XV. fejezet
"A csók nem pusztán fizikai kontaktus, érzelmek vannak mögötte. Épp ez a lényege."
( Bella szemszög )
….egy héttel később….
Egy hét telt el, a műtét ideje óta. Ez idő alatt, a szemeimet újra kötések borították. Edward és a családja, az ígéretükhöz tartva magukat, mellettem voltak.
Ahogyan a nénikém Tempi és férje Seeley. Nem is tudom, mi lenne velem nélkülük. Hiszen, a szüleim és a kis húgom, Bridget halála után, ők törődtek velem.
Talán, soha nem fogom tudni megérteni, hogy mért hagyták fel miattam az álmaikat. De amíg csak élek, hálával tartozom nekik amiért, nem hagytak magamra. Még akkor sem, ha néha kibírhatatlan tudtam lenni.
Akarva - akaratlanul is, a gondolataim azon álmom körül forognak, melyet a műtét előtti napokban álmodtam.
Bár azaz álmom, beteljesülne. Ugyan is szeretnék, újra látni. Újra önállóan közlekedni, és tevékenykedni. A saját szemeimmel is látni szeretném szerelmemet, Edwardot és családját.
Vajon, Tempiék mennyit változtak külsőleg? És én mennyit változtam? –ehhez, és ilyen hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, az álmomon kívül,
-Bella, kérlek nyisd ki most a szemed, szép lassan.
Carlisle kérésének eleget téve, a szemeimet óvatos lassúsággal nyitottam ki. De a vakító fény miatt, mely a szemeimet bántotta, rögvest le is csuktam azokat. Majd, egy újabb próbálkozást téve a fény ismételten csak vakított. De az helyett, hogy lecsuktam volna a szememet, a kezemet emeltem magam elé. Nem tudom, hogy ki lehetett, az de egy mozgó foltot láttam mozogni, ki minden bizonnyal a lámpát oltotta le.
Percek elteltével tán, mikor a szemeimet újra felnyitottam. A szobában, már csak az ablakon beszűrődő napfény világított. Körbe nézve a szobában, Tempi és Seeley arca már ismerősként tárult elém, de a többi arcot még nem igazán tudtam, kihez igazítani.
Végig nézve rajtuk, próbáltam őket beazonosítani. Először, a kis Adamet tudtam, beazonosítani, ugyan is ő volt a legkisebb köztük.
Haja szőkén, míg szemei zöldek voltak. Az arcát pedig enyhe szeplő fedte.
A mögötte álló, szoborszépségű, csodálatos alakkal megáldott – aranyszőke haja lágy hullámokban omlott le a háta középig -, aranybarna szemekkel, csak is Rosalie lehetett. Rosalie mellett, egy nagy darab srác állt,ki izmos, mint egy súlyemelő, a haja sötét és göndör. Ki nem más lehetett mint Emmett.
Mellettük, egy alacsonyabb lány állt, kiben volt valami koboldszerűség. Rendkívül vékony volt, az arcvonásai pedig finomak. Hollófekete haja rövidre nyírt tincsekben meredezett szanaszét. S a szeme, akárcsak Rosalie-nak és a többieknek, aranybarna színben pompázott.
Egy magasabb és soványabb –de azért ő is izmos-, és a haja méz szőke, nem más lehetett mint Jasper.
Temperence mellett, egy orvosi köntösbe öltözött, fiatal kinézetű, szőke hajú és igencsak sármosabb kinézetű férfi állt, ki csak is Carlisle lehetett.
S legvégül, a szemeimet arra a személyre emeltem, kinek a kezei az én kezeimet fogták közre. Vékonyabb és nyúlánkabb volt, a bronzvörös haja pedig kócosan állt szanaszét. Az arc vonásai tökéletesek voltak. Az aranybarna szemeibe pillantva, elvesztem. Színtiszta szerelmet véltem felfedezni gyönyörű szemeiben.
-Látsz valamit, Bella? –kérdezte Carlisle.
-El sem hiszem, hogy újra látok! –mondtam ki boldogan.
Majd a szemeim megteltek könnyekkel, melyet Edward az ajkaival el is tüntetett....
Ezt követően, mindenki boldogan ölelt magához, és velem együtt örültek, annak, hogy újra látok.
De mivel, még pihentetnem kellett a szemeimet, így Carlisle utasítására, mindenkinek el kellett hagyni a szobámat. Bár, kissé szájhúzogatva, de mégis egyedül hagytak.
Miután, egyedül maradtam a szobában, az ajkaimon önfeledt mosollyal hunytam le szemeimet.
Lágy, hűvös simogatásokra ébredtem. Felnyitva szemeimet, Edward féloldalas mosolyával találtam szembe magam.
- Héj! Neked, nem szabadna itt lenned! –koppintottam, az orrára játékosan.
- Tudom, de nem bírtam már tovább nélküled.
- Tudod, alig hiszem el, hogy te tényleg engem választottál.
- Ezt meg, hogy érted? –kérdezte, összeráncolt homlokkal.
- Hát, úgyhogy … én egy cseppet sem vagyok szép. S több mint valószínű, hogy egy csomó szép lány áhítozik utánad. És, te mégis engem választottál, annak ellenére is hogy vak voltam.
- Te kis, butus! Minden fiú az iskolában beléd van zúgva. Akárcsak én. De én velük ellentétben, szerencsés vagyok. Hiszen, velem vagy. Megmondom az igazat, te nem szimplán szép vagy. Hanem gyönyörű szép vagy. Te vagy a legszebb teremtés ezen a világon, kivel volt alkalmam meg ismerkedni. És megszerezhetni a szerelmét. –fogta a tenyerei közé az arcomat- S az, hogy eddig nem láttál, az egy cseppet sem tántorított el engem attól, hogy beléd szeressek.
Majd, az ajkaival közeledni kezdett felém. Lehunyva szemeimet hagytam, hogy az ajkaink szerelmes csókban részesülhessenek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése