IX. fejezet
( Edward szemszög )
Miért kell egy tiszta szívű, kedves, szépséges lánynak ennyit szenvedni? Nem szenvedett már épp eleget?
Ha tehetném, s ha tudnám, most azonnal vissza is mennék a múltba, hogy megmentsem őt ettől a borzalmas, keserű fájdalomtól, és vele együtt a szeretteit is. De ez lehetetlen. A múlton változtatni már nem lehet. Pedig mennyivel jobb és egyszerűbb lenne, ha visszamehetnénk a múltba!
Ha tehetném, s ha tudnám, most azonnal vissza is mennék a múltba, hogy megmentsem őt ettől a borzalmas, keserű fájdalomtól, és vele együtt a szeretteit is. De ez lehetetlen. A múlton változtatni már nem lehet. Pedig mennyivel jobb és egyszerűbb lenne, ha visszamehetnénk a múltba!
Bár, tudnék valamit tenni, hogy ne lássam az én angyalomat szenvedni. Bár lenne valami, amivel őt boldoggá tudom tenni....
Hiába, kiszakította magát az ölelésemből, ezzel elhárítva azt a lehetőséget, hogy megízlelhessem meggypiros ajkait, mégsem tántorított el attól, hogy feladjam azt a reményt, hogy jobban megismerhessem őt. Alig pár szót váltottam vele, akkor is valamit elindított itt bennem legbelül. Olyan érzelmeket, mint amiket eddig még soha senkinek sem sikerült.
Ő nem csak rejtély számomra, hanem valami sokkal több. Tudom, s érzem, hogy minden egyes vele töltött pillanat maga a mennyország. Ha létezik mennyország, akkor az az, amikor vele vagyok. Mellette nem kell megjátszanom magam –még ha nem is tudja rólam, hogy ki, vagy mi is vagyok valójában - vele önmagam lehetek. Nélküle minden egyes perc maga a kínszenvedés.
Amikor vele vagyok, mintha az idő és a tér megállna....
Bár tudnám, hogy ő hogyan is vélekedik rólam?
Épp a szobámban a kanapémon, az én angyalomról ábrándoztam, amikor is Alice kopogtatott be a szobámba.
- Szabad– mondtam magam elé meredve, ugyanis tudtam, hogy úgy is meghallotta.
- Csak azt szerettem volna veled közölni, hogy vendégeink érkeznek. A Denali klán – mondta húgom, sejtelmesen.
Nem értettem, hogy miért épp sejtelmesen közölte velem azt a tényt, hogy vendégeink érkeznek, s hogy valamit nagyon is rejteget előlem a gondolataiban.
- Alice, elmondanád hogy mit titkolsz előlem? –húztam fel a szemöldököm kérdően.
- A-a. Mindent a maga idejében... azaz hamarosan majd megtudod –mondta, majd kacsintott ás nevetve kiment.
Mégis mit tudhat ő, amit én nem? Mért titkolózik előttem?
- Edward! Úgy hiányoztál! –zavart ki a gondolataimból Tanya hirtelen üdvözlése.
- Tanya. Te is nekem! –öleltem meg.
- Már kezdtem azt hinni, hogy rég el is felejtettél engem! –mondta, sértődöttséget tettetve.
/*Vajon miért tűnik ennyire felszabadultabbnak Edward? Olyan furcsa. Talán, még is sikerült valamit elérnem, azzal kapcsolatosan, hogy felkeltsem a figyelmét? Áááá... ez lehetetlen... Habár, számomra ez felemelő érzés lenne, de akkor se hiszem, hogy én lennék az oka új viselkedésének.*/
- Tudom, hogy hallottad a gondolataimat... bocsánat is az ábrándozásaimért. De kíváncsi vagyok arra, hogy mi is az oka annak, hogy így megváltoztál? –tette fel a kérdését végre.
- Nincs semmi baj. Már megszoktam! –mondtam vigyorogva, mire oldalba bökött.
- Na de most tényleg, áruld már el!
