –mondta mosolygással a hangjában.

- Óh, ennek örülök. Mármint, hogy nem haragszol rám. Akkor úgy veszem észre, hogy nem csak én vagyok az egyedüli személy, aki nem tudott elaludni –mondtam kuncogva.

- Gyere csak nyugodtan beljebb! –invitált, mire én rögtön bementem.

Néhány percig szótlanul, csendben ültünk egymás mellett. Igazság szerint magam sem értem, hogy miért is Edward szobájához húzott a szívem...

- Nem fázol? –szakította meg a csendet körülöttünk.

- De, egy kicsit. –mondtam az igazat.

Majd pár perc múlva egy pléd szerűséget terített rám.

Ezután mivel én kezdeményeztem beszélgetni kezdtünk. Meséltem neki a gyerekkoromról –ugyan is ő kíváncsi volt rá -, meséltem neki a szüleimmel és a húgommal való kiruccanásokról, és a hétvégéinkről is. Így visszaemlékezve rájuk olyan érzés volt, mintha újra éltem volna azokat a csodás pillanatokat, mint amiket már egyszer átéltem....

( Edward szemszög )

Mikor Bella megjelent nálam abban a kék színű, selyem hálóingben, hirtelen elkapott a vágy iránta.  Hiszen olyan gyönyörű volt most is. 
Örömömre, vagy inkább bosszankodásomra rálátást nyerhettem gyönyörű, hosszú lábaira is. Ahhoz, hogy legyűrjem az iránta érzett vágyaimat, nagyot nyelve kérdeztem meg tőle, hogy nem–e fázik? Szerencsémre –vagy inkább az övére is- a válasza igen volt. Így előkapva a szekrényem aljából egy plédet ráterítettem. 

Majd megkértem, hogy meséljen nekem a gyerekkoráról. Most is, mint eddig, a szavait ittam magamba. Amikor belekezdett a történetébe, az arcán felfedezni véltem, hogy mennyire is szerette a családját. Ahogyan megemlítette a kisgyerekes csíntevéseit, apró mosolyra húzódtak az ajkai, ahogyan az egész éjszaka során. Miközben mesélt, olyan volt, mintha a szeme előtt peregne az élete.

Rápillantva az órámra döbbenten vettem észre, hogy már hajnali három órát mutat az idő, s Bella még egy szemhunyásnyit se aludt.

-          Mi lenne, ha majd ezt a mesélést később, délután folytatnánk? Mert már hajnalai három óra van, és te még aludni se aludtál –szakítottam félbe, még ha nem is igazán akaródzott. Bármeddig képes lennék csak őt hallgatni. Neki azonban pihenésre van szüksége.

- Húha, észre se vettem, hogy így elrepült az idő. Nem is tudom, mikor voltam utoljára ennyi ideig fent! –nevetett, miközben nagyot ásított. –Akkor azt hiszem, hogy én vissza is térek a kis vackomba.

- Aludj itt. Kérlek. – kértem őt reménykedve, bár a nemleges válaszában szinte biztos voltam. A múltkori közeledésemet is elutasította.

Egy kis időre fontolgatta a kérésemet. Majd meglepetésemre mégis úgy döntött, hogy velem alszik –még ha én nem is fogok aludni.

Igaz, mikor megtudta, hogy az én szobámba nincsen ágy, kissé meglepődött, de aztán csak annyit felelt rá, hogy „nekem aztán édes mindegy, hogy mi, csak kényelmes legyen! ”

Ha akartam volna se tudtam volna visszatartani a nevetésemet.

- Héj! Nem ér kinevetni! Vagy inkább jobban szeretnél a földön feküdni? –húzta fel a szemöldökét csípőre tett kézzel.

- Mert amúgy nem a földön aludnék? –kérdeztem kíváncsian.

- Mi? Hát, öhm.. izé... hiszen, csak nem túrhatlak le a fekvő helyedről. Főleg meg azok után, hogy nem hagytalak aludni –hajtotta le a fejét.

- Mondtam már, hogy nem haragszom. És elalszom én itt lent is –mondtam, miközben lejjebb csúsztam a kanapémról.

- Na, azt már nem. Tudod mit? Szerintem elférünk itt, ezen a kanapén mind a ketten. Úgyhogy ne kéresd magad. Mássz fel ide, vagy különben visszamegyek a vendégszobába, és... és nem fogok hozzád szólni –mondta komolyságot tettetve a hangjában, de nem sok sikerrel, ugyanis a végére elnevette magát.

- Értettem anyuci! –mondtam viccelődve.

Majd, miután elhelyezkedett, én is befeküdtem mellé, ügyelve arra, hogy a hideg testem ne érjen hozzá.

De ő viszont nem így gondolta, ugyan is közelebb bújt hozzám, és a fejét a mellkasomra téve megszólalt:

- Habár nem értem, hogy miért vagy ilyen hideg, ahogyan a többiek is, de tudod, egyáltalán nem zavar! –suttogta, álmosan. –Jó éjt Edward.

- Jó éjt Bella. –suttogtam én is, miközben apró puszit leheltem a feje búbjára.

Halkan dudorásztam a neki komponált dallamot, s rövidesen az álmok világába repült az én angyalom....