Gentle Love - Gyengéd Szerelem

V.                    fejezet

( Bella szemszög )

   *Carlisle karjaiban, úgy éreztem magam mintha apa ölelő karjai között lennék. Nem tudom, mennyi ideig állhattunk így, ölelkezve, csak arra lettünk figyelmesek, hogy kopogtatnak az ajtón, majd beljebb lépett valaki....*

....

-Carlisle, azért jöttem, hogy....-csendült fel egy bársonyos hang, mitől kissé megborzongtam.

Hogy lehet valakinek, ennyire magával ragadó hangja? S a napfény illata, ilyen kábító?

Megrázva a fejemet, próbáltam ki szabadulni a kábulatból, ami nagy nehezen, de sikerült. Amint, magamhoz tértem elengedtem Carlisle-t, s a kezeimet a melleimen összekulcsolva, kezdtem el zavaromban, a szám szélét rágni. Bizonyára az arcom most vetélkedhet a paradicsom vöröses színével.

Nem értem, hogy miért érzem magam ilyen kényelmetlenül, amiért bejött, mikor azt se tudom hogy ki ő...

-Bocsánat, nem tudtam, hogy nem egyedül vagy bent. –hallottam meg ismét az ő hangját, kicsit rekedtesen.

De még így is kellemes volt a hangja.

-Nincsen semmi baj fiam. Valami nagy baj van? –szólalt meg Carlisle.

-Nem, de hogy is... csak azért jöttem hogy akkor megyünk –e a szokásos kirándulásunkra? –kérdezte meg.

-Igen, hisz ezt már megbeszéltük. Amint itt végeztem mehetünk is. Fiam, ő Isabella. Isabella Swan.

-Csak... Bella. –javítottam, ki kissé dadogva.

Remek, ügyes vagy Bella. Most, biztos azt hiszi, hogy azért nem tudok normálisan beszélni, mert annyira helyes és szívdöglesztő, hogy nem találod a szavakat! Csak ebben, egy vicces, hogy azt sem tudom, hogy hogyan is nézz ki?! De a másik, hogy a bársonyos hangja, és a napfény illata meghódított.

-Edward Cullen. –mutatkozott be.

Milyen régi eredetű neve van... de a hangjából ítélve, nagyon is illik rá ez a név. Cullen, akkor ő neki is rokona a kis Adam. Ő az az Edward, aki visszahúzódó típus. Mint ahogyan én is. Hiszen, nem egyszerű túllépni a szeretteink elvesztésén.

Ezután, Edward kint várakozott a folyóson, míg Carlisle az utolsó vizsgálatokat végezte el.

Amint végzet a vizsgálatokkal, megkért hogy várakozzam kint a folyóson amíg ő megbeszéli Temperenceékkel, hogy akkor mikorra is időzítsük be a műtétet. Teljesítve a kérését, ki mentem a vizsgálóból. Épp hogy kiléptem az ajtón, Tempi fogta a kezeimet a tenyerei közé.

-Dr. Cullen szeretné, ha bemennétek hozzá, egy kis időre míg  meg beszéli veletek a műtéttel kapcsolatos ügyeket. –mondtam, majd ők pár perccel később magamra hagytak kint a folyóson.

Mivel emlékeztem arra, hogy épp az ajtó mellett vannak a székek, így a székekhez lépve, ültem le biztonságosan. Amint leültem, egy ismerős hang csendült fel közvetlen mellettem.

-Örülök, hogy újra látlak. Öm, sajnálom a múltkori esetet, amit a nővérem okozott.

-Óh, már sikerült  mindent tisztáznunk. –feleltem, mosollyal az ajkaimon.

-Ennek igazán örülök.  –felelte, ő is mosollyal.

Majd, míg Tempiék Carlisleval beszélgettek bent a vizsgálóban, addig mi Edwarddal beszélgetni kezdtünk.

Sokat mesélt, magáról és a családjáról. Én pedig minden egyes szavát élménnyel hallgattam. S mikor mesélte, hogy szeret zongorázni, -nem tudtam, hogy jött eme bátorságom-, azt vágtam rá, hogy egyszer én is szívesen meghallgatnám a játékát. Mire, ő lelkesen egyezett bele, a kérésembe.

De mielőtt, én is mondhattam volna valamit magamról, Tempiék már végeztek is. Bemutattam őket Edwardnak, majd elköszönve tőle és Carlisle-tól, hagytuk el a kórházat....

( Edward szemszög )

A mai napon, egyáltalán nem számítottam arra a meglepetésre, ami fogadott, amint beléptem a kórházba,  abba a vizsgálóba, ahol Carlisle tartózkodott. Ő ott állt  apám ölelő karjaiban, ő ki vonzott magához. Ki minden egyes gondolataim főszereplője. Az én angyalom. 

Amikor újra meghallottam gyönyörű hangját, a jég hideg,kővé dermedt szívemet forróság öntötte el. És, amikor zavarba esett, és a piros pozsgás pírok megjelentek szépséges arcán, az ajkaim mosolyra húzódtak....

Miközben kint várakoztam Carlisle-ra, Bella jött ki. Kihez egy fiatal, hölgy és a férje rohantak. A gondolataikból, megtudtam, hogy Temperence, a nagynénje, egyben a keresztanyja, és a gyámja az én angyalomnak. Amint azt is megtudtam, hogy hogyan veszítette el a szüleit, kistestvérét és a látását, egy olyan érzés kerített hatalmába, hogy nekem meg kell őt védenem mindentől, és mindenkitől. És nem eshet bántódása. 

Mikor, kettesben maradtunk, kicsit megijedtem, mert akárhogyan is szerettem volna újra hallani a gyönyörű hangját, nem tudtam, hogy miként is bírhatnám őt szóra. De aztán, nagy levegőt véve, hozzá szóltam . Az arcán fel fedezni véltem, hogy váratlanul érte őt, a megszólításom, de aztán felengedve kezdtünk beszélgetésbe elegyedni.  Minden egyes szavát csak úgy ittam magamban, mint a szomjazó a folyadékot.

Hatalmas boldogsággal töltött el az a kijelentése, hogy szívesen meghallgatná, hogyan játszom zongorán. S magamban megfogadtam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekébe, hogy játszhassak neki, minél hamarabb. 

Ezzel a tudattal mentünk haza, apámmal. Otthon már mindenki útra készen állt, s mikor mi is Carlisle-al, átöltöztünk indultunk is a nagy családi vadászatunkra.

 A vadászat során, a gondolataim csak is egy személy körül forgott, kit Bellának hívnak.  Igaz, egy ilyen gyönyörű angyalhoz, csak is egy ilyen szép név dukál, mint az Isabella.

Gondolataimból, egy erős becsapódás szakított fel, de mielőtt körül tekinthettem volna, én már a sárban feküdtem, amit nem értettem, hogy – hogy került elém. Mögöttem pedig Emmett, fetrengett szintén a sárban. Majd, a többiek hangos nevetésbe kezdtek, s mire én is felfogtam hogy mi is történt, magam is velük együtt nevettem. Ekkor, Em üzent gondolatban, hogy dobáljuk meg a rajtunk nevető családtagjainkat. 

Lehet, hogy máskor nemet mondanék erre, de most nem mondtam nemet, hanem én is bátyámmal együtt kezdtünk el kis sárgolyókat gyártani, amivel pár perccel később a családtagjainkat kezdtünk el megcélozni. Akik viszonozták a sárgolyókat.....