- Na, jó. Elárulom.. mert tudom, hogy akkor addig nem fogsz békén hagyni.
Megadóan sóhajtottam egyet, majd elmeséltem neki a változásom okát.
Bár kissé csalódott volt, amiért egy „ember lány” sokkalta jobban felkeltette a figyelmemet, mint ő.e
Igaz, Tanya is gyönyörű szép, de Bella szépségéhez nem ér fel. Ahogyan senki más sem.
- Ez a lány jól elvette az eszedet. De úgy gondolom, hogy mind hálásak lehetünk neki azért, amiért kiszedett téged abból a magányos búskomorságból, amiben voltál eddig. Tudod, sokkal jobban tetszik ez az éned, mint a búskomor-éned. Remélem nem haragszol meg a következő kérdésemért. De szeretném megkérdezni, hogy addig, amíg itt leszünk, megismerhetem majd? Mert igazán szeretném megismerni azt az embert, aki ennyire elvarázsolt téged.
- Nem is tudom. Tudod, amikor épp megakartam őt csókolni, kitért előle, s ezzel ki is szakította magát az ölelésemből. Nem tudom, hogy ő tulajdonképpen mit is gondol rólam... –mondtam kicsit szomorkásan.
- Szerintem azt gondolja rólad, hogy egy kedves, és megértő lelkű ember vagy. Ha tartana tőled, akkor nem hiszem hogy neked sírta volna ki magát a minap. Lehet, hogy csak egy kissé megijedt. Hiszen még nem is ismer igazán. Bizonyára kell neki egy kis idő, hogy felfogja a saját érzéseit, s azt is, hogy létezik, olyan személy, aki más fajta érzelmekkel közeledik hozzá, mint az eddigi személyek. Úgyhogy ne csüggedj, és ne siesd el a dolgokat. Hagyd, hogy a dolgok szépen lassan, sorjában menjenek.
Megfontolva Tanya tanácsait, és mondatait eldöntöttem, hogy bármi legyen is, én Bella mellett leszek. Még akkor is, ha ő csak a barátjaként tekint majd rám.
- Köszönöm, Tanya.
- Nem kell semmit sem megköszönnöd. A barátod vagyok, és rám mindig számíthatsz mindenben. – mondta, majd felállva mellőlem hagyta el a szobámat.
Az elkövetkező három napban nagy sajnálatomra, avagy bánatomra Bella nem jött iskolába. Már – már az aggodalmam, és az ijedségem az első napon a tető fokára hágott, Carlisle megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben van vele, csak az újabb szemvizsgálatok miatt hiányzik a tanórákról.
Szinte ezalatt a két nap alatt, amint Carlisle hazaért, egyből „szerelmem” holléte felől kérdeztem. Szerelmem? Milyen furcsa megnevezés, de még is gyönyörű szó. Vajon ez lenne az az érzés, melyet Bella iránt érzek? A szerelem? Ha ez, akkor örömmel hívom őt így... egyenlőre még csak magamban.
Suliból hazatérve, Esme, Carlisle, Carmen, Eleazar és Alice kivételével –az utóbbi se én se pedig a többiek nem tudták, hogy hova is mehetett -, mind a nappaliba telepedtünk le, ahol a lányok akarata miatt, mi fiúk kénytelenek voltunk egy romantikus-vígjáték filmet meg nézni. Bár nem volt annyira rossz a film, de annyira jónak se nevezhető.
Lehet, hogy végig untuk volna az egész filmet, ha Em időnként vicces utánzásokkal nem kezdett volna el bennünket traktálni.
Lehet, hogy végig untuk volna az egész filmet, ha Em időnként vicces utánzásokkal nem kezdett volna el bennünket traktálni.
- Emmett, te javíthatatlan vagy! –mondtam nevetve miközben megéreztem a csodás frézia illatot.
- Sziasztok! –lépett be húgom, és Bella a nappaliba, ahol minden szempár feléjük figyelt hirtelen
.
.
- Sziasztok. Bella, de jó téged újra látni! –szólalt fel elsőnek nővérem.
Fel is pattant a kanapéról, köszöntötte szerelmemet.
- Rose! Én is örülök neked! –felelte, mosollyal az arcán.
- Helló Bella!
- Szia Bellus! Már kezdtem azt hinni, hogy jött valami „szőke herceg fehér lovon”, és elrabolt téged előlünk... akkor szegény Edy fiú, egyedül maradt volna... Áúú! Héj, ezt miért kellett? –dörzsölgette Em az ütésemmel ért tarkóját.
Bella ökör bátyám szavai hallatán elpirult és halkan felnevetett. Ez csak még gyönyörűbbé tette arcát.
- Szia Bella. Örülök, hogy látlak! –léptem én is közelebb hozzá.
Ő legnagyobb meglepődésemre megölelt, s így köszöntött engem.
Amint tudtam, s éreztem hogy most nem fogja magát kiszakítani az ölelésemből, a kezeimet a derekára csúsztatva, szippantottam bele az eper illatú hajába.
Eközben húgom, hirtelen ötlettől vezérelve valahonnan egy fényképezőgépet kapott elő, s készített rólunk egy közös képet, amin én és szerelmem állunk. Lehet, hogy máskor tiltakoztam volna ezért az ötletéért, de most nem jutott ilyen az eszembe. Ugyanis, így szerelmemet ölelve, mérhetetlen boldogság öntött el. Végre a karjaimban tarthatom őt...
Akarva – akaratlanul, de el kellett engednünk egymást. Ugyanis a lányok szerették volna megismerni Bellát.
Így miután Tanyaék bemutatkoztak szerelmemnek, felkísérték őt Rose szobájába, ahol a kérdéseikkel traktálták az én angyalomat.
Miközben, a csajok fent pletyiztek, megérkeztek Carlisleék is, akikkel Adam is megérkezett. Sorba köszöntött mindannyiunkat, majd úgy döntött hogy felmegy, beköszönni a lányoknak....
- Csak nem Bellához van szerencsénk? –kérdezte apám, aki a levegőbe szippantva felismerte szerelmem illatát.
- De. Alice-szel jött, most pedig fent van az emeleten Rossékkal. –feleltem.
- Ő az a Bella, akiről meséltetek? –kérdezte egyszerre Carmen és Eleazar.
- Igen, ő az. Bella hadd mutassam be neked a nővérünket, Carment, és a férjét Eleazart –mutatta be Tanya Bellának Carmenéket, miután lejöttek az emeletről.
- Jó estét –köszöntötte őket Bella.
-Jaj, kérlek, ne magázz minket. Tegezz csak nyugodtan –szólalt meg Carmen.
-Rendben, de nekem most már haza kell, hogy menjek. Örülök, hogy megismerhettelek titeket.
Már épp köszönt volna el, amikor is Alice megszólalt:
- Bella, mi lenne, ha itt töltenéd velünk a hétvégét?
- Mi? Én nem is tudom –mondta zavartan.
- Ugyan már Bella. Kérlek mondj igent! Légyszi, légyszi! –kérte őt húgom.
- De... Tempiék...
- Ők már beleegyeztek, hogy nálunk töltsd ezt a hétvégét –vágott a szavába húgom.
-Bella, mi mindannyian azt szeretnénk, ha nálunk töltenéd a hétvégét. –mondta egyszerre Rose és Esme.
Szerelmem ajkait gyöngyöző nevetés hagyta el.
-Hát jó. Rendben –felelte.
-Juhééé... Aj... annyira jó lesz. Majd meglátod –mondta, pattogva Alice és Rose.
Majd Esme és Carmen a konyhába mentek vacsorát készíteni szerelmemnek, és keresztfiamnak. Eleazar és Carlisle pedig apám dolgozó szobájába mentek. Mi pedig ülő helyzetbe téve magunkat néztünk meg egy újabb filmet.
Mivel szerelmem köztem és Tanya között foglalt helyett, így egész idő alatt a film helyett, a figyelmemet csak is Bellára fordítottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